Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-06-25 / 50. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP“ Szatmár-Németi 1916. junius 25. mit. Egyházmegyénknek több papja már tagjava békeegyesületnek. Ezt onnan tudom, mert a „Nemzetközi élet“ nyugtázza névszerint a tagdijak befizetését. A háború után az lesz az emberiség s ezzel minden kulturember feladata, hogy tartós béke fentartá- sáért mindent megtegyen. Hogy a béke érdekében mit kell tenni, arról a „Nemzetközi élet" minden száma szebbnél-szebb czikkeket hoz. Tehát e lap olvasása sohasem volt oly aktuális, mint épen most. A német békeegyesületek tagjainak száma jelentékenyen növekedett a háború alatt. Magyarorországon, Budapesten kivül, különösen Szolnokon, Pozsonyban és Kolozsvárott léptek be sokan a háború alatt a békeegyesületbe. Jöjjenek a következők is. ü. üiaűi&r'uák« irta : EMBER KÁROLY a „Népnevelő“ szerkesztője. A hadiárvák a nemzet árvái. A haza javainak védelmében hősi halált halt apa gyermeke a nemzet osztatlan szeretőiének tárgya még abban az esetben is, ha kt, árvagyermeket egyes családok veszik oltalmukba, szerető gondozásba. A gyermektelen özvegy, a gyermektelen házaspár, a magánosán élő, de vagyonos honleány, ha egyébként viszonyai megengedik, nyissa meg hajlékát a nemzet árvája előtt, fogadja őt édes gyermekéül. És ha az immár 50 ezer árva nem juthat ilymódon szerető családi otthonhoz, akkor épüljenek .haladéktalanul intézetek az árvák tömegeinek befogadására. Magyarország her- czegprimása már elrendelte egy ilyen árvaház építését Esztergomban és 200 ezer koronás adományával biztosította a kath. tanítók árváinak ellátását. Lapokból olvassuk, hogy gr. Tisza István kormány elnök által indított országos mozgalom főképpen arra irányul, hogy a társadalom áldozatkészségével a családi élet melegségébe helyezzék el az árvaságra jutott gyermekeket. (Á Szatmári Hírlap szerkesztője mar hónapok előtt ugyanezt hangoztatta a hadiárvák ügyében tartott értekezleten.) S csak az így el nem helyezhető árvák jussanak megfelelő intézetekbe. A hadiárvák ellátása, gondozása nem egy félévre, egy évre, hanem egy egész életre vállalt kötelezettség. Ezt a kötelezettséget egyforma beusősóggel kell ellátni most, de csupa régiség. Á háborúnak nem volt látszata, a nők divatosak voltak, még az öreg úri asszonyok is fehér czipőben jártak. Aztán Pótervárra mentünk, s onnan a határra vittek. Levetkeztettek, elszedték jegyzeteimet az orosz titkos rendőrök s így küldtek át a határon Brüxbe. Itt jegyzőkönyvbe vették, amit átéltünk s hazaküldtek. Csonkán, bénán érkeztem haza Poklos- telekre. A hatóság nem sokat törődött velem, azt hiszem, sehol sem törődik a rokkantakkal. Egyelőre ninc3 lábam, csak a méreteim vannak meg, azokat is elhagytam valahol. A szolgabirót nem láttam, a jegyzőnk hadifogságban, a segédjegyzőnek más a dolga minthogy velünk foglalkozzék. Csak a papnak van ránk gondja. Két földesur szóba állt velem. A falu népe szán engem, aki harczbau vesztettem él az otthonlevőkórt és a hazáért lábamat. Szán és azt mondja: — Itt van megint egy koldus, ezt mo3t házalni fog és terhűnkre lesz. Nagyon érezhető a részvótlensóg, a közömbösség, a félelem, hogy „ez itt a nyakunkba szakad.“ Oh, Istenem, hiszeu mi tanulunk most ülő foglalkozást, hogy fentarthassuk magunkat. És olyan nagy bűn az, ha a hazáért megcsonkítva, bénán hazakerülünk ? ugyanolyan gonddal, gyöngédséggel kell az elesett árvájának gondját viselnie a családnak évek múltán is, mikor a háború után már részben enyhülni fog a hazafias felbuzdulás, az áldozatkészség a honfiúi és honleányi lelkekben. Azután egy-egy gyermek felnevelése sok örömet nyújt, de talán még gyakrabban csalódás, méreg, bosszankodáa is érheti* az árvát gondozó család tagjait. És főképpen ezek a jelenségek fogják próbára tenni a hadiárvát befogadó honfiak és honleányok szeretetánek állhatatosságát. Mert az édesanya és apa szeretni és nem szeretni is másképen tudja gyermekét, mint a merő idegen. De mi a nemzet napszámosainak a hadiárvák gondozásának megoldásánál a feladata ? 1. Minden község "tanítója tartson egy- egy háborús olőadást arról a lelkes fölhívásról, amit a kormány a hadiárvák érdekében a nemzethez intéz. A nép nyelvén szóljon a hivekhez. 2. Sőt ők, a nemzet napszámosai, mint a badbavonultak otthoumaradottainak tanácsadói, minden hivatalos ridegség nélkül győzzék meg az özvegyet, vagy a teljesen árva hozzátartozóit arról, hogy bátran adhatják az árvagyermekeket mások szerelő gondjaikba. É3 itt sürgetjük azt az országos szervezetet, mely egységes intézkedést és bizalmat kellő ellenőrzést igér, biztosit a hadiárvák elhelyezésének minden eljárását illetőleg. Főképen annak az ellenőrzésnek biztosítását értjük, amely jövőbelátást igér és biztosit a gyermek helyzetére. Ezért szükséges, hogy az elhelyezett gyermeket, mint a gondozó családot a hatósági tekintetély hozzáértéssel ellenőrizze. Ezt az ellenőrzést minden községben bizottság teljesítse és nem egy-egy megbízott. Ilyen bizottság teljesítse ezt a legfontosabb fela- dattott az egész hadiárvaiigyben. Ezek a helyi bizottságok álljanak azután eleven összeköttetésben a vármegyei és országos központi szervezettel. És o szervezetekben is érvényesüljön a szakértelem — a hivatott pedagógia — a közigazgatási lelkiismeretességgel karöltve. 3. Mi, a nemzet napszámosai hassunk közre, hogy a nemzet társadalmának áldozatkészsége szerint megnyilatkozzék: adjunk alkalmat községünkben az áldozatkészségre. Rendezzünk adott alkalommal gyűjtéseket. Tegyük meg! Az Ur Jézus szeretető, kegyelme vezóréljen munkánkban. A gyűjtések megrendszabályozásával, mint sok más prevencióval, megelőzéssel bizony — elkéstünk. Az a törvényszéki tárgyalás, mely az Erdélyi Közművelődés Egyesület feljelentése kapcsán lefolyt a fővárosban ... bizony szégyenpirba borítja arcunkat és egy csöppet sem alkalmas arra, hogy a nemzet lelkében felfakadt jótékony- sági forrásokat táplálja, kiszólesitse. É3 soksok más eset, melyről tudomásunk van. Hát még a miről nincs. Emberek, hölgyek járják a jótékonyságnak útjait, kopogtatnak, kérnek, szépen tudnak magyarázni. Sokszor nem tudjuk kik ? Honnan van joguk, felhatalmazásuk erre az akczióra. De adunk. Hiszen ma adakozni kell. A posta kosár száma hozza a felhivásokat, bélyeg-jegyeket, emléklapokat, gyűrűket és mimás ezer változatú tárgyakat. Mind, de mind a jótékonyság jegyében — nevében. Hát ki ellenőrizte ezeket a jótékony- sági műveleteket? A gyűjtések terén igazán oly ordító visszaélések történtek, hogy még az illetékes tényezőket a kormányzatot is felébresztették. Most már a belügyminiszteri engedélyhez van kötve minden gyűjtés. Nem csak a pénzadományok, de minden más (anyagi termék, szivar stb.) gyűjtése. Nőm esik hatósági engedély alá (mert a helyi hatóság adja az engedélyt a maga területére): 1. A lapoknak gyűjtése. 2. A családi, rokoni vagy baráti körben előforduló gyűjtések. 3. A honvédelmi minisztérium Hadsególyző Hivatala, az országos Hadsególyző Bizottság, a Rokkaníügyi Hivatal és a Vörös Kereszt Egylet által rendezett gyűjtések. 4. Az állami vármegyei és városi hivatalok személyzete körében történő gyűjtések. A gyűjtésekről és jótékonyczélu mulatságok jövedelméről kötelező az elszámolás. Az igazi szocziálís jótékonyság példájáról, típusáról olvasunk egyik nagyváradi lapban, a Tiszántúlban. Olyan jótékonyságról, melynek intezivitását, tartalmát igazán megérzik azok a szegények, a kik az emberi szívnek a szocziális érdekeit képviselő intézkedésekre valójában rászorulnak. A következő sorokban ismertetjük az esetet: A szegény emberek már előre félnek, hogy a télen nem lesznek képesek beszerezni a tüzelőt. Ma még nyár van, de már sem lehet megfizetni a tűzifát és felvágatását, a szén árát olyan magas. A tűzifa ára ma 28—30 korona köbméterenként, de még ezért az ősz- szegért is csak nehezen lehet hozzájutni. Hát a télen mi lesz? Nagyvárad város közgyűlésén e kérdésben önálló indítványt tett egy város atya, hogy a varos vegye üzembe a vágott fa kiszolgáltatását. A szatócsüzletekben oly hallatlan árban árulják a tűzifát (jól meglocsolva) és hiányos súlyban, hogy ez az elsőrendű életszükséglet a legnehezebb suly- lyal esik rá a szegény emberekre. A város egyik legértékesebb szocziáiis jótékonyságot gyakorol a szegény emberekkel és ennek daczára mégis meg fogja találni számítását. íme ez rövid kivonata annak a gondolatnak, melyek megvalósítása igazi szocziális jótékonyság lenne. Nálunk, a mi közgyüléseinkön akadtak, a kik arról is vitatkoztak, bogy vájjon a város tartozik e a lakosság fájáról gondoskodni. Nehezen megkapható friss vágású fáról. Hát hogy jut ahhoz a város — mondotta egyikmásik bölcs városatya, hogy a közönség fájáról mi gondoskodjunk. íme nagyváradi indítvány választ ad erre a kérdésre. Nem adhatnánk meg e választ mi is? Készpénzért mindent he lehet szerezni, venni, nem érdemes házilag előállítani. Ez a felfogás járta a nagy háború előtt nálunk a maga kényelmes játékát. Nem érdemes majorságot tartani; a a majorság költészete csaknem gúnyba csapott. Nem érdemes libát, kacsát nevelni, dugni.-Ki a fészkes fülomile fog ezzel bajlódni, mikor pár forintért elénk hozzák a szárnyasokat. Nem érdemes szappant főzni, eczetet agyat hagyni; nem érdemes zöldséget termetni, nem érdemes harisnyát kötni------- nem — ne m, hiszen mindezeket készpénzért vagy talán hitelbe is jutányosán be lehet szerezni. Kenyeret sem érdemes sütni, még a kalácsot is meg lehet a ozukrásznál rendelni ... oh szent szabadság .. oh unalom! mindezeket készpénzért meg lehet szerezni. De jött a nagy idő. A nehéz, hihetetlen idő itt van nyakunkon szőrit és pedig nap- ról-napra jobban szőrit. A pénz . . a fizetés, a jövedelem . . mi lett, hova lett ? A készpénz ... a mi máskor oly szép összeg volt pl. egy-egy hivatalnoki családban, hova törpült. Fordult az idő, fordul a gondolkodás. A háziasszouyok felébredtek. Lázasan dolgoznak, szorgoskodnak, hogy hizó legyen a háznál. Az utozákon sose láttunk, annyi csibét, kacsát, libicskákat legelészni, mint mostanában. Az udvarok tele vannak növekvő szárnyasokkal. Mert hol van az a készpénz, a mivel ma a szükségleteket be lehet szerezni ? Virágos ágyakban is karalábék, saláták kandikálnak ki. Főzik bezzeg most a szappant is, mert 8 korona 1 kiló szappan csaknem. Hát igy van jól. A hogyan régen volt. Kevesebb hófehér kacsók lesznek talán az úri házakban, még az egyszeri polgár-házakban is, de lesznek tolt kamarák, dolgos háziasszonyok, a kik készpénzért nem akarják többé azt az élelmiszert beszerezni vagy ruhát, a miket otthon is elő lehet állítani. Riporter. Sz. Péter Pál napja a Vöröskereszté, és általa mindazoké, mindazon jótékonyságé, a mivel a nemzet nagy harczát vívja és dicsőséges békéjét közelebb hozza. Nyissuk ki e napon tágra szivünket és erszényünket!
