Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)
1916-10-22 / 84. szám
II¥, évfolyaiö. izatméT-Mémeti, £916. október 22, (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS r RÁ KB AD ALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Negyedévre — 2 K 60 f. Félévre — 3 , — , Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kázmfiiparoeoknak agy évre 8 korong. Amerikai Egyesült-Államokba — egész évro 8 dollár. Menyéi© emberek mindig voltak és lesznek. Valahol, a lélek legmélyén van egy csábiíó erő. Ez az erő mindig fellázad a a munka ellen, valahányszor csak alkalmat talál. Ez az erő ugyanaz, mely a legmunkásabb embert is megkísérti. A mely a legsúlyosabb feladatoknál is cserben hagy, megbénít. Sokszor legyőzi elhatározásunkat és épen abban a pillanatban veszi el energiánkat, mikor a legtöbb erőre volna szükségünk. Alig volt idő, mikor a mi nemzetünknek olyan gigászi erőre, egybeolvadt, összeforrott erőre volt szüksége, mint most: a végső erőknek megfeszitósénél. Hála Istennek látunk, ismerünk emelkedett lélekkel számlálhatlan munkás, soí gigászi erőket Tapasztaljuk, hogy ha ama bizonyos és fent említett erő csalfaságai egy-egy időre meg is lankaszíják egyesek energiáját, munkáját: a velük való küzdelemben felülkerekednek az energiák a munkás, a dolgozó emberek diadalai. Ezren és ezren vannak ma Feioiős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Szerkesztőség Arany János-utca 44. Ide kell küldeni minden a lap szellemi részét illető közleményeket, leveleket. I MIT! Lap tulajdonos 5-E6YSRME6YE! IRODALMI KÖR. itthon, a kik megsokszorozott munkát végeznek. Csodás munkákat teljesítenek zúgolódás nélkül. A kik negyvennyolc órai munkát sűrítenek bele a napnak a huszonnégy órájába. Valjuk és hirdetjük, hogy ez a munka, az ilyen munka az önfeláldozásnak legértékesebb és legszebb típusa. Annál kirívóbb, sőt megdöbbentőbb, hogy még most is, a nagy, a nemzet életéért vivőit harcok idején is: sok a henyélő, munkáltán ember. És pedig nem is közönséges fehér holló számban. Oh nem! Százakra és százakra lehet rámutatni: a kik dologtalanul, henyélve töltik a nagy időknek napjait. Sőt esztendeit is. A henyélésben mindig nagy veszély rejlik. Nemcsak egyesekre, családokra nézve. Hanem magára a nemzetre is. A henyélő ember nem érdemli meg a kenyeret. Most pedig a henyélés valóságos nemzeti bűn. Árulás. A kötelesség elmulasztásából eredő árulás. A sajtó, a hírlapok olykor-olykor rámutatnak erre a jelenségre. Jól tennék, ha szöges ostorral vernék, korbácsolnák — a harcoló, a dolgozó, a A kiaddóhivataií illető összes k ildemények, pénzek, hir detések atb. R.aléi- Jóa«ief kiadóhivatali fónök címére Egyházmegyei Alapítványi Pénztár küldendők Pályázati hirdetőn»«!.' epyazori közlése 5 korona ------------- NyíltítSr sora 40 3316;. ------------Megjelenik minden héten kétszer: szerdán és vssärsaj szinte kimerülő nemzeti társadalomnak e heréit. De más tipusu herékre is találunk. A kik már jól megzsirosod- tak a háborús konjunktúrák szerencse kerekén. És most vigan dúdolják, hogy munkátlanság csak az élet, az az élet, ha henyélek ... én magyar konjunkturás, már nem is félek. Lbben a rettenetes időben, mindenkinek meg kell fognia a dolog végét. Es pedig nemcsak a szorosan vett kötelességnek kell eleget tenni. Legfeljebb akkor elégedhetünk meg csak ezzel a kötelességgel, ha mások helyett is dolgozunk. Es rendes kötelességünk megsokszorozódott. A régi kötelességet, munkát most fo- koznuk kell. Ezt parancsolja a haza, méltán várja a nemzet. Es kinek- kinek a maga jó és belátó lelke. Fájdalom ez a felfogás, ez a lelkiismeretesség, ez a benső szózat issok embernél még rnostis hiányzik. Százan és százan töltik idejüket napról-napra, reggeltől estig a kávé házakban. Es válnak tótlen, nagyszájú hadvezérekké. Ezek a herék, tétlenkedők, munkátlanok Ligetben. — Bakkay Béla. — Ärany az oldala, arany a teteje, Színarany az alja. VTapsugarak selymén levelek zörögnek, Szomorú, ki Ralija. Jfavarog a szélvész, kegy-völgyet összehord, (tgész egy temető. Jdájjal déleit ősz vén, seprűvel a kézken Seperni jön elő. jfsója is vele, taliga mellette, DTem kir a hullással. lséül a lécpadra s pipáját megszíva, Sfléz az útra által. (jömkölyii leányzó siető léptekkel DKegy el ottan épen, jFénymázas korsóit kozva a két karján, SKosolyt a szeméken. »3'öjjön ide lelkem — hangzik a szó mélyen — Valamit mondanék.“ 3já cinege cseng-zeng pajzán, vékony Rangján : „Csak azért se, nem méh!“ „Valamifontos ám !“ — toldja a szót továkk — S seper is .. . nem . . . újra. — DdZit kánja, Rogy ősz van s elsárgult levelek Zfjullanak az útra. Magyar ur kalandja Németországban. — A Szatmári Hírlap eredeti tárcája. — — Tehát mennem kell, feleség Németországba. Magas helyről küldenek. Figyelni, tapasztalni, kutatni. Es egy kis privát dolgomat is végezni. így szólott hazajövet egy magyar föld- birtokos, Ősi Zsigmond (— igazi nevét hallgassuk. el —) az 6 hűséges feleségének. A ki nem szokott férje urának ellenvetéseket tenni, mert jól tudja, hogy ha ezeket megteszi, következik : — A csakazért is dongó . . következik. Hát szótlanul kifordult a konyhába. A hol aztán megkezdődött a sütés. Kaosa, liba, szárnyas jószágok közt riadalom támad. Mert hát, ha valaha, most kél el az utón az elemózsia. Meg aztán a németek nagy városában, Berlinben nem teketóriáznak. Ott igazán porcióznak, mérnek. Hát bizony szegény uramnak szüksége lesz — az „élelmiszer pótlékra.“ — Ugyan — ugyan jó asszony I Hát hiszen nem megyek a világ végére. Meg aztán Berlinben ? Ott nincs hiány ... Ott sem veszik a gyomor jogát olyan spanyol csizmásán. Lári-fári beszéd az. Es a többi. Hanem az asszony itt nem GDgedett. Gazdagon, változatosan csomagolta be az otthoni elemózsiát. A férj uram jóformán azt sem tudta, mit csomagolt. Hanem már az utón, az ut elején megismerkedett a csomag tartalmával. Eg áldotta az aszonyt, aki olyan asszony, hogy ha beteg is megfőzi a vacsorát. Most is úgy engedi el az urát, hogy na . . . Berlinre meg már elfogyott az elemózsia. Az ut vége felé pedig amúgy egészen pontosan értesült, hogy a németek nem tréfálkoznak ám. óly akkurátusán mérik az adagokat, akár a patikusok. Es ez elől nem menekedhetik senki emberfia, akár mekkora protekciója lett légyen. De még erre az értesülésre is mosolygós maradt a mi ősi Pál barátunk. — Nem fogsz ki rajtam dicső szövetséges! A magyar ember eszén túl nem jár még a német, sem, ha dicső testvériségben vagyunk is. Otthon se veszem komolyan, itt se kell máskép venni. Punktum. Az első nap csak elment. Az utón való táplálkozás visszavettette hatását. Hanem hogy egész nap járt-kelt . . . dolga után járt: másnapra szörnyen jó étvágya támadt... Más időkben az étvágy óletkincs. Most bizony könnyen csapássá változhatik . . . Azzá is változott Pál ur számára. — Hm; nem megyek — mormolta —
