Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1918-01-10 / 2. szám
XXVII. évfolyam. Szaímár-Németi, 1918. január 10. 2. szám . « er TI POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér. Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 „ — „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő Ratkovszki 3?ál. Lap tulajdonos A SZÁTMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. PÓKinAny-suajtó (Iskola-utca 5. sz.) címre küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 6 korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik, minden csütörtökön. Uj jogfok — uj feladatok. (*) A karácsonyra beterjesztett két törvényjavaslat a szó igaz értelmében korszakot alkotó. A választójogi törvény a nemzeti fejlődésnek, az autonómiáról szóló pedig a magyar katholicizmusnak van hivatva uj irányt, uj életet biztosítani. Bajos volna eldönteni, örülnünk kell-e vagy búsulnunk, hogy épen most a világfelfordulás negyedik évében kell ilyen életbe vágó reformokat megcsinálnunk ? Hogy mikor úgyis a megoldandó feladatok egész lavinája zudul reánk, mikor ezernyi vérző sebünk gyógyítása már is minden erőnket, minden figyelmünket magának követeli, — hogy akkor helyes volt-e szaporítani á problémák számát s egy súlyos operációnak alávetni a vérveszteségtől áléit magyarságot. Avagy talán épen az általános erjedés vetette felszínre és tette aktuálissá e reformot? Hátha ez a nagy vérkeresztség épen a legalkalmasabb időpont, a legkedvezőbb helyzet a minden irányú uregujtrodíb * felidézésére ? Bármiképen álljon is a dolog, akár jókor akár rosszkor jöttek is a reformok, számunkra most már csak egy lehet a konklúzió : jól felkészülni és beleilleszkedni az uj helyzetbe. Azok a széles rétiegek, amelyeknek az uj választójog helyet biztosit az ország sorsának intézésében, jórészben még szervezetlenek. Amolyan töretlen föld, famelyben termékeny talajra talál az elhintett mag. Bármilyen mag ; a búza épugy mint a konkoly. Erkölcsi romlatianságuk, vallásos jámborságuk révén talán fogékonyabbak a keresztény világnézet és politika iránt. Ennyivel előnyösebbek a néprótegekkel szemben a mi helyzetünk. Csak idejekorán munkába kell lépnünk s keresztény magyar népünket felvérteznünk a politikai és szociális iskolázottsággal, hogy a konkolyhintés már bevetett területre találjon. Az őrködés, a gyomlálás szükséges lesz azután is. De ez már köny- nyebb munfca lesz. — Ha a „hecckáplánok“ — értve alattuk a keresztény nép egyházi és világi vezetőit — idejében munkába veszik a gondjukra bizott népet, akkor igaza lesz Tisza Istvánnak, az övék lesz a döntő szó a közélet irányításában. Ha ők nem teszik meg, vagy rosszul teszik meg, akkor elhódítják népünket a Jakabok s a radikális fiskálisok. Az általános választójog győzelemre segítheti a keresztény világnézetet a politikában, ha a népfelvilágositás munkáját mi vesszük kezünkbe; de sírját ássa meg, ha e téren nem tesszük meg kötelességünket. Ugyanígy vagyunk a katholikus autonómiával. Ha az egyházi önkormányzatban szerephez jutó világi intelligencia nem áll a kath. világnézet talaján, akkor mi benne nem segítőtársat, hanem kerékkötőt, nem uj erőt, hanem uj ellenséget nyertünk. Hiszen igaz, legalább is reméljük, hogy az autonómia kapcsolata valamelyes szoladaritást fog ébreszteni sok eddig közönyös katolikusban s igy szorosabban hozzáfűzi a világi elemet az egyházi érdekekhez. De az is bizonyos, hogy a katholicizmus ügyéért dolgozni, annak védelmében még áldozatok árán is kitartani csak az a világi intelligencia fog, akiben vérré vált a kath. meggyőződés. Ha a választójog a népoktatást követeli meg tőlünk, a kath. autonómia viszont a felnőttek- oktatását teszi kötelességünkké. És itt már nehezebb feladat előtt állunk, mert jórészben már elvesztett területet kell visszahódítanunk ; nem 'szántás-vetéssel, hanem gyomlál ássa), irtással kell a munkánkat kezdenünk és semmi nehézségtől sem szabad visszariadnunk, mert különben az autonómiával nem áramfejlesztő telepet, hanem rebfccv’Aő Afcrí’í-í «’"n.k. Mikor mi ennek a modern hitterjesz- tósnek a szükségességét hangoztatjuk, nem a mindenféle egyletek, szervezetek és szövetségek alakítására gondolunk elsősorban. Vitán'felül áll, hogy ezek is szükségesek; sokat, igen sokat tettek már a múltban, még többet remélünk a jövőben. Ahol ilyen egyesületek vannak, ott életet, lelket kell vinnünk azokba; ahol nincsenek, alakítanunk kell. De mindezekben együttvéve sincs meg a minden rendű és rangú embereket átfogó képesség, az az egyes részéről sem fáradságot, sem utánjárást nem kívánó közvetlen, kényelmes érintkezés, az a lassan, következetesen, észrevétlenül és épen azért ellenállhatatlanul ható irányítás, amelyre nekünk épen most, az említett két nagy reform előestéjén, különösen szükségünk lenne, ha célt érni akarunk. Ezt a nagy, általános, intenzív lelki agrikulturát csak a sajtó teheti meg. Ahova katholikus újságot tudunk bevezetni, ott a kath. világnézet egy állandó apostolát helyeztük el; és minél nagyob hallgatóságot toborozunk, az apostolnak szava annál erősebb, hatása annál mélyebb lesz. Az uj év kezdete a legjobb alkalom a a kath. sajtó terjesztésére. Részt vehet benne, részt kell vennie mindenkinek, akiben igaz hit és szeretet él a kath. hit igazságai iránt. A debreceniek és az osztó igazságosság. Igaz ugyan, hogy mi, 13 millió magyar katholikus, az ország lakosságának többségét tesszük ki és hogy sem hazafiság sem kulturális munka tekintetében nem maradtunk mögötte egyik felekezetnek sem, de azért csak úgy történt, hogy immár 70 esztendő óta egyedül mi nem kaptuk kézhez egyházi vagyonúnkat. Kezelte helyettünk egy felekezet nélküli gyám, a kormány. Hogy hogyan, azt a jó Istenen kivül csak az ördög tudja. Most végre hajlandók már bennünket is nagykorúaknak tekinteni ; kegyesen megengedik, hogy a mi vagyonúnkkal ezután mi rendelkezzünk. De ez sem megy olyan köny- nyen, mint az ember gondolná. Mig mi a hosszú gyámság alatt elpipogyásodtunk, nem katholikus honfitársainknak a nagykorúság és aranyszabadság ölén ugyancsak megnőtt az önérzetük meg az étvágyuk. Nekik már nem elég a maguké; nekik több kell, a máséból is kell. Sehogysem akarnak belenyugodni abba, hogy a náluk háromszor számosabb katholikusok épen olyan egyszerűen megkapják a szabad vagyoni rendelkezést 1918- ban, milyen egyszerűen megkapták ők azt már 1848-ban. Ök árat szabnak beleegyezésüknek (most vesszük csak észre, hogy nekünk nem is egy, de több gyámunk van : a kormány mellett még a nemkatólikus felekezetek is). Mint dühös komondorok álljáji el előlünk az önkormányzat hajlékának kapuját és mi csak úgy juthatunk be régi jogvágyainknak e hajlékába, ha jó zsíros koncokkal, holmi 200 milliókkal betömjük az utunkat állók száját. Mig ők mohón kapnak az odadobott konc után, azalatt, keli sietve birtokba vennünk az önkormányzatot. Siessünk és ne késsünk, mert evés közben jöhet meg odaát az étvágy; hiszen itt-ott már is hallatszik a mozgása a koncot kicsinylő elé gedetlenségnek.— Érdemese jelenetnél meg állani egy szóra. Debrecen és kapcsolt részei azon a címen sürgették a szekularizációt évek óta, és sürgetik most is, hogy a kath. egyházi javak állami eredetűek. De eközben nyugodtan zsebrevágják az államtól kapott 200 milliót. A debreceni logika szerint a katolikusoktól el kell venni a vagyont, mert az állami eredetű (ami legalább is bizonytalan), de a protestánsoknak joguk van elfogadni a legkét- ségtelenebbül állami eredetű milliókat. Ha ehhez még hozzátesszük Baltazárnak a Budapesti Hírlapba ir.ott cikkét, amelyből szinte kihallatszik az állami eredetű milliók bekebelezése közben a falánk étvágy csámcsogása, de nyomban, egy lélegzetvételre a szekularizáció további sürgetését is beigéri a szuperintendens ur, akkor fogalmunk lesz a jogérzésnek arról a sajnálatos meghibbanásáról, amely velünk katolikusokkal szemben igy értelmezi a „suum cuique“ elvét. Nem egyébb ez, mint durya megnyilatkozása a kapzsi földosztó paraszt észjárásának, aki teli torokkal követeli a más földjének felosztását, de vasvillával felel annak, aki az ö birtokát meri emlegetni A Kath. Karitász közgyűlése. Vasárnap f. hó 6-án délután 4 órakor tartotta a Karitász első közgyűlését, melynek tárgya a tisztviselő-kar megválasztása volt. A városháza nagytanácstermét a szorongásig megtöltötték a mintegy 400-ra tehető megjelentek . Benkő József apátkanonok, az előkészítő bizottság elnöke, röviden üdvözölte a megjelenteket s a gyűlést megnyitva jelentést tett az előkészítő bizottság eddigi működéséről. Bejelentette, hogy az előkészítő bizottság a közgyűlés utólagos jóváhagyása reményé-
