Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-12-12 / 98. szám
2 .SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi, 1915. deezember 12. módjában lesz az államhatalomnak, mert föl kell tennünk, hogy a háború győzedelmes befejezését egészséges és erős gazdasági fellendülés fogja követni. Az agglegénység ismeretlen fogalom legyen, de gondoskodni kell róla, hogy a férfiak minden pályán, főleg pedig a tudományos pályán ne akkor jussanak csak megállapodott exisztencziához, a mikor már a családalapítás iránt való vágyódás kilobban a lelkűkből, hanem fiatalon, üdén, teljes életkedvvel hajózzanak be a házasság révébe. A harminc millió magyart sohasem szomjuhoztukugy, mint most, a mikor „pusztító erejét ránkviha- rozta dühe“ a világháborúnak. Erős akarattal, társadalmi és állami életünk bölcs irányítása mellett valóra válhat, valóra kell válnia ennek a most annyira aktuálissá érlelődött gondolatnak. B. N. I». A pápa. Minél tovább tart az öldöklő, a kulturális és gazdasági javakat pusztító háború, annál többször s egyre erősebben hallatja szavát a katholikus egyház látható feje, XV. Benedek pápa. Még mindnyájunk élénk emlékezetében él az a világra szóló szózat, melyet a hadviselő népekhez és fejeikhez a nyár folyamán intézett. Még fülünkbe csengenek, mintha maga az örök Biró mondaná, a dúló harczok vérfagyasztó zaját tul- harsogó szavak: Áldott legyen az, aki először veszi kezébe az olajágat és jobbját nyújtja az ellenségnek. Legutóbb a titkos pápai konzisztóriumban a bíborosokhoz beszédet intézett, amelyben többek között igy szólt: „Közvetlen, vagy közvetett eszmecserében készségesen és elfogulatlanul, világosan és méltányosan mérlegelve, fejtessenek ki mindegyik fél igényei, kirekesztve minden igazságtalan vagy lehetetlen igényt, a jogosokat és lehetetleneket pedig szükség esetén méltányos kompenzácziók és megegyezések kapcsán megtárgyalva. Mint minden emberi viszálynál, amelyet maguk a viszálykodók intéznek el, természetesen föltétlenül szükséges, hogy a hadviselők egyike csak úgy, mint másika küsolyra derült. Okulárét vett. elő, úgy olvasta a keresztfia Írását. Mikor a levél végére ért, összehúzott szemöldökkel, merőn nézte a levelezőlapot s majdnem megdöbbenve tekintett komaasszonyára. — Mi baja van, komámasszony?— kérdezte Paksánó ijedten. — Semmi. . . hanem . . . hogy is mondjam ? ! . . . Elolvasta komámasszony a levél végén levő Írást ? 1 Az özvegy szivét balsejtelem szállta meg. Hebegve mondta: — Nem tudtam elolvasni, galambom komámasszony 1 Tán kigyelmed el tudta olvasni ?! — Tudja Isten, mint van, hogy van ... Én igen rosszat olvasok ki abból a két sornyi idegen Írásból. Szinte nem is merem megmondani. — De mondja csak, édesem, mert megöl engem a bizonytalanság 1 Zsoldosné szeméből kibuggyant a könny, mikor reszkető ajakkal olvasta fennhangon a tábori lapról: „Ez volt fiának az utolsó levele, amit haza akart küldeni. De ő már nem küldhette el, elküldöm én. Tisztelettel Horváth, zászlós.“ — Nem értem 1 — rebegte öntudatlanul az özvegy édes anya, de a zápor könnye, vonagló sírása ellent mondott neki: igenis megértette, mit jelent a zászlós Írása. — Nem érti, komámasszony ? ! — szólt Zsoldosné fájdalmas szívvel. — Értem már, értem! Meghalt szegény lönbözó pontokban engedjen és némely remélt előnyről lemondjon. És mindegyikünk szívesen tegyen ilyen engedményt, még ha áldozatba is kerül, nehogy Isten és ember előtt vállalnia kelljen a felelősséget a példátlan mészárlás meghosszabbításáért, mely ha sokáig tart, Európa kultúrájának végét jelentheti. Ezek azon érzelmeink, amelyeket a háború iránt és az abba, sajnos, belekeveredett népek iránt érzünk.“ íme a pápa újabb béketörekvése, amely immár konkrét javaslatot is foglal magában s egyszersmind jelzi azt az utat, amelyen a békéhez juthatunk. Nem tudjuk, más ember hogy van vele, de mi nem nyomhatjuk el azt az érzésünket, hogy jön már az az időpont, amikor a nyers erő helyébe lép a jobb belátás és mind az a sok erkölcsi tényező, amelynek a jelenben éppen a pápa a hangoztatója. Tisza a békéről. A meghatalmazási törvényjavaslat vitája során Tisza István gróf miniszterelnök az ellenzék vezéreinek : Károlyi Mihály grófnak, Ándrássynak és Rakovszkynak béke-fejtegetéseire a következőképen válaszolt: Folytatnunk kell, esüg- gedést nem ismerve, a háborút mindaddig, a mig ellenségeinkbe a békevágyat, a béke szükségének tudatát bele nem oltottuk. A békének objektiv előföltételei megvannak s jóformán mindig megvoltak, mert abban a percben beállhatott volna a béke lehetősége, a mikor ellenségeink letesznek ellenünk irányított aggressziv hóditó szándékaikról. De a béke szubjektív előfeltételei nincsenek még meg az ellentáborban. Ezek a szubjektív előföltótelek hiányoznak. Hiányoztak kezdetben, mert azt hitték, hogy könnyű szerrel végrehajthatják hóditó szándékaikat, hiányoztak később azért, mert mindig jött újabb és újabb momentum, a melybe reményüket vetették hol Olaszország hadba- lépóse, hol Románia hadbalépóse, hol a Dardanellák eleste, hol nem tudom mi. Most már utolsó mentsváruk még az a reménység, hogy beáll a csüggedés, a kimerülés nálunk. Ezzel szemben kell állást foglalnunk mindannyiunknak, ezzel szemben kell azt az igazságot érvényre juttatnunk mindnyájunknak, hogy a magyar nemzetben nincs egyetlen egy ember sem, a ki a bókét előbb akarná megkötni, mint a midőn megteremtettük a tiszteséges, a biztosságunkat és jövő nagyságunkat biztositó békének előfeltételeit. Hogy a béke mikor áll helyre, az kizárólag ellenségeinktől függ. De eggyel legyünk tisztában. Mentül később jönnek ellenségeink arra a meggyőződésre, hogy czéltalan és fiam, azért nem küldhette el a levelét! . . . Már most kinek küldöm el a czigarettát ? ! — sírta, zokogta az özvegy. Vérző szívvel botorkált aztán haza felé. De nem ment be a lakására, hanem visszafordult, elment öntudatlanul a postahivatalba. — Tessék, tekintetes ur, a kis csomagom és húsz fillér bélyegre, szíveskedjék elküdeni! — mondta a postatisztnek és most is hullt a könnye. — Kit sirat, néni? kérdezte tőle a postai tisztviselő. — A szegény fiamat, elesett a harcz- téren 1 — zokogta az özvegy. — Csak nem az esett- el, akinek a csomagját czimezte? — De igen, ő halt meg szegény 1 — Dejszen a menyországba nem tudjuk utánaküldeni a csomagot! Tessék osak vigye el, — nyújtotta a postatiszt vissza a kis csomagot, némi boszusággal. — Igaz, tekintetes ur, igaz, nem lehet oda utánaküldeni! — mondogatta az öreg néni feleszmélve s kibaktatott a hivatali helyiségből. Ámde pár perez múlva becsoszogott s alázatos, könyörgő hangon mondta: — Szíveskedjék galambom tekintetes ur, mégis csak elküldeni a csomagot, mert hátha tévedés van a dologban 1 nem az ón fiam esett el a hareztóren, hanem valaki más 1 Avagy ha ő esett volna el, legyen akkor a czigaretta azoké a társaié, akik megásták szegénynek a sírját. bűnös vérontás ez a további háború, mentül nagyobb győzelmeket fogunk aratni addig, a mig ez a meggyőződést beáll, mentül nagyobbak lesznek azok az áldozatok, a melyeket a harc ránk hárított: természetesen annál súlyosabbak lesznek ellenfeleinkre nézve a béke föltételei. Ne hagyd olvasatlanul azt a felhívást, melyet csaknem minden lap közölt a katonák karácsonyának igazi ünneppé tételére. És épen azért mindenütt szemed elé kerül s itt is, ott is egy és ugyanazon szövegét látod . . . olvasatlanul hagysz . . Tudjuk jól, hogy száz és száz oldalról veszik a mai idők igénybe jótékonyságodat, eszedet, szivedet, akaratodat teszik sokszor próbára a feléd csengő kérések, felhívások, a magad megindulása és elhatározása. így van ez a családban is. Ezer baj, gond, kívánság, szükséglet szakad reád . . de mégis, mikor közelednek a karácsonyi ünnepek, kiszabadítod magadat minden gondból, bajból és lelked oda törekszik, hogy azoknak, a Kik lelkedből való lelkek és szivedből való szived ... a karácsonyi ünnepet igazi ünneppé tedd. Megtöltsed melegséggel, öröm- melj tiszta érzelmekkel és szerény adományokkal. Mert ilyen az emberi lélek. Ilyen különösen a békességnek, a családi érzések ünnepének közeledtével. . . így fogja érezni ezeket a lelki szükségleteket a te szived, ha azokra gondolsz, a kik családjaiktól távol, a nehéz, a kegyetlen, az élet és halál határai közt lebegő csatatereken a mi hazánkat, családjainkat, gyermekeinket védelmezik és az ellenség pusztításaitól megmentik. Már a második karácsonyi ünnepet töltik ők a csatatereken, erős, nagy és veszedelmes napok átélése közben. Hát ha sok felé szakadt is a jótékonyságod, ha még annyiszor is ki kellett nyitni szivedet és erszényedet: lehetetlenség, hogy a karácsonyi ünnepek előtt azokra ne gondolj, a kik ez ünnepet még mindig távol — a csaták tüzében töltik. Hogyne akarnál részt venni abban a mozgalomban, mely a mi hőseinknek tiszta örömöt akar szerezni a szent ünnepekre. Hiszen nem is lehet a mi örömünk igaz és tiszta, ha az ő örömüket elő nem mozdítjuk. Nem arról van szó, hogy sokat juttass nekik. Azt akarjuk, hogy lehetőleg mindenki hozzájáruljon ehhez a mozgalomhoz. És akkor sokat adhatunk, mert a fillérekből lesznek a százak és ezrek. És járuljon hozzá a közös adakozáshoz, mert a muH esztendei tapasztalat azt igazolja, hogy csak igy egyesülten lehet eredményesen eljuttatni és idejében, a mi vitéz katonáinkhoz a karácsonyi szeretet adományt. Küldje tehát mindenki a Vörös-Kereszt Szeretetadomány-osztályának felajánlott filléreit. Erre vonatkozólag igy intézkedett a nevezett hivatal: A katonák karácsonyi megajándékozására szánt mindennemű pénzküldemény a rendes utalvány űrlapon a m. kir. postatakarékpénztárhoz (Budapest, V., Hold utca) címezendő, de föltétlenül szükséges, hogy a szelvényre odaírja a feladó a következő szavakat: „Karácsonyi szeretetadományok 8880. számú számlájára.“ Kérjük az• adakozókat, hogy a pénzküldésnek lehetőleg ezt a módját vegyék igénybe, de beküldhetők az adományok a honvédelmi mi- nisiérium Hadsegélyző Hivatalának (Budapest, Országház,) vagy a Vörös-Kereszt Szeretetadomány-osztályának (Budapest, Lipót-körut 1.), azonban minden esetben megjelölendő, hogy az összeg a katonák karácsonyára van szánva. Jótékony adomány. Torday Imre nagybányai városi tanácsos 50 koronát küldött a cs. és kir. tartalókkórház parancsnokságához — a beteg katonák karácsonyfájára.
