Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)
1916-08-16 / 65. szám
XX¥. évfolyam « Ssaímáif-Ném 3ti, 1916. augusztus 16. 65. szám. ö aá/f \T (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP AL A ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — í. Nsgyedévre — 2 £ 50 f. félévre — 5 , — , Égve* szára ár» 8 flllér. Tanítóknak f,g fcéamüiparosoknsk egy érre 8 korona- Amerikai B/jyenült-ÁUamokba — egész évre 8 dollár. Hadi árváinkról valahogyan kevesebb szó esik egy idő óta, mint azt kivánnók és jogosan remélhetnék. Mintha az első lelkesedés, áldozatkészség elült volna. Mintha az árvák sorozatát már lezárták volna a csatáknak pusztító öldöklései. Vagy talán az a boldogító ritkasággal állunk szemben, hogy a hadi árvák érdekében teszünk. Es nem beszélünk. Nem Írunk. Nem agitálunk. Egy hir, egy kérelem mely a helyi lapokban megjelent, ezt a boldogító illúziónkat szétfoszlatta. Ez a hir, ez a kérelem arról tesz bizonyságot, hogy pl. a tejalapra való adakozás megcsappant; pedig az árváknak most még nagyobb szükségük van a tejre és még nagyobb mennyiségben kell osztani ezt a nélkülözhetetlen táplálékot. Ha ez igy van, amint a világos és őszinte vallomás után abban kételkedni nincs okunk: akkor nyugtalan kételkedéssel telhet el lelkünk, hogy a hadi árvákat felkaroló mozbootstAk Gáspár. Szerkesztőség Arany János-ntca 44. Ide kell küldeni minden a lap szellemi részét illető közleményeket, leveleket. A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiaddóhivatai: illető ÖB.zes küldemények, pénzek, hirdetések stb. JTóassof kiadóhivatali főnök címére Egyházmegyei Alapítványi Pénztár küldendők. Pályázati !)lrd»t<se«k .gyu.rl kálié» i kópén* ------------ Nyllttár sora 4* fillér.------------Me gjelenni minden héten kétszer: sserááa és máriap galmak többi ágában sincs meg az érdeklődésnek lüktető lendülete. Pedig a hadi árvák száma, a kikről erkölcsi és hazafias érzésüknek kényszerítő hatalma alatt, lelki ismeretünknek szózata szerint gondoskodnunk kell — szaporodik. A csaták még eddig alig elért hevességgel és áldozatokkal dúlnak. A harctéren bizonyára családapák sírjai is nagy számban domborulnak s minden ilyen sírnak itthon árvája is marad. Hogy, hol és hogyan vannak elhelyezve a mi hadi árváink ? Erről a kérdésről bizony beszélnünk és írnunk szükséges. Mikor olvassuk, hogy egyes tűzhelyekről árvák szöknek meg . . mint olvastunk a minapában, szivünk megdobban és lelkiismeretünktől leckét kapunk. Látogatják e szorgalmasan, kitartással a hadi árvákat, a kik ezt a szent és nobille officiumot önként elvállalták ? Mi van a többi ügyekkel ? .... Hadi árváinkról valahogyan kevesebb szó esik egy idő óta. Mintha az első lüktető felbuzdulás valahogyan elült volna . . . ASzemelvények a törvényhatósági városok felszólalásaiból a gabonavásárlás és lisztellátás ügyében. Mit kértünk ? Azt kértük, hogy Székes- fehérvár polgárainak háztartási szükségletükre búza ós rozs vásárláshoz az egész vármegye területére engedélyt adjanak. Azt is kértük, hogy legalább arra kapjunk felhatalmazást, hogy akár magánúton a vármegye területén, akár a Haditermóny részvénytársaság utján annyi búzát és rozsot vásárolhasson, ameny nyivel kontingensünk szigorú megállapítása mellet, legalább a köztisztviselőket elláthassuk. Ez az osztály mostoha anyagi helyzetében úgyis főleg tósztanemüekre van a táplálkozásnál utalva; de az önérzetes tisztviselői személyének és függetlenségének megvédése nem engedi, hogy a város kisbirtokos föld - mives gazdái ajtaján kilincseljen, könyörögjön gabonáért. (Fehérmegyei Napló.) Miért iparkodunk lisztet, butát beszerezni ? Aki nem próbálta meg napokon át vad dulakodás ós inzultusok közepette lisztjegyekhez jutni; aki nem élte át, hogy otthon nincs kenyér s a hatósági lisztüzletekben a jegy dacára lisztet nem kaphat, mert a dispo- nált liszt nem érkezett meg; aki nem Ízlelte még azt a kenyeret, amely nem egyszer keserű osztályrészük a hatósági lisztre utáltaknak, aki nem élte át egy szép napon arra ébredni, hogy az amúgy is szűkös lisztilletmény egy időre 25—30 százalók&al redukál tatott: az nem is tudja megérteni: miért törekszik a városi polgár kétségbeesve gabonaszerzés után . . . Eő helyett — kenyérrel. — A Szatmári Hirlap eredeti tárcája. — — Irta: FULÁNK. Rőfös János vezető segéd volt a régi, jó hírnek örvendő kereskedésben, Körösi Mátyás kereskedésében. Neve szerint nemcsak a rőffel szolgálta főnökét, de hűségével, könyveket vezető tollával, családjának tett folytonos szolgálataival, sokszor eleven, okos ötleteivel is. A kereskedésben a többek közt szolgált még egy másik segéd. Hízelgő „kézit csókolom“ emberke, a ki meghajlott minden kimondott szóra, mint a friss vajas kifli. De aki hízelgő arcának édeskés mosolya közt keblében titkos és embertelen törekvéseket, vágyakat hordozott. Minden áron első, vezető segéd akart lenni. Főbe nem verhette Rőfös Jánost, a mostani első, vezető segédet. Aztán még a főnöke szeretetét, bizalmát, elismerését sem téphette ki egyszerre, a mivel Körösi Mátyás megajándékozta első emberét. Hát más eszközhöz folyamodott. Névtelen leveleket Írogatott a főnöknek. És titkos jegyzéseket vezetett a vezető segéd ellen, már mint Rőfös János ellen. A névtelen levelek azt írták meg, hogy Körösi főnök méltatlant ajándékozott meg bizalmával. Titkon és furfangosan károsítja. Mulat, pazarol. Képzelheti, honnan telik. A titkos jegyzetekbe pedig nagyítva és dupla vonásokkal Írogatta, melyik éjszaka nem volt otthon. Mikorjött haza vasárnap virradóra, moszatosan. És Rőfös sok-sok más gyarlóságáról vezette naplóját. A főnök eleinte mit sem ügyelt a névtelen levélre. De ezek a névtelenek mind gyakrabban érkeztek. Hát végre is tenni kell valamit. Magához hivatta tehát Rőföst, kedvelt emberét. Mindent felfedett előtte. Négy szem közt. Atyai bizodalommal. Rőföst nem lepte meg a felfedezés. Régen tudta ő, miben töri az eszét az ő kollégája — Mosolygó István. Csak ennyit szólott: — Hogy gyarló vagyok, nem tagadom. Hogy hűséges vagyok; hogy lelkem, kezem tiszta és szennytelen — azt Isten és emberek előtt állítom. Én is mondhatnék sokat. Nagyon sokat. Most még nem teszem. — De ki lehet az a névtelen . ? . kérdi a főnök szinte felindultan. — Oh uraml A névtelen levélírót nem kell nagyon távol keresni. A közelben van az, mint a kígyó a közeli bokorban sziszeg. Ott sziszeg — onnan küldözgeti a névtelent is. A főnök a sziszeg szóra fölébredt, mint egykor Péter apostol a kakas szóra. Hiszen neki nagyon is közelről sziszegtek Rőfösről.. Hallgatott a főnök, de tisztában volt mindennel. * Jött a háború. A főnök egyszer csak bizalmasan azt mondja Rőfösnek: — Mit gondol, alkalmam van hadi szállítást vállalni. Rőfös ránézett főnökére. Szinte a lelkét szerette volna kiönteni. De hallgatott. — No . .. beszéljen! No mondja, mit tegyünk ? A hűséges ember felvetette már deresedé fejét, hiszen nemsokára segéd voltának 25 éves jubileumát ülhette — és ezt a kérdést kockáztatta: — Akarja főnök ur, hogy őszinte igazán szóljak ? — Kérem I — Akkor ne vállaljon. Hiszen ez az üzlet oly jól megy. Dolgunk van akár éjjel is. A jövedelem megkétszereződött. Kelí-e még több? Egész erőnket tartsuk meg az üzletnek s mi akkor többet nyerünk minden szállításnál. — Vájjon? — Igen. Biztosítom róla az urat. Hej, mert a szállítások szerencsétlenségbe vihetik az embert. — Engem ? — Igen . . . igen . . . — Úgy ismer ? — Úgy ismerem, mint jó szivü, igazságos embert. A jó és igaz emberek nem boldogulnak ma. — No hát nem kell ilyen pessimistának lenni barátom. Megpróbáljuk. Ön lesz az én jobb kezem.
