Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-04-26 / 33. szám
2 nyelmes tűzhelyről alig tudják kipiszkálni az anglust; akkor megin- ganak ; akkor zendüléstől félnek és még mindig nem látják veszede- lemljen — a hazát. Pedig szemükbe vágja egyik lapjuk, hogy a hazát úgy lehet elveszteni, hogy háborút kell kezdeni üzletből és politikából s mikor ez az üzlet rosszul üt ki, akkor a hazáért nem folytatni és nem tudni — ha kell meghalni is. Az angol úgy látszik tehát csak megszokott flegmájában, tűzhelyén, kényelmes, gőgös üzleti utazásaiban tud nagy és önfefáldozó lenni — a hazáért. Veszedelemben, vészes har- czokban ő már — egészen más. Csak zsoldot akar fizetni. Hát bizony itt van a csalódás. Az angol szereti hazáját ... de ime nem úgy ám, mint ami sokat szenvedett, sokszor letiprásra Ítélt magyar nemzetünk. " . . A magyar népfelkelő, a magyar családapa, a magyar deres hajú, hamvas fejű polgár az első hivó szóra megcsókolja hitvesét, meleg ölére emeli gyermekeit és megy, indul. Komoly arcczal, talán lecsiiggesztett fővel,, de abban a szent és nagy meggyőződéssel, hogy a hazáért nem csak élni, de halni is kell. És ha kell meg is hal. Ha Isten úgy akarja — élni is fog . . A Hallatlan drágán fizetjük a lábbelit, amelyben tapodjuk ezeknek a nehéz, küzdelmes időknek útjait s okoskodunk, kutatjuk a forrásokat, miért-miért, hogy ez igy van ? Száz okot hozunk fel és ugyanannyival igyekszünk megnyugtatni magunkat, hogy hiszen háború van. Igaz, háború van ... és háborús haszon azoknak, a kik két kézzel aratják a háború hasznát. A bőrárak drágulásának egyik forrására világit rá például az a mérleg, melyet közelebb napvilágra hozott a Neuschloss-féle nasici taningyár és gőzfii- rész részvénytársaság. A vállalat a legnagyobb tanningyárak egyike és a háborús konjunktúrák ugyancsak javára váltak, mert a mérleg szerint az öt millió korona részvénytőke ezer koronával. És na ... és jelentőségesen hunyorított hozzá. Csak tessék Grüli Mózes Genes sürgönyözni. Éu már megyek, szaladok, repülök is. Én már este ott is vagyok. A diós vigécz némi gondolkozás után megígérte legmagasabb pártfogását. — Majd teszünk valamit 1 és elment aludni. Alig egy hét múlva Grüli sürgönyt kapott pesti vendégétől. Rövid de velős. „Holnap estére jöjjön fel öt ezerrel, a Nyers- bőrkávéházba leszek." Ki volt boldogabb halandó a gencsi korcsmárosnál ? Futott, repült Pestre a Nyersbőr kávéházba. Üzlettársa már ott pikko- lózott. Kölcsönös hálálkodás után Grüli türelmetlenül érdeklődött az üzlet után. — Csak lassan barátom, — csillapította a vigécz, — látszik, hogy maga még zöld. Maradjon nyugodtan, mert a többiek észreveszik és megelőzhetnek. Igyunk meg egykét üveg jó bort, az üzletre majd rátérünk lassan. A gencsi korcsmáros ugyan nem jól érezte magát a fővárosi légkörben, de dicsérte a pesti ur óvatosságát és higgadtságát. Nyelte a borokat, gavallér akart lenni és pezsgőt is bontatott. Végre éjfél után egy teával zárták le az eszmecserét, amelyben azonban mindenről volt szó csak az üzletről nem. „SZAlMÁRI HÍRLAP“ 1915-ben 2,077,667 koronát, tehát több mint negyven százalékot jövedelmezett. A tartalék- alapokat a brutlónyeresógből ismét 400 000 koronával gyarapíthatják, úgy hogy.a tartalékok már kétszeresen is meghaladják a részvénytökét. S jóllehet ilyen horribilis jövede lemre tesz szert az említett részvénytársaság: a bőrárak fokról-fokra rövid időközökben emelkedőben vannak. A fogyasztók tehát azok, a kik a fent közölt ragyogó számsoraiért meghozzák verejtékes áldozataikat. Blazsek Háza emlékezete. 1859-1918. Az emlékezet olyan virág, mely nemcsak a koporsónak közelében, a nyitott sírnál vagy a még friss hantnál terem. Annál szebb, annál értékesebb, mentői távolabb, elmúlt idők után hajt és bontja ki kelyhét. Ott, a Vihorlát tövében, az örök zöld fe nyők közt, a rombadőlt vár omladékának, múlt időkről mesélő köveinek közelében már néhány hete nyugszik Blazsek Géza esperes, szentszéki tanácsos, vinnai plébános. A hívek talán virággal szórták be a hantot, mely megtört szivét takarja, imádságos lelkünk még ott lebeghet magas alakján, szelíd kék szemén, jóságos türelmes, nyugodtegyéniségén. Mi pedig, kortársai, nyugvó lakásától távol, szintén még mindig rája gondolunk. Imádságaink és emléket fakasztó beszélgetéseink közt mondogatjuk: Jó harezot harczoltál Géza. Fáj a lelkünk, hogy pályádat már megfutottad, de legyen meg a jó Isten akarata. Fáj a lelkünk, mert távozásodkor nemcsak a te bucsuzásod markol a mi lelkűnkbe. Élénkbe jőnek, feljárnak sírjukból mindazok, a lakkéi együtt készültünk pályánkra a csöndes papnevelő falai közt. A kikkel együtt éltük ifjúságunknak legszebb éveit, az életnek ragyogó májusát. S a kik már előbb, a te múlásod előtt, elhagylak minket, elköltöztek tőlünk. Tőlünk az élőktől, ki tudja meddig? a pályafutásnak, mely határáig — dolgozunk, harczolunk. Éljük e rettenetes időket. S tartunk tőle, hogy ha Isten életünknek kedvez is . . . mire béke, mire rend, mire újjászületés leszen, hóval fedett fejjel és megtört munkaerővel járdaljuk az öregségnek nehéz lépcsőit. . . Bizony megfogytunk 1 Nincs már régen Vadász Guszti. Elköltözött Popovics Jóska, Mellaa Gyuri. Itt hagyott minket Orosz Alajos, itt a büszke turáni magyar Irinyi Tamás. Tengeren túl, messze — Fizetni I kiáltott a vigécz. — De hiszen még nem is beszéltünk arról, amiért idehivott, — villant fel a Grüli szeme. Mi van az üzlettel. Az ötezer itt van a zsebemben. — Épen most akarunk áttérni az üzletre — mondta a tapasztalatos ember. Erre oda is ér a fizető pinezér és összeszámlálja a czechet. Pikkoló, borok, pezsgő, tea, összesen 86 korona. Grüli a jó üzlet reményében szó nélkül fizetett. — Hallja, kérem, főpinezér — kérdezte a vigécz — mit számolt a teáért ? — Hetven fillér, kremásson. — Köszönöm, elmehet. Lássa Grüli ur. Ez egy jó üzlet lesz megának. Maga most itten megvesz hétezer teát á 70 fillér és eladja Genesen á 1 koroa. Hamarosan nyer kettő ezer koronát rizikó nélkül. Aztán megint feljön. Itten megint vesz tízezer teát. Genesen eladja ä egy korona. Ez már tízezer korona és igy tovább. Lássa ezért hivattam fel sürgönyileg, hogy valaki meg ne előzze magát. Maga egy gazdag ember lesz. Maga nem ezégyelli magát, Genesen egy koronát venni egy pohár teáért, ami Pesten hetven fillér ? Alászolgája I A vonatja hat húszkor indul. Alászolgája 1 Molnár Károly. Szatmár-Náraeti 1916 április 26. idegen földben alussza álmát Csaba György. Temetőnk lakója a mézes ajkú Fechtel János, csak nem régen temettük el bácsit, a jó Báthory Bandit. S ime, a mi kortársi fánkról letört a hatalmas termetű Blazsek Géza is. Sok egy időben való bokorból, egv ivásu életnek sorából. Ám, legyen meg, legyen meg az Isten akarata. * Blazsek Géza Bereg vármegyében Őrhegyalján (ezelőtt Podhering) született 1859. év január 5 én. Orhegyalja Munkács közelében van; gyönyörű fekvésű falu, a sebesen rohanó Latoreza és regényes fekvésű hegyek közt. A negyvennyolczas-kilenczes muszka invázió idejében itt csata volt, melyben a munkácsi polgárőrség is tevékeny részt vett. Egy muszka generális elesett; sokáig ott pihent a munkácsi temetőben, csak a legutóbbi évtizedben exhumálták és szállították Muszkaországba. A gyermek Blazsek Géza bizonyára sokszor és sokat hallóit erről a csatáról s bejárta a tájat, a hol a muszkával való hadakozás lefolyt. S haza-haza térve szülőföldjére . . . gondolta-e valaha, hogy eljő az idő, mikor plébániáján, hazáját féltő gondba borulva hallja majd ő maga az ágyuk dörgését a beözönleni törekvő muszkákkal vívott gigászi harezokban. Gimnáziumi tanulmányait a hatodik osztályig Munkácson végezte. Ezután a szatmári papnevelő növendéke lett, a hol teológiai tanulmányait is bevégezte. Mintha most is előttem állana magas, sugár alakja. Kék szemében jóság, szelidség és békesség ült. Hűséges, jó barát volt, a ki nem hordozta lelkében a lángésznek forrásait, de értelmes, kötelességtudó s mindenek felett hivatásos ifjú volt. A ki köztünk a hevesebb vérmérsékletű ifjak közt mindig a csendesítő, á kibókitő szerepet vitte. Mert éles, nagy vitát lökött ez időben a beregiek közé a megyei központnak kérdése. Beregszász és Munkács úgy állottak egymással szemben, mint itt, a mi megyénkben Szatmár és Nagykároly. A kispapok persze magukévá tették a kérdést. Két pártra szakadtak — az egyéni szimpátia szerint és még most sem feledhető édes kötekedóssel vívták a csatát a központ érdekében, szentül hívén, hogy ők vannak hivatva — a döntésre. Blazsek Géza bár lélekben munkácsi volt, Fech- tellel, a vezérrel tartott: mégis megőrizte nyugodt Ítéletét, megadván Beregszász városának azt, a mi neki dukált. Információim vannak arról, hogy Blazsek ezt a jellemvonását egész életében lelkében hordozta. Öt éves esperessége alatt mindig a békességet képviselte; az egymásnak megbecsülésén buzgólkodott nemcsak az egyházi életben, de magában a társadalomban is. Az 1882. év junius 29-én Schlauch püspök szentelte fel s küldötte segédlelkósznek Tibára, Felső-Domonyára majd Ungvárra. 1890. évben adminisztrátor Jett Vinnán, 1892-ben pedig paroohus. Egész munkásságát híveinek javára fordította. A mi ideje maradt szívesen áldozta fel a társadalmi munkásságra, megyei élettevékenységre. S hogy e téren is értéket képviselt, mutatja az, hogy Ungvármegye törvényhatósági bizottságának tagja lett. Püspöke pedig 1904. évben szentszóki tanácsossá tette. Mintegy öt évvel ennek előtte az egyházmegyei kormányzat a kerületi esperessé- get is kezébe tette. Sajnálom, hogy a papnevelőben való benső barátságunk után az életben csak igen kevésszer találkoztam vele. Talán két ízben. Azt hallottam, hogy gyakran betegeskedett ; a gyászjelentésben is azt olvasom, hogy „türelemmel viselt szenvedés után“ lehelte ki nemes lelkét. Ü8 egy bizonyos előttem, hogy betegségének csiráját már kispap korában magában hordozhatta. Két Ízben esett össze előttünk és szedtük fel a földről a hatalmas alakot. Szívbajról panaszkodott. Ily körülmények közt Isten csudája, hogy, 35 esztendeig az ur szőlőjóbeu munkálkodhatott nemes buzgósággal és fáradhatatlanul. De a nemzeti társadalomban, hazájáért, népéért és a magyarságért is. Élénken érezte a nagy időknek döntő suly'át, ami sokat szenvedett hazánkra nézve.
