Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-12-31 / 102. szám

2 S;-a1 már-N^meti 1916. december 31. A jó asszony imádságos könyv; a durva nő az ördög ábcáje. A jó asszony nyomában virág fakad; a harcias Asszony fészkét elkerüli a dallos madár. , A békés lelkű asszony a család szivár­ványa; az akarnok nő a családi légkör zi­vatara. A szelíd és megelégedett asszony visz- szatartja a férj ősz fürtjeit; a követelődző feleség barázdát szánt a férj homlokán. A férjét szerető fbleség a békesség álma; a gonosz asszony a férj álomrontó fáklyája. Asszony 1 Ha megmérgezed a férjed éle­tét: megmérgezed a gyermekeid lelkét is, de ha a férj. jó szelleme vagy : gyermekeidet is boldogs gra vezeted. A legtöbb férj olyan, aminővé az asz- sszony teszi: a férfi sorsa a nő. A szelídség szépps; a durvaság rúttá teszi az asszonyt. A szerény igényű nő nyereséglap: a szertelen igényű asszony egy örökös teherlap. A kevéssel beérő békességet vet; a tul- igényü keserűségbe fullasztja a családot. Az a nő, a ki bele tud illeszkedni kü­lönleges viszonyaiba, az a helyzet magasla­tán áll; a ki e kereteken túl kívánkozik, az romlásba viszi a családot. A jó asszonyt az Isten jó kedvében teremtette. A rossz asszonyt az ördög harag­jában átformálta. Az asszony az Istennek legtökéletesebb tökéletlensége. A jó asszony a férj jobb keze, a rossz asszony a férj balszerencséje. A jó asszony a természet pompájának koronája; a rossz asszony a természet fensé­gének szépséghibája. Aggteleki—Ullein Ferencz. Újra súgnak harangjaink. Milyen csodás zenéjük van ezeknek az érceknek. Pár hét előtt is zúgtak. Akkor... akkor a a szivünkben milyen más érzéseket, fakasz­tottak. Komolyan, lecsnggesztett fővel hall gattuk, hallgattuk. Most? Szinte halljuk lelkünk zengését a jobb jövendőre, a m gyár himnus esdő szavának bekövetkeztére. — Megest . . . kérdezte akasztófa hu­morral a főbíró. — Ila még egy hétig nálam maradnak ezek a f'urkók . . szemem világa se lesz . . . — Ugyan ? — Azt is kilopják. Megetetik, — Hiszen egyszerű embereket kért Csutorás uram. Minduntalan pedig nem vál­toztathatjuk a menekülteket, hiszen az eliil- járóságnak már úgy is annyi gondja, baja van . . — Már pedig ezen segíteni köll, szólott világfájdalommal Csutorás uram. — Megpróbáljuk . . . Az elüljáróság nyomban összegyűlt, hogy határozzon ez ügyben. És határozott is. Emigyen: — Minekutánna Csutorás András uram maga ajánlotta fel portáját a menekülteknek . . változás csak abban az esetben történ­hetik, ha Csutorás András uram a menekül tek elhelyezése és tartása végett 2000 — az az kettő ezer koronát lefizet. A határozatot nyomban ki is hirdették Csutorás uram előtt. Csutcrás uram szó nélkül hallgatta. Aztán pedert egyet, keményet a baj’szán. Belenyúlt a kebelébe. Kivette nagy. tömött bugyellárisát és —- minden teketória nélkül leolvasta ropogós bankókban a kettő ezer koronát. Aztán haza ment — és érdemletesen nézte végig, mint vonulnak ki portájáról az ő — egyszerű menekültjei. M—r. „SZATMÁRI HÍRLAP“ Tessék elhiimi mindenünk volna, ha egy nem hiányzik vagy legalább is meg nem tompul, sőt vadul az itthon való emberekben. Szépen, testvériesen megosztozkodnának, mint ahogyan a fronton teszik hős katonáink egymással szemben. Ha kevesebb is, de jutna mindenkinek. Es bírná sok-sok ezer ember, még a kis fizetésű ember is. Ha egy nem hiányoznék az emberekből. A lelkiismeret és a lelkiismeretben gyöke­redzett köztisztesség. Nincs lelkiismeret i Nincs köztisztaság! Ez a mi bajunk. Ez a mi csapásunk itthon. A háborúban elvesztette érzékét és ere­jét a humanizmus. A kultúra. A csatákban | megkeményedett a szív. A vérontás megszo- j kott foglalkozássá és érdemmé vált. Itthon pedig a köztisztesság, a lelkiismsret, a becsü­let parancs szava nómuit el. Falu és város szót vált. Ellenségek let­tek. Kárörvendő mosollyal nyúzzák a városi lakosságot a falusiak. Mert a városi cipészek, csizmadiák, kereskedők is hason loan cselek­szenek — a falusiakkal. A kölcsönhatások törvénye megbillent. Egyik érdek pofozza a másikat. Bizony boszorkányos, ördögi körforgás tépi, zúzza a háborús társadalmat. Mindig csak a nyomorult — haszon, meggazdagodási ösztön. A győzelem tudata, a békevágy tisz­tasága kihalt a lelkek nagy-nagy százaléká­ban. Mit törődnek ők azzal, hogy hasznukat annak köszönhetik, hogy hőseink vére áztatja a földet. Mit nekik a háború? Halál hörgés nem hallszik el hozzájuk. Árvák, özvegyek siralma kicsiség az ő ösztönös vágyaikhoz képest. Oh hála Istennek, hogy vannak kivéte­lek. Becsületesek, jók, érző szivek. Elég szép számmal. Ez a tudat megőrzi hitünket. Erőt ad a nagy, nehéz küzdelemhez. Es fentartja reménységünket, hogy lesz még ünnep ez országban. Megáll az ördög molólája. A há­borús hintán nem himbálózhatnak örökre az árdrágítók, a jó módra törtetőknek ösztönös kedve, Es meg fog szűnni végre a kimért fizetésű emberek szenvedése is . . . Oh higyjük el, hogy nem az intézmé­nyek egyedül okai, hogy most ilyen világba jutottunk. Nem a termés gyönge. Nem a nincstelenség kínozza a társadalmat. Nem is az ellenség éheztet minket . . . Oh nem 1 Ezerszer nem: Ha az embereknek lelkiismeretük lenne; ha a köztisztesség, a magyar becsületesség nem roppan meg . . . tessenek elhinni: szépen, testvériesen élhetnénk most is. Ha kevesebb jutna is, ha sok-sok önfeláldozással és ön­megtagadással is ... de nyugodtabban élhet­nénk és viselhetnék a háborús időknek szenvedéseit. Boldog uj évet! Mennyi remegő félelem és reménység közt száll majd ajkrói-ajkra most újra ez az ősi köszöntés. Véres újév már har­madszor. Harmadszori S mi, ha csak a múlt­kori ujessztendőra gondolunk vissza, kérdve- kérdjük, hittük — hogy újra véres újévet élünk? És megremeg a toll kezünkben a kér­désre . . . vájjon lesz-e '^negyedik ? Es hese- gessük el most ezeket a gondolatokat. S fog­lalja el lelkünket: a bizalom, Istenben és a mi hős hadseregünkben, S ha talán még sokáig fog folyni a vér és köny : mi kitar­tunk. Mi a győzelem felé megyünk, azért hiszünk a boldogabb esztendőben. A szerkesztő búcsúja. Az 1916 év október 15-én töltöttem be szerkesztői -pályámnak harmincadik esz­tendejét. Harminc év minden pályán tiszteletre méltó idő. A szerkesztőin minden bizonnyal elég nagy idő. E határmesgyén lelkemben elmélyedve', már akkor szilárd elhatározásom volt, hogy búcsúzom. Nem pihenni akarok, mert pihenni nem tudok. Csak a zaklatott, tövises mun­kából vágyik a lelkem félbenmaradt nagyobb m u n kél im befejezéséh ez. Nem tagadom, hogy a háborús idők nagyon próbára tették munkaerőmet. Meg­kaptam érte azonban azt a jutalmat, hogy itt városunkban és egy nagy vidéken békét teremtettem a sajtóban és az úgy is megzak­latott lelkekben a háború alatt. Lehetnek olyanok, a kik ezt a felfo­gásomat, ezl a nehéz vigyázatomat megal­kuvásnak, sőt talán gyengeségnek Ítélik. Öntudatom büszkén viseli el ezt az ítéletet. Egy hajszálat nem adtam fel abból az elvből, melynek ez a lap képviselője. Soha nem alkudtam ott, a hol elvekről volt szó. Azt azonban első, bevezető soraimban kije­lentettem, hogy tüstént távozom, a mint szerkesztői módszeremet nem tudom fen- tartani. A következmények meg fogják mutatni, hogy vájjon ezt a lapot mikor és melyik idöbsn karolták fel és olvasták egyetemlegesen. És mert teljes mértékben tudom, isme­rem, hogy kik, mily körben és mind han­gulattal olvasták lapomat: én nekem igazi okom és jogom van úgy olvasóközönségem­nek, mint munkatársaimnak hálás köszö­netét mondani.- Utódaimat a közönség szerető figyel­mébe ajánlom. Isten velük. Szatmár, 1916. december 27. Bodnár Gáspár. Te Deum a koronázáskor. A koro­názáskor, december 3ü-án d. e. 9 órakor ün­nepélyes Te Deum volt a székesegyházban, melyen a hatóságok is megjelentek. Az ün­nepélyes nagy misét megyéspüspök Öméltósága mondotta főpásztári oltárszolgálattal. A szé­kesegyházi kar classikus énekekkel remekelt. — A szatmár és németi részi gör. hath, temp­lomban délelőtt ünnepélyes hálaadó istentisz­teletet tartatott. Horváth Péter tüzérszázados hősi halálával annak idején bővebben foglalkozott lapunk. Azt is jeleztük, hogy adott alkalom­mal haza fogják hozni a vérrel áztatott Er­délyből. Most a karácsonyi ünnepekre haza is érkezett a derék, hős fiú . . de leóhnozott koporsóban. Két hónapig pihent hősi sírjá­ban. Most megérkezett otthonába, családjába, hogy aztán csendes némasággal kisérje a páífalvai családi sirboltba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom