Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-07-07 / 53. szám
XXIV. évfolyam. Szatmáp-Németi, 1915. julius 7. 53. szám. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 , — , Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona. Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Ilr. Bakkay Kálmán kiadóhivatali főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri kdzlése S korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap A sarló egykor, nem is olyan régen, nevezetes munkaeszköze volt aami gazdasági életünknek. A mi népünknek, asszonyainknak kezében olyan ismert munkaeszköz, melyről nóta kelt a nép ajkán, melyet belevitt költészetébe, kedélyvilágába, a mindennapi kenyérnek gondolatába, még vallásába is a Sarlós Boldogasszony napjából. Ki ne ismerné a régi gyönyörű dalt: Ne menj rózsám a tarlóra; Gyönge vagy még a sarlóra. Ha elvágod kis kezedet Ki süt nekem lágy kenyeret. A görög nép az egészséget, az életet, az ép és szép, -erős életet adó testet egy gyönyörű, idomaiban plasztikusan kifejlődött nőben — Higiéniában — alakította, jelenitette meg. A magyar népnek is van egy ilyen alakítása. Képe. Allegóriája. Az egészséges, szép, hatalmasan fejlődött virágot, a falusi magyar nőt, buzakalászok közt, felgyürt, dologra kész karokkal, egyik kezében sarlóval, a másik kezével szép, nyilt homlokát érintve rajzolja, ábrázolja. Isten annyit ad, amennyit akar, A népköltészet után. Az Úristen kimondotta a nagy Ítéletet: — És te, ember, véres verejtékkel fogod keresni kenyeredet, mígnem visszatérsz a földbe, honnan vétettél. Ádám nagy busán hajtotta le fejét; aztán újra felemelte, hogy még egyszer és utoljára szétnézhessen abban a gyönyörűséges kertben, hova őket Isten jóvolta helyezte. Aztán kiköltözködött az első emberpár a paradicsomból. És kezdetét veszi — a munka. Mi volt ez a munka ? Kezdetben Ádámnak csak egy barázdát kellett szántania. A jó Isten nem kívánt tőle többet. Hanem aztán I Ezt az egy barázdát ugyancsak megáldotta. Olyan harmatot, nap- sugárt, esőt küldött rá, hogy a gabonaszálak tetőtől-tövig fővel voltak megrakva. És ameddig csak az ember ezzel a barázdával megérte, bőségesen és mindig ugyanazon áldással termett. A magyar arató nőt, asszonyt, a ki fele, fél segítsége, ereje és sorsosa a magyar féfiunak. Mert tu*ttlpifladárhoz is hasonlít ez a nép, ez a nemzet. Két szárnya van. Egyik szárnya a férfiúé. A másik a nőé. Ez a madár, ez a nemzet csak úgy élhet, csak úgy szárnyalhat szabadon, bátran, ha mind a két szárnya erős. A férfiúé úgy, miként a // / noe. Erős is ez a nemzet. Ez a nép. Oh nem hiába csudálja a félvilág. Az egyik szárny, a magyar férfi milliójának szánry a, ott röpdes sasként a harczokban. Csak sóhaja száll haza, ! lelke lopódzik a buza- kalászos földekre. De a másik szárnya? Újra előkerülnek a sarlók. Nem gyönge ám a magyar nő, magj» ar asszony, leány keze a sarlóra. Nézzétek az itthon való nemzet aratását. Leányokkal, asszonyokkal, gyermekekkel népesülnek meg a mi buzaföldeink. Az aranysárgára érett „életet“, az aczélos búzát vágja a sarló; gyűl a rend, szaporodnak a boglyák. És e közben felhangzik a dal . . most szomorú dal. A párját, a mátkát hivó dal. Hanem hát első bűne volt az embernek, hogy nem elégedett meg azzal, ami adatott. Most is, mikor az egy barázda még mindig hullatta bő áldását, a paradicsombéli kigyó-ördög megest előkerült. Mert nem nyugodott. Addig csúszott tehát, addig kereste az embert, miglen megtalálta. Odaférkőzött újra Adám szivéhez. Ahhoz a szívhez, mely sajgott ugyan még az elveszített boldogságért, de már nyugodt vala. És igy sziszegett neki : — Megelégszel ennyivel ? — Teljesen — felelt Adám. És nem szólott többet, mert összerezzent a sziszegés hallatára. De a kígyó bár várt egy ideig, újra sziszegni kezdett. — Húzzál csak még egy barázdát, meglátod, hogy még egyszer annyid leszen. Adám hallgatott. De a kigyó csak biztatta : — Hiszen az Isten azt akarja, hogy mentői többet dolgozzál. Kisértsd meg őt. Húzzál csak több barázdát, akkor látod meg csak igazán, mi leszen. Ádám gondolkozott I Aztán tusakodott, végre határozott. Meghúzta a második, sőt a harmadik barázdát is. A telhetetlen ember nagy izgalom közt várta az eredményt. A kigyó már elosont, ott hagyta az embert vergődései közt. Talán Búza közé száll a dalos pacsirta Hogyha magát a magasba, kisírta . . Búzavirág, buzakalász árnyába, Rátalál megsiratott párjára. Magyar nők, asszonyok, leányok! Menjetek tehát és indítsátok sarlótokat az aratásra.“ Végezzétek ti is á nemzet legnagyobb munkáját itthon. Ki a mezőre! Oda, a hol az ellenség akart taposni. A kiket férjeitek, testvéreitek, jegyeseitek legyőznek s aztán . . a nagy aratás dicsőséges koszorújával visszatérnek . . . hogy rátaláljanak megsiratott párjukra. A Nem töri meg a magyar nemzetet a muszka kolosszus, a xerxesi hadaknál is vadabb had. Még a kiéheztetés rémével sem fenyegeti meg és kergeti a kétségbeesésbe az entente embertelen fegyvere. Mert tudja, hogy a Gondviselő Isten nem hagyja el a mindennapi kenyér megadásánál. De igenis elkeserítheti, bizalmát veszi az a tapasztalat, hogy magyar a magyart uzsorázza ki, hogy bár Isten két kezével nyúlt le, hogy földeinket megművelhessük, aranysárga buza- kalászainkat learathassuk: mégis a kenyér lesz neki aránylag legdrágább, a mindennapi kenyér kérdésén fordul meg nehéz sorsa és az általános drágaságnak forrása. A jobb lelkek, a mélyen gondolkodó agyak, a körültekintő, a kérdéseket átfogó megfigyelők mind hangosabban, nyomatékosabban állítják, hogy a közelben elrejtőzködött és onnan- nézte vigyorogva, hogyan csalódik, ábrándul ki újra az ember. . . . Aratás következett. Az ember nap- ról-napra elbizakodva nézte, vizsgálta a töméntelen gabonát. De ime jön az Úristen 1 Megfogja az engedetlen ember gabonaszálait, tövüktől szinte tetejükig megsimogatja. Csak a tetejükön hagyott egy ujjnyi kis fejet. Aztán igy szólott az Ur I — Ládd e ember, nem adtam-e neked bő áldást, annyit, amennyit csak markolhattál. De te telhetetlen vagy, szavamra hajtani egyáltalán nem akarsz. Most újra megbüntetlek téged. Hallgass jól, hogy megérthessed. Ezután szánts, amennyi neked tetszik. De én is annyit adok neked amennyi nekem tetszik. Ádám meghallgatta a parancsot és szó- zugolodás nélkül távozott, hogy munkához lásson. * * * A nap éppen lemenőben, nagy tüzet rak most a fellegekben. Ádám pihenni készül.. leül egy kis dombocskára. Gondoktól nehéz fejét lehajtja, aztán kicsordul szeméből — az első könny. Az Ur még a földön volt. Körében sok angyal is időzik vala. Mikorra pedig az Isten vissza akart térni a földről a magas égbe
