Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-12-06 / 97. szám

2

A király utolsó szent áldozása.

A király utolsó óráinak egy megható s edditr sehol sem olvasható részletörő! ad hirt a 8 Órai Újság: dömeházai Spanyik Béla ez redes, ő felsége szárriysegédj - tudósításából. A tudósitáebó! meghatóan domborodik ki az a tény, hogy királyunk jó katholikus módjára halt meg, amint egész életén át buzgó kalho- likus volt.

A király utolsó napjáról Spanyik ezredes a következő érdekes részleteket mondotta e! :

— Akkor már erős láza volt. A fáradságot is észre lehetett már venni rajta, mert ő, aki mindig erősen tartotta magát, megtört volt. Ilyen körülmények között, amikor már a vég kezdett fenyegetni, gondoskodni kellett, hogy a király megáldozzon, fölvegye a halotti szentségeket, de úgy, hogy meg ne ijesszük vele. Montenuovo hercegnek támadt a szerencsés, gyöngéd Ötlete, amellyel a célt elértük. Épen előző nap volt a főudvarmesternél a bécsi nuncius és jelentette, hogy a pápa őszentsége melegen érdeklődött a felség állapota iránt és áldását küldi neki. A föudvarmester tehát a pápai üzenetet bejelentette a felségnek, aki láthatóan^ megörült a pápa figyelmének.

— Én azonban — mondta a herceg — nem adhatom át az áldást felségednek, ezt csak pap teheti.

A király ekkor örömmel mondta, hogy csak jöjjön Seidl prelátus, ami meg is tönént. Őfelsége megáldozott, felvette a szentségeket és meghatóban fogadta az áldást. Az egyházi aktus láthatólag fölfrissitetette és később többször is mondotta, milyen szép volt a pápától, hogy ilyen formában gondolt rá.

Esté 9 órakor együtt volt a kis szobában a trónörökös, Zita, Mária Valéria, Már a Jozefa főhercegnők, Ferenc Salvator főherceg, Montenuovo főudvarmesler, Paar gróf, Bolfras bíró, Hoyos gróf és én. Ekkor Seidl prelátus feladta az utolsó kenetet — azután mindennek vége volt . . .

Kíp. Tanácsos, Polgármester ur!

Égy szavunk volna, Polgármester ur.

Őszinte, egyenes magyar szavunk.

Teljes mértékben átérezzük, hogy a front mögött, itthon is mir dent meg kell tenni, amit ész, erő, önfeláldozás, takarékos ság csak megtehet — a dicső győzelemért.

Azt is tudjuk, hogy a második élelmiszer összeírására, illetőleg rekvirálására ok, súlyos ok van.

De már is hallatszik országunkban innen is, onnan is, hogy a lakosság ellen a végrehajtó közegek ott is, ahol arra szükség nincs, oly hajszát indítanak s igy indítani fognak a jövőben is, hogy egyik polgármesternek népe

— Ne aggódjék e miatt. A merénylőknek nincs oemzetiségök. De amellett ez a merénylet pekem csak javamra vált. Akkor kezdtem magamba szállani, s gondolkodni a dolgok folyása felől.

Mit gondolt azalatt a király, hogy a merénylőknek nincs nemzetiségök, nem tudjuk. Talán csak megvetésének akart adni kifejezést. Mert hiszen olyan merénylő is Vo,lt már, akinek kizárólag nemzetiségi célok voltak az irányitói. De lelkének titkához kulcsot szolgáltat nyilatkozatának többi része. Olyan kulcsot, amellyylel több zárt fog megnyithatni az, aki a történetét meg fogja Írni.

*

Gödöllőn történt a hatvanas évek végén, az örökösen napsugaras napok egyikén. A legszűkebb családi körben elköltött ebédre hivatalos volt gróf Rádai Pál is, a király kedvelt embere, s a gödöllői járás főszolga bírája. A királyné akkoriban szorgalmasan olvasott magyarul. Asztalbontás előtt fölemelte a poharát, s gróf Rádaihoz fordult.

— Igyunk 1 Egy pohár bor a hazáért meg nem árt

Rádai | szerény meghajlással a királyra köszöntött.

— A legelső magyar ember a király. Éljen a király 1

Megható volt a király válasza.

„SZATMÁRI HÍRLAP“

érdekében ugyancsak talpra kellett állania.

Minden törvény, rendelet, ha azt a hatalmak tultengésének és a rideg §-usoknak sivárságával hajtják végre — kiveti árnyékát, a c dón való túllövést, sőt a hatalommal való visszaélést is.

Nincs a világon olyan törvény, melynek intenciójában szellem ne volna és ne lehetue igazságosan úgy kezelni a gyakorlati életben, hogy hely, körülmények és az igazságon alapuló méltányosság a szociális tekinteteknek is eleget tegyenek.

Budapest szék és fővárosát például kivették a rekvirálás alól. Miért ? A körülmények, a nelyzet és az adott okok miatt.

Ha egyes nagyobb városokat nem is mentesítenek teljesen . . de bizonyára vannak itt is ott is olyan okok. körülmények, melyek miatt az egy kaptafára való húzás igazságtalan és a célon túllövő — az bizonyos.

Szatmár városa közönségének súlyos helyzet ben, áldozatainak oly nagy mértékű igénybevételében ilyen okokat és körülményeket bőségesen lehet találni.

Ha valaki keserves fizetéséből — az akkori engedély alapján — ruhában és más sok mindenben való takarékosság kapcsán beszerezte magának élelmét egész évre : miért kellene azt pl. annak kitenni, hogy csak bizonyoá hónapra hagyjanak neki a rendelet mértéke szerint élelmiszert; aztán . . szerezze be újból a központtól, melynek keserveit éppen Szatmár városának volt alkalma viselni bőségesen. Miért kelljen annak a takarékos embernek, családnak napokig a tömeg durvaságai közt ácsorogni, időt tölteni, hogy azokkal egy sorban jusson élelmiszerhez, a kik eltékozolták azt, amivel ők is szerezhettek volna és most a markukba nevetve követelik a részüket.

A takarékosság által magát ellátott családok számának csak örülnie kell a hatóságnak is, hiszenazok a közélelmezés gondjait enyhítik.

Nem vagyunk megszállott város. Any- nyit, hogy éhen ne haljunk a várost megszállva tartó ellenség is nyújtana. Nem vagyunk ellenségek, nem kell és nem szabad úgy bánni a néppel, a közönséggel, mint ellenséggel. Tapintattal párosult szigor és szigorral párosult tapintat fogja csak ezt a nagy kérdést m goldani.

A Polgármester ur mindig védte e városnak, a lakosságnak érdekeit. Soha jobban nem volt szükség e védelemre, mint most.

Igazságot kérünk, de nem hatalmi túl tengést. Nem tapintatlan erőszakoskodást, amint az már több helyen a múltban és az uj rekvirálás kezdetén — megtörtént. Mi hisz- szük, hogy Polgármester ur talpra, áll, ha arra szükség leszen és megvédi azt, ami itt e városban védelemért kiált. Egy polgár.

— Addig éljen mig a honnak él 1

*

Mikor királyné nagyobb külföldi utazást csinált, minden nap kapott a királytól egy sajátkezüleg irt hosszabb levelet. Ő is mindennap irt, de csak röviden. Hosszú séták után este hazatérve, rendesen fáradtabb volt, semhogy kimeritőleg Írhasson. Ilyenkor a királynőt kisérő udvarhölgy tudósította a felséget mindenről, ami az utolsó nap folyamán történt. Nehéz feladat volt, mert az udvarhölgy megosztotta királyné minden fáradalmát, s a király minél részletesebb tudósítást kívánt.

Egy ily utazás befejezésével a király nagyon udvariasan köszönte meg az udvar- hölgynek — a királyné jelenlétében — a küldött értesítést.

A királyné odalépett a felséghez s halk hangon. — de úgy, hogy a jelenlevők is meghallották — csintalanul odamondta neki:

— Oh Te goromba fráter! Hát nem illenék nekem is megköszönni a tudósításokat.

Ilyen bensőségesen kedves volt a családi viszonyuk.

*

Egy kiráiygyakorlat alkalmával, hadseregének megszemlélésére maga a legfőbb

A jkispapok ^yászüonepe.

Vasárnap délelőtt 11 órakor áldoztak a mi kispapjaink a papnevelőben, úgy megsira tott, elhunyt királyunk emlékének.

Egyik nagyobb tanteremben folyt le az egyszerűségében mély és megható ünnepség, melyen dr. Boromisfa Tibor megyés püspökünk is megjelent. Ott volt a káptalan, a líceum tanári kara s a papság köréből is számosán. Szerettük volna, ha a kath. társadalom széles rétege is jelen lehetett volna ezen a tanulságos, mélységes érzelmeket kiváltó ünnepen, hogy tanúja volt volna annak, mily beszédet hallgatnak egyházmegyénknek jövő papjai és mily gondolat és érzelmi világot hordoznak lelkűkben a haza javára és a jövő munkájára a magyar kath. papságnak növendékei.

Az ünnepet egy megható gyászének: „Zokogva zeng“ vezette be, melyet Herman István vezetésével az énekkar adott elő hatalmasan, precízen. Aztán Szeutgyörgyi Jordán Károly lépett a fekete takaróval beborított asztalhoz, melynek oldalán az elhunyt királynak fekete fátyollal leplezett képe volt látható. A nagyszabású beszéd tele volt eszmével, tartalommal és melegen fakadó forrásokkal. Több beszédet hallottunk e hetekben, de mondhatjuk, hogy e beszéd úgy felfogás, mint eleven plaszticitás tekinleteben igen kiváló volt. Azt hisszük, a növendékpapok lelkében sokáig élni fognak azen jellemzések a nagy király emlékezetével kapcsolatosan, melyeket nagyérdemű Rektoruk az ő gyászün- nepólyiikön elmondott és a szivükbe edzett, rögzített.

A nagyhatású beszéd után a gyászünnepséghez igen méltó és kiválóan beleülő zongora és harmonium játék következett. Chopin „Trauermarch“-át. játszották Lini József III. é. th. és Martin József I. é. th. növendékek igen szépen. E művészi alkotás a lélek hullámos érzéseinek, viharának, fájdalmának, csöndességének és szaggatott hangulatának gyönyörű megtestesítése. Majd elringatja a lelket, majd felveri, de miudenkópen egészen maga-magának köti le. A hallgatóság mélységes figyelummel kisérte a szép játékot. Most Bottlinger Pal II. é. th. adja elő Rónai János főgimn. tanárnak igen sikerült költeményét: „A király halálára.“ A költemény tele van hangulattal, melegséggel, újsággal, megkapó képekkel és az ellentétben kifejezett érzésekkel. A költemény előadója egészen felfogta és visszaadta a poéma aiaphanhadvezér is megérkezett és főhadiszállása egy felsőmagyarországi városban volt. A sok tisztelgő küldöttség közt voltak a fiskálisok, ügyvédek is. Á hivatalos üdvözlés után a király egyeseket megszólítással tüntetett ki.

— Hányán vannak ügyvédek itt e városban ? kérdezte a király a kamara elnökétől.

— Bizony csaknem félszázan felelt az elnök.

— Akkor önöknek sok perre van szükségük, mondotta a király.

— Hát bizony, bizony, felséges uram.

— Ahol pedig sok a per, ott sok a pusztulás is szólott a király komolyas mosolygással.

*

A nagy politikai harcok idején fogadta a király kihallgatáson a pártok vezéreit is, hogy fejtsék ki álláspontjukat. Meghívást kapott egy szittya magyar is, oltott 48-as. És hatalmas szónoklással fejtegette a közös vámterület átkát és a többit. A király nyugodtan hallgatta és vette észre, hogy a meghívott államférfiénak dunsztja sincs az alapfogalmakhoz. Egy, tanítónak is becsületére váló elemi oktatással oktatja ki a felség tévedéseiről a szittya magyart. Mikor aztán a magyar búcsúzni készült, a király igy szólott :

— Mi pedig azért jó barátok maradunk. Ugy-e bár ?