Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1917-05-31 / 22. szám
évfolyam. Szatmár-Németi, 1917. május 31. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. I Negyedévre — 2 K 50 f. Félévre — 5 „ — „ Egyes szám ára 20 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő Dr. TJHX. KA HOLY. Lap tulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hi •- detések stb. Pázmány-sajtó (Iskola-utca 5. sz.) címre küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 8 korona ----------------- Nyllttór sora|40 fillér. ----------------Me gjelenik, minden csütörtökön. Katholikus Karitász. (?) Eg-.y zöld fedelű füzetecskén van ez a cim, tartalmazza az alapszabályokat. Benkő József apátkanonok-ple- bános, és mintegy ötven előkelő, katholikus világi ember munkája ez a kis füzet, és az avval kapcsolatos terv, melyek a szeretet jegyében fogják egyesíteni ennek a városnak egész katholikus társadalmát. A harcoknak, — az átformálódásnak nagy idejét éljük ! Nemzetek emberfaj szerint való szövetségben harcolnak az érvényesülés miatt, — osztályérdekek és demokratikus erők összecsapásában koronák esnek le a főkről, — harc van az egyedek gazdasági és társadalmi életében; — megkapó idealizmus, hogy ebben a zür-zavaros időben a szatmári ka- tholikusság vezet ei a jótékonyság, a szeretet zászlóját bontják ki, hogy ez alatt vezessék diadalra magasztos eszméiket! Meggyőzni nehezebb, mint harcban diadalmaskodni! Mi tettekkel, munkával akarjuk meggyőzni e várost a katholikus társadalom erejéről, munkabírásáról, súlyáról, nélkülözhetetlenségéről, ezekben a tettekben akarjuk összeszoktatni, egyesíteni^ összeforrasztani a sziveket, a gondolkodási, az öntudatot, az akaratot, ebből látjuk megteremtődni a nemes erőt, mely méltósággal emeli e város katholikus polgárságát arra a helyre, mely öt megilleti. Méltó az lehet hozzánk, ha a mi munkánk csak a magunk felemeléséért, s nem mások lekicsinyléséért folyik, ha ilyen munkában, ha ebben a gondolkodásban versenytársakra akadunk, örvendeni fogunk, mert evvel a város jóléte fog emelkedni! De ha a szeretekben összeforrott, hatványozott erőinknek méltatlan támadásokat kell visszaverni, akkor csapásunknak is hatványozott súlya lesz. Az egyesült erőből rendszerbe öntött áldozatkészség fog feltámadni, evvel a szenvedő arcokról minél több könnyet akarunk felszántani, de ettől az egyesüléstől várjuk a letiport ka- tholikus öntudat újjászületését! E város-nagyságához, fentartá- sához, fejlesztéséhez, nyomorának enyhítéséhez adjuk a legjobb erőnket, de ennek az erőnek fejlődésével tart lépést a követelésünk : elismerni, tiszteletben tartani Szatmár város katholikus egyetemét! Mi, a kik az első ut irányát kicövekeltük, tudjuk, ismerjük a nehézségeket, de ismerjük atyai főpásztorunknak, — tetterős, vasaka- ratu plébánosunknak — egyházi és világi vezető férfiainknak szándékait és evvel harmóniában a hit- testvéreink egyöntetű óhajtásait, nincs semmi kétségünk a teljes sikerben. Nyilt sisakkal, fényes nappali világításban, nem álarccal, nem az orgyilkos tőrével az övben, nem sötétben indulunk el utunkra, — Velünk van az Isten ! Készüljünk a nagy munkára I — Hozzászólás az egyházmegyei misszió tervéhez. — Bizonyára sokak szivében talált visszhangra Veszprémy Sándornak a beregi espe- resi kerületben elhangzott indítványa: ,,Szervezzük meg jóelőre az egyházmegyei misszió- sgysületet/“ Ne hagyjuk ezt a korszerű indítványt elrepülni. Mert a háború után igen nagy feladatok várnak majd ránk, főkép a lelkészkedő papságra. Jó lesz erre a nagy munkára idejében elkészülnünk ... A lövészárkok vértől fertőzött levegője, a vad öldöklés, a rendetlen, sokszor tétlen életmód, a súlyos megpróbáltatások sok visszatérő hősnek lelki egyensúlyát megbillentették, az erkölcsöket eldurvitották és mily sokak hitét is megingatták. Az itthon maradottakra sem volt erkölcsileg előnyös a hosszú háború . . . Hogyan is lehetne erkölcsi rossztól — mert feltétlenül ilyen a háború — mást várni, mint az erkölcsök aláhanyatlását ? Ezeket a hitükben megingatott, erkölcseikben eldurvult, munkától elszokott, megíráson lőtt lelkeket nekünk kell visszaédesgetni az oltárhoz, visszaszeliditeni a családi tűzhelyhez, a béke csendes munkájához ... és talán sok lemondáshoz. Ehhez a rendkiviilvaló munkához hathatós, rendkivülieszközök is kellenek. A sokáig nem művelt, dudvától-gaztól benőtt lelkek szántóföldjét alapos mély szántással kell ismét fogékonnyá tennünk az evangéliumi jó mag befogadására. Ez a mély szántás pedig csakis a tömegeket megmozgató, átgyuró nópmissziók által történhetik. Külföldön, a németeknél már a háború előtt jóformán minden egyházmegyének volt missziós-egyesülete. A háborús esztendők folyása alatt pedig ugyancsak sürgetik a teológiai szaklapok e fontos szervek kifejlesztését. De nem is kell olyan messzire mennünk. Tudtommal hazánkban is működik ilyen egyesület a pécsi, Csanádi, kassai egyházmegyében és alakul a nagyváradiban. A mi egyházmegyénkben, ahol a vegyes házasságok, a ka- thoiikusságnak sokszor oázis-szerű elhelyezése, a sok idegen befolyás, közönyösség ugyancsak károsan befolyásolja népünk, főleg városi híveink hitéletét, kétszeresen is égető szükség van a népmissziók rendszeresítésére. Ez lenne az alakítandó egyesület első és legfőbb célja. így vinné bele a tömegek leikébe az evangéliumi kovászt. De e mellett a missziós-papok szívesen vállalkoznának exerciíiumok, esetleg konferenciák tartására. Hány oltáregyesület, legényegyesület, kongiegáció van az egyházmegyében, ahol talán sohasem vettek részt a tagok lelkigyakorlatokon. Pedig sok ily társulat szabályzata is előírja ezt. És mit érnek a hitbuzgalmi társulatok ily évenként való lelki felfrissülés nélkül ? Annak sem volna semmi akadálya, hogy — amennyiben a szerzetes-paptársak a szükségletet ellátni nem tudnák, — irgalmas nővéreink egyes házaiban lelkigyakorlatokat tartsanak . . . Alakítsuk hát meg a papok missziós egyesületét — és pedig az egész egyházmegyére szóló egységes szerv képen. Úgy is kevesen vagyunk és szétszórva; egyesítsük az összes értékes erőket. A fiatalok, munkabírók bizonyára szép számmal vállalkoznának e fáradságos munkára. Magam is több lelkes confra- terrel beszéltem erről. — Biztosra veszem, akadna annyi vállaikozó, hogy 6—10 évenként az egyházmegye minden hitközségében el lehetne végezni ezt a mély szántást. Az idősebbek, akik már nem bírják a rendkívüli munkát, az eszme felkarolásával, a missziós(Irgalmas szeretet.)
