Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-08-29 / 68. szám
Szatmár-Németi, 1915. augusztus 29. SZATMÁR HÍRLAP 5 NŐK VILÁGA. Gazdasszonyoknak időszerű ! Szeptember elején téli használatra való salátát vetni — nem megvetendő haszon ám. A saláta magot vessük el a szabad földbe, vagy kihűlt melegágyba. Tudnunk kell azonban a következőket: 1. Öntözzük gondosan, hogy a földet kellő nedvességben tarthassuk. 2. Mikor a kihűlt melegágyba vetett saláta kikéi, kikelés után pár napig árnyékoljuk be. Ha már aztán ujjnyi nagyságúak, a palántokat 4—5 cm. távolságban ritkítsuk meg. 8. Hatvan-hetven cm. árkot ássunk az ágyba, melybe a palántákat dugdossuk. Ez árkokat leginkább lótrágyával szokás megtölteni. 4. Az árok aljára legtöbh helyen száraz szőlővényigét, vagy rőzsét tesznek a nedvesség elvezetésére. Száraz harasztot raknak továbbá a trágya tetejére, melyet jól letaposnak. Az igy elkészített árok hat-hót napig fedő alatt áll, mely idő alatt a trágya megmelegszik és amikor nagyobb gázáramlatot nem látunk, az árokba, azaz a trágyára 25—30 cm. vastagságban földet szórunk és pár nap múlva a palántákat 30 cm. sor és 20 cm. palántatávolságra dugdossuk el. 5. A kikelt palántákat ablakteritővel kell védeni, különösen ha a palánták gyöngék és az idő hűvösnek indul. Nagy hidegekben szalma takarót alkalmazzuuk. A földet nagyobb eredmény kedvéért a nedvesség elillanása okából — porhanyitani kell. Öntözni csak az elültetés után szükséges; később csak akkor, ha a föld nagyon száraz volna. A téli saláta a jól kirostált tele vény földet szereti. 6. Nagy hidegek alkamával, különösen ha a takaró szélén a trágya csontkeménnyó fagy, a megfagyott trágyát meleg vízzel megöntözzük és ha felolvadt, uj trágyával rakjuk meg a felengedett trágyát és a keret széléhez jóerősen oda nyomjuk az anyagot. Ilyen eljárással termesztjük a téli salátát. A téli salátát nagyon keresik és drága pénzen veszik! IPAROSOK VILÁGA. Iparosaink nagy száma súlyos helyzetbe jutott a háborús idők folyásában. Az ipar pang. Az ipari anyagok ára oly magasra szökött, hogy a ki csak és ameddig teheti, tartózkodik a rendeléstől. Az építkezés pedig teljesen szünetel. Ez a szünet egyszerre több iparágra mórt halálos csapást. Maradtak iparágak tagadhatlan, a hol munka volna elegendő. De a műhely üres. A mester magára maradt. Segédei, a munkaerők — bevonultak. A legfiatalabbja is. De más körülmények is megnehezítik ma a kisiparos élete viszonyait, ls ezeket a más körülményeket jó lesz a jövendőre vonatkozólag megjegyezniük az iparosoknak. A mai világ, mondjuk hát modern kor iparosai máskép fogják fel az életet, mint a régi mesteremberek. Férfiak, nők, gyermekek másképpen élnek, rendezkedtek be és nevelik gyermekeiket is. Á régiekben, legalább legtöbbjében az iparosoknak, meg volt a holnap gondolata. A jövő iránt való érzéke. A műhely mellé szerzett egy kis gazdaságot, kertet földet. Mestersége közben jutott ideje arra, hogy innen sok értékes gazdasági anyag kerüljön a tűzhelyre. Az iparosasszonynak volt majorsága ; leányait nevelte egyszerűen és jó gazdasz- szonynak. Bár hogy-hogyan fordult is az iparoscsalád sorsa . . . műhelye, kis gazdálkodásával kisegítette magát. Most más a világ. Ma az iparos családok nagy része a piaczról él. Még a kenyeret is a pék süti. Az iparos, a kinek műhelye „jól megy“ spekulácziók után fut, a bankokba kívánkozik. Az igények megnőttek, a külsőségek, ruházkodás nagy teherként nehezedik az iparos polgárnak vállaira. A gyermekek neveltetése erején túl való áldozatokat kíván, hogy mire azok a gyermekek „urakká“ „úrnőkké“ lesznek .... a szülők áldozatul esnek. Vagy maguk a gyermekek is. Az idő mostohaságán kívül tehát elke- seritőleg, szinte izgatóan hat az iparosra az a keserű tudat, hogy családjának igényeit, (a magáét sem) teljesítheti úgy, mint mikor még „ment az ipar.“ Ne értsen félre senki. Az iparosnak is van joga az élethez. Az élet tisztes örömeihez. Apai jogához tartozik, hogy gyermekeinek jövő útját meghatározza. Legelőkelőbb útjait is. De hogy az élet megelégedése, boldogsága tisztán ahhoz lenne kötve és abban merülne ki, hogy minden iparos gyermeke „ur“-nak tanittassék, minden iparos leánya diplomás kisasszony legyen . . . bocsánat ezt a felfogást nem oszthatjuk. Pedig a kisiparosok sorsának meggyengülése már régen ily életfelfogásokból, forrásokból táplálkozik. Ám, ha már egyszer benne vagyunk a bajban . azt egyszerre megszüntetni nem lehet. És éppen azért a kisiparokat magukra hagyni nem szabad. Hiszen önérzetes iparos alamizsnát, ingyent nem kér. Csak megélhetésének lehetőségét. Ehhez joga van. Á nemzet társadalomnak kormányzatnak, pedig kötelessége ezt a lehetőséget megteremteni. El kell ismerni, hogy a kormányzat ezt a szocziális elvet gyakorlatilag is igyekszik megtestesíteni. Nagy lépést tett a kormányzat e szocziális kötelességnek teljesítésében, mikor az egyes iparágnak munkálatait illetőleg a köz- vetitö vállalkozást elvette és a közvetlen közös munka gyakorlati kivitelét szorgalmazta. A vállalkozók valóságos éhbórrel akarták kielégíteni iparosainkat. Most a közvetlen és közös munkateljesítésénél és vállala- latánál kis iparosaink is oly munkadijhoz fognak juthatni, a mivel e nehéz időben válságos helyzetükön, legalább a minimális jólét mértékéig, segíthetnek. Mester. Holt lelkek . . . A barbárizmus, az önkény végre is megtöri az energiát — megtöri olyannyira, hogy a vége teljes letargia. A bömbölő ágyuk világszava mellett két nemzeten tapasztaljuk ma ezt a letörtsé- get, ezt a letargiát, mely ha nem is általános, — de fölkelést, reactiót, forradalmat már nem produkálhat. Ennek a két, régen dicső nemzetnek népei: holt lelkek. A világháború dúló, gigászi harczainak kezdetén mindenki azt gondolta, hogy Kos- csioszkó népe föltámad az orosz zsarnokság ellen — s fölkelése visszaállítja a hajdani nagy Lengyelországot. Kérdőjel volt az egész európai diplo- máczia előtt, egyedül az orosz tudta, hogy számítása beütött . . . És azóta is a Lengyel-Sipka szorosban minden csendes ... és a csendes letargiát magyarázni próbálja Przybyszewsky Szaniszlo ; . . . „A lengyel népet — Írja egy berlini lapban, — szabadság visszaszerzéséről szőtt édes álmodozásaiból az édes valóság annyiszor ébresztette föl szomszédainak Ígéreteiben annyiszor csalódott, hogy most már bizalmatlan mindenkivel szemben, aki neki a körülmények hatása alatt eg.et-földet szabadságot, minden földi jót igér . . .“ Aztán tovább Írja: ..........nincs forradalom Orosz-Lengyelországban, mert még nem ütött a lengyelek órája . . .“ Es itt a franczia mondák erejével szeretnék felelni neki. — Point reneries. messienrs! ... Ha most nem ütött az óra, messienrs, akkor nem fog ütni soha . . . De a dal azért élni fog: „Jescse Polyszká ne zgénálá . . . A Koscsioskónak tulajdonított szavak pedig beteljesedtek, sőt már talán be is tejeseitek : — Finis Poloniae. Igaz ágyúink szavától hangos az oroszlengyel síkság — de érdemelje meg a nép a fölszabadítást! . . . A másik nép, mely fölé fordult Európa figyelme, számottevőbb, nagyobb nép: a kis- orosz, ez ukrainai nemzet. Nagy, dicső nép hajdan, de azt is a moszkovita uralom megnyergelte . . . Ukraina mint földrajzi egység az északi szélesség 38 és 59 a keleti hosszaság 23 és 45 foka között terül el. Hozzá tartozik Oroszországban : a kiewi, podoliai wolhyinai, cher- soni, jekatironoszlawi, poltarfai tserniko'wi, charkowi kormányzóság, valamint Tauria, Beszarábia, Jublin, Siedlez, Grodno, Minsk, Kurks, Worones, Don ős Kubán, nagyrésze monarchiánkban egész kelet Galiczia és Bukovina ójszaki, továbbá Magyarország éjszakkeleti része. Lakosságának száma 43 millió, ezekből 34 millió Oroszországban él. Az orosz minden tradicójától meg akarják fosztani, a nagy népet s az ukraianai és ladoméri királyságokat egyszerűen bekebelezik az orosz történelembe. És érdekes 1 A XVI-ik században a lengyelekkel való unió folytán kezd az ország politikai jelentősége sülyedni. Az ukrai- naiak a lengyelekkel együtt küzdöttek a törökök ellen — s végre önmaguknak kell küzdeni a lengyel zsarnokság ellen s amiatt, hogy jogaikat biztosítsák 1654-ben pecaslandi szerződésben szövetségre lépnek az északi oroszokkal, a muszkákkal. Később a muszkák hűtlenekké lesznek a szerződéshez és Lengyelországgal megosztoznak Ukrainán. Nem sokkal azután e hős nép több felkelést kísértett meg, mely felkeléseket Nagy Péter, Erzsébet és Katalin czárnők elfojtanak. De Lengyelországot is utolérte a nemezis: hasonló sorsa jutott Ukrainával. Sokáig igyekezett a kisorosz nép lelke ellenállani a moszkovita szellemnek, a ruthőn anya színes nyelvével altatta bölcsőjében fekvő kisdedét — melyből, gondolta, hogy hatalmas ruthén óriás nő ki ... de rég elporladt történeti szellemárnya most láthatja, hogy az óriás csak törpére tudott fejlődni . . Lengyel és Kisorosz forradalomra nem kell számitanunk; ezek a népek holt lelkek — de nekünk győznünk kell, hogy életet lehelhessünk feléjük . . . Dudinszky Nesztor. Háborús-apróságok. A kémlelő borjú. A debreczeni kórházban sebesülten fekvő Harsányi Yincze honvéd mondta el élményeiből a következő esetet: — Junius 21-én a délutáni órákban történt Soveretto mellett. Megfigyelő helyemtől két kilóméternyire egy méhest pillantottam meg s engedélyt kérem a főhadnagy úrtól, hogy ott széjjelnézhessek. Gondoltam, meglepem egy kis mézzel. Magamhoz vettem szolgálati revolveremet és elindultam a méheshez, ahol hat keret mézet a kenyórzsákba sülyesztettem. Visszafelé jövet egy szentjánoskenyérfából álló kis erdőcskén akartam áthaladni. Szerettem volna egy kis szentjánoskenyeret is vinni csemegének. Amint ott állok a fa alatt, egyszer csak a bokrok között egy bor- jufejet vettem észre. Na, gondolom most lesz nagy lakoma. A mézes bor előtt pompásan Ízlik a jó borjupörkölt ! Szolgálati revolveremből egymásután két golyót eresztettem a borjúba: az egyiket a fejébe, a másikat a vékonyába. Láttam, hogy felbukik, hát odasiettem, hogy hazaviszem a paprikásnak valót. Nagy meglepetésemre azonban a borjubőr alatt embert ta- láláltam, aki éppen utolsót hörgött. Otthagytam, mentem s jelentettem az esetet a főhadnagy urnák. Az velem jött s megvizsgálta a borjubőrös alakot. Olasz kém volt. Térképet, tőrt s egy zsákban öt kézibombát találtunk nála. De megjárta a ravasz tálján a borjubőrrel alaposan. A főhadnagy ur megdicsért s tizedessé léptettek elő.
