Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-12-08 / 97. szám
Szatmár-Németi 1915. dpczember 8. SZAiMÁRI HÍRLAP tésének havi 40—40 koronával való emelése; az iskolatermek fűtésére szükséges tűzifának adományozása; az iskolás gyermekeknek 1000 korona értékű czipővel való ellátása. A Szatmári Jótékony Nőegylet részére dr. Schönpflug Jenöné és dr. Lükő Béláné úrnők gyüjtőívón adakoztak: dr. Boromisza Tibor megyés püspök 200 kor. Hámon Róbert 10 kor., Pakots Károly 2 kor., Szabó Norbert 30 kor., Pemp Antal 30 kor., Hehelein Károly 30 kor., dr. Kováts Gyula 5 kor., dr. Láng Antal 5 kor., dr. Bakkay Kálmán 5 kor., dr. Uhl Károly 3 kor., dr. Scheffler János 2 kor., Szabó István 20 kor., Alapítványi pénztári tisztv. 6 kor., Benkő József 30 kor., dr. Szentgyörgyi Jordán Károly 20 kor., dr. Csókás Vidor 2 kor. Úgy a gyűjtők mint az adakozók fogadják a Nőegylet hálás köszönetét. Abba Járok. Egy székely csizmadiáról beszélik a kővetkező történetkét. Az öreg tiszteletes egy pár kiőrdemült csizmát Magyari uramhoz küldötte javításra. Az öreg pap megtisztelése kettős haszonnal járt Magyarira : először, mert volt munkája, másodszor, mert volt miben járnia alkalomadtán, mivel a javítandó lábbelit hűségesen viselni is szokta, nem lévén neki tulajdon lábbelije. A csizma sokáig nem került haza. Egyszer találkozik a tiszteletes a mesterrel s megszólítja : — Hozza-e haza azt a csizmát, Magyari uram ? — Abba járok instálom, — felelte mester. Minthogy tényleg a lábán is volt a csizma, de tiszteletes arra magyarázta a feleletet, hogy: készíti már. Azóta marad fenn a Székelyföldön : Abba járok, ínint Magyari a csizmában. A Jótékony Nőegylet vasárnapi thea- délutánja a Pannónia éttermében lesz megtartva. A műsor a következő: Felolvasás. Eötvösné úrnő énekel, Richter zeneiskolai tanár hegedül, Vajay Margit urleány és Borsy István ur dialógot ad elő. A zongora kiséretet Mátray Etelka urleány fogja ellátni. A nőegylet bájos leány tagjai a megjelenőket ízletes theával fogják megvendégelni 2 korona belépődíj ellenében. Kezdete délután 5 órakor. A tiszta jövedelemét egészben a katonák karácsonyi megajándékozására fogják fordítani. A grafikai és rokonipari termékek áremelése. „Az összes magyar és osztrák papírgyárak egyöntetűen a következő időpontokban és mértékben emelték a papiros, karton, papirlemez és papirnemüek árait : 1915. évi április hó 23-án 25 százalékig, 1915. évi július 1-én további 20 százalékig és 1915. évi szeptember hó 13-án ujabbi 25 százalékig. A papírárak emelkedése tehát eddig 70 százalékig terjedt. A legfontosabb anyagok közül a vászon és papirnemüek ára 150 százalékkal, a bőr 80 százalékkal, a festékek 50 százalékkal, a kence 200 százalékkal, az olaj 200 százalékkal, az üzemben folyton pótlást igénylő eszközök 50—100 százalékkal, a különféle vegyi szerek 200 százalékig emelkedtek, sőt egyesek nem is Kaphatók és igen magas áru pótszerekkel kell ezeket helyettesíteni. Mindezek a már bekövetkezett áremelkedések, valamint az az általánosan ismert körülmény, hogy a nehéz megélhetési viszonyok folytán maga a munka is megdrágult, arra kényszerítik a grafikai és rokonipari üzemeket, hogy termékeik árait legalább 50- százalékkal felemeljék. A termelés nagymérvű megdrágulása által az üzemek kényszerítve vannak ezen anyagok árához és az előállítási költségek emelkedéséhez képest mérsékelt áremelést érvénybe léptetni, aminek jogosságát van hivatva bizonyítani az a tény, hogy ezzel az üzemek csak elviselhetetlen károsodástól kívánják magukat megóvni, mert ezen áremelés engedélyezése nélkül a mai viszonyok között grafikai és rokonipari termék elő nem állítható.“ Háborús emlékek. Egy zászlós elbeszélése. Á bosnyák katona — beszélte a zászlós, — fényesen megállja helyét a háborúban. A hegyes-völgyes ország egészséges fiai aczólidegzetüek. Nyugodtan tűrik a legnagyobb srapnellzáport, oda sem néznek a levágodó gránátnak, tisztjeikhez a horvátok példájára a végsőkig ragaszkodnak, nem hagyják őket cserben s nagyon hálásak, ha észreveszik, hogy törődnek velük. Egyébként bátor, sőt vakmerő emberek s nem riadnak vissza semmiféle veszedelemtől. Egy őrmester, aki a polgári életben kávékereskedő, különleges hírnévre tett szert éppen azon a réven, hogy a legveszedelmesebb kémlelő patrulljáratokba mindig az elsők közt jelentkezett s veszélyes utjai mindig a legteljesebb [sikerrel jártak. Egyszer az ^orosz hadállásokat kellett kikémlelnie. Éjnek idején észrevétlenül sikerült odakúsznia a meredek hegy tetején álló őrséghez s mikor már néhány lépésre volt az oroszoktól, elkiáltja magát: Fel a kezekkel! A meglepett oroszok fegyverükhöz kapnak és tüzelnek. Az őrmester visszatüzel. A puskaropogásra kiszalad a készenlét s a bosnyák vitéz egy egész kis csapattal találja magát szemben. Mit volt mit tennie, feladja a reménytelen harczot s tél dereka lévén, leveti magát a mélységbe, a vastag hótakaróra. Onnan tovább gurul lefelé, mig a hegytetőről egész sortüzeket küldtek utána. Sértetlenül sikerült megmenekülnie. * Az egyik csatában megsebesült egy zászlós. Egy grauát csapot le a közelében, az arcza véres lett, a légnyomás messze eldobta, belső sérüléseket szenvedett s eszméletlenül vitték el a küzdelem szinhelyéről. Az ütközet után a csupasz földön feküdt a fiatal zászlós, körülötte a fáradt, sebesültekkel foglalkozó legénység. Egyszerre csak felkerekedik egy csapat s nekivág a közeli falunak. Kis vártáivá jönnek vissza, hónuk alatt szalmakötegekkel, megtérítik az ágyat a sebesült zászlósnak s lefektetik. Másnap előáll a szakaszvezető s kérdi, nem kellene-e a zászlós urnák egy kis meleg étel. Hát persze, hogy kellene, de mikor nem lehet kapni. Messze a trón, a szomszéd falu meg orosz kézben van. A szakaszvezető kérte, hogy engedjék útnak, majd gondoskodik ő önnönmagáról. Útnak indul, teljesen egyedül, vállán a puskával s egy félóra múlva hoz jó meleg tejet és keményre főtt tojásokat a sebesült zászlósnak. Úgy történt a dolog, hogy a szakaszvezető beállított a legközelebbi házba, mindjárt a falu szólón s talált az istállóban tojásokat és tehenet. A tojásokat azon mód megfőzette a lengyel menyecskével, azalatt a tehenet sajátkezüleg megfejte s a hadi zsákmányt a zászlós urnák prezentálta. Igaz, hogy oroszok is voltak a faluban, de azok a túlsó végen tanyásztak, ő meg csak az innenső végén kereskedett. Messziről látott is egynéhány „moszkált“, de nem törődtek egymással. Valószínűleg nem ismerték fel. Egyszer raj vonalban állottak, szemben az ellenséggel. Egész órákat töltöttek folytonos puskatüzben, hason fekve s a zászlós nagy bajban volt. Köves helyre akadt, az ásó sehogy sem akarta feltörni a kemény talajt s a fedezék sehogy sem akart elkészülni. Észreveszik ezt a legények, egyikük szép lassacskán odakúszik a zászlós mellé, néhány perez alatt megássa neki a „dekun- got“, akkorát, hogy kényelmesen beleülhetett s a munka végeztével visszakuszik lapulva oda, ahonnan jött. Az a szakaszvezető, aki a tejet és a tojásokat hozta a beteg zászlósnak, hallotta a faluban, hogy jobbra, a szomszéd falu szélén a különálló három házban 150 orosz rejtőzik. A templom tornyában van 'nekik a gépfegyverük, amelyből állandóan lövöldöztek. A patrull a szakaszvezetővel együtt útnak indul, kikémlelni azt a tájékot. Nemsokára két puskalövés hallatszik s egy orosz lélekszakadva szalad a mi táborunk felé, utána a szakaszvezető. Az orosz katona minduntalan visszanézett s mindig gyorsabban szaladt. Utána loholt kitartóan és elszántan a bosnyák altiszt. A táborban megoldódik a furcsa kaland rejtélye: A mi őrjáratunk benyitott egy házba, ahol oroszokat talált fegyvertelenül, szanaszét ülve. Két orosz, akiknek fegyverük volt, meg egy harmadik, aki fegyvertelen volt, éppen akkor ment ki a helyiség másik utczai ajtaján, amikor rájuk nyitották az ajtót. A bosnyákok a két fegyveres oroszra rátüzeltek, a harmadik pedig futásnak eredt s foglyunk lett. A fogoly boldognak érezte magát s jó ügyhöz való buzgósággal érdeklődött a mi parancsnokunk holléte után, akinél foglyul esését (biztonság kedvéért) be akarta jelenteni. Az oroszok között sokszor lehet találni háborúba beleunt embereket, akik örülnek az alkalomnak, hogy megadhatják magukat. Egyszer egy több száz főnyi csapat adta meg magát. Kiderült, hogy tisztjeik napokkal előbb megléptek s élelemben is nagy hiányt szenvedtek. Egyik tisztünk szemügyre veszi a továbbításra várakozó társaságot s beszélgetésbe bocsátkozik velük. Néhány pillanat múlva előlép egy szakállas, magas ember, arczárói fel lehet ismerni messziről, ha nem is mondaná, hogy mi, s bizalmas mosollyal a tiszt felé hajolva s önnömnagára mutatva német zsargonban, hangos szóval jelzi származását. — Ti is lőttetek mireánk ? — mondja mogorván, szemrehányóan a tiszt. •— Lőttünk, de csak annyit kellett. Hátulról géppuskákkal lődöztek ránk, ha nem lőttünk ! — mentegetődzik a szakállas fogoly. A tisztet nem bókitette meg ez a felvilágosítás. Haragos volt, előző nap sokáig tartott a harc, meg nem is nagyon hitt a mentségekben. Sokáig tartott a tiszt ur pattogása, de később mintha mégis kissé megcsendesedett volna. A fogoly észreveszi a harag csillapodását, nekibátorodik, hogy kimondja, ami a szivét nyomja. Nyugodtan és bizalmasan fordul a tiszt felé s mint aki meg van sértve azért, hogy nem hisznek neki, kissé feddő hangon szói: — No hát, tudja Uram, ón csak azt kívánom a czárnak, hogy csupa olyan katonája legyen, mint mi vagyunk 1 Egyébként az oroszok igen nagy mesterek a visszavonulásokban. Ha szükségesnek látják, estéről reggelre egy szálig úgy el tudnak tűnni a lövószárkokbó), hogy nem is lehet észrevenni. Fedezékeik ,megásásában nagy ügyességet fejtenek ki. Árkaik szóiét lejtősen kiegyenlítik a környezet talajával, úgy hogy messziről termószetalkotta dombnak gondolná az ember. A kilövésekre való ablakocskákat messziről egyáltalában nem lehet látni. Szokásuk az, hogy mikor szemben állnak az ellenség lövészárkaival, egykét ember állandóan tüzel még olyankor is, mikor a többi pihen. Ennek a municziópa- zarlásnak az az oka, hogy az ellenséget állandó éberségre és vigyázatra akarják vele kényszeríteni és kifárasztani. A háború elején sokszor használták azt a hadicselt, hogy felemelt kezű csoportok közeledtek a mi katonáinkhoz s azután közPázmány Nagy Képes Naptár, íj Máriapócsi Nagy Képes Naptár. w Máriapócsi Kis Képes Naptár. Bodnár Gáspár gyönyörű tíz népies elbeszélésével. Tömeges rendelésnél jelentékeny árengedmény. Portó a megrendelőt terheli.
