Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)

1915-10-24 / 84. szám

2 „SZATMÁRI HÍRLAP* Szatmár-Németi, 1915. október 24. gazdálkodásukat pillanthatnák meg. S ha van is tükrük, hamisított fer­de képet mutat az. Aligha csalódunk, ha azt állít­juk, hogy ennek a szomorú jelen­ségnek az inditó oka a lélek mü- veletlenségén kivül a kávésnénikék — jobbára ezek piszkálgatják a mások dolgait — munkakerülésó- ben rejlik. Nem tudnak, vagy nem akarnak házi környezetükben fog­lalkozást találni, s ma itt, holnap ott gyűlnek össze egy kis társas- érintkezésre, szórakozásra s ilyen­kor — nemesebb théma hiányában — asztalra kerül az a szapuló, a melyben minden távollevő szeny- nyesét megforgatják, csak a magu­két nem. Ezekből a kis körökből indul aztán útjára a tengeri kígyó, melynek közönségesen pletyka a neve, hogy mérges fulánkjával vé­gig szurkálja az egész társadalmat, hogy sajgó sebeket üssön egyesek, családok felhőtlen tisztességén. Ennek a gonosz tengeri kígyó­nak, a mely már annyi békés csa­lád otthonát dúlta fel, agyon kellene tiporni a fejét. Ez pedig csak akkor következhetik be, ha minden tisz­tességes ház bejárója előtt tilalomfát állitanak azzal a felírással: pletyká­lok nem fogadtatnak ! A váxosi tisztviselők érdekében kell felszólalnunk. Tesszük ezt egyenesen, nyíltan. Mindnyájan nehezen élünk. S ha a hivatalokban dolgozó munkások seregét te­kintjük, bizony mi is sokakkal kérdezhetjük, de hát mi lesz, ha minden hivatalnok, tiszt­viselő segélyre szorul ? E kérdésre azonban azt feleljük, hogy ezek a hivatalnokok, tiszt­viselők a mieink. Ne kutassuk tehát, mi tör­ténik itt, vagy ott, ebben vagy abban a vá­rosban a hivatalnokokkal, a tisztviselőkkel szemben. Kutassuk és állapítsuk meg azt, hogy vannak a mi tisztviselőink. Előre kije­lentjük, hogy azokhoz nincs szavunk, a kik előre azzal állanak elő, hogy hát mi hogy va­gyunk ? Mi igenis mindnyájan a mai piacz­nak tigriseivel vagyunk szemben. De tessék elhinni, az a tisztviselő, a ki ma ezekkel van szemlén, talán éppen azért, mert ezekkel vannak Igen érdekes, hogyan Ítélte meg a ko­rabeli politikai kritika az angol népnek ezt a felfogását, a mivel a német veszedelmet megsemmisíthetni hitte. — Szerencsétlen gondolat, Írja idézett forrásunk. Hiszen még egy szerencsés kime­netelű háború is, nemcsak hogy nem segítene a helyzeten, hanem lényegesen rosszabbitaná az angolok kilátásait. Tegyük fel, hogy An­golországnak sikerülne az egész német hajó­hadat megsemmisíteni. A mi a mai viszonyok közt valószínű is (1909.). De mi haszna lesz Angolországnak belőle ? Nem teheti tönkre azt a 62 milliónyi lakosságot, mely annál többet fog dolgozni, minél többet szenvedett. Abban az időben ezt a politikai bölcse­letet nagyon is megértették a higgadt, jelenbe és jövőbe tekintő angol államférfiak. És ki is oktatták a népet arra, hogy a német ol­csóbb munkát ne nézze ellenséges indulattal. Mert azt a háborúval megszüntetni nem le­het. Kioktatták, hogy az egyedüli eszköz a győzedelemre az egészséges alapon megkez­dett verseny. Erélyes munka és engedés ab­ból a felfogásból, hogy egyedül mi. A flegmatikus angol tanács hatott is — az angol népre. De mig a nép nyugodtnak látszott . . a következő államférfiak már el­vesztették flegmájukat — mikor látták, hogy Angolország büszkessége — a tenger — a tenger . . . hulláma más hajókat is kezd ringatni. szemben, mégis a mi figyelmünkre érdemesek. Érdemesek pedig azért, mert ők mi értünk dolgoznak. Mi értünk vannak: A polgármes­ter urnák azt az igen tiszteletre méltó törek vését, hogy ő tiszteli a város vagyonát — ho­noráljuk. EgSsz működésének egy szép fény­pontja, hogy ma Szatmáron nincs ember, a ki az ő tiszta kezéről meggyőződve ne legyen. Mi azt a szép, tiszta kezet kérjük, találjon valami módot, hogy a mi tisztviselőinket az az első tisztviselő; a polgármester ne hagyja magára. B. Q. Nincsen olyan szabadság széles e világon, melyet szinültig, sőt csor- dultan ki ne akarna és tudna meríteni a csak ösztönös élet Ha pedig, mig a szabad­ságnak őrei, törvény, kötelességek, igazsá­gosság, méltányosság és főleg erkölcsi tekin­tetek is kedveznek az ösztönös élet törekvé­seinek : akkor az emberiségnek legértékesebb java, nemzetek éltetője, fentartója és haladá­sának legerősebb ereje . . . szabadossága, át­kává leszen a népeknek. Nincsen olyan szabadság, melynek bi­zonyos határt ne szabna és bizonyos mérték- tartásra ne intene korlátlanságban maga a természet is. Enni, inni szabadságomban van úgy és annyit, amennyit akarok. De ez akarásnak, a korlátlan akarásnak nagy ára van. Sokszor az, hogy ebből a szabadságból többé csak igen keveset vagy éppen semmit sem élvez­hetek. A művész is szabad, korlátlanul sza­bad, igy hirdetik. De imo, a visszahatás csakhamar bekövetkezik, Undort, megvetést kelt féktelen szabadságával, a mely képeit sutba teszi... A költészetben is szabadsága volt és van a költőnek tisztán érzéki utón haladni. Csengő ismétlő rímekkel értelem nélkül gyönyörködtetni érzéki kéjben rin­gatni az olvasót. De ime ... a szabadságnak maga a közönség, a kiábrándult közönség, maga a.nemzet vágta útját. Ók csinálhatták a ma­gukét szabadon, de soha egyetemes hatást nem értek el és nem fognak elérni soha . . . Nemzeti költők nem lettek. Nem is lesznek. Egy kis költői iskola, egy szűk határu ra­jongó közönségre szorultak. A költészet ter­mészete, lényege vágja a korlátlan szabad­ságnak útját. A mely természet az értelmet, a gondolkozást, a megítélést. . . nem hagyja megvesztegetni, kiirtani. így történt, igy van a dolog a reális világban, anyagi terén is. A húr, melyet a pénzvilág szabadossága végsőkig feszitett — elszakadt. Bekövetkezett a krach. A szaba­dosságnak gyászos gyümölcse. A szállítások­nál, hadsereg élelmezéseknél pedig a meg­gazdagodásnak csapongó szabadossága — börtönbe juttatott olyan embereket, a kik eddig büszkén, felemelt fővel j írtak kö­zöttünk ... Folytathatnám tovább, de ennyi is elég arra, hogy kifejezhessük azt a bizakodásun­kat, azt a jogos várakozást, melyszerínt ez a világháború hatással, nagy átértékeléssel lesz a szabadságnak helyes felfogására, érvénye­sülésére és áldásos befolyására. Minden té­ren. Az életnek megnyilvánulásában. Az itthoni tünetek ne rontsák le biza­kodásunkat és várakozásunkat. A legértéke­sebb fémek, az arany, ezüst salakok közt nyugszanak. Nagy törmelékeket kell eltaka­rítani, mig hozzájuk jutunk és a maguk tisz­taságában értékessé lesznek. Ezeket a salakokat, törmelékeket majd elbordják, eltüntetik azok, a kik a szabad­ságért harczoltak. A kik a maguk szabad­ságát, jogait a haza oltárára helyezték és helyezik immár másfél esztendő óta. A barcztérről néhány napra haza érke­zett magas méltóságú vezérlő katonától hal­lottam : — Az itthonvalók a mi hős katonáink­tól fogják majd megtanulni: mi a szabadság és mi a kötelesség. Megfogják tanulni az élet igaz értékét és azt, hogy nemcsak a harcztéri életben kell a szenvedélyeket le­győzni, az értékeket megfékezni, a korlátokat elismerni és megtartani, hanem a minden­napi élet harczaiban is. Nemcsak ott a had­viselésben kell fegyelmet tartani, mely nél­kül vereség és bomlás lesz; hanem erre a fegyelemre, a cselekvésnek megszabott kor­látáira az élet harczaiban is éppen olyan szükség van; különben felfordulás, szociális csőd lesz a vége. Igaz szavak. Mélységesen bölcs gondol­kodás. Szabadságunkat vívtuk, hogy a nem­zet egy uj, egy vérben megtisztult életet kapjon. A hol a szabadság fája uj tavaszra viruljon ki. Uj, igaz és helyes felfogásra és érvényesülésre. Arra a nagy történeti és tár­sadalmi tapasztalatra, hogy a szabadság kö­telességek, tehát korlátok nélkül egyesek zsarnokságává fajul. És milliók kötelessége, verejtékes munkája . . . szabadság, méltányos­ság és igazságosság, szocziális belátás nélkül rabszolgasággá sülyed. ... A szabadságnak hősei fogják a nem­zetet az öntudatos és igaz szabadságra ve­zetni . . . Kérelem. Tisztelettel kérjük előfize­tőinket, hogy az esztendő utolsó negye­dében a lap előfizetési ügyét múlhatat­lanul szíveskedjenek rendezni, a hátra­lékokat beküldeni, mea't nekünk igen stilyos fizetési kötelezettséget kell telje­síteni havonkint s főleg az utolsó hóna­pokban. Kiadóhivatal. A király adománya a katonák számára. Bécsből jelentik: A király a ka­tonák karácsonyi jótékonysági akcziójára tízezer koronát adományozott. Egyházmegyei hir. Püspök ur Ömél­tósága a szaléziánusok szentkereszti házának 500 koronát küldött. — Bártfai Kálmán pe- recsenyi lelkészt a honvédelmi miniszter tar­talékos honvéd tábori lelkésszé nevezte ki. — Magyar Bálint ungvári segédlelkész f. hó 20-án szép sikerrel tette le a hittanári vizs­gálatot. Megsebesült nagybányai ügyvéd. Nagybányáról Írják, hogy dr. Vass Gyula ottani ügyvéd, tartalékos főhadnagy Belgrád bevételénél megsebesült és az újvidéki kato­nai kórházban ápolják. Gyászhir. Papp György nagykárolyj lakos Budapesten súlyos betegség után 75 éves korában meghalt. Az elhunytban, ki régi'érdemes polgára volt Nagykároly váro­sának, dr. Papp György szatmárnémeti kir. törvényszéki jegyző édesatyját gyászolja. Rendszer a jótékonyságban. A há­borúval kapcsolatos jótékonyság rendszeres gyakorlására követendő szép példát mutat fel a fehérgyarmati járás közönsége. Többek buzgólkodása folytán megalakult ott a Vörös Kereszt Egylet fiókja, magát Fehér­gyarmatot s a járás területét is körökre osz­tották fel és azokban más-más meghatározott napokon eszközük az adományok összegyűj­tését. A múlt héten Fehérgyarmat első köre s Nábrád, Semjén és Panyola községek kez­dették meg szeretetadományaik beszállítását; amely oly szép eredménnyel járt, hogy eddig két vasúti kocsira való élelmiszert küldöttek be az átutazó sebesült katonák megvendég- lésére vasúti állomásunkon, a Vörös Kereszt által fenntartott ingyenes étterem konyhája számára. A mozgalom élén Jékey Sándorné elnöknő, Szegedy Antal elnök, Dr. Jármy Béláné alelnöknő, és a fehérgyarmati járás Vörös Kereszt egylet fiókjának többi buzgó tisztviselői állanak ; mig a gyűjtésben felkért urihölgyek és a községek jegyzői s elöljáró­ságai buzsolkodnak. Ha mindenütt ily rend­szeresen csinálnánk, a mai rendkívüli időkben, a küzdő hadsereg számára a szeretetadomá- nyok gyűjtését; jóval nagyobb eredményt érnénk el s még sem lennének egyes buzgóbb adakozók annyira túlterhelve. Tragikus halál. Részvéttel értesülünk, hogy szilágyfőkereszturi Tóth József, Szatmár város árvaszékének 16 éven át volt szorgal­mas, derék hivatalnoka a múlt éjjel, 55 éves

Next

/
Oldalképek
Tartalom