Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-04-02 / 25. szám (26. szám)
2 SZAiMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1916. április 2. sálának gazdasága, okulásának bölcsessége uj életre, a megújhodásra képesítette. Bizalom tehát — az ősi erényben. A mely bámálatba ejtették a a világot. A mely világverseny visszahozta és tudatára ébresztette a maga-maga erejéről, missiójáról és összetartozandóságának erővel- teljes lehetőségéről. A frontról hazatérő magyarság és itthon, a szeretetnek, a nélkülözéseknek, az áldozatoknak, a kitartásnak harczát viselő, hordozó magyarság fog győzelineskedni. A újjászületést a töredékek ádáz ellenhatása — többé meg nem akadályozhatja. Egy nagy és köteles számvetés. Soha jobban nem illeszthetjük nemzeti életünkre a költő szavait, (hogy „megfogyva bár, de törve nem“) mint most a mi ember- feletti önvédelmi harczunk idejébn. És mióta vérvesztésünknek az amerikai kivándorlás is egyik legveszedelmesebb oka: soha jobban nem mered tekintetünk a tengerentúlra, az ott élő és küzdő magyarságra, mint most. Fájó ösztönünk magasabb lelki, szellemi gondolatunk és testvéri érzésünk úgyszólván egyesülnek a forró vágyódásban, hogy ők, a nemzet fájáról leszakadt magyarság ide, az ősi hazába visszajöjjenek. A visszatelepítés kérdése tehát égeti úgyszólván lelkünket, egész nemzeti érzésünket. A csapongó optimizmust, az ideális lelkesedést azonban nem szabad engedni, hogy egyedül kerüljenek uralomra. Egy nagy és köteles íreális számzetést kell tennünk, bármily nehezünkre essék is és bármily keserű izt hagy — egyelőre legalább a mi lelkűnkben. Kötelességünk, lelkiismeretbeli kötelességünk, hogy felvessük a kérdést: — Vájjon olyanok-e belső gazdasági viszonyaink., hogy azok alapján tengeren túlra szakadt véreink nagy tömegének haza- telepitósét rövidesen keresztiilvihetjük-e ? Sajnos erre a reánk meredő válaszra tagadó feleletet ad egyik tekintélyes folyóiratunk : a „Czél“, mely ezt a kérdéses nagy és köteles seámvetést felszínre veti. Amely országból ugyanis százezer számra vándoroltak ki a polgárok, uj hazában keresve megélhetést, annak az országnak gazdasági és sok más viszonyai nem egészségesek. Abba az országba nagy tömegeket be vagy visszatelepiteni nem lehet. S ha meg is kíséreljük, csak nagy megerőltetéssel tehetjük. De mit érünk vele, ha egy részről tízezreket betelepítünk, százezrek pedig újra kivándorolnak majd. Az adatok, melyek a kivándorlásról birtokunkban van : a lagvérmesebb optimistát is kell, hogy gondolkozóba ejtsék s arra a gondolatra vezessék, hogy addig, mig a kivándorlás okait meg nem szüntethetjük, nagyobb arányú visszatelepítésre alig lehet alig lehet gondolnunk. Mondhatják sokan, hogy önvédelmi harczunk nagy vérveszteségei, a magyarságnak megürült sorai, a rémes emberpusztiiá- sok, a felállított okoskodást megdöntsék. Hiszen a nagy veszteségek helyet adnak a kivándorlóknak. Meg aztán mióta szünetel a a kiváneorlás. Igaz. De vájjon nem maradtak fenn az okok, melyek a kivándorlásnak kaput nyitottak a nagy emberveszteségek után is ? S vájjon a nagyobb igényű visszatelepültek nem fgnak-e találkozni éppen olyan, sőt nehezebb gazdasági viszonyokkal, melyek az ő kezükbe a kivándoélás botját adták? De sietünk felelni a másik kérdésre is. Vájjon hát le kelljen mondanunk teljesen a visszatelepítésnek életet adó és oly vigasztaló reménységéről, megvalósításáról. Oh nem, nem! Meg kell szüntetni az okokat, melyek hazánk lakosainak százezreit a kivándorlásra késztették és késztetni fogják a jövőben is. Hogy tengeren túlra szakadt véreink nagyobb tömegét vissza, haza telepíthessük, annak föltételeként állítottuk e helyen a múltkor: meg kell szüntetni azt az okot, helyesebben azon okokat, melyek hazánk lakosainak százezrét a kivándorlásra késztették. Lehetséges-e ? Ha elemzésre fogjuk a kivándorlást előidéző okokat, ezeket a hajtó erőket főleg három csoportba sorozhatjuk. A rossz, helyenkint botrányos közigazgatás. Az uszorák legkülönbözőbb fajtája, kapcsolatosan büntető törvényünknek túlságos liáerális szellemével. És főleg a munkaalkalmak elégtelensége. Egy ilyen czikknek keretében természetesnek fogja találni az olvasó, hogy nem végezhetünk bensőbb, részlétesebb bonczol- gatást. A közigazgatás javítása már régen útban van. Igaz, hogy a háború előtt mankón járt; a háború pedig teljesen útját állotta. De minden gondolkodó és itt a hazában jól széjjelnéző ember tudja és meggyőződéseként hordozza lelkében, hogy azon feladatok közt, melyek a háború után a nemzet elé gurulnak — a közigazgatás renoválása, megújhodása első munkáink közé tartozik. És ha egyszer vaskezekkel hozzányúlunk a közigazgatás megkorrigálásához, hozzányúltunk az uzsorának is egyik legsikeresebb ellenszeréhez. A rossz közigazgatás mellett nálunk oly hallatlan mértékben és arczátlanul, a törvénnek §-ainak tueott kijátszásával az uzsora. Fogadhatlan azonban, hogy a kivándorlás fő oka, a harmadik helyen említett hiányos gazdasági berendezkedésünk. A munka- alkalmak elégtelensége. És főleg a mi országunkban, földjeinkben rejlő kincsek ki nem aknázása. Nincs e hazában államférfiu, egyszerű, igazán gondolkozásu közember, a ki meg ne volna győződve arról, hogy a nemzet elhanyagolt gazdasági életébe friss, életerős lüktetésre késztető erőket tényezőket lehet belevinni. Egyrészről olyanokat, melyeknek forrásai talán lassabban, idők folytán fognak megnyílni. De olyanokat is, melyek rögtön ható segélyt és keresetforrásokat nyitnak. Munka alkalmakat szolgálnak . . . Sokszor említettük már, hogy ennek a forrásnak megnyitása nem csak a mi itthon való hitünk; de azokra is, a kik külföldről minket, a mi földünket látogatra bámulva emlegetik és erősitik komoly szakértelemmel, mennyi fel nem használt kincs rejlik nálunk. Csak kezünket kellene kinyújtani utánuk. Csak munkához kell látni. Nem kell akkor félnünk attól, hogy a produktiv munkást nevelt uj generáczió, visszatelepitott magyarság nem fogja megtalálni — a foglalkozásoknak bőséges tereit, forrásait. Félnünk kell inkább a felesleges jogászságtól, a hivatalokba özönlőktől, mert ahol a produktiv munka nem nyit kereset forrást: ott czifra- nyomoruság marad mindig — a latainer pálya is. A boszniai küldöttség Budapesten. Bosznia és Herczegovina 40 tagú küldöttsége csiitörtükön odaérkezett. A küldöttség délben tisztelgetett Tisza István gróf miniszterelnöknél. Sarkotics tábornok üdvözlő beszédére Tisza a következőket válaszolta: A történelem forduló pontján állunk. Szükséges, hogy örök időkre testvérekként kezet nyújtsunk egymásnak. Szomszédainknak a monarchia szótrombolására irányuló rablóvágyairól a szarajevói gaztett lerántotta a leplet. Ma már elmondhatjuk, hogy a háborúban a döntés megtörtént. A monarchia és Bosznia- Hercegovina sorsa szilárd alapokon nyugszik.“ Ezután a küldöttség tiszteletére lakoma volt. Az országgyűlés uj ülésszaka. A junius első felében megtartandó országgyűlésen a kormány nem a rendes költségvetést, hanem az indemnitást fogja benyújtani. Ezért az ülésszak rövid lesz. Papi recollectió lesz április 5-én, amelyre a vidéki főtisztelendő papságot is d. u. 5 órára tisztelettel meghívja : Béta Ernő 8. J. Superior. Nők lelki gyakorlata kezdődik április 3-án s végződik 8 án a Kálvárián es- ténkint 5 és 6 óra közt. Csak jeggyel vehetni részt, mely a sekrestyésnél kapható. Tartja Jámbor László 8. J. Katonai kitüntetés. Az erre felhatalmazott parancsnokság Melega István szakaszvezetőnek és Sopronyi Mihály törzsőrmesternek — mindketten a 12. honvéd gyalogezredben — az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásuk elismeréséül az 1. osztályú esüst vitézségi érmet adományozta. Hősi halál. Varga Imre, a szatmári kir. törvényszék hivatalszolgája, aki a Szat- márhegyen született, a harcztéren szerzett betegségében a békésgyulai szanatóriumban meghalt. Az elhunyt a szatmári m. kir. 12. honvédgyalogezred kötelékében szolgált. Mackensen Szófiában. Szófiából jelentik, hogy Mackensen német hadvezér odaérkezett. A pályaudvaron az udvar képviselői fogadták. Mackensen a királyi palotába hajtatott, hol a király vendége volt. Mackensen később fogadta Radoszlavov minisztelnö- köt, majd Ferdinánd királylyal reggelizett. Este elutazott a főhadiszállásra. A király a német hadvezért kikisérte a pályaudvarra. Mackensen elutazása után a király Radosz- lavovot egy órás kihallgatáson fogadta. Uj vonatok a helyi forgalomban. Á Máv. forgalmi főnöksége közli, hogy folyó évi április hó 1-től a Szatmár—erdődi h. é. vasúton forgalomban levőkön kívül még a következő személyszállító vonatok fognak közlekedni: 1. A 6014 sz. motoros vonat, mely Szatmár-Kossuthkerttől indul d. u. 6 óra 7 parczkor, Szatmárhegy-piaczra érkezik este 7 óra 24 perczkor. 2. A 6015. számú motoros vonat, mely Szatmárhegy-piaczról indul este 8 óra 46 perczkor, Szatmár Kos- suthkertbe érkezik este 10 órakor. 3. A 6026. sz. motoros vonat, mely Szatmár-Kossuthkerttől indul éjjel 10 óra 30 perczkor, Szat- már-Gőzfürészre érkezik éjjel 10 óra 54 perczkor. Megkezdődik a térzene. Illetékes helyről arról értesítenek bennünket, hogy a helyben állomásozó 65 gyalogezrednek újonnan alakított és betanított zenekara rövid időn belül megkezdi a megszokott helyen a térzenéket. Az újjáalakított zenekar szervezése, betanitása az ezred agilis karmesterének érdeme, aki fáradtságot nem kiméivé, nagy és szóleskörben ismert művészi tudással, szakértelemmel tanította be a zenekar tagjait, akik most már képesek a nyilvános szereplésre. Sikerült lakodalom. A szabolcsi hires régi világban azt kérdezték: — No hogy mulattatok a Csengő Pali lakodalmán ? — Nagyszerűen — volt a válasz. Még a menyasszony, meg a koszorús jányok is — verekedtek. A nők fényűzése ellen. Pallaviczini Györgyné őrgrófnő vezetésével ötven főrangú hölgy mozgalmat indított a jómódú nők tomboló fényűzésének megfékezésére. Esküvő. Baróti Baróthy József, gr. Károlyi László uradalmi intézője, folyó hó 26-án tartotta esküvőjét Atyában, Selyeby Kovách Ferencz atyai földbirtokos leányával, Annuskával. — Fried József a „Szatmári Termény- és Hitelbank R.-t.“ főkönyvelője vasárnap tartotta esküvőjét Kun Margit kisasz- szonnyal, Kun Lajos biztosítási tisztviselő leányával, Debreczenben. — Dr. Korányi Lajos zilahi pü. fogalmazó, kedden tartotta esküvőjét Káldor Margit zongormüvésznővel.