Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-07-04 / 52. szám
XXIV. évfolyam Szatmár-Németi, 1915. julius 4. szám 52. SZATMÁRI HÍRLAP 91 (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAlP előfizetési Ára: Egész évre Félévre 10 K — i. 5 . - . Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona_ Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR, Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. Bakkay Kálmán kiadóhivatali főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden Réten kétszer: szerdán és vasárnap Pénzbőség* van a népnél, mondják és ki-ki szerzett tapasztalatából igazolhatja ezt a jelenséget. Olyan értékek forognak a populusznak kezében, a milyenről neki még álmai sem voltak. Egyes vármegyéknek hivatalos jelentéseiből tudjuk, hogy sokan még a legkedvezőbb feltételek kapcsán nyújtott kölcsönöknek huszonöt-harminc százalékát is visszafizették a háborús idő alatt. Sőt községekről Írnak, a hol egyes gazdák olcsó kamatra adják ki pénzüket. És vesznek; nem drágáinak semmit, mert pénzük van. Hát örülnünk kellene ennek a jelenségnek, ha vele párhuzamosan nem ütné fel sötét arczulatát, kínos, gyötrelmes helyzetét az éppen ellentétes állapot, szomorú helyzet. Az t. i., hogy társadalmunknak egy osztálya pedig, nagy, hatalmas kiterjedésű osztálya valósággal nyomorog, szomorú pénzügyi viszonyok közt vergődik. A hivatalnoki osztály, az állandó fizetésű tisztviselő osztály érzi legjobban ennek a háborús időnek, ennek a helytelen drágaságnak méregfogait, nyomasztó, szinte elviselhetetlen terheit. Hozzájuk csatlakoznak e tekintetben az iparos osztálynak azon tagjai, kiknek mestersége, üzlete megakadt, pang; a kik munkahiány miatt ölbe tett kezekkel kénytelenek a mindennapi kenyér- kérdéssel harczolni és megküzdeni. A termelők, a kereskedők, a munkások a háborúnak általános és jól felhasznált czége alatt jövedelmük fokozatos emelkedésében részesülnek. A fogyasztást lendületessé, bőségessé tette a hadviselés, a menekülteknek bőséges pénzforrásai. A nép jólétére, sőt gondtalan napjaira nagy hatással volt a hadi- kölcsön. A kinek ma eladni valója van, igazán azt se tudja, meddig kelljen fokoznia terményeinek értékét. Egyszóval minden emberfia előtt uj pénzforrások nyíltak meg a szállítások és más körülmények folytán is. A hivatalnoki osztálynak számolnia kell azzal a fizetéssel, amivel munkája díjazva volt a normális időkben. Becsületes, lelkiismeretes hivatalnok legtöbbször egyetlen koronával sem emelkedett a fizetése osztályában; és mégis az ötszörös árt kell fizetni sok mindenért Egy lépést se tehet, hogy ne érezze szükségleteinek beszerzésénél a maximális áraknak sötét szárny- csattogását. És a kik egykor, nem rég irigykedve emlegették, nézték a hivatalnoki osztálynak kész fizetését, azt a biztos hónap elsejét: most talán nem is sejtik, hogy az a szerencsésnek, boldognak látott hivatalnok, tisztviselő azon az elsején valóságos kinpadra kerül, mert ösz- szefut tekintete előtt az a teher, a mi az ő fizetésére ráfekszik. Családos, több gyermekű hivatalnok ember ma sohasem tapasztalt szomorú helyzetben van. Húst is alig ehetik, mig a populusz bőségében van a szárnyasoknak. Azt a lelketlen élelmi uzsorát, a miből egyes osztályok ma pénzelnek. tőkét gyűjtenek — a hivatalnoki osztály érzi meg rettenetes módon. Ki segíthet ezen az állapoton? Az állam? Rettenetes felelősséget és óriási terhet, súlyt hordoz vállain. Még gondolni sem gondolhat most az ő hivatalnokaira. A pénzintézetek ? A pénzintézetek legjobban ismerik a hivatalnokoknak helyzetét. Ott ugyan pénzforrásra ez az osztály nem számíthat. ■■ Orökhüség*. — A Szatmári Hirlap eredeti tárczája. — A magyar leány szereti a nótát, a dalt. Munkája közt otthon, vagy a ringó kalászos réteken, szőlőben, zsongó erdőkben legnehezebb munkája közt is dalra fakad a kebele, mert úgy mondják; „Magyar leánynak aranyos a kedvel“ Nótás természetét a magyar leány őseinktől örökölte. A legeslegrégibb korban, (alig hogy ide, ebbe a szép hazába költözködtek a mi őseink) már szerették a nótát a magyar hajadonok. így például fel van jegyezve, a következő kis történet. Gellért püspök egyszer a királyhoz, szent Istvánhoz sietett. Az ut hosszú volt ám akkor, hónapokra terjedt. Hát jó Gellért püspök könyvet is vitt magával, hogy olvashasson. Öreg estére vált az idő, mikor egy faluban imeg kellett szállnia. Már lepihentek utitársával, de Gehörtet nem fogta az álom, hát olvasgatott. Éjféltájban egyszerre kövek zörgése, súrlódása hallatszik. Mi lehet az, gondolkozik jó Gellért, aki még kézi malmot sohasem látott. Aztán dalt, nótát hall. Szép dal volt ez, szivet fogó magyar dal, nem csuda, ha a püspököt egészen elragadta. — Valter, — szólítja meg társát a püspök — Hallod a magyarok dalát, milyen édesen hangzik? Aztán ismét olvasni kezdett, de a dal még édesebben hangzott, hogy a püspök elragadtatva kérdezte: — Ugyan miféle dal lehet ez, mely annyira a lélekhez szól 1 — Magyar dal, felelt Valter. Az a magyar leány, a ki énekel — urának a szolgálója. A leány ez időben őrli urának búzáját, mert itt másféle malom nincs. — Boldog ez a leány, — szólott a püspök, ki másnak szolgálatában is édesen végzi kötelességét. Hát ugyan miért hozakodom ezzel a régi dologgal most elő, mikor én Nótás Kata históriájának elbeszélésébe akarok fogni. Mert Nótás Kata is édesden végezte munkáját, és boldog volt, ha dalolhatott. Mert úgy nem tudott dalolni senki sem a faluban. De mit mondok, hogy a faluban ... talán kerek a világon sem . . . Szépen csattog a fülemile is, hej, de mi volt a fülemile dala, a Kata nótájához. Mikor estenden megcsattant a hangja, mesz- szebb hangzott, mint a harang hangja és olvadóbb volt, mint az ezüst csengése. Nem is hitták másképpen a faluban csak Nótás Katának. Ha idegen kocsi ment keresztül a falun, sokszor meg-megállott. Hátha Nótás Katát meghallhatják ! Mondják, hogy olyan nótákat is énekelt, minőket még soha senki sem hallott. Azt tartották a falubeliek, hogy ezek a nóták az ő kebléből fakadtak, mint az erdő csalogányának, melyet soha senki nem tanított a gyönyörűséges szép trillákra. Hanem egyszer csak elnémult a falu csalogánya. Nótás Kata ajka bezáródott, hosszu-hosszu ideje, hogy nem nyílt az ki a dalra >. . . Mint a szép nagy kertben egyszer csak megszűnik e csalogány éneke és a kert gazdája busongva töprenkedik, hova szállott az ő madara : úgy tűnődött a falu apraja, nagyja Nótás Kata hallgatásán . . . Hiszen gyászos esete sem volt 1 Térítőn nem feküdt senki az ő házukban, sirt sem ástak a temetőben se anyjának, se apjának, hát kit gyászol? Pedig valójában gyászolt. Mert térítőn feküdt az ő boldogsága, aztán sirt is ástak annak, csak azt nem tudja, behantolták e már ? Kitört a nagy, a világ népháboru. Csatába-halálba indultak a legények . . . Virágos vonatok vitték, röpítették . . . délre, északra, nyugatra a legények “elejét“.
