Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-10-25 / 85. szám

A kis n&riva. — A Szatmári Hírlap eredeti tárcája. — Egy kedves úri leányka lépeget lassan szinte elmerüiten az utca házsorain végig Több ház előtt meg-megáll s azokba a há­zakba, melyekben kiadó lakást hirdetnek: be-betér. Olyan szép és fiatal leány. Szinte gyer­mekarc. Talán épen mostanában fakadt ki ifjúságának első bája. A járó-kelők ráöntik tekintetüket s nem egy férfi akad, aki gyöngédtelenül fikszérozza a viruló virágot, a lakást kereső leánykát. Nagy, modern házhoz ér. Olvassa : „Egy bútorozott szoba magános férfiúnak, vagy nőnek kiadó.“ — Talán ez! suttogja a leány. A másik percben pedig már kétely szántja lelkét . . . aggodalom borul arcára. — Nagy ur lakhatik itt 1 A színésznő számára nem nyílik meg ennek a bútorozott szobának ajtaja. De mintha toppantana lábával, hogy csalt azért is! És bemegy. Félénken, a gyer­mekleány kedves lebegésével . . . * Ámint benyit egyik középső szobába . . tekintete egy tisztes matrónát, úri nőt vesz észre. Ott ül nagy karos székében, mintha a mozdulhatatlanságig oda volna szegezve. Haja hófehér. Vonásai jóságosak, szelídek, mint az áldott lelkű nagymamáké. A kis színésznő belépése láthatólag meglepi. De lábbaja miatt nem mozdulhat. — Bocsánat, öreg lábaim nem engedik, hogy máskép fogadhassam. — A világért ne méltóztassók mozdulni. Nekem fájna az, nagyságos asszonyom leg­jobban. S közelebb lépett a matrónához. — X . . . . Micike vagyok. A színtár­sulat naivája. Lakást keresek, nagyságos asszonyom. A matrónának jóságos arca egyszerre elborult. Arcának nyugodt vonásai szinte megmozdultak. Zavar látszott szemeiben. És észrevehetőteg alig bírta megtalálni — a szavakat válaszára. Végre szóhoz jut: — Nem, nem édes kisasszony. A szí­nésznőnek pályája, életének berendezése nem alkalmas arra, hogy az én házamban otthont találjon. — Nagyságos asszonyom .... az én életem olyan egyszerű, olyan pontosan be­rendezett, igényem oly csekély, hogy sem- mikóp nem lehetek alkalmatlan a háziaknak. Úgy vágyódom ilyen tisztes helyre, ilyen szent, ilyen jóságos milijőbe. A matróna e kedvesen szép szavaknak hatása alatt csak nézte . . nézte a leányt. Te­kintetét szinte ráöntötte. Nem tudott, nem birt feleletet adni. Mert gyöngéd volt a lelke. Kohóban megnemesedett arany volt a szive, hallgatás a gyöngédsége. De a kis naiva nem engedte sokáig uralkodni a siri csendet. — Jó nagys. asszonyom, mondotta ellen­állhatatlan gyermeki esengéssel. Ne féljen tőlem. Árva leány vagyok. A nagy világban egyedül álló. Pályám szép, de nagyon tövi­ses. A mint ide beléptem . . . szinte intuí­cióm, meglátásom támadt, hogy ón itt olta­lomra, édes otthonra, jó anyára találok. Ne taszítson el. Hálás leszek, a gyermeki szív­nek hálájával és viszonzásával. Az öreg, hófehér hajú asszony szinte megremegett. Eddig elfojtotta belső érzései­nek és főleg fájdalmas, sőt tragikus érzel­meinek huilámvetéseit. Amely érzelmek a gyermekleány megjelenésével lelkében szinte lázadozni kezdettek. De mikor most látta elömleni e gyönyörű leánykában a leányság- nak minden báját, csudás termete vonalainak összhangját, hallotta ezüstcsengésü hangját, amely kór, eseng, árvaságról mesél . . szeme egyszerre megtelt könnyel és anyai érzéssé alakította át idegenségre, sőt olykor gyűlö­letre is hajló lelkét . . . Á kis naiva észrevette a változást. Az öregedő szemek könnyei őt is megragadják és bátorságra keltik . . . — Édes jó asszonyom, ugy-e elfogad. Ugy e nem taszít el. Úgy e bízik bennem. Ugy-e hiszi, hogy csalódni nem fog. Előle­gezze bizalmát, esedezem, kérem . . . S már ott volt közvetlen közelében a hófehér hajú matrónának. Ráncos, öreg kezeit megcsókolta. A matróna pedig megsimogatía a leány dús, hollófekete haját, amely gyö­nyörű termetét szinte megkoronáztad — Gyermekem, — ellágyultan beszólt XXV. évfolyam. (HETI POLITIKUSI ÉS LAP sz évre 10 K — f. félévre — 5 „ — , Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 8 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona. Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár. íí'ek'ifts szerkesztő : ROniSTÁ R GÁSPÁR. Szerkesztőség Arany János-utca 44. Ide kell küldeni minden a lap szellemi részét illető közleményeket, leveleket. os á 8MTMÁR - EGYHÁZBEGYEI IRODALMI KOS. A kiaddőhivaialí illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Pintér Jóiesot' kiadóhivatali főnök címére Egyházmegyei Alapítványi Pénztár küldendők Pályásat! hirdetések ogyas®ri feitalése S korosa ------------ Nylíttér sora 40 fillér. ------------­Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap A lassan vagy gyorsan hervadók számát a háboru nagyban szaporí­totta. Még nincs vége a háborúnak* De a tapasztalat a íüdőbajosokkal már készen van. Cáfolhatatlanul. Eddig is fájó sebe volt a nem­zetnek a tüdővész romboló hatalma. Most oly erővel mutatkozik ez a gyilkos betegség, hogy veszélyezteti azokat a szerény eredményeket is, melyeket hazánk tuberkulózis elle­nes küzdelme mintegy két évtized alatt el tudott érni. De ne jajgassunk! A jajgatással mire sem megyünk, sőt a bajba beljebb megyünk. Újra fel kell vennünk a küzdelmet! A legnagyobb eréllyel fel kell ven­nünk ezt a harcot is — minden irányban. A tüdővész elleni harcot. Hiszen nemcsak azoknak meg­mentéséről van szó, a kiket a há­borúk viszontagságai vetnek a gyil­kos betegségnek ölő karjaiba. (Sok ezren vannak és lesznek ezek is.) Hanem azokról is van szó, azok meg­mentésére is törekednünk kell, a kik még egészségesek. De a kiket a tü­dővész réme mégis fenyeget. A sok ezer hazatérőket. Fájdalmas érzés fogja el szi­vünket, mikor tapasztaljuk, hogy népünk még most sem ébredt tuda­tára az őt pusztitó veszedelmes baj­nak. A bajnak magának veszedel­mére sem, következéskép sem a prevenciónak, sem a küzdelemnek, mellyel a vészt közös, válvetett erő­vel leverbetnők. A baj lappangását sem ismerik fel. Nem ijeszti őket az a fólemle- tes pirosság, a tiidővószt megelőző rózsák az arcon. A fertőzésről sem akarnak meggyőződni. Hihetetlenül hitetlenek. Csak akkor, mikor jönuek már a szomorú napok! A bucsuzásnak napjai. Az elválás és a rettenetes elmúlásnak ideje, akkor kapnak észbe. Keresnünk kell tehát a módo­kat, az eszközöket, amikkel a bajt a néppel megértethetjük. Hogy itt nemcsak egyesek szomorúságáról, gyászáról, vesztesség éröl van szó. A nemzet élete van megtámad­va. A nemzet gyásza, fájdalma és rettenetes vesztesége kiált felénk. Mikor minden ember élete tiz em­ber életének értékével mérkőzik — akkor ébredjünk legalább fel. Ki kell az ifjúságot oktatni már a népiskolákban e bajról. A népet a szabadtanitások alkalmával. A templomok szószékéről kell hirdetni, hogy Isten parancsa az élet védelme és megbecsülése A templomi szó­székről hangzó igék nem tévesztik el hatásukat. Kétszeres súllyal hul­lanak ott az igék a hívőknek lei­kébe. A papság sokat tehet. És tesz is. Naponkint járnak a haldoklókhoz, a betegeknek ágyához. Ók látják legjobban e gyilkoló bajnak pusz­títását. Esetekről tudnak, eseteknél vannak jelen, mikor szavukat fel­emelhetik, atyai intésüket a nemzet, az egyház számára értékesíthetik. Fent és lent, palotákban és kuny­hókban egyaránt. Minden vallás papja, lelkésze — a nép embere. A nép védője. Természetesen védői voltak ed­dig is, kötelességüket teljesítették. Most meg kell kétszerezni ezt az apostoli buzgőságot. De az államnak, a kormány­zatnak is egy nagy intést ad a há­ború. A háboru tüdős betegek ezrei. Ha azt akarják, hogy a nemzet erős és életképes legyen — úgy el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom