Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)

1915-07-04 / 52. szám

2 SZATMÁRI HÍRLAP“ Ott tartunk tehát, hogy a hiva­talnok osztálynak védelemre, gyá- molitására vagy csak némi segítsé­gére is alig van társadalmunkban tényező. Azért kellene legalább a ható­ságoknak, a kormányzatnak rajta lenni, hogy a szabadság versenye, a kihasználás fortélyai, a lelketlen- ségeknek uzsorái ne tegyék tönkre azt az osztályt, a mely a társadal­mi életnek és lehetőségeknek mun káját vezeti, mely munka nélkül a nemzet, a társadalom élettevékeny­ségének kereke megakadna. Pénzbőségre nem számit ez az osztály, de a megélhetésre szüksé­ges minimális lehetőséget mégis csak megérdemli. A A szövetkezés eszméje és gyakorlati értéke. Csodálatos, hogy valahányszor a polgári rendben, életben szövetkezésről, szövetkezeti ön­védelemről van szó, a mi kereskedőink egy nagyobbik fele és a mi újságjaink nagy része idegeskedik, sőt egyenesen a kereske­delem ellen való törekvésről irat, beszél és panaszkodik. De természetesnek, jogosultnak tartja, hogy kereskedők földbirtokot szereznek, a kereskedés mellett nagyobb vagy kisebb gazdálkodást folytassanak. Nálunk ez igy megyen. A szövetkezeti eszme és gyakorlati értéke bizonyos körök­ben, irányzatoknál veres posztó. Nálunk, Ír­juk, mert például Németországban a virágzó kereskedelem mellett éppen a szövetkezetek lettek a népek módosodásának, boldogulásá- sának legelső és legtermészetesebb forrásai is. * Az is különös jelenség nálunk, hogy van pl. gyárosok szövetsége, tehát az együtt­működésnek, az erők tömörítésének és köl­csönhatásának nagy tényezőjét a kereskedők maguk szívesen veszik igénybe, a mihez jo­guk van és amire okuk is van. De már, ha ugyanezen jogokat akarják, pl. a szövetkezeti eszmét a polgári elemek a gyakorlati életben megtestesiteni: akkor kígyót, békát rákiálta­nak magukra a szövetkezetekre és azokra, kik a szövetkezet életképességéért fáradoz­nak. Pedig pl. a gyárosok szövetsége leg­utóbbi ülésén még a gabonaárak maximálisába Elvitték, elröpitették Nótás Katának szép szál jegyesét . . . Forintos Jóskát is. Az elsők elejét. És jött a hir dicsőségről. De jött szo­morú hir is. Ez is, az is elesett. Eltűnt . . . Nem ad magáról hirt. Megsebesült. Kórházban fekszik, messze idegenben. Nótás Kata leste a hirt. Napról-napra szivszorongva leste. Egyszer aztán meg is jött a hir. Fo­rintos Jóskáról, az ő jegyeséről. Szerelmetes minden reményéről. Jóska is harczolt... meg is sebesült.. kórházban fekszik. Óh be szerette volna, ha szárnyakat adott volna neki a jó Isten. Hogy elrepülhe­tett volna oda, a messze idegenbe ? Hogy ápolta, hogy gyógyította volna. Puha keze hogy meggyógyította volna. De szárnyai csak lelkének voltak. A lélek pedig nem mozdulhat, nem röpülhet . . . Máskor Kata meghallotta a hirt . . . abban a pillanatban történt ajkának elnému­lása. Attól az időtől nem hallott senki ember fia nótát az ő szájából. * Aztán megest jött a hir. A rettenetes, megrázó hir. Jóska életben maradt. De meg­vakult . .. — Megvakult . . . zokogott fel a leány és gyönyörű szép arczát kezeibe rejtve zo­kogott. is beavatkoztak. Olcsóbb árakat kívánnak, de ők maguk gondolni sem akarnak arra, hogy hát a mezőgazdasági eszközöket tegyék előbb olcsóbbá. A gépeket, más tárgyakat. . meg a hitelt. * Mostanában bizony sok fogyasztási szö­vetkezet nehéz helyzetbe jutott. De ennek is nem a szövetkezés eszméje, gyakorlati értéke az oka. Hanem éppen a kereskedelmi világ­nak kartelljei, a gyárosok és más szövetkezeti ügyeken kivül eső tényezők. S ha egyes, mondjuk száz és száz szö­vetkezet rendült is meg e tényezők befolyása alatt : abból nem következik, hogy ejtsünk el minden szövetkezést és szolgáltassuk ki a népet, a közönséget a kereskedő világ egyed­uralmának. Tisztességes kereskedő nem fél a tisz­tességes konkurencziától. Kereskedelemre mindig szükség lesz . . és éppen a kereske­delem vitte rá az embereket a szövetkeze­tekre, mint legsikeresebbnek bizonyult véde­lemre. ■ * Idők jele, hogy ma még ott is igy fogják fel a dolgot, a hol csak nemrég még ellensé­geket tapasztalt a szövetkezés, a hol a szö­vetkezetek ellen a fentebb jelzett idegesség, sőt bőszült kirohanások nyilvánultak meg. A „Pesti Hirlapu „Esti Levelek“ Írója pl. csak a minap lépett fel azzal a javaslat­tal, hogy fogyasztási szövetkezeteket kell létesí­teni a főváros minden utozájában. Most pedig „Az Újság“ hasábjain Kenedi Gaza (Quintus) czikkezik a szövetkezetek mellett, írván eze­ket a nagyon megszívlelendő sorokat: „Mindenféle okos levelet kapok, jeleit annak, hogy a háború ürügye alatt indított gyalázatos zsebelés és uzsora ellen a mi egész magyar világunk végsőig fel van há­borodva. Csak éppen egy kis biztatás kellene s a mindenféle ingyenélő közvetítőket és másforma hadi hiénákat egyszerűen bunkós­bottal vernék le, ha nem agyon. Egyenesen kimondom, hogy ezt az országot a tiszteletre­méltó, rendszeres kereskedelem mellett, mö­gött és előtte a semmi tiszteletre nem méltó uzsorások és betolakodó, egészen fölösleges közvetítő üzérek olyan hada szipolyozta eddig is, amelynek egész Európában nem volt és nincsen párja. Itt van azonban egy kedves és okos levél a kezemben. A szukkusa ez: alakuljon össze a városban minden uteza egy-egy fogyasztási közösségé (szövetkezet) és hozassa együtt és közvetlenül a termelő­től a gabonát,, a húst, a zöldséget, a gyü­mölcsöt stb. És mérje szét egymás közt. Ilyet már csináltak ezelőtt is egyes családok, akik az őrült budapesti húsárakat úgy ját­szották ki, hogy Galicziából (ennek is lőttek A falu népe hallotta ezt a zokogást. Szivettépő fájdalmas vonaglást. De aztán a fehérnépség elkezdette a találgatást ... a szapulást. — No most látjuk meg, hogy Nótás Katának milyen a hűsége? —■ Te Juliska, hát te hozzá mennél a Jóskához, mikor ilyen szerencsétlenné lett ? Juliska hallgatott, de a habri Eszter csípőjére tette a kezét és azt mondotta : — Bizony lelkem, már csak vak legény­hez még sem mehet a leány férjhez. így járta a beszéd hónapról-hónapra, mig egyszer csak villámgyorsan terjedt el a hir a faluban, hogy Forintos Jóska haza jön. Akkorra pedig még jobban megeredt a nyelvek áradatja. Hogy hát Nótás Kata mi­tévő lesz most. Nótás Kata pedig még most is hallga­tott. Szivében pedig dúlt a vihar. Lelkét szántogatta a vágy, mert látni óhajtotta — Jóskát. És Jóska csakugyan megérkezett. Vak volt szegény, a mint a hir mondotta. A falu népe körülvette, csókolták, ölel­ték, vigasztalták. Aztán, mikor az édes any­jukkal is jól kisírták magukat, azt kérdezte Jóska: — Nótás Marosa él-e még ? — Bizony, hogy él, de elnémult. Mi­kor hallotta fiam a te esetedet, elnémult és nem dalol azóta I már) külön 5—10 kilós csomagokban postán hozatták a friss húst, persze csak télen. Hát miért ne lehetne éppen ilyen lazsoratörvénye- ket alkotni a fogyasztási uzsoráról és miért ne lehetne egy államilag protegált, országos központi fogyasztási egylettel és annak ezer fiókjával tiporni le a piaczi uzsorát ? Én azt mondom, ez lehet is, szükséges is, időszerű is, a népnek is nagy szolgálat volna. Én még jól emlékszem, amikor a 60 százalékos ka­matról még, csak azt sem mondták, hogy illetlenség. És mit tett az állam, az ország, a haza ? Törvényeket hozott, igen keménye­ket, sőt egy nagy hitelszövetkezetet külön.“ Mi erre azt jegyezzük meg, hogy az országos fogyasztási szövetkezeti központ (a Hangya) már meg is van a fiókok ezrével, mely köz­pont az állam jóakaratu semlegessége mellett működik. A városi lakosságon a so>r, hogy csatakozzék hozzá. * Ha most mér Szatmáron valaki egy oly szövetkezet megcsioálása érdekében fárado­zik, mely szövetkezet „kenyérről“ akar gon­doskodni tagjai számára . . bizony hogy az az ember — jogos, okos és gyakorlati téren fáradozik. Es nem gánesot, de elismerést érdemel. Spektátor. Szatmár-Néméli 1915. julius 4. _ Fü rdőzés. Ki megy ma fürdőre ? A kinek egészsége okvetlenül megkívánja. Az is megszenved a fürdőzésért, kivált ha jókora utat kell megtennie. És hogy ott a fürdőben is, milyen áldozatot kell hoznia, azt elkép­zelhetjük az itthoni állapotokból, étlapokból és piaczi árakból. De hát az egészség az első. S ha valaki teheti bármily kincset feláldoz­hat — a legnagyobb kincsért. Ám, a kinek egészsége jó rendben van, az bizony jobban teszi, ha nem mozdul hazulról. Az utazásnak nehézségei, akadályai könnyen elvehetik egészségét. A fürdőhelyeknek számlái pedig bizony érzékeny eret vághatnak tárczáján. (Igaz, hogy aki ebbe a tárczába, minden ér­vágás után uj tartalmat vihet, az nem törő­dik még oly alapos érvágással sem. No de ha már megvan a módja valakinek, hogy egészségesen is fürdőre mehet — üdülni, pi­henni : legalább a hazai fürdőket keresse fel. Egyik nagy napilapunkban valaki kesereg, hogy a háború mjatt le kell mondani egy külföldi fürdőről. Oly szenvedélyesen bele­szeretett a külföldi fürdőbe, hogy — mint általán a szerelmesekkel történni szokott — egész naivitásba esik. Azt Írja, a kultúrának az lenne magas színvonalú bizonysága, ha egyáltalán a hadakozó felek békében hagy­nának minden fürdőhelyet. Persze, hogy mi­kor a katonák vérfürdőben harczolnak : akkor Jóskának két nagy könnycsepp hullott ki szeméből és csak hosszú idő múlva szó­lalt meg; — Ugye nem szeret már engem Kata ? Aztán ránézett az anyjára, mintha megijedt volna kérdésétől. — Meg fogsz győződni édes fiam, mon­dotta elfogódva az öreg asszony, hogy még most is szeret. — Szeret 1 ? Kiáltott fel Jóska és keser­vesen zokogott. * E pillanatban gyönyörűséges hang üté meg a bentlevők fülét. Szép, magas, messze- hangzó dal, minő csak az égből hangoz- hatik: — Csakhogy itt vagy édesem. Egyetlen egy mindenem! — Szólott a dal, de tovább nem hangzott. Kata és Jóska egymás keblére borulva zo­kognak, sírnak, aztán édesen enyelegnek és az esküvőről beszélgetnek, tervelgetnek. . . Hej, leányok, nincs is szebb virága a ti sziveteknek, mint örök hűségetek. Mester.

Next

/
Oldalképek
Tartalom