Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-10-11 / 81. szám

XXV. évfolyam.

Í2atmá.?»Mém&ti, 19Í6. október* 11.

(HETI SZEMLE)

politikai És tArsax>.ajlmi lap

8i. szám,

'‘'j&afaggßfSELŐFIZETÉSI ÁRAK;

Égés* évre 10 K Félévre — 5 ,

f.

Negyedévre — 2 K 50 f. Egye* szám ára 8 fillér.

Tanítóknak és késmfiiparosoknak egy évre 3 korona. Amerikai Egyseüit-ÁJiamokbs — egéas évre 3 dollár.

Felelős »aerkesitő :

BODNÁR GÁSPÁR.

Szerkesztőség- Areny Jánes-utea dd. Ide kell küldeni minden lap szellemi részét illető közleményeket, leveleket.

uftohii&jdoxioa

b SZJTMÁR-RGYBÍZIEGYE1 IRODALMI KÖR.

A kiaddóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hir detések siti. Pintér József kiadóhivatali főnök címére Egyházmegyei Alapi: ványi Pénztár küldendők Pál;*ntl iilrtteténk egjuerl kési*». 9 karon. -----------------NyliU.r sor,. 4« fflj.lér. ---------------------Me

gjelenik mlndea héten kétster: szerdái ét vasáraap

lem feledhetjük

egyhamar azokat a szavakat, melyeket a német kancellár legutóbb nagy nemzetének merészen és kendőzetlenül kimondott:

— Szabad utat kell engednünk a tehetségek számára !

Ls ezekbe a mélységekbe Németországban mert belenyúlni végre egy államférfin. Ott hangzott el a lelkeket, az agyakat, a lelkiismeretet megütő kiáltás . . . Ott, a hol a nagy tehelségek lepik meg a félvilágot: tudományban, gazdasági erőben, okosságban, a harcoknak dicsőségével és vezetésével. Ott, ahol még a paraszt osztályban is érvényesülni tudó praktikus fők válnak ki. Ott, a hol a protekció, az üzleti érdek, a nepotizmus, a pártpolitika, az erőszaknak spanyolcsizmája . . . még sem nyomta el a zseniknek, a tehetségeknek útjait . . ott mutatnak reá, eszmélnek fel a bűnbánó önvallomásra, hogy tehetségtelenek jutnak oda, a hol a legtehetségesebbeknek kellene kovácsolniok a nemzet boldogságát.

Ez a bátran kimondott igazság

Aprójháborusregények.

Szeretett-e valaha igazán, ezredorvoe ur ?

— A Szatmári Hírlap eredeti tárcája. —

Irta: BODNÁR GÁSPÁR

— Nem bírom tovább 1 Nem viselhetem lelkem terhét, lelkiiemeretemnek zajlá- sát . . . Nem maradhatok tovább itthon . , .

E szavakat mondotta jegyesének Boglár Pista, előkelő és fiatal tisztviselő, aki a nól- külözhetlenség címén még mindig itthon és a hivatalában maradt.

Ő maga a kezdetek kezdetétől érezte lelke bensejében, hogy senki sem pótalhat- lan, nólkülözhetlen a szó szigorú értelmében...

Felebbvalói azonban annak, pótolhat- lannak mondották ki. És ha jól vesszük — jogosan. Oly munkát vett vállaira ei a fiatal embsr, oly belterjes területen dolgozott nappal és éjjel, ezekkel kapcsolatosan az élelmezés körül is annyi zavart oszlatott el; igazságos szigorral, kiválóan értékes szociális érzékkel úgy végezte a kiegyenlítés munkáját, hogy igazán : itthon való maradása áldás volt a város közönségére.

De azért a közönség körében, a tömegfelfogásban szemet szúrt az ö itthon való maradása.

Szép, hatalmas növésű fiatalember Boglár Ptsta. Magae alakja, barnás arca, tűzben égő szemei, acélos tagjai a hérosznak szoba német népnek van szánva. De oda szegződött az egész világ leikébe. Nemzeteknek agyába. Mert való, hogy nemcsak nemzeteknek, de az emberiségnek is a tehetetségtelen vezető emberek az átkai. Hiszen a tehet- ségtelensóghez legkönnyebben csatlakozik az erőszak, a gonosz makacsság, a kegyetlenség, a vérszopás. Mint azt a vérben fürdő két esztendő is beigazolta.

A német kancellárnak szavai a mi lelkünket is megrázzák. Felébresztik. A múltra és jövendőre ébresztik . . .

Nézzünk körül a mi hazánkban. A mi nemzeti társadalmunkban. Fent és lentebb egyaránt.

Sehol a világon nem szenvedte meg nemzet a tehetségtelenek uralmát, mint mi megszenvedtük. Sehol a világon nem juttatott vezető és kormányzó hatalomra hülyéket a protekció, a pártérdek, a tőke, a cimborság, a szabadkőmives cél, mint a mi országunkban.

Hiszen itt a legtehetségesebb emberek szegénység, nélkülözés és hihetetlen küzdelmek után juthatnak még jelentéktelen munkakörhöz, pályárát juttatják őszünkbe. Csoda-e, ha a közönség, a tömeg körében irigységet, feltűnést és megjegyzéseket váltott ki, ha a városban dolga után látott, vagy jegyesével karján sétáit végezte.

— Pompás találat lenne!

— Ilyen fiatal, erős, hatalmas ember itthon lebzsel , . .

— A szoknya mellett . . .

— Rettenetes . . !

És ezt a rettenetes szót talán éppen azok ejtették ki, elég jól hallhatóan a szájukon, akik legelőnyösebben részesültek a közélelmezés egyensúlyában. Amely egyensúlyban Boglár Pistának nem kevés része van.

A fiatal tisztviselőt most már nem osak a maga benső világa, de a külső körülmények is nyugtalanítják.

E vegyes érzelmeknek és ítéleteket alkotó gondolkodásnak hatása alatt nyilatkozott jegyesének. Mert előbb már és többször felettes elüljáróinak nyíltan megmagyarázta, hogy nincs pótolhatlan ember a világon.

*

Szereim« és hazafias érzelminek élónk hullámzata közt kellett tehát Boglár Pistának választania.

Arról meg volt győződve, hogy szerelmét legyőzi. Hogy az ő kis Ilonája nem fog összeroskadni gyenge virágként az elhatározásnak súlya alatt. Hiszen ő nemcsak szép, ds nagy és erős. Hiszen mindig és mindenben megértették egymást. Mióta a háború dúl, az ő szépsége, az ő lelkének fele ugyan*' ‘ri -■-* ' ~ : í ' ‘itf <' V- i£ W

hoz is. A mindennapi élet, az elutasit- batlan emberi belátás ordilja felénk, hogy mi minden bajunkon, sebeinken könyithetne ez vagy az a tehetség. Mert tehetségeink vannak: annyi bizonyos.

Es mit mutat mégis a magyar közélet? Hogy inig a tucat, közönséges emberek magasra kúszhatnak: addig a tehetségesebb koponyák végzik minden téren az úgynevezett napi „sablon“ vagy nevezzük a gyermeket a maga nevén „marha“ munkát.

Vége legyen már tehát annak az időnek, mikor hitték ésbelegyepesed - tek a mesébe, hogy a kiknek az Isten hatalmat és hivatalt adott, annak eszet is ad. Eu a felfogás nagy tévedés volt a jó Isten igázságosságban.

A tévedéseket sokszor és sokáig engedi az Isten, hogy az embereket annál erősebb ébredésre, világosságra inditsa.

Ne feledjük mi magyarok sem . . hogy a német államférfimnak ráesz- mólóse a nagy tévedésre: nekünk is szól.

És főleg nekünk magyaroknak.

(!•)

csak kivette részét a szeretetnek iithon való harcaiból. Ápolónői vizsgálatot tett; a kórházakban minden napon a legborzasztóbb sebek kötözésénél hősnek bizonyult. A műtőben az orvosok jobb keze. Hát az ilyen leány nem fog összeroskadni akkor, mikor a férfiúnak, jegyesének — hazafias kötelességéről van szó.

Úgy is történt!

Boglár Pistának ez a kijelentése nem lepte meg a leányt. Az első percben hófehérré vált az ő szép arca, mint egy alabáatrom márványszoboré. De aztán kiegyenesedett királynőhöz illő alkata. Karjait kitárta és átölelte azt a férfit, akit lelke mélyéből szeretett; aki egész boldogságát viszi most a véres haotórre . . .

— Édes Pistám, hogy állhatnók ellen. Hiszen te férfi vagy. Te korodat meghaladó okos ember vagy.

Aztán ráhajtotta szép, feketehajjal borított okos fejét a jegyese vállára és súgta neki:

— Ugy-e, édesem . . . sokat küzdöttól lelkedben . . ?

— Küzdöttem édesem, nem tagadom.

— Hát miért nem szóltál. Segítségedre lehettem volna,

— Kímélni akartalak, lelkem. A küzdelem férfi dolog.

Most felemelte a fejét a leány. Szemében, abban a csókolni való ragyogó szempárban lobogó láng fakadt. A büszkeségnek, az ér- téktudásnak lángja . . .

— És ha a felsőbbséged nem fog engedni .ív? t 5( lpt1 ; m