Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-07-21 / 57. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1915 julius 21. nyomodban sínylődő emberiség nagy jótevőjét tiszteljük, addig ez az egyházi két társulat, ez a két szerzet és hogy csak a hozzánk legközelebb állóról beszéljek, az irgalmas né- nék szerzete, szent alapítóját, jó atyját tiszteli ő lenne. Ezek az Istennek szentelt szüzek, Szent Yincze leányai, örvendező lélekkel ünnepük ma atyjuk születésnapját, azt a napot, amikor Szent Vincze a menyország számára születetett. Mi természetesebb, mint hogy ezen a napon különösebb módon nyilvánítják tiszte- tüket és szeretetüket jó atyjuk iránt ; kedveskednek neki Istenhez küldött buzgó imával, önmaguknak további felajánlásával, a szerzetesi életben, a Szent Vincze munkájának folytatásában való kitartás megfogadásával. Sőt hogy kedveskedésüket betetezzék alka- lomszerüleg felajánlják neki tiszt, anyjuk ötven éves fogadalmának, ötven éves hü szolgálatának ragyogó aranyát és az ő tapasztalt vezetése alatt szent munkára, önmaguk feláldozására kész újabb kis csapatot vonultatnak atyjuk elé, hogy fogadja ezeket is leányaiul, avassa fel- őket társulata tagjaivá, ruházza reájuk szellemét, tegye őket is munkája, szent küldetése részeseivé. Bizonyos, hogy mind eme kedvességet szívesen fogadja Szent Vincze s Istentől áldást esd az ő kedves leányaira, s különösen szerető oltalmába veszi azokat, akik most lesznek tagjaivá az ő földi nagy családjának. Ez a kis csapat ti vagytok, jámbor szüzek, úgy azok, akik a szerzetnek öltönyét kéritek,..mint különösen, akik fogadalmat tesztek. Örömmel vár benneteket Szent Vincze az ő családjába. * * * Ti önként, szabad elhatározásból vállalkoztok a szerzetesi életre, mert megtanultátok ismerni ennek az életnek édességét, messze a világi élet fölött álló magasztosságát, üdvösségre vezető nagy erejét. A világ talán csodálkozik elhatározástokon, mert nem érti meg, miként lehet lemondani ifjú korban az élet vidám örömeiről, csalogató élvezeteiről, családi boldogságról, esetleg gazdagságról, fényről, kényelemről, kábító ünnepeltetésről. Nem érti meg, mert látása korlátolt, nem terjed e földi lét keskeny határain túl. Ti azonban égbe szegzett tekintettel hidegen haladtok el mindama hiúság mellett, amit a világ nagy- rabecsül, aminek elvesztéséért benneteket oly nagyon sajnál, s egyenesen a végső czélt, Istent keresitek, aki egyedül képes boldogítani az ember lelkét. Ti tudjátok, hogy mind az, amiről a szerzetes lemond, a léleknek nyűge, Istenhez való szabad röptében akadálya. Három föforrásból eredezteti Szent János apostol mindazt, ami az örök boldogságra hivatott embert czélja elérésében akadályozza, s ezek : a szemek kívánsága, a test kívánsága és az élet kevélysége, vagyis a vagyon, a gazdagság vágya, a testiség ösztöne és az akarat zabolátlansága. Ezekből ered minden erkölcsi rossz, minden hűn, ami tudnivalólag a lelket Istenhez jutni nem engedi. Eme három hatalmas áram ellenében, amely az emberekre reá zudul, s a gyöngéket, a vigyázatlanokat, a könnyelműeket magával ragadja, hármas erős gátat emel a szerzetesi élet a szegénység, a tisztaság s az engedelmesség fogadalmában. Azok, akiket e gátak védenek a világot elözönlő szennyes áradatok ellen, leikök meg nem zavart békés nyugalmával, törekvéseik, vágyaik be nem mocskolt tisztaságával, biztos utón haladhatnak czéljuk, az örök boldogság felé. * * * Szegénységet fogad a szerzetes, hogy része lehessen egykor a Krisztus urunk által megígért boldogságban : „ Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.“ (Máté 5-3.) s ennek a boldogságnak előizét érzi már itt e földön az anyagi gondoktól felszabadult léleknek jóleső fölényében, fölényes szabadságában, mert mikor a szegénység mindent megvet, úrrá lesz mindenek fölött; holott a pénzsóvár indulat, amikor mindent megkíván, mindeneknek szolgájává aljasodik. Mondja Sz. Bonaventura. Szabaddá lesz tehát a szerzetes, a világ haszontalan kötelékeitől, a vagyon terheitől. A ruhát, amelyet magára ölt, a táplálékot, mellyel életét fenntartja, Istennek köszöni. Előtte nincs értéke a pénznek, vagy legalább nem több annál, amennyit annak a legfőbb czél érdekében tulajdonítani szabad, azért nem is küzd érette véres viaskodással, mint a világ fiai. Irigységre nem gerjed a lelke, mert hiszen nincs is, mit irigyelne hozzá hasonló szegénységben élő társaitól. A hiúság a divat sem bántja ; az aranyat, drága gyöngyöt, a selyem és bársony szövetet csak Isten dicsőségére, oltára ékességére használja, És mennyi erény, magasztos lelki tulajdonság fakad a szegénység talaján ? ! A szent alázatosság, az önmegtagadás, a türelem, a békeszeretet, az Isten akaratán való megnyugvás, mind ikertestvérei a szegénységnek. Íme, mig Dávidot a királyi palota gazdag pompája megejti a kevélységgel, Jób alázatossá, béketürővé, az önmegtagadásban póldaadóvá lesz a föld szemetén. Maga Isten számtalan jelét adta annak, hogy különösen kedveli a szegénységet, saját példájával szentelte meg azt. Jézus istállóban született, az ember fiának nem volt, ahová fejét lehajtsa. És ezt elég említeni arra, hogy a szegénységet megbecsüljük, tiszteletben tartsuk s annak Inagy , fontosságát a lelki élet rendszerében elismerjük. Tisztaságot fogad továbbá a szerzetes és ezzel is a léleknek édes szabadságát növeli. Az érzékiség erős kötelékeit, a testi rabszolgaság súlyos bilincseit tépi szét a szűzi élet fogadalma. Elűzi az a keserű csalódások gyötrelmeit, távoltartja a testi élet szenvedéseit, kínjait, magát a fenyegető kárhozatot. És ha nincs feketébb rabszolgaság, mint az érzéki szenvedély, nincs is boldogabb szabadság, mint a menekülés a testiség bódultságából, a mely megfoszt az ész derült tisztaságától, az élet nyugalmától, békéjétől. Azért nagyobb, értékesebb dolog a testet legyőzni, mint országokat meghódítani, mondja Sz. Bonaventura, mert a test fölött aratott diadal, a feddhetetlenség közel visz Istenhez. Kétségtelenül áldozatos élet a szűzi tiszta élet, de sok is annak az öröme, igen nagy a jutalma. A szüzesség megóvja a lelket a romlástól, mint ahogy a czédrus nedvének kellemes illata távol tartja attól a romboló férgeket. A szűzi lélekben lakást vesz magának Jézus, eltölti azt jelenlétének édességével, kegyelmének boldogító érzésével már itt e földön, a mennyben pedig kibeszélhetetlen boldogságot ígér annak, Isten színének látását, helyet a szüzek seregében, akik követik a Bárányt, bármerre megy. Végül engedelmességet fogad a szerzetes lemond a saját akaratáról, hogy annál biztosabban védekezhessék az üdvösség harmadik nagy veszedelme, az élet kevélysége ellen. És e harmadik fogadalmával széttépi földhözkötött- ségének utolsó szálait is. Ellentmondásnak látszik a világ előtt, de való igazság, hogy amikor a szerzetes az engedelmesség fogadalmában úgyszólván eltemeti a saját akaratát, akkor lesz igazán szabaddá, mert nagy tehertől szabadul fel, életének egész felelősségét áthárítja azokra, akik Isten nevében életét kormányozni fogják. A szabadság és engedelmesség nem ellenkeznek egymással, különösen nem Istenhez való viszonyunk tekintetében. Hisz Istennek és az ő helyettesitőinek engedelmeskedni nem szolgaság, nem rabság, egyedül a bűn a rabság, az erény soha. Avagy homályosabb-e a nap, mert Isten akaratából világit; szintele- nebb-e a virág, mert az ő parancsára virul; és nem szabad-e a madár, mert dalával Istent dicséri ? 1 Igen szabad a szerzetes, szabad különösen a legfőbb dologban, az ő legfőbb javának kívánásában, az ezen jó elérésére szolgáló eszközök és módok megválasztásában és felhasználásában, sőt annál szabadabb, minél hiveb- ben és igazabban vonzódik Urának, Istenének szent akaratához, aki maga az a legfőbb jó, amit elérni óhajt. íme tehát nem dőreség, nem bolondság az a világról lemondó szerzetesi élet, hanem a legnagyobb életbölcseség, nem sötét rabszolgaság, hanem derűsen mosolygó szabadság, nem halál, hanem igazi boldog élet azoknak, akik arra hivatva vannak. Azért hát világ ne légy rövidlátó, elfogult, ne sajnálkozzál ezeken a szüzeken, hanem szégyenkezve ismerd el, hogy a szerzetes okosan cselekszik akkor, amikor lemond múló örömökről, hiú élvezetekről, sőt egyéni szabadságáról is azért, hogy biztosabban elérje azt, amit minden embernek czél- jául tűzött a Teremtő. Azért jámbor szüzek, akik szivetek mélyén Istennek hivő szavát meghallottátok, kövessétek ez édesen hivó szózatot habozás nélkül. Aki a tökéletesjéletre meghívott, meny- nyei Atyátok gyöngeségeiteket támogatva a tökéletességre biztosan elvezet. És ha még közelebbről vett buzdításra is volna szükségetek, vagy jobban mondva, ha arra vágyódnék lelketek, hogy kínálkozó közeli példának előmutatásával is buzdit- tassék, nézzetek tisztelendő anyátokra, aki ma ötven éve tette le ünnepélyes fogadalmát az Ur oltára előtt ifjúságának szent lelkesedésével, amint azt ti most tenni fogjátok, és ma ötven év után hosszú életének komoly nyugalmával, megedzett akaratának határozottságával, s Jézusa iránt izzó szeretettel újítja meg szent fogadalmát. Kérdezzétek tőle, vájjon megbánta-e csak egy pillanatra is szent fogadását, vájjon a szerzetesi élet csalódást hozott-e neki, avagy reményeinek, szent vágyainak teljesülését ? És ő igy fog válaszolni : Áldom az Urat, aki a szerzetesi életre meghívott, a ki ezen az életen megtartott: leányaim, Jézusnak szolgálni öröm, Jézusnak élni boldogság. Silány dolog, amiről lemondottam, Istent ér, amit megfogadtam. Tőle bizalommal várom jutalmamat! Igen jámbor szüzek, tiszt, anyátokkal együtt nem fogtok csalatkozni ti sem. Rövid lemondó, de lelki örömökben bővelkedő élet után végtelen jutalmatok lesz az örök Isten. Ami, hogy úgy legyen, mi mindnyájan, akik itt vagyunk, buzgó imánkat a bemutatandó szentmiseáldozat végtelen érdemével egyesítve alázatosan kérjük Istent, szentelje meg tiszt, anyjukkal együtt ezen szüzeket, adja meg nekik Lelkének erejét, hogy hivatásukat mindvégig híven betöltve szent boldogságban éljenek már itt e földön, s egykoron kimondhatatlanul boldogok legyenek Jézussal az égben Amen. Ötven esztendő a kolostorban. A sz. mise folyamata alatt egy agg irgalmas nővér lépdegél az Ur oltárához. Ruhája éppen olyan egyszerű, mint a többi nénéé; csak fejének hófehér fátyolán látható egy kis szerény arany koszorú. Ez az agg szerzetesnő a tartományi fö- nöknö. Az irgalmasnénék lelki anyja. Ötven éves szerzetesi életét, félszázaddal enne előtte letett szent fogadalmát viszi az Ur oltára elé gyönyörűséges, tiszta.áldozatul. Édes jó Istenem! Ötven esztendő bármily pályán, női pályán is — tiszteletreméltó. Ötven esztendő a kolostori életben magasabb- rendü, szinte égi fénytől átsugárzott jelenség. A tartományfőnöknő Woelfle M. Afra nem magyarföld szülötte. Bajorországban, jOber- günzburgban 1845. év február 9-én látta meg a napvilágot. A kongregáczióba 1862. év okt. 8-án lépett be; 1863. aug. 9-én öltözött be; fogadalmát pedig 1865. julius hó 19-én tette le. Erdélyben, Gyulafehérváron volt működésének főbb színhelye, ahol nemcsak édes hazánknak nyelvét sajátitotta el, de müveit leikébe átömlesztette a magyarság szellemét is. Erdélyben nagyon sok müveit család kedvelte a szerény, szigorú, de a maga helyén szilárdan és nagy akaraterővel rendelkező főnöknőt. Tanítványai közül most is édes emlékezettel beszélnek róla sokan. Hogy kiválósága mily értéket képviselt, legjobban megmutatta, hogy 1897. április 11-én tartományi fönöknö lett. Ezen idő óta vezeti a szatmári irgalmasnénék kongregáczióját, amely az egész hazában oly áldásosán működik — kórházakban, iskolákban, árvaházakban stb. s melynek határai most már Amerikában, a mi magyar testvéreinkhez terjeszkednek ki. Nem czélunk itt azzal foglalkozni: mi hivatása, mi felelőssége, gondja van egy ily kongregáczió vezető főnöknőjónek. Csak éppen arra gondolunk, amire mindnyájan eszmélünk, mikor ezt a szót megérteni akarjuk:
