Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-08-15 / 64. szám
2 Az okos takarékosság1 nem gáncsot, de dicséretet, elismerést érdemel. Jól teszi a kormányzat, ha a gabonában szigorúan feDtartja a jövőt biztositó intézkedéseit. Hiszen, ma sem tudja megmondani senki, mikor lesz vége a háborúnak. Azt sem, hogy nem lesz-e a jövő gazdasági esztendő terméketlen, aszályos év. Az előrelátás tehát a kormányzatnak lelkiisme- retbeli, óriási felelősséggel járó kötelessége. Ha még egyszer annyi termésünk volna, mint most, akkor is meg kellene tennie ezeket az intézkedéseket. De még annyi termésünk sincs, a melyet hireszteltek. Hiszen ime — a betakarítással is mily nehézségek, károk vannak. Csak közepesnek kell tehát elfogadni az átlag termés eredményt, a mi a takarékosságot teljesen indokolttá teszi. A mi kifogásolni valónk van az előrelátásnak formácziója körül; az a központosításnak tultengése. Igaz, hogy a vérkeringésnek is középpontja a szív. Ez gyűjti és ömleszti a tagokba a vért a tápláló erőket. De ezen hivatásának teljesítésére kell hogy egészséges, gyors ütemekben lüktető véredények, közlekedő és közvetítő utaknak legyen birtokában. Különben fennakad minden. A tagok nem kapták meg idejében a tápláló anyagot, a véredények elvesztvén mozgékonyságukat; zűrzavar, bomlások és szomorú eredmények jönnek létre. így van ez a jelenség a kormányzatban is, melynél a központosítás tultengésbe esik. Mindent felölel, mindent összegyűjt, de a formáczióban, a közlekedés eljöttével nem tud megbirkózni az akadályokkal. Nem tudja szétömleszteni kellő időben az anyagot. Következménye, hogy a tagokban, a perifériákon bonyodalom, zür-zavar és táplálókhiány áll be. Ki ne tudná, hogy biztositva voltunk kellő mennyiségű gabonával. És mégis hányszor voltunk kitéve a rémes aggodalomnak, hogy kenyér nélkül marad vái ősünk. Mily zűrzavar támadt és bonyodalom keletkezett, mikor a nép napokig nem juthatott — liszthez. És mily nehezen kapta meg a maga minimumát. Most, újbúza megérkeztekor sül ki, hogy mennyi hadiliszt maradt. Most küldik már nyakára a városoknak a kevert hadilisztet . . mikor már senkise veszi. A hiba ott volt, hogy nem bírta a központosítás a közlekedési eszközök hijján a kormányzat kellő arányban szállítani a perifériákra az élelmet. így tehát szinte megrögződött a hit, — hogy — Csőke Sándor hősi halált halt. * * * Mikor aztán a helyi hírlapok is megemlékeztek a hősi halálról, Bojtos Pista is döntött. És részvétlátogatást tett lluséknál. A leányt egyedül találta. S vehette észre, hogy IJus nincs gyászruhában. Nincs összetörve. És nem boldogtalan. Büszke gyászt hordoz lelkében. Azt a gyászt, a mely meggyőzi a halált. Az örök szeretet gyászát, mely előtt nincs megsemmisülés. Csak örök élet. És mégis gyöngédtelen volt Bojtos Pista. A részvétnyilvánitás csak álarcz. A lelkében újra fellángolt érzéseket vitte részvét helyett. És egy szenvedelmes pillanatban ajkára szaladtak a szavak: — Úgy látszik — mondotta reszketve, napról-napra bizonyosabb lesz, hogy az Isten is akarja, hogy mi egymásé legyünk. — Kegyetlen — szisszent fel a leány, mintha tőrt szúrtak volna szivébe. Kegyetlen — ugrott fel, elsőben kipirult arcozal, aztán halál sápadtan. Soha I Soha . . Sohasem 1 — Az Istentől függ és nem magától. — Az én Sándorom nem halt meg — szólott most már a bátraknak leikével. És ha teste el is esett, lelke él. Szelleme eljár hozzám. S ha hazahozzuk, mi újra egymásé leszünk — örökre. Mert ha kimegyek majd sírjához, s lehajlok szentelt halmára, ón hallani fogom és ő is hallani fogja: Mi egymásé maradunk — örökre. „SZATMÁRI HÍRLAP. Ilyen tapasztalatok után okvetlenül be kell következni a deczentralizácziónak. A megyei és városi közmagtárak létesítésének. A mely kérdés megórdemlené, hogy szakértő emberek róla gondolkozzanak és praktikus terveket nyújtsanak. Lesz-e téli háború? Meghallgatják-e az intő pápának könyörgő, felelősséget hirdető szavait ? Ki tudná ezt megmondani ? A lelkekben, millió szivekben ott van a felelet: vessenek, véget. És mégis téli háborúról imák ellenségeink és akarnak fenyegetni minket, akik igazunknak elismerése és jogos védelmünknek, diadalmas csatáinknak méltó és dicsőséges békekötés árán — igenis véget vetünk a háborúnak. Hiszen a védelmet addig kell folytatnunk, mig ;ma- gunknak teljes békét biztosítunk és elégtételt. Egyet azonban leszögezhetünk. Azt, hogy a téli háború nem kizárólag a fenyegető ellenségtől függ. Azt tapasztalhatták ellenségeink eddig is, hogy sok-sok minden nem sikerült, a mivel minket, magunkat, szabadságunkat, hazánk földjét, meg akarták semmisíteni, illetőleg elrabolni. Hogy mi sem ijedünk meg egyhamar. Hogy nálunk nagy erkölcsi erő van, mert nálunk az igazság. A mi tórfoglalá- sunk nagyobb, holott ők Berlinről, Bécsről, Budapestről, az Alföld megsemmisítéséről álmodoztak. Nos hát most arról írnak, hogy ellenségeink a bekövetkező téli háborúban reménykednek. De hát mélyedjünk el csak egy kissé a téli háború kérdésében. Húsz millióra teszik a jelenleg küzdő katonák számát. Megbízható katonai szakértők becslése szerint, ha ez a háború egy évig tart, a katonák 75°/0-a esik el. Vagyis 16 hónap alatt valamennyi harczos megsebesül vagy elhal. A végleges leszámolás, a végkimerülés meg azt követeli, hogy 40 millióra akarják emelni a harczosok számát. Világos, a fentebbi szakértő számítása szerint, hogy ennek dacára véget kell vetnie ennek a harcznak, ha csak fegyverbe nem akarjuk szólítani az anyákat és leányokat is. Hiszen ez az őrület már motoszkál az anglus fejében, ahol rettenetes csalódásainak extá- zisában már nőket is képezne ki a gyilkolás kegyetlen mesterségére. Nőket, a kiknek hivatása nem gyilkolni, hanem életet teremteni, Minket éltet a hit, hogy eljö még a téli háború előtt a világos pillanat, mikor a mi ellenségeink fognak felkiáltani: „Elég, elég!* Bojtos Pista némán és olyan fölényes mosollyal hallgatta a leány szavait. Majd lassan, vontatott hangon kérdezte: — Még most sem ? Talán csak nem utolsó szava ez hozzám? — Utolsó — kiáltott fel Bus a szüzeknek szent hangjával. Utolsó, mert ,ön tőrt döfött szivembe. És most menjen. És soha ne lépje át a mi küszöbünket. Ön „nemcsak kegyetlen volt, de embertelen is. Ön nagy bűnt követett el a mi hűségűnk,ellen. Bojtos Pista némán állott. És ajkán bizonyos gunymosoly jelent meg. A leány most kitárta hófehér jobbját az ajtóra mutatott. * * * A levélhordó egy napon újra megjelenik Ilusék házában. Kezében — levél van. Mesz- sziről, nagy útról érkezett. — Csőke Sándor fogoly — Szibériában. Ki írhatja le azt a boldogságot ... Én nem. Ilus jobban tudta kifejezni. Kitárta két liliom karját és átölelte az öreg levélhordót. Aztán édes anyját csókolta, ölelte: — Az én foglyom ... az ón szegény, szenvedő foglyom mondogatta. És olyan forró könyek ömlöttek szemeiből, amelyekben győzött a boldogság könye. . . . Aztán lement a kertbe a virágok közé. Oh azok vigasztalták, biztatták őt mindig . . a szomorú napokban. És azok a virágok 8zt súgták neki, hogy nem sokára eljön az idő, mikor mindketten foglyok lesznek. Egymás foglyai az örök szeretetben. Szatmár-Németi 1915. augusztus 15. Ä szatmári székesegyház leesett Krisztus szobráról. A régi hires „Pelikán-kert“-re városun- ból még sokan fognak emlékezni. Ezt a szép, nagy kertet az akkori Viz- utca, most Vörösmarty-utca végén a szigetlankán vásárolt földekből, Pelikán József rendezte be, ki egykor Máramaros-Sziget város róm. kath. lelkésze volt s onnan, mint kanonok, 1847-ben jött Szatmárra s itt 1863- ban, 77 éves korában halt meg. Pelikán tehát 16 évig élt városunkban, hol érdemeiért hálából a Vörösmarty-közt nemrég Pelikán-utcának nevezték el. Ez a hírneves kanonok Szatmáron 1850. évtől plébános is volt, de itt most róla, mint a közismert régi hires Pelikán-kert egykori tulajdonosa- és fenntartójáról szólunk. A kert, mely elváltozva még ma is fennáll, valamivel nagyobb három holdnál. Egykor három épület állott benne, mely már régebben eltűnt. A bejárat mellett jobbra volt a gyümölcsház és kertészlak; a bejárattal szemben az aszaló s ettől jobbra a méhes és virágház. A bejárattal szemben hatalmas nyárfa állott, rajta olvashatólag ez a kis versike : Ide hozva szemedet, Felejtsd otthon kezedet I A méhes oldalán ugyancsak kis versike volt olvasható : Mézünk, viaszunk, Közlelkület, iparunk! A virágházon ez a kisebb vers függött: Édes élet, létei S munka nyájas megszokása, Hát elválljak télietek?! A méhes előtt szent Antal szobra volt látható. A kert észak-nyugoti részén mély tó állott, középen domb, melyre vár-faágyuk közt lánchídon és szerpentin-uton lehetett feljutni. Volt továbbá a kertben két kuglizó, egyik a méhes előtt, hol hinta is állott; a i másik a gyertyános tisztásán, mely a kert keleti részére nézett. A kert tele volt szebbnél szebb virággal, nemes gyümölcsfákkal és korai szőllővel. Egyszóval oly fényesen volt berendezve, hogy ott a látogató közönség sok tekintetben kiváló szórakozást talált. Ezek után áttérek azon fontos eseményre, mely engemet e kert ismertetésére indított. A szatmári székesegyház homlokzatán Péter és Pál szobra között a most is üres talapzaton Krisztus-szobor állott, melyet egykor a dühöngő szélvihar ledöntött. Ennek a szobornak eséskor a nyaka, balkarja és dereka eltört. Jobb karja helyett tábla került utóbb rá, melyen elül egyházi, hátul pedig történeti szöveg volt látható. A szobor baloldalán nagy kereszt van. A töréseit Pelikán kanonok annak idején kijavíttatta s ezt Hám János püspök engedélyével a kertjének közepén felállittatta. Most is ott van. A tábla első részén ma is lehet olvasni a következő magyar szavakat: „Engedjétek a kisdedeket hozzám jönni.“ Máté 6. Ellenben a tábla hátsó részén a felállításkor latin vers volt elhelyezve, (chronosticon' distichonban, vagy idő mutató vers, párvers 1 hexameter és 1 pentameter), de ez a vers, fájdalom, sok éve eltűnt már a szoborról. Tudomásomra jutott, hogy legutóbb előkelő urak óhajtották ezt a latin verset olvasni, de ez immár lehetetlen. Pelikánnak e kertjét, földjeit és házát rokonsági összeköttetés falapján a Szukup- család örökölte, mely ma a Kőrösmezei nevet viseli. Ifjú koromban sok éven át laktam e családnál és többször a Pelikán kert volt a tanyám. Emlékezetemben híven megmaradt a szóban forgó latin vers, melyet itt most úgy adok vissza, amint az egykor megírva és kitéve volt. TeMpLI eX fronte rVI graVIter baCChante proCeLLa. CertlYs hIC LoCVs a tVrblne tVtVs érit.
