Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)

1916-01-05 / 1. szám

i / XXV. évfolyam. Szaímáp-Németi, 1916. január 5. 1. szám. SZATMÁRI HÍRLAP (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 , — „ Eelelós szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR- EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Ur. Balikay Kálmán kiadóhivatal, főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendőki Pályázati hirdetések egyszeri közié*. 8 korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------­Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és márnái. Égre kiált minden csepp vér, a mely tovább ömlik a népeknek e rettenetes mérkőzésében. A magyar törvény­hozó fórumain elhangzott e felkiál­tást bizonyára hallották az ellensé­ges nemzeteknek vezetői is. A kik­nek lelkiismeretén, bűnös leikükön vastag kéreg volt a háború előtt és ma még vastagabb képződött. Döly- fös büszkeségükben úgy tesznek valójában, mint a bűnösök szoktak tenni: halasztják a szánom-bánomot, a leveretésnekjbevallását. Behunyják szemüket a tények előtt. Nem hall­ják a Rachaelek siralmait és milliók­nak keserves jajait a maguk elnép- teledett orszáukgnak tűzhelyeiről. Hiszen az ellenünk csatába szállt világot megvertük. Úgy lát­szik azonban ez nem elég a mi el­lenségeinknek. Mint a kártyás, aki veszteségével tisztában van, de még­is tovább játszik és remél, úgy ők is addig engedik a vérhullást, mig teljesen leverjük. Igenis, máma már kezünkben tartjuk a győzelmet — mondotta az ország miniszterelnöke minden hi­valkodás nélkül — újévi beszédében s ha nem tehetjük le a kardot: a kérdés mindössze az, hogy a győ­zelem biztosítására kell törekednünk. Mert maga a győzelem nem lehet kétséges. Tehát úgy állanak a világhá­ború tényei, hogy az ellenség ré­széről czéltalan minden vérontás. Es azok a vérözönök is, melyeket nekünk az ő gőgjük, gonosz meg- átalkodásuk miatt kell áldoznunk: valóban égre kiáltanak. De nem a mi nemzetünk fejére hull vissza ez a kiomlott vér. Oh nem! Vissza hull ellenségeinkre, a kik még most sem akarják abbanhagyni a borzal­makat, melyeket ők hoztak a mü­veit világra. A felelősség tehát egészen őket illeti a vérontásért. Minekünk ugyanis ezt a háborút tovább kell vívnunk. De avval a higgadsággal és kitartartással, hogy óvakodjunk a mámortól, mely min­ket a győzelem tudatában könnyen elringatna. Nem szabad lekicsinyel­nünk a még reánk váró feladato­kat sem, a még mindig dühöngő harczokban és főleg a bekövetke­zett béke idejébe A. A kiomlott vér fáj nekünk. El­lenséges nemzetek fiainak omló vére is az emberiség legtisztább, legnagyobb, legmélyebb, fájdalmával tölti el lelkünket. De lelkiismeretünk nyugodt. A tenger vér égre kiált, de Istennek ítéletét nyugodtan várjuk. A történet sem fog minket felősségre vonni. Pedig a világtörténet egyszersmind világitélet is. A világitélet pedig az égre kiáltó vé­rért nem minket fog elitélni. Reménységgel vagyunk eltelve po­litikai életünk szilárd,:megbontatlan egysége iránt. A háborús időknek tapasztalatai újból átélették velünk azt u lélektani, néplólek je­lenséget, hogy a magyarral csak bánni kell tudni és a lelkét is odaadja. A dacz, az erő­szak, a parancsoló diktátorság még inkább ellenállóbbá teszik, mint az acélrugót, mely a reá nehezedő súlyt, kényszart visszapattanva sebzi meg. Úgy értesülünk, hogy a kormány­zat és ellenzék között az áthidalás sikerült a „Pénzintézeti Központ“ kérdésében. A kormányzat hajlandó egyes, ellenzéki kíván­ságokat figyelembe venni. És módosításokra is alkalmat adni. Apponyi grófnak nyilat­kozatai és beszéde felemelő bizonysága an­nak, hogy lelkében a felelősségnek nagy tudatát hordozza. Hazájának, nemzetének sziklaszilárd egysége és ennek az egységnek esetleges felbomlása megrezegteti szavát és lelkiismeretót. Lehetetlen, hogy ugyané lelki- állapotot ne érezzék a kormányzatban is. Reménységgel vagyunk eltelve igenis, hogy a szélső parlamenti harcz elmaradt E remény­ség nyilatkozott meg Tisza újévi beszédében is. És erről már ma teljes bizonyossággal fo­gunk rendelkezni. (A megegyezés létrejött; a javaslatot az ellenzék módosításával vagy biztosításával tárgyalják és fogják elfogadni.) A Sokol. Ezzel a szóval egy cseh egyesületet, a „Sokol egyesületet“ jegyezték, így hívták azt a cseh sólymot, mely a mo­narchia szlávjainak veszedelmes ábrándjai­val, olthatatlan epekedósóvel Oroszországnak és Szerbiának őrült ábrándjait ápolta, dédel­gette, sőt leplezett izgatásaival, politikai ár­mányaival biztos remények forrásává tette. Ezt az egyesületet az osztrák belügyminisz­ter — feloszlatta. A feloszlatás indokait lep­lezetlenül napfényre hozza az osztrák kor­mányzat. „A háború kitörése előtt — úgy­mond — érintkezést {tartott íenn a külföld­del s ezzel táplálta az Oroszország ós Szer­bia iránt való testvéri érzését. Ennek az ál­lamellenes viselkedésnek következései csak a szerbiai ós oroszországi háború során mutat­koztak különböző irányban. (Jól ismerjük ezeket a mutatkozásokat. Szerk.) „A szláv Sokol-egyesületek szövetségét antimonarehikus és antidinas etikus tendencziák miatt felosz­lattuk, mert az az egyesület is államveszedel­mes". Hát ennek a feloszlatásnak ha elkésve is, de nagy ideje. Nagy ideje, hogy a szemek nyíljanak, hogy végre észrevegyék a Lajtán túl is, hogy az egyesület megtörése, dódelgetóse főleg a magyarság rovására — hadseregben, gazdasági életben, politikában „felség-áruló“ politikát űzött. És vegyék észre mindenütt, a hol kinyílnak a szemek, hogy a magyarságnak csodás, nemesen felemelő egysége nemcsak a dinasztia, de az egész világ előtt kiállotta a próbát. Szeretjük hinni, hogy Ausztria ezzel a lépéssel felépiti azt a történeti igazságot a maga lelkében is, hogy a monarchiát csak a vele teljesen egyenjogú, minden próbát kiállott erős és hatalmas, Magyarország fogja a jövőbe is biztosíthatni. Tisza István újévi beszédében el is hántolja a czentralizmust. Erős, határo­zott, sőt súlyos szavakkal tanítja ki a minisz­terelnök a ozentralistákat arról, hogy mi a monarchia: Két teljesen független állam szövet­sége s mig magyar él, nem tűri, hogy vala­mi „magasabb“ rendű birodalmi közösség spanyol csizmájába szorítsák bele. Ausztria, mikor a magyarság önállóságát respektálja, sőt munkálja: önönmaga életét erősiti ós menti meg. Liszt- és kenyérfogyasztás szabá­lyozása. A kormány a hivatalos lapjában közhírré tette a liszt- ós kenyérfogyasztás szabályozására vonatkozó 1916. évi január 10-én életbe lépő rendeletet. E szerint na­ponként és fejenként 240 gramm lisztet lehet fogyasztani, a mi rendelet értelmében 1916. évi augusztus hó 16-ig számítva 52*8 kgr. lisztet tesz ki. Kivételt tesz a rendelet a ne­héz testi munkával foglalkozóknál, akik napi 300 gramm lisztet fogyaszthatnak, mig az őstermeléssel foglalkozók legfeljebb napi 400 grammot. Búza, rozs, árpa és gabonanemüek keverékéből előállított lisztet, továbbá az ily- nemüekből előállított kenyeret f. évi január hó 10-től kezdve 1916. évi augusztus 16-ig csakis a közigazgatási hatóság által kiállított liszt ós kenyérfogyasztási igazolványok elle­nében szabad forgalomba hozni, elidegeníteni vagy vásárolni. A kinek lisztkószlete van, az tartozik a fentemlitett mennyiséget meghaladó készletét a megállapított maximális árakon az illetékes hatóságnak átadni. Hát bizony e rendelet intencziójának hazafias készséggel hódolunk. Mindent a hazáért és a harczok eredményéért a dicső bókéért. Egészen más: vájjon a mérleg, mellyel a lisztet, kenyeret a rendelef kiosztja ; az életben be fog e válni. Hiszen a magyar emberek, a magyar tűz­helynek mindene: a kenyer. Főleg most. A mikor épen a szegény családok nem bírják a húsnak, a tojásnak, a tejnek és sok száz másnak az árát. Gyermekeink, a családtagok a kenyérre szorulnak. A mi legolcsóbb, hiába tülkölnek a merkantillek. Ha kenyér van: minden van, nincs baj, jaj zúgolódás. Félő azonban, hogy a porcziózás még a kenyeret is elveszi a családoktól. A magyar ember nem pazarolja a kenyeret. Ä földre esett morzsát is megcsókolja, mert értékeli. A ma­gyar ember fogja tehát és a magyar élet vógkóp ós megoldani a kenyér kérdését is. Mint már is a megoldás álláspontjára he­lyezkedett városunk hatósága is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom