Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-12-25 / 101-102. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi, 1915. deczember 25. még mindig véráldozatokat kiván. Kitartást. A kifejlődés azonban már nincs távol. Már megihlette a lelkünket. Az ellenséget pedig kétségbe esett vergődésekbe kergeti. A nemzet diadalmas zászlói nem késhetnek már sokáig. A mi hőseink haza hozzák azokat és mi örömkönnyek között köszönjük meg. És a magyar tűzhelyeken szállani fog a diadalmas ének szájról-szájra. És megnyitnak majd a szivek, beszédessé lesznek az ajkak. S mi . hallani fogjuk a hozzánk visszatértektől, hogy mind a két karácsony ünnepén látták a Jézust. Az Istent. Aki egy szivet, egy hazát és édes otthont adott a magyaroknak. A Gondviselést, aki ezer éven át megőrizte azt a nemzetet, amely őt, a magyarok^ Istenét soha meg nem tagadta. És a második ezer esztendőben is, leborulva — Istenének vallja. Balladák prózában. Idő: 1914. ölet. 3. reggel 1 óra. — Az orvos urnák jelentem alásan, egy Zw vachs jött. Vérzik a keze. A műtőbe vezettem. — Jövök. Sártól piszkos a ruhája; 28 évesnek tetsző, erőteljes honvéd fekszik a mütő asztalon. Soror E. Esmarct pólyát csavar a bal felkarjára. Egy másik vértől lucskos kalikó kötést fejt le a bal keze fejéről. A bal tenyerén áthatoló roncsolt lőtt seb bemeneti nyílása lőporfüst és szemcsékkel tarkázoü. Szemeit behunyva, szó nélkül tűri a sebkezelést. — Honnan jött atyafi ? Hahóról. Ott sebesült meg ? — Hallgat. — Hogy került ide ? Gyalog. Hová való ? Hozsályba. Hogy hívják ? Hallgat. Ki tette a kezére az első kötést ? — Hallgat. — Ösmer maga engem ? Nem. Elmondjam magának, ki lőtte meg s ki kötözte be magát ? Felnéz. — Honnan tudná azt az ur, hisz jó formán magam sem tudom, mert a mióta láttam, hogy oly sűrűén bújik elő a muszka a földből, mint a keféből a szőr, csak arra emlékezem, hogy három nap óta étlen-szomjan igyekszem erdön-mezön át Rozsáig felé. — Tisztelendő nővér, melyik szobában van hely a sebesült részére ? Az ötösben. Akkor ott fektessék le. — Tekintetes orvos ur! Hadd menjek el még az éjjel Hozsályba. Csak szegény öreg anyámat akarom túl a Szamoson, a sógoromnál biztonságba helyezni, akkor azután vissza jövök. Ha ugyan még itt találom akkor az orvos urékat. * Idő: 1915. decz. 11. Messzi keletről barna arczu férfiak jöttek hozzánk. Vezetőjük Akcsura oln Juszuf igy szólt: Ázsiából jövünk. Turánia a hazánk. Testvérek vagyunk. Ezer év előtt váltunk el egymástól. Azóta ti előkelők, gazdagok, hatalmasok, függetlenek lettettek-, mi álmodozók, szegények és elnyomottak vagyunk. Ti vagytok a világ legóriásibb küzdelmének diadalban fürdő hősei! Mi keservesen nyögjük az orosz igát. lm kitárjuk karjainkat. Öleljetek magatokhoz, hogy mi is részesei lehessünk a világ újjá ébredése örömeinek és hasznának. Dr. Göbl Alajos. A mákos kaláos. Ne menj ki fiam, nincsenek ott betlehemesek. Csak sötétséget találhathasz. — Nem félek én a sötétségtél édes apám. — No jó katona lesz belőled. — De egyszer azért nagyon megijedtem, mikor a kamarába mentem, a múlt karácsonykor. — Mitől ijedtél meg? — Nem a sötétségtől. — ügy hát mitől ? — Hogy nem találom meg a mákos kalácsot. Nőink s eszményképük. Irta : KOVÁCS GYULA dr. Minden nemzet első sorban a maga fönnmaradhatásáért és jövő boldogulásáért hozza meg a rendkívüli vér-, pénz- és egyéb áldozatokat, amelyeket a háborús jelen megkövetel. A magyar nemzet is nagy erőfeszítéssel küzd, hogy állami önállóságát továbbra, a megkezdett uj millenniumban is megtartsa és életét fejlessze, tökéletesítse. Mikor a földkerekség minden népének valláserkölcsi ujjáalkotója, az Atya Istennek egyszülött Fia, a betlehemi jászolban kisded alakjában megjelent, mellette térdelt, gyermekével érzett a megváltó Istenembernek anyja, Mária. Jézusa mellett térdelt, mert méhének gyümölcsét, Istenének hitte s ilyenül imádta; vele együtt érzett, mert szivének lánghevével szerette. E hittel, e szeretettel osztozott a büntelen Istenanya szent Fiának életében, egyházat alkotó, világreformáló munkásságában. Most folyó háborúnk honmen- tés, nemzetünk jobb jövőjének maghintése. A honmentést, a jobb jövő maghintését aczélkaru ifjainknak, oroszlánszívű férfiainknak százezrei végzik az északi és a déli harcz- tereken. Ha a győzelmes békének most még csak a jövője jelenné válik, a nőknek is teljes erővel bele kell államok a jobb jövő kialakításának 20 millió embefre kiható munkájába. Gönczi kultuszminiszteri tanácsos 1883-ban egy tanügyi gyűlésen igy szólt: „Feladatunk az, hogy a népet, amennyire csak tehetségünkben áll, neveljük jó erkölcsűvé, vallásossá, munkássá, értelmessé és amennyiben hatalmunkban áll, éppé, egészségessé, testileg is erőssé“. E programmon most, 32 év múltával, sem kell változtatnunk, mert benne van mindaz, ami egy nemzetnek égi s földi érdeke. De ki valósítja meg e programmot? Dolgozzanak megvalósításán hazánk leányai, nemzetünk asszonyai is! Yámbéry elvégezvén Törökországban a tervezett tanulmányokat, ezt irta: „Kelet szebb, szerencsésebb jövőjének záloga a nők kezébe van letéve.“ Mennyivel igazabb ez Magyarhon nőiről és jövőjéről! Felméri Lajos megfigyeléseinek egyik gyümölcse a következő elvnek fölállítása: „A nagy erényeket rendesen a példa, leginkább az anya példája szállítja át örökségképen a magzatba, a gyermekbe.“ Legouvé szerint a világnak legelső iskolapadja az anya öle és legelső fegyelmező mestere az okos anyai szó. A nőnek dísze a jóltevő szív és az ápolni tudó kéz. De mikor lesznek képesek hazánk asszonyai, leányai hatásosan közreműködni a nemzetfejlesztés- ben? Ha a Megváltónak test szerint való édes anyját, Máriát, választják eszményképül; ha őt tanulmányozzák és lelkületét lelkületűkben minél hűbben visszatükrözik, így száll beléjök és általok az újabb menzedékbe a krisztusi erkölcs, a zajtalan, de szilárd és kitartó evangéliumi energia. A betlehemi jászol körül sok hely van Mária mellett. Lélekben helye van ott minden honleányunknak, az úri nőknek is. Ha ott Krisztushittel és Krisztusszeretettel tölte- keznek, megczáfolják Schopenhauert, ki a nőt és különösen az úri nőt az európai civilizáczió egészségtelen gyümölcsének tartja. Á kegyelmi, tiszta légkör Szilágyi Erzsébetekké alakítja őket, kiknek példaadó nevelői munkájából itthon erős, külföldön imponáló Mátyások kerülnek ki. Á himnusz és a szatmárcsekei sir. Irta : LENGYEL JÓZSEF. Fölcsendül a dübörgő vonatokon, vérrel áztatott csatasikokon; éneklik Isten templomában és a tudomány csarnokaiban a himnuszt . . . Megremegnek ettől a Visztula, Pruth habjai . . . Visszhangozzák a Marna forrás hegykoszorui, betölti az Ardennák beláthatatlan erdeit . . . Fel-felzug Sabácz, Kragujeváez téréin ... és a Maglie most tanítja a másik havast, a montenegrói Dor- mitort az eddig még nem hallott örökszép dallamra. Az ember nem elemzi, nem kutatja, miben van az ének varázsa . . . csak jóleső érzéssel engedi át magát, hogy ragadja ez a magasabb szférákba. Minő ihlet lehetett abban a férfiúban, ki ma is annyi millió embert tud megihletni 1 Micsoda tűz loboghatott abban a szívben, mely egy század múltán is tüzet tud gyújtani 1 A nemzet jövőjébe vetett mekkora hit és bizalom tölthette el azt a keblet, mely ma is minden magyarba hitet és bizalmat önt 1 Egykor, midőn nem láttad magad körül, kérdéd Zrínyi dalában te lánglelkü költő: Hol a nép, mely pályát izzadni és izzadás közt hősi bért aratni ősz atyáknak nyomdokain tanult ? És ime, a kor méhe megszülte a népet, melyet te még nem láthattál, csak megsejthettél ; a népet, mely fáradalmakat nem ismer, mely vért verejtékez, csodás áldozatokat hoz, legendás hős tetteket visz véghez a te himnuszodat énekelve, hogy aztán hősi bért is arathasson 1 Hallod-e a fél Európát betöltő éneket? Büszkeséggel tölti-é ez el költői lelked. ? Jól esik-é látnod, hogy hited, tüzed, százezrekben gyújtott tüzet, uj hitet ? Bizol-e megújhodásában a nemzetnek, mely oly sokáig a feledés leplét borította reád ? Valóban a nemzet bűnös közönyt tanúsított nagy fia: Kölcsey Ferencz iránt. . . Igénytelen sírjának primitiv vasrácsát rozsda marja; a jelentéktelen márvány oszlop máladozik ... a hant gondozatlan, elhagyatott . . . Friss virágot, koszorút hasztalan keresünk rajta . . . A sírhely körül szántó-vető nép, a jobbágyok unokái közül senkinek sem jut eszébe, bogy kalaplevóve lerójja kegyeletét, háláját... Talán nem is tudja, mit tett érettük a megdicsőült . . . A fagyasztó osendet, némaságot csak a Tisza habjai szokták megtörni időnként . . . Az általa oly szépen megónekelt folyó néha kilép medréből. .. Bár hol lép ki, .. . eljő ide ... s itt siklik tova a sir mellett... A legmagyarabb folyó a partja mellett csendes álmot álmodó nagy magyarnak szebb jövőről, eszméinek, terveinek, aspiráozióinak megvalósulásáról, egy boldog karácsonyról suttog . .,. Ám talán még jó, hogy a most letűnt generáczió nem zavarta a költő álmát. ..
