Szatmári Hírlap, 1917. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1917-09-06 / 36. szám
2 „SZATMÁRI HÍRLAP“ Szatmár-Németi 1917. szeptember 6 Magyarországot nyelvében, kultúrájában egységes nemzeti állammá kell kiépíteni. Ezt a feladatot sem az iskola, sem a közigazgatás, sem a külpolitika külön-külön nem képes megoldani. Ennek a programmnak szolgálatába kell állitaniaz államhatalom összes szerveit s a magyar társadalom egész erejét. És még ezeknek az egyesített erőknek vállvetett munkája sem fog máról-holnapra eredményt felmutatni. Ehhez évtizedeknek kitartó, céltudatosan irányított., sem akadályoktól, sem áldozatoktól vissza nem riadó heroikus erőfeszítése kívántatik. Nagyszerű programra, nehéz harc ez. De érdemes végigküzdeni. Ez lesz a magyar nemzet igazi, az idolsó szabadságharca. Árvák Atyjának lelkipásztorai ! Hirdessétek a városban és a vidéken a honvéd árvák segítségét, küldjétek lapunkhoz a katholikusok adományait a „Szurmay-alapra I“ Legyen méltó az adakozás hozzánk! Egységes kormánypárt. Kiskükiillő megye uj főispánjának, Gyárfás Elemérnek sikerült beiktatása alkalmával elérni azt, amivel az országos kormány még csak kísérletezik : „vármegyei egyesült kormánypárt“ név alatt egységes pártba tömöritette az összes kormányt támogató pártokat. Eléggé fel nem becsülhető előnyt biztosit ez a párttömörülés a kisküküllői főispánnak; megkíméli a kicsinyes pártérdekek, érzékenykedések és féltékenykedések ballasztjától és lehetővé teszi, hogy minden erejét a komoly munkának szentelje. Helyes felismerésből fakadt a küküllei kormánypártnak az az óhajtása, „vajha sikerülne országosan egy pártba tömöríteni mindazokat, akik a jelenlegi kormány politikáját támogatják.“ Áz a határozatlanság, tétovázás és energiátlanság, amely az uj kormány eddigi működését jellemezte s megalakulásakor élvezett népszerűségét — Tiszáék nagy örömére — alaposan megtépázta, — javarészben onnan eredt, hogy minden figyelmét lekötötte, munkájának lendületét lefogta a pártok féltékenysége, önző érdekeiknek kielégítése, az egységnek és áldozatkész fegyelmezettségnek hiánya. Olyan párttal, amely egy miniszteri székért, egy államtitkárságért, sőt egy főispánságért a pártközi polgárháború veszedelmének van állandóan kitéve, még békeidőben sem lehetett eredményes politikát folytatni. Abban a a politikai és gazdasági harcban pedig, amelyet a közeljövőben nemcsak ellenségeinkkel, hanem szövetségeseinkkel szemben is meg kell vívnunk s amelynek kimenetelétől nem kevósbbé függ nemzetünk jövője, mint a front harcaitól, — csaíc eev tetterős, sziklaszilárd parlamenti alap u álló, egységes felfogású kormány védheti meg az ország nagy érdekeit. Mi minden szimpátiánk mellett sem azonosítjuk magunkat annyira a jelenlegi kormánnyal, hogy annak megmaradását minden körülmények között kívánatosnak tartanók. Mi első és feltétlen szükségességnek tartjuk, hogy a háborút követő nagy likvidálásnál Magyarországot egy abszolút, egységes és teljes mértékben megbízható parlamenti többségre támaszkodó tetterős kormány képviselje. Ha mostani kormányunk biztosítja magának ezt az erőt, annál jobb. De ha eme garanciákat magának megteremteni nem tudja, akkor inkább jöjjön Tisza, vagy bárki más. Mert jaj nekünk, ha az a nagy történelmi pillanat nem teljesen felkészülve talál bennünket. A legszegényebbnek is adni kell a „Szurmay-alapra A békepropaganda Frarnciaországban és nálunk. Malvy francia belügyminiszternek meg kellett válnia állásától, mert túlzottan engedékeny volt a munkásszervezetek békepropagandájával szemben s a rendőrségnek megtiltotta, hogy a békére bujtogatók munkáját, ellenőrizze. A franciák tehát megbuktatják azt a minisztert, aki a békét sürgetőkre nem alkalmazza kímélet nélkül a szájkosarat. Sőt Clemenceau szerint egyenesen árulást követ el Franciaország ellen az, aki a békekötés mellett izgat. — Mindez persze távolról sem jelenti azt, hogy a franciákban nincs meg a béke utáni vágy; kétségtelenül ők is torkig vannak már a rettenetes vérontással s a háborús nélkülözésekkel. De nekik nem kell a mindenáron való békekötés ; ők győzni akarnak. Úgy látják, hogy mostani helyzetükben örökösen a békekötést sürgetni nem volna egyéb, mint gyengeségüket feltárni ellenségeik előtt; most békét kötni annyi volna, mint veszteségüket elismerni s egy vesztett háború súlyos terhét vállalni. — Ezt a gondolkodást érthetőnek kell találnunk a franciák szempontjából; de ugyanolyan következtetésekre kell jutnunk ami békemozgalmainkat illetőleg. A népünkben tagadhatatlanul inten- zive lüktető békevágy semmi esetre sem jelenti azt, hogy mi hajlandók vagyunk kegyelemre megadni magunkat. Nekünk nem lealázó, erőinket guzsbakötő s a koldustarisznyával egyértelmű, hanem csak tisztességes béke kell. Uralkodónknak eddigi tettei s külügyi kormányunk nyilatkozatai bőséges tanúságot tettek békés hajlandóságunkról és igényeinknek a minimumra redukált szerénységéről. Aki ezen illetékes lépések után és azokon tulmenőleg még folytonosan a békét sürgeti, az ügyünk igaz voltának alapjait rendíti meg, itthon csökkenti az ellentállás energiáit, kinnt az ellenség szemében pedig kimerültségünkről támaszt veszedelmes illúziókat. Hiszen a Wilson jegyzéke megint bebizonyította, mennyire ostoba és céltalan politika ami részünk/51: hason csúszni az entente emberséges, demokratikus, népszaba- ditó frázisai előtt. Csak az elvakult pacifista őrjöngök nem látják, hogy az entente u. n. bizalmatlanságát nem szünteti meg sem jó- akaratu rábeszélés, sem ésszerű okfejtés vagy akár esküvel fogadott hitvallás. Éz a bizalmatlanság náluk addig tart, amig Németország és monarchiánk él és erős. S. bizalmuk abban a pillanatban tér vissza, amikor mi letörve, szétdarabolva, örök időre megalázva és a hatalmak sorából kitörülve heverünk lábaiknál. Aki az ilyen béke helyett nem választja inkább a végsőkig való harcot, az ugyan hiába nevezi magát pacifistának. Mert annak igazi neve: hazaáruló. Gazdagok! Hol volna a ti vagyonotok, ha nincsenek hős honvédeink ! Bőven adjatok a „Szurmay- alapra !“ A honvéd árvák legyenek a ti árváitok! Wilson békeideálja. Aki nem szereti olvasni a szőrszálhasogató diplomata Írásokat s aki undorodik az olyan szemforgató nyilatkozatoktól, amelyek nem irányokat jelölnek, hanem célokat rejtegetnek, nem világosságot, hanem homályt terjesztenek, — az egész nyugodtan, olvasatlanul dobhatja félre azt a válaszjegyzéket, amelyet az amerikai köztársaság elnöke küldött a pápa békeszózatára. Bőségesen elég tájékoztatást nyújt annak igazi tartalmáról az az örömkitörés, amellyel az entente európai sajtója a Wilson-féle válaszjegyzéket fogadta. Ez a körülmény mindennél világosabban bizonyítja, hogy Wilson épen úgy nem akarja a békét a háború teljes befejezése előtt, mint akár Lloyd George vagy Poin- carré. Természetesen abban a reményben, illetve feltevésben, hogy a háború az ő végső diadalukkal s a központi hatalmak levereté- sével fog végződni. Semmiféle megegyezéses vagy u. n. tisztességes békéről olyan értelemben. amint azt mi hirdetjük, tudni sem akar. Az entente hadicéljai, ha már eddig is elég világosan elárulták a leverő és hóditó szándékot, még világosabbá válnak a Wilson válaszjegyzékében foglalt békeideál révén. Wilson lehetetlennek tartja a békekonferenciát, amig Németország hozzá nem járul a lefegyverzéshez, amely lehetetlenné teszi neki az újabb háborúra való készülődést. Ez nem azt jelenti, hogy Wilson az általános leszerelésben látja a jövendő béke biztosítékait, hanem nyersen követeli Németország katonai erejének önként vagy erőszak utján való megtörését. Wilson békeideáljának első pontja tehát az, hogy Németországot le kell fegyverezni s csak akkor lehet vele szóba állani, ha hadsereg nélkül, az entente által reászuggerált bűntudat súlya alatt várja sorsáról ellenségeinek elmarasztaló Ítéletét. Wilson csak úgy, mint az entente nem akar tehát békét, mig vége nincs a háborúnak, mert hiszen az ő békefeltételeik alapja egy erő és ellentállás híján levő, guzsbakölött, leredukált és nagyhatalmi pozícióról végleg leszorított Németország. Ezt az alapfeltételt pedig csakugyan nem kínálhatja nekik a legpacifikáltabb lelkű német sem ; annál kevésbbé a harctereken helytálló s fölényben levő központi szövetség. Tehetősek! Gondoljatok a Kárpátok védelmében elesett honvédekre, a ti vagyonotokért is áldozták életüket. Adjatok a „Szurmay-alapra Szurmay-alapra újabban a következő adomány érkezett be hozzánk : Az Usztrák-Magyar Bank szatmárnémeti fiókintézetének tisztikara..............................50'— K Múlt héten kimutatott összeg . . 243'— K Összesen: 293’— K Múlt heti kimutatásunkba hiba csúszott be, amennyiben Sárközről nem Novák Sándor, hanem Movik Sándor rk. tanitő küldött 5.— koronát. Hátralékos előf izetőink részére elküldöt- tük előfizetési hátralék kimutatásunkat. Kérjük, szíveskedjenek a kimutatott hátralékot ki- adóhivatalunknak beküldeni, hogy nehéz hivatásunkat a mai rendkívüli időkben is akadálytalanul végezhessük. Személyi hir. Boromisza Tibor megyés püspök szeptember 6-án érkezik haza Budapestről. Tanári kinevezés. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Mántz József polgári iskolai tanárt a helybeli kir. kath. tanítóképző intézet mathematika-fizika tanárává nevezte ki. Kitüntetett tanitő. Gaál Lajos zajtai róm kath. kántortanitót, aki a most folyó Isonzócsatában külön is megdicsért 51-ik (kolozsvári) ezredben szolgál, az ellenséggel szemben tanúsított hősi magatartásáért az I. osztályú ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. Az ütközet után a hadosztályparancsnok sajátkezüleg tűzte a hős katonatanitó mellére a vitézségi érmet. Előléptetések. A közoktatásügyi miniszter a szatmári kir. kát. főgimnázium rendes tanárai közül Fölkel Bélát a VII. fizetési osztályba, Steidl Józsefet, Katona Ferencet, Dörner Istvánt és Gazdag Lajost a VIII. fizetési osztályba léptette elő. — A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr Holosnyay Irén UDgvár
