Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1917-05-24 / 21. szám
9 SZATMÁRI HÍRLAP' Szatmár-Németi 1917. május 1?4 — Es Ion, mint az orkános szélnek zúgása, és lön, mint az emésztő tűznek vérvörös lángnyelvei. És rácsapolt a Lélek szele a büzhödt mocsárra, hogy kiszáraszsza az utolsó cseppig. És belekapott hiúságokba, faragott trónszékekbe, Bacchus virágfüzéreibe, ingerlő pep- lumokba, a rothadást rejtő, ékes sirokba az emésztő örök Láng, hogy megégessen, hamuvá hamvaszszon minden testet, salakot és szinara- nyat olvasszon ki. A Lélek járása nyomán aztán tizenkettő, aztán háromezer, ötezer, Ágnesek, Sebestyének nőttek liliomokká, szentek járása indult. Sámuelként ébredeztek a balgaság álmából az Ágostonok, a Máriák elhagyták Magdalát, mert hallották lelkűk rejtekén : — Magister adest, et vocat te. A Mester — hallod ? — itt van és hiva vár téged. A Saulok nem mentek Damas- kusba, hanem a Tábor hegyére, az Olajfák hegyére, a Koponyák hegyére és föltámadtak, hogy utjok a mennybemenetel legyen. — Micsoda utak, micsoda utak ! Micsoda szárnyalások! Hősök a Colossaeum porondján, angyalok Thebaisban, bölcsek Álexandriában, krisztusi stigmáju Ferenczek Umb- riában, Itáliában, cédrusok, Ambrusok, Ágostonok, Danték az egész világon. Azután megint jött a kisértő, megint jött a romlás, a dekadenczia, jött a gőg, az illuminatusok, a Vol- taire-ek, Kantok, a Gőthék, a Niet- zschék, az őrület, a danse macabre, a régi bálvány : az aranyborjú, az effeminált test kultusza, Pán lett az Isten. A lélek pedig most — Joel szörnyűséges látomása jelenné vált — beléfúlt e szeméthalomba. Koronákat, trónusokat rontott össze, lavinaként zúzta a múlandóság cserépbálványait. Tüzének lángos ostora nemzeteket égetett hamuvá. Minden testre kiömlött a Lélek és éget, nagy katlanában megolvaszt minden testet, szinaranyat akar a poshadásnak helyén. Most már csak a tizenkettők kellenek, a háromezrek és az ötezrek, a Lélektől lelkivé változottak a pünkösdben apostolokká nőttek. Halljátok meg. a kik a pusztulás romjaiból életbe nőni készültök: — Magister adest, et vocat te! * így, oh, igy jöjj el hozzánk, reánk, te Creator, te Illuminator, te Santificator, te tüzes pünkösdi Szentlélek! — Veni, Sancte Spiritus! A zsidó tőke üzletága a háború. A nagytőke hallatlan uzsorái, bűnös nyereségei mind többször nyernek megbélyegzést a bíróságok előtt. Különösen Ausztria felső kéz nyomása alatt vonja felelősségre Sieghart röpitése után a fölháboritó üzelmekben szereplő nagytőkét, legtekintélyesebb képviselőivel. A pálmák — sajnos, hogy csak ott — nem nőhetnek az égig; rettentő, váratlan letartóztatások történnek s a publikációban hatalmas lendülettel dolgozik különösen mosta Krantz-pörrel kapcsolatban. A bíróság pártatlan megbélyegzésén kívül az államhatalom is a zsidó tőke rabigája megtörésén dolgozik. A zsidó tőke legújabban pénzügyi folyóirataival veszi fel a harcot és hatalmi őrjöngéseiben egyenesen azzal fenyegetőzik,, hogy megvonja az államhatalomtól a pénzbeli együttműködést a háború folytatására A zsidó tőke érdekei mellett ugyanis ily cikkben ránt kardot egyik jelentős pénzügyi folyóiratuk: „Rotschildék és a bécsi direktorhajsza.“ A Kranz-pör valóságos regénnyé növi ki magát, szennyes hullámai már azokat is nyaldossák, a kiknek semmi egyéb közük nem volt az egész ügyhöz, mint az, hogy szerencsétlenségükre Sk is ugyanazt a foglalkozást űzik, mint amazok, igazgatói lóvén egy bécsi banknak. A bécsi bankok és igazgatóik ellen valóságos kereszteshadjárat indult meg és mi tagadás : a felsőbb körök eléggé el nem leplezhető kárörömmel és megelégedéssel fogadják és nézik a dolgok ilyen irányhau való fejlődését. A dolog azonban már kezd veszedelmes méreteket ölteni s azok, a kiket sújt, hiába fordulnak bizakodó tekintettel a felsőbb körökhöz, ott mit sem tesznek az ellenök megindult h«jsza meg- gátlására. Erre aztán a bécsi bankigazgatók, élükön Rotschilddal tisztelegni mentek Spitzmüller osztrák pénzügyminiszterhez. A tisztelgés azonban igen furcsa módon folyt le. A bankárok ugyanis nyíltan, annak rendje és módja szerint kijelentették a miniszternek, hogy intézkedjék: nehogy ez az irány, a mélyít felsőbb fórumok támogatnak, erőre kapjon és további üldöztetésre adjon alkalmat. Ebben az esetben ugyanis a bécsi bankoknak, kezdve Rotscbildókon, le kellene mondaniok arról, hogy a hadikölcsön propagálásában re'szt vegyenek.“ ^ Ilyen elhízott önhittséggel hiszi már egyetlen hatalomnak magát a zsidó tőke: egyenesen fenyegeti a legfőbb hatalmat. — Erre a kihívásra — azt hisszük — a Sieg- hart-esetben oly kíméletlen mozdulatu kéz adja meg az igazságos választ az idők sta- táriális szellemében. Néhány szó az „egy kálvinistának!“ A „Szamos“ vasárnapi számának „egy kálvinistája“ mondjon búcsút az evangéliumnak, melyet — ha őszintén irta megjegyzéseit, úgy látszik — félreért. Az evangélium seholsem tanítja, hogy erkölcsnek evolúciója lehetséges. Az változatlan, mint alapja, az örök Szentség. Az erkölcs, amelyet spártainak mondott — bocsánatot kérek — nem erkölcs, mert az emberi természetbe oltott és Istentől is kihirdetett paranccsal ellenkezőt vall. Különben sem hozza fel jó érvül a mondott spártai erkölcsöt. Az a példa ugyanis, amelyből az „egy kálvinista“ az erkölcsnek állítólagos spártai definícióját megalkotta, vagy más e példának hasonlóan felületes olvasójától megalkotva hallotta, korántsem erkölcsi elvképen szerepel az ókori történelemben. 0 nem, hanem egyszerűen annak a katonai elvnek illusztrálására, hogy — ha valami titkot kell elpalástolnia az edzett spártainak — a vallatásokra élete árán se feleljen, tehát még akkor se, ha az illető lopott spártai róka a szegény spártai ifjúnak oldalát halálra is marja. Különben is, ha a tiszta erkölcs evolúciójáról akar valaki beszélni, ne menjen a pogányok közé, hanem talán alaposabban forgassa a Szentirást. Nézze végig az Ószövetséget, amelynek első könyvét az utolsótól néhány ezer esztendő választja el. Ha ezt megtette, nézzen mélyen bele az evangé liumba (én ezt már szóról-szóra megtettem.) Ha ezt is megtette, mutassa meg nekünk, hogy a tizparancsnak, erkölcstanunk alapjának, bármelyik, pl. a 7. parancsa, amelyik iey szól: ne lopj, milyen változáson mentát. Vájjon idők folytán a könyvkereskedésekben bárhol megkapható keresztény erkölcstanban már ezt fogja találni: De igen, lopj? Aztán végig mehet minden parancson és a Szent- iráson kívül minden keresztény erkölcstanon, aztán mondja oda egy józan és erkölcsös embernek: Te, tolvaj, akkor majd megtudja, hogy milyen evolúción ment keresztül az erkölcs 1 A tulajdonképen való értelemben vett erkölcs fogalma ép olyan változatlan és evo- luciómentes igazság, mint a kétszer-kettő, ha ez utóbbinak evoluciómentességét még elismeri az „egy kálvinista.“ — Az igazság csak egy lehet, akár fizikai, akár mathema- tikai, akár erkölcsi igazság. Az „egy kálvinista“ azt mondhatta volna inkább, hogy az erkölcstelenségnek van evolúciója. Ezt már kétségbe sem vonhatnám, mert tények cáfolnának ellenem. Ó igen ! Az erkölcstelenség gyönyörűen fejlődik. Arról az „egy kálvinista,“ ha olvasni szokott, az újságokból, ha szemét behunyva nem szokta tartani, az élet szomorú tapasztalataiból . . . meggyőződhetik. És ha messzebbre tekint az evolúció forrása felé, bizonyos kovászra fog találni, melytől már az Üdvözítő Ur Jézus óva intett bennünket. Ezt a kovászt pedig nem az evangélium gyártotta, sem azok, akik az evangélium szerint élnek. Ez a kovász nem a szószéken (legyen az katholikus, protestáns, vaey zsidó szószék) született, sem Arany János költészetében, sem Vörös- martyéban, hanem ott született, ahol bizonyos színdarabokat gyártanak az érzékiség csiklandozására és az erkölcstelenség evolúciójának elősegítésére: keleten, ahonnan az evolueiómentes evangélium kiindult. A szeretet parancsával is spártai módra járt el az „egy kálvinista.“ Ha szokta volt forgatni az evangéliumot, ott megtalálhatta volna azt, eseményt, is, hogy az Ur Jézus a kereskedés szellemének alkalmatlan helyen való gyakorlása miatt hizonyos embereket korbáccsal vert ki a templomból. Kérem, a szeretet néha korbáccsal is meg szokott nyilatkozni: ha nevelt már az „egy kálvinista“ gyermeket, nem is kér bizonyítást tőlem. Ha p.'dig nem nevelt volna, kérdezze meg olyantól, aki már nevelt: Vájjon bizonyos esetekben, amikor gyermeke rossz fát tesz a tűzre, gyűlöletből veri-e meg magzatát? Aztán még valami megjegyzésem van az „egy kálvinistának.“ Az emlegetett maradi törvény ép úgy felmenti a fegyveres katonai szolgálattól a zsidó rabbit, a lutheránus lelkészt, a kálvinista prédikátort, mint a katholikus papot. És ha nélkülözhetetlenségről vau szó, az a kath. pap van olyan nélkülözhetetlen, mint a zsidó rabbi, lutheránus lelkész, kálvinista prédikátor, falu bírája, bankok igazgatója, színházak direktora stb. stb. Azt is tudja meg az „egy kálvinista,“ hogy — ha megszüntetik azt a maradi törvényt — a katholikus pap ép úgy megy híveivel a hazáért harcolni, mint mentek és mennek az olasz és francia kath. papok és magyar katona- kispapjaink, szerzeteseink, akik ugyanazon papi státus levitái. És amint azok a kath. papok, akik Olaszországban és Franciaországban bevonultak, úgy a mieink sem fognak hátul maradni és hátra kívánkozni: a front mögött németül beszélni. A hatodik hadikölcsön. Már az utolsó lépések vannak hátra a tisztességes, a győzelmet jelentő békéhez. De ez utolsó lépéshez kell mindegyikünk ama önfeláldozó hazaszeretete, amelyet a front hősei mutatnak. Hogy katonai erőnk ma is csorbittatlan és fölényes erejű, mutatják vitéz honvédőink. De az is kétségtelen, hogy a VI. hadikölcsön alkalmából a nemzet itthon dolgozó tagjainak is újabb bizonyságot kell tenniük kötelességtudásukról. Lényegesen megköny- nyiti a cselekvést a kedvező hadihelyzet. Az orosz kolosszust a belső villongások tétlenségre kényszerítik. Anglia és Francia- ország testéből patakokban omlik a vér a védekező németek súlyos csapásaitól, búvár- hajóik az utolsó hónapban lÍ20000-nyi ton- natartalmu hajót sülyesztettek el, a kiéhez- tetés és a municióhiány rémes fojtogatása már érzik az entente-országokban. Olaszország mellének szegzetten érzi fegyverünket. Tőrök és bolgár bajtársaink pedig dacolnak minden vésszel, ellenséges rohammal. Hiába Amerika beavatkozása, kedvező helyzetünkön nem tud már változtatni. Hogy igy legyen, már is gondoskodnak róla a hősies búvár- hajók. — A végső, nehéz küzdelemben ne fáradjunk meg mi sem, hanem legyen jelszavunk a kitartás, az áldozatnak sem nevezhető kötvényjegyzés, jegyezzünk a hadi- kölcsönre, mert ezzel védjük a fronton harcoló véreink életét és közelebb hozzuk a békét.
