Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)

1915-09-26 / 76. szám

2 SZATMÁRI HÍRLAP, Szatmár-Németi 1915 szeptember 26. Sok száz ember szívesen végezne munkát, kötelességén kívül való munkát is, csak tudná, határoznák meg — a tennivalót. Gyakran panaszkodunk, hogy itthon való harczunkban nem találjuk fel az érdeklődést, a készséget. És hogy a szeretet munkáit rendszerint egyesek teljesítik és terheit csak néhányan hordozzák. Igaz. Tessék a mi akcziónkba betekin­teni és ezt az Ítéletet minden igazságos em­bernek alá kell Írnia. Kezdetben felesen is sorakoznak az altruisztikus munkára . . aztán csak egyesek, vagy talán csak egy ember marad a munkaterén. A ki az eszmét sokszor emberfeletti áldozattal viszi, valósítja. Tapasztalatunk arra vezetett reá, hogy legtöbbször nem az érdeklődés hiánya, nem a közönbös lelki hangulat oka ennek a jelen­ségnek. Hanem az, hogy nem jelölik meg konkrétan és osztják be megjelöltén a tenni valókat. Nincs az a munkatér, ahol ha egyszer az akczió megindult,. . ne lehetne tevékeny­ségi utakat találni. És éppen ezen tevékeny­ségnek útja, a részleteknek kiszabása adja és nyitja meg a különböző áldások forrását. Nem szükséges minden esetben és rend­szerint bizottságokat nevezni, választani, kül­deni. Cseberből vederbe esik a szent ügy. A bizottságban újra csak egy ember marad és az lesz a gáton, az ügy elén. A bizottságok már rég csaknem lejárták magukat. És igazán azt a tapasztalatot szereztük, hogy ha min­dent, a mi nagy, szép, jó és áldásos : cselekvé­seket, akcziókat bizottságra bíztak volna, igen kevés nagy, jó dolog ért volna el ered­ményt. Minden egyes ember részére, egyénisé­gük szerint ki kell osztani a munkatórt. A körülmények is több irányt, utat jelölnek meg. Egy egy eszmében, működési irányzat­ban száz és száz más apróbb, de mégis je­lentékeny eszmék merülnek fel, mely eszmé- neknek realizása, megvalósítása külön mun­kásra várakozik. Az állam nem győzi ellátni a hadi árvákat. S — édes Istenünk — az állami, hidegházakban nem is kaphatják meg a háború legártatlanabb szenvedői, a mi isteni és em­beri jogok szerint őket megilleti. Legyen az az állami intézmény a leg­tökéletesebb. Még sem adhat meleg, minden pillanatban éber gondoskodást, anyai szere- tetet minden falat kenyérhez, izes édes anyai mosolyt. Nem imádkozhatik velük együtt és nem is ápolhatja úgy, mint az édes otthon­nak virrasztó szeretető és ébersége. Bár mily drága ápolónőt fogad és tart. Mindig nagy kincse volt a magyar vi­lágnak az árvaságra jutott gyermek. Elsár­gult írások őrzik a bizonyságot, hogy itt, e hazáben „tutor“-ság a „gyámság“ a „kereszt- apaság vagy anyaság“ többször sokszor egyenlő volt az „örökbefogadás“-sál. Oh igen, a magyar nemzetnek lelkében mindig nagy kincs volt a gyermek. Hát most, annyi ezer élet kialvásának nagy idejében mennyivel drágább kincs nekünk a gyermek 1 Az árvaságra jutott gyermekek. Csak tudjuk felérni. Megérteni, nem csak magának az árvaságnak érzésével, de annak gondolatával . . hogy ha minden árva gyermek, mely a háború után marad és min­den magyar hazajön Amerikából : akkor is maradnak betöltetlen hézagok a nemzet fo­lyamatos fejlődésében. Most minden szeretet hijján elkallódó, vagy kifejlődni nem képes talentum veszte nemzeti veszedelem, s aki egy hadiárvát örökbe fogad, s aki a maga védő, éltető, fej­lesztő családi melegházába egy gyönge pa- palántát elültet, az nemcsak egy derék ma­gyart ment meg épen a sok magyarral bol­dog magyar jövőnek, hanem esetleg egy nagy embert ment meg az elkallódástól. .. . Erdélyben megindult egy társadalmi mozgalom, s az Erdély Pártfogó Egyesület felhívására már tömegesen jelentkeznek jó emberek, hogy az ily kedves áldozattal a nemzet megújhodásának nagyszerű munká­jában és dicsőségében részesedhessenek, s az erdélyi örökbefogadók példájában kell, hogy érezzék a módos magyarok, hogy milyen Istennek tetsző dolog és milyen diadalmasan szép gondolat most megmenteni az éltető szeretetnek egy gyermeket. A lengyelek. Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt nagyobb zarándok csapattal Olaszországban jártunk, s mikor este egy a lorettói bazilikához közel eső vendéglőben ettük a jó sajtos levest, egyik asztaltársunk megszólalt: — Azok az urak és hölgyek ott a nagy sarokasztalnál lengyelek 1 Nekünk sem kellett több. A fiatalság azonnal stimmolt a lengyel himnuszra: — J-e-i-e-e-o . . . Aztán fölálltunk és rázendítettünk a fönséges melódiára : — Isten, ki Lengyelhont . . . A lengyelek is fölálltak, s velünk éne­kelték nemzeti himnuszukat. Aztán pedig lett óriási magyar-lengyel barátkozás. * A magyar mindig szimpátiát érzett a lengyelek sorsa iránt. És ez nem csoda. A történelem fájának sok ága-boga érintkezik a két nemzetnél. Mióta a lengyelek története kibontakozott a mondavilágból, — mely sze­rint a Lech, Cech és Russz fivérek megálla­pították a lengyel, cseh és orosz nemzeteket — azóta sok jóban és rosszban voltunk együtt a lengyelekkel. Például a lengyel küldöttség éppen ak­kor járt II. Szilveszter pápánál koronáért, mikor szent István követei. — Endre, Béla és Levente herczegek Lengyelországban ke­restek menedéket és segítették őket a pome- rániak legyőzésében. — Ezért később (hálá­ból 1) a lengyelek segítették ellenünk a trón- követelő Boricsot. Stb. Zajos országgyűlései és hírhedt liberum veto-ja örökre megbélyegezték a lengyel ne­mességet, melyről Gvadány József lovasge­nerális is oly lenézőleg beszél. Á II. József korabeli idegent majmoló divathőst ekként leczkéztette : Mondtam az urfinak: fogja be a száját, Vesse el pokolba e bolond ruháját, És ne merészelje emelni pálczáját, Mert lengyel nemesnek teszem a pofáját. Azért mondom, hogy a mi szimpátiánk inkább a sorsukra, mint magukra a lengye­lekre vonatkozik. Valamikor a Keleti-tengertől a Fekete­tengerig uralkodtak, később megcsappant bi­rodalmukat háromszor is — utoljára végle­gesen — földarabolták. A lengyel a szláv népek között a leg­jobb és legszelídebb, udvarias és vendégsze­rető, csak ne élveznék még az asszonyok is oly nagy mértékben a pálinkát, s ne kennék még emlőjük bimbóját is a csecsszopók szá­mára pálinkával. Éz a mértéktelen pálinkaivás anyagilag és erkölcsileg teljesen korrumpálja a népet és kiszolgáltatja az izraelitának. A polgár igy lett Lengyelországban kevesebb, mint a ne­mes ember, s a nemes szegényebb, mint a polgár 1 Nagy Kázmér királyuk belegabalyodott valami szép Eszterbe: ez nyitotta ki Len­gyelországban a zsidók szemét. Magukhoz ragadták csakhamar az egész ipart és keres­kedelmet s megindult a pálinka-akczió. A pompa és szegénység sehol nevetsé­gesebb kontrasztban nem állnak egymással, mint Lengyelországban. A nemességet a luxus (pompásan kiöltözött szolgák sokasága, franczia konyha, holland kertész, török ká­véfőző, magyar huszárok, stb.) tett tönkre, a szegénység pedig többnyire áruba bocsájtja magát: — Upadam do nog ! Lábaihoz borulok ! Most a német ismét talpra akarja őket állítani. Vájjon huzamos eredménnyel ? Deák Antal. Kérelem. Tisztelettel kérjük előfize­tőinket, hogy az esztendő utolsó negye­dében a lap előfizetési ügyét múlhatat­lanul szíveskedjenek rendezni , a hátra­lékokat beküldeni, mead nekünk igen súlyos fizetési kötelezettséget kell telje­síteni havonkint s főleg az utolsó hóna­pokban. Kiadóhivatal. A pápa a megholt hívek lelki üd­véért. Áz Egyház nemcsak itt e földön kíséri, segiti, oltalmazza híveit. A siron túl is. Hisszük, hogy halottainkért nemcsak földi emlékeket állíthatunk. Nemcsak virágot ültethetünk nyugvó helyükre, nemcsak . . . többet tehetünk. Imádkozhatunk, vérnélküli áldozatot mutathatunk be és ajánlhatunk fel érettük. És sok más lelki kegyelmet sze­rezhetünk számukra. Az Egyház feje, XV. Benedek pápa most ezt a kegyelem forrását még bőségesebbé, még terjedelmesebbé tette. Megengedte misés papjainak, hogy halottak napján minden pap három szentmisét mond- hassson, akár csak karácsony napján. A vi­lág minden részéből óhajtották és leérték is ezt a privilégiumot . . kiváltságot a három szent mise mondásra. És ime a szent Atya e nagy időben, e nagy halottak napjára . . mély atyai indulattal, szánalommal van tele a csataterek áldozatai iránt, akik szinte sze- meláttára hullanak napról-napra. Ezért atyai lelkének szeretetével gondoskodik elhunyt gyermekeiről, fiairól. A ki a béke olajágával annyi rokkantnak szerzett már enyhiiletet a foglyok kicserélésével: most jóságos leikével az elesettek leikéről gondoskodik. Minden misés pap, ha három misét mond halottak napján : egy szentmisét mindig a megholt hí­vekért (minden meghalt hívőért); egyet pedig a szent Atya szándékáért, a mely szándék a fenti sorokból eléggé érthető — köteles fel­ajánlani. Egyházmegyei hírek. Csont Ignácz szaniszlói segédlelkész a prosynodalis vizs­gálatot f. hó 22-én jó sikerrel letette. — Ki­tüntetés. A szatmári tartalákkórházban beteg­ápolói vizsgálatot teljesitő növendékpapok közül, Ferencz Szalvátor főherczeg, Őfelsége a király nevében Erdélyi Alajos jelenleg íiszaujlaki, Nemes István jelenleg fehérgyar­mati és Pausz Aladár jelenleg felsőbányái segédlelkészeket a sebesült katonák ápolása körül szerzett érdemeik elismeréséül a hadi- ékitményes bronz vöröskereszt-éremmel tün­tette ki. A katonaság köréből. Kitüntetések. A király Őfelsége gróf Teleki Pál önkéntes gépkocsizótestületi főhadnagynak, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeré­séül legfelsőbb dicsérő elismerését nyilvání­totta. Lévay Péter a szatmári 5. gy. e. ön­kéntese az északi hareztéren kadéttá lett kinevezve, éppen akkor, amidőn egy szép haditettéért felsőbb hatósága részéről a nagy ezüst vitézségi érem kitüntetésére lett fel­terjesztve. — A király gróf Teleki János huszárhadnagyot a 13. sz. huszárezredben főhadnaggyá kinevezte. — Hadifogságban. A 248 as veszteségi lajstrom szerint dr. Nagy Elek és Makáry Dezső 12. népf. gy. e. tar­talékos hadnagyok hadifogságba jutottak. — Rokkant 12-es honvédek. Minap megérkezett az orosz fogságból elbocsátott rokkantak har­madik csoportja, közöttük Meles Demeter, Pista Pál és Kreteuk János 12. honvéd gy. ezredbeli honvédek, akik Szatmármegyéből vonultak be a katonasághoz és városunkból indultak a hareztérre. — A király elrendelte, hogy Gillyén Sándor népfelkelő főhadnagy­nak, Tariska Zoltán hadnagynak és Kéler László főhadnagynak a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul adassák. A harmadik hadikölcsön. A harma­dik osztrák hadikölcsön előkészületei már javában folynak. Valamint a német biroda­

Next

/
Oldalképek
Tartalom