Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)
1916-07-19 / 57. szám
2 művészi értékű vázlattal, rajzzal és tervvel igazolván az elv praktikus és művészi megvalósithatóságát. A könyvhöz Herceg Ferenc és Spiegel Frigyes Írtak magyarázó bevezetéseket s mindketten hiszik és remélik, hogy a művészet magáévá teszi Isten kardját, a magyar közönség pedig a szivébe fogadja, mint szomorú és dicsőséges idők szimbólumát. A városi tanács — a hadi emlékmű, illetőleg emlékoszlop tervezése és hősök temetőjének körülkerítése tárgyában már tett némely intézkedéseket s azok tervezeteinek elkészítésére egyik helybeli festő művészünket kérte fel, a ki a kerítésnek tervét már be is terjesztette. Mi azonban abban a véleményben vagyunk, hogy bármennyire művésziek is legyenek a bemutatott tervezetek, nem kellene azoknak megvalósításával annyira sietni, hanem égy ideiglenes és mégis költséges kerítés mellőzésével^ a végleges jellegű kerítés kérdését a hadi emlékmű felállításával és a temetőhöz vezető séta ut létesítésével kapcsolatban lenne helyes megoldani és elhatározás előtt be várni a miniszteri rendeletben jelzett tervezeteknek megküldését. Spektátor II. Igaz-e, hogy Magyarországon csak a gazdák, illetve a parasztok gazdagodnak ? A francia újságok azt Írják, hogy Magyarország az osztrák-magyar monarchia kaszárnyája és éléskamarája s mindaddig, mig az orosz oflenziva erre a földre nem lép, nem ér el döntő sikert. Az ellenséges külföld sajtója ismerte el hazánkról, hogy az szolgáltatja az egész monarchiának a katonát és a kenyeret. Reméljük, hogy a francia lapoknak ez a megállapítása nem hiába hangzott el s mikor a magyar kormány tárgyalásokat folytat, Becsben az osztrák kormánnyal a monarchia jövőjéről, nem tévesztik szem elő), hanem a magyar miniszterek hivatkoznak rá osztrák kollégáik előtt is. Amit még az — Hogyan kedves leányom ? Aranka zavarba jutott. Első percben azt hitte, elszólta magát. Megtörtént az első vigyázatlanság. De a hosszú csendben, mely kiejtett szavai után beállott: összeszedte magát és csak annyit mondott: — Jegyesemhez sietek. Egy kórházban fekszik élet és halál közt . . . Suttogva mondotta e szavakat. Úgy, hogy a nénikén kívül senki sem hallhatta. Á néniké egy alkalmas pillanatban megölelte a leányt . . . — Édes leányom, leányom, legyen erős. És bízzék a jó Istenben. A nénike aztán egy állomásnál elbúcsúzott. Magára maradt tehát újra . . a leány. Lelke ott járt a néniké fiát rejtő sirhantnál. Es . . . maga is megijedt a gondolattól . . . talán . . . talán egy uj sirhantnál is . . . ahol ő, mint egy oltár előtt, letédelve fogja rebegni: — Még most is . . . téged egyedül és örökre ! Es az ő kedves halottja hallani fogja az ő szent esküjét. Es ő is, az Ő szelleme is felküldi az üzenetet a sir öléből: — Én is . . téged egyedül és örökre! Mert a hősök nem halnak meg. A hősök élnek. Es lelkűkkel, szellemükkel velünk maradnak. Mi velünk . . a nemzettel és szeretteik leikével. Es időről-időre biztosítják az itt maradottakat, hogy: — Titeket, egyedül és örökre. „SZATMÁRI HÍRLAP“ ellenség is beismer, azt nehéz elvitatni s ha az osztrák politikusokban van egy kis államférfim bölcsesség, át fogják látni, hogy minden intézkedésnek ehhez az igazsághoz kell fűződni, azt a célt kell szolgálni, hogy ez a nagy kaszárnya és ez az óléskamara megerősödjék. Mig a francia újságok igy sóvárognak a magyar föld után s mig Bruszilov generális kozákjai véres fejjel keseregnek a Kárpátokon túl, hogy *nem bírták lovaikkal legeltetni a magyar föld termését, határainkon belül is mindenki a magyar mezőgazdaság munkájáról, az aratásról beszél. Újságokban hasábos cikkeket olvasunk az aratásról, kávéházakban az angol offenziva sem kelt nagyobb érdeklődést a magyar aratók hadi munkájánál és suszter vagy municiógyáros legyen az a városi ember, valamennyi a terméskilátások iránt érdeklődik, sőt még az árverési hiénák is a termésrendeleteket bújják a hivatalos lapban, mielőtt az árverési hirdetéseket sorra vennék. Mindenki az aratásról elmélkedik s egyetlen más foglalkozási ág sem részesül e kitüntetésben. Annál fájdalmasabb, hogy mikor az egész világ szeme a magyar mezőgazdaságra van szögezve s mikor mindenki érzi, hogy ettől függ minden, egy pillantra sem szűnik a régi hajsza, hogy ezt a termelési ágat megnehezítsék s munkája elé akadályokat gördítsenek. Most, a gazda valamennyi ellensége az árak leverésére törekszik. Terrorizálják az illetékes köröket, hogy alacsonyan állapítsák meg a gabonaárakat, nem törődve azzal, hogy a gazda esetleg veszteségre dolgozik. Joggal vethetjük fel tehát a kérdést, igaz-e, hogy ebben a mi országunkban csak a gazdák, illetőleg a paraszt boldogulhat. A napokban a következő hirt olvastam : Ötmillió részvénytőke, nyolcmillió nyereség. Egyik töltény-, gyutacs és fémárugyár vagyonmérlege minap jelent meg a hivatalos lapban. A gyár részvénytőkéje 5,600.000 K, 1915-ik évi nyeresége pedig 8,452.168 K, 87 f. volt. A mérleg 1015. évi dec. 31-én kelt; de csak most publikálták. Az 1912-ik évi mérlegében már 2,700.190 K volt a nyereség egyenleg; 1913-ban 3,285.642 K, 1914-ben, 5,440.116 korona és 1915-ben 8,452.168 K. Ez a mérleg nagyon megérdemli azoknak a közgazdasági tudósítóknak a figyelmét, akik meggyőző erővel tudják bizonyiiani, hogy Magyarországon most csak a paraszt gazdagszik. Es hány ilyen részvénytársaság van. És hány bank, a hol bizony sokkal dusabb az aratás, mint kint a buval-gonddal harma- tozó mezinken. De olvastunk egy másik hirt is. íme tessék : A bankok sertéseket hizlalnak. A nagy pénzintézetek a háború alatt is jól tudják a pénzüket értékesíteni. A Koreskedelmi Bank és a Magyar Általános Hitelbank Tétényben csináltak óriási sertéshizlaló telepet. A Magyar Bank pedig a sertéshizlalő telepet vá. sárolta meg. A háború igen érdekes eltolódásokat csinált. A bankok sertéshizlalókká válnak, a sertéshizlalók pedig úgy megszedték magukat, hogy bankokat nyitnak. Mindkettő jó üzlet. Irigykednek-e a papok? Tisza István gróf, minden nagy tehetsége mellett sokszor szörnyen elszólja magát. Ismeretes legközelebbi elszólása, hogy mintha irigykednék a papság azon tisztviselőkre, hivatalnokokra, akiket az állam hadisegélyben, pótlékokban részesít. Hát nem fujtuk fel, ezt az igazán tapintatlan elszólást, mert tekintetetek visszatartottak. Úgy látszik azonban felfújják mások, az országházban és a sajtóban. Gonosz célzatossággal úgy állítja be az egyházi vagyont áhítozó falánkság, hogy a tömeg azt higyje, hogy a mi papséguik a nagy egyházi jövedelmekben duskáiodik s kiszedi a világiaknak zsebéből az utolsó fillért is. Akik igy dolgoznak, egyáltalán fogalommal sem rendelkeznek arról, hogy mi terhe van egy-egy nagyobb egyházi birtoknak, mit adományoz egy-egy püspök s hogy és miképpen küzködnek a lelkészek a mai nehéz időknek rettenetes viszonyaival Nem irigykednek a papok. Hiszen ők is a nemzetet szolgálják, nagy missziókat teljesítenek, most is és nagy munkát végeznek. Ők is tanítók, igazgatók, éppen úgy mint a néptanítók, kiket a nemzet igen helyesen jobb, Szatmár-Németi 1916 julius 19. legalább elviselhetőbb anyagi állapothoz akar juttatni. Hát ha ilyen gondolattal, ilyen jogfelfogással egy törvényhozó a nemzet képviselői elé áll: akkor már mindjárt úgy fel kell fortyanni és oly magatartást kelljen tanúsítani, mely éppen nem méltó ahhoz a papsághoz, mely bizony sokszor ingyen teljesítette hazafias köteleségát és hozta meg áldozatait. Nagy kár ily szúrással bántani ezt a papságot: mikor igazán olyan időket élünk, hogy szeretnünk kellene egymást. Az élősertések árának maximálása. Mikor már szinte ad abszurdum ment a húsárak emelkedése, a kormány akkor szánja el magát arra, hogy megállítsa a lelketlen kiuzsorást, elejét vegye a még nagyobb bajoknak, a melyek a közélelmezést fenyegették. Ezelőtt egy évvel sürgette már mindenki az élőállatok maximálását, akkor talán még eredményt lehetett volna tőle várni, most már azonban őszintén szólva sokkal kisebb örömmel látjuk. Mindenesetre jelentős fordulat azért, de lényeges javálásban egyáltalán nem tudunk bízni. Hogy miért : azt is megmondjuk. Eddig is sok félét maximáltak már. És az eredmény? Még tévedésből sem tartották be. Mennyi rendelet látott már napvilágot épen a közélelmezés megvédése ügyében, a tizedrésze is elegendő lehetett volna a radikális orvoslásra, ha a megszegőket, kijátszókat tűzzel vassal üldözik. A piacot már régen maximálták. Mennyiben látjuk a hasznát? Az élelmicikkek üzleti árait ki kellett függeszteni, az élelmiszerelrejtők és zugkereskedők ellen drákói hangzású rendeletek jöttek. És? Könnyebb lett a megélhetésünk? Nem sulyosodott azóta a közélelmezés ügye? Azt mondjuk azonban, hogy még mindig lehetne rendet teremteni. A kizsákmányolást még mindig meg lehetne állítani. Minden városban egy-egy hatósági közeg szentelje minden idejét a közélelmezés visz- szaéléseinek meggátlására; higyjék el, érezhető jó eredményeket fogunk elérni. Az élősertések árának maximálásáról kiadott rendelet fontosabb intézkedései következők : Hatvan kilogrammot meg nem haladó sertést közfogyasztásra levágni tilos. Sertést levágásra csak a vágósulvban szabad eladni. A vágósuly minimuma 60 kgr. s az élősúlyból 22 és fél kilogrammot az eladásnál le kell számítani. A vételárból még 4 százalékot le kell vonni. Ha a sertéseladás hizlaló, vagy állattartó részére történik, akkor minden levonás nélkül történik az eladás. Az utolsó 12 órán belül a sertést etetni nem szabad. Élősertósnek az átvétel helyén történő eladásnál a maximált árak a következők. 60—90 kilogrammig a hizlaló vagy álat- tartó részére a maximált ár élősúlyban 6 korona. Bármilyen súlyú sertésnek levágásra való maximális ára vágó sulykilogrammonkint 6‘80 korona. Nyers disznózsír és mindennemű friss sertéshús eladásánál a viszont eladók közötti forgalomban métermázsánkint súlyosan 760 korona. Az olvasztott disznózsír pedig 852 korona. A kiskereskedelem árait a törvényhatóságok maguk állapítják meg a helyi viszonyokhoz mérten. A büntetés, amellyel a rendelet megszegőit sújtják, 2 hónapi fogház 600 K pénzbüntetés. Mindezek után pedig kíváncsian várjuk a rendelet hatását a közélelmezésben. A cukor. A cukor bizony mostanában sok keserűséget vált ki. Egy apa írja nekünk : „H. dr. kis gyermekemnek olyan orvosságot rendelt, melyhez cukor kellett. Egy negyed kilóhoz sem tudtam jutni. Egy jó lelkű nő könyörült meg rajtunk. Nyílt titok ezzel szemben, hogy egyesek 10—15—25 kilókat kaptak és vittek haza. Azért fogyott el a készlet — egy nap alatt. A gyermekek nevében esedezünk: több osztó igazságot !"
