Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-03-10 / 19. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1915. márczius 10. A Szatmári Jótékony Nőegyesület Értesítője legutóbbi közgyűléséről az 1850. évtől 1880. évig terjedő történet. És értékes füzetet lelki emelkedettség és a visszaemlékezésnek jól eső örömei közt olvastuk. Jótékonyság volt e földön a nőegyesületeknek keletkezése előtt is. És lesz, ha ez egyesületek már — a mi nem kivónatos — megszűnnének. Ez egy. Más pedig: nem szükséges, hogy valaki a nőegyesüieteknek tagja legyen, hogy jót tehessen. De mégis, olvasván e füzetben a nőegyésületnek 1850—1880 ig való élettevékenységét: éreznünk kell, hogy az egyesületekben nagy erő van. Hatalom és nagyrabecsülendő tervszerűség, a mivel oda tudott jutni, a hova egyesek tekintete, jótékonysága el sem ér. Hogy az ilyen jótékony egyesület — valóban igaz — egy nagyobb családhoz hasonló, mely családnak minden tagja egyetlen gyermeküknek, a „Jótékonyságának szolgálatában, fejlesztésében, sok oldalú tevékenységében szorgoskodik. Minden családtagnak megvan a maga kötelessége, szeretete, gondossága, ambicziója, eszménye, áldozata. Ily családban ez a gyermek, a „Jótékonyság“ csak nagyra, nemesre nőhet és áldásoknak apostolává fejlődhetik ki. Beszélhetnek, Írhatnak hiúságról, külsőségekről. Kicsike kis ellenvetés és tényező ez az általános nagy értékekhez képest. A hol szeretet van, ott győzelem is lesz. A szeretet legszebb győzelme, hogy még a hiúságot is szolgálatába kényszeríti és a külsőség, megfelelő keret nélkül a gyémánt sem fejtheti ki ragyogó értékét. A nőegyesület tevékenységét, az egyesületi életben tiszteletreméltó időknek eredményes működését bemutató füzet ezekről az igazságokról tesz tanúbizonyságot. Az első alakulástól keresztül a szervezkedés munkáján; az időszakok tevékenységén, a Dologházon, az árváknak hajlékán, a kormányzatnak gazdag és tekintélyes névsorán és az adományokon mutatja be városunknak e nemes egyesületét. A múltban és a jelenben. S ha igaz, hogy valamely intézményt, fejlődést, melyet ma látunk, ismerünk a maga mivoltában, csak úgy érthetünk meg igazán, ha keletkezésétől kezdve fejlődésében kisérjük: úgy e füzetnek olvasását mindenkinek melegen ájánljuk. A jótékonyságra is alkalmazhatjuk a törvényt, hogy belőle egy porszem sem vész el. Itt is a szeretet munkájának történetében, régi emlékek, a jótékonyságnak már talán elporladni látszó virágai újulnak fel és kelnek életre. Nevek, melyeket feledtünk, jótékony kezek, melyek temetőinkben porladoznak. Érdemes lesz ezekről részletesen Írni. Folytatjuk. A katonák szive. Amíg katonáink a harcztóren küzdenek, az itthonmaradottaknak egy nagy kötelességük van : gondoskodni arról, hogy a feleség, gyermek vagy szülő ne éhezzék, ne szenvedjen addig, amíg a kenyérkereső férfi a hazáért harczol. Ha majd vége lesz a háborúnak, bizony sokan hiába fogják várni, hogy hazatérjen az, aki épen, egészségesen ment el a nyár közepén. Lesznek — sajnos — özvegyek és árvák, de a nemzet gondoskodni fog arról, hogy éhezve ne gyászoljon senki, a társadalom tudni fogja, hogy mivel tartozik a hősök hátramaradottjainak. A gyűjtés már megindult és arról tudomást szereztek katonáink is. Eddig is vitézül küzdöttek, de gyakran eszükbe jutott, mi lesz a csa ádjukkal, ha ők ott maradnának örökre a becsület mezején; most már nyugodtan harczolnak, hősiességükből nem von le semmit a gond. Megható levél érkezett egyik budapesti napilaphoz a harcztérről, az 51. gyalogezred második munkáscsapatának parancsnokságától, amely a következőkép szól: Itt a távoli harcztéren ia tudomást szereztünk ama lelkes mozgalmakról, a melyekkel az otthonmaradottak, akik messze idegenben életünket-vérünket áldozzuk hazánkért, rajtunk és otthonhagyott szeretteinkén segiteni igyekeznek. A sok mozgalom közül a legkedvesebb nekünk az, amely a harczban elesettek özvegyeinek ős árváinak szükségén óhajt segiteni. Hiszen mi is legtöbben öreg szülőket, feleséget, gyermeket hagytunk otthon — mennyivel nagyobb a mi elszántságunk, mennyivel bátrabban sziliünk sikra akkor hazánk szebb jövőjéért, ha tudjuk, hogy halálunk esetén a mieinkről gondoskodnak. Ez indított bennünket arra, hogy néhány nélkülözhető filléreinket összetéve, csekély erőnkhöz képest áldozzuk a haza oltárára, Gyűjtésűnk eredményét egyszáznyolcz korona hatvan fillért mellékelve külejük azzal a kéréssel, hogy az elesettek özvegyeit és árváit segitő alaphoz eljuttatni szíveskedjék. Áldás fog fakadni ott, ahová eljutnak a derék katonák fillérei. Megfigyelések czimén igen megfigyelésre és kellő ellátásra méltó dolgokat ir a „G. K. Szemle". A többi közt például ezt: — Gyakran megtörténik most, hogy az ember üres kereskedésekbe megy be s ha kérdi, hová lett a portéka, azt a feleletet kapja, hogy a katonaság mindent, megvett. Aztán uj áruval újból megtelik a bolt s pár nap múlva ismét nincs semmi benne. Amennyit kérnek, annyit kapnak áruikért a kereskedők s gondolhatjuk, hogy igen sokan közülük már szép nyereségre tettek szert. Nem irigyeljük tőlük ezt a nyereséget, csak fölvetjük a kérdést, hogy miért adhatja el a kereskedő nagy haszonnal a maga portékáját s miért szabják meg a vevők csak épen a gazdálkodóknál a szarvasmarha, a széna, a krumpli stb. árát úgy, hogy a termelésre még rá kell a termelőnek fizetnie ? Vájjon miért viszik el ingyen is a gazdálkodók terményét ? Az igazság csak egyféle. Ha el lehet vinni 100 szekér szénát 400 koronáért, ha meg lehet venni 200 koronás tinót 70 koronáért, akkor el lehet vinni a kereskedőtől az 1 K 20 filléres rizst 20 fillérért és igy tovább. Miért kell csak a gazdálkodónak veszítenie ? A mióta a kormány ezen ügyben kiadta ismert rendeletét, javultak ugyan a viszonyok, de azért még mindig rengeteg a panasz. A magyar anya szive. Az anyai sziveket talán sohasem telték még olyan erős próbára, mint a nemzetek mostani öldöklő harczában. Milyen nehéz az anyának megválni gyermekétől, búcsút venni tőle — talán örökre, elengedni azt, akit minden veszedelemtől évek hosszú során át féltve őrzött, a golyók gyilkos tiizébe. A magyar anyák csodálatos hősök, akiknek erős a szivük és ha sajog is belé a lelkűk, nyugodtan, bizalommal adják legdrágább kincsüket, a fiaikat, a hazának. Könny alig csordul ki a szemükből, amikor megválnak tőlük és csak akkor zokognak, ha üres lesz a ház, ha egyedül maradnak otthon. A gondolatuk ekkor elszáll a messze idegenbe, ahol „a gyerek“ van, lélekben ott vannak nála és minden áldozatra képesek, hogy könnyítsenek a sorsukon. Szegedről is elvitték néhány hónappal ezelőtt egy öreg magyar parasztasszony egyetlen fiát. Gimnáziumba járt, kitanult és igy egyéves önkéntes lett a császár városban. Az anyja beletörődött, hogy elszakították gyermekétől és csak akkor kezdett aggódni, amikor a Tisza felől hűvös őszi szól kerekedett és száguldva söpörte végig a körtöltés-sort: arra gondolt, hogy a fia kora hajnalban a gyakorlótéren megfázhat. Nem szól senkinek semmiről, összepakkolt minden féle jó meleg téli holmit és nekivágott az országúinak. Gyalogszerrel vándorolt faluról-faluról, községből városba, eső utolérte, hűvös szél átjárta, országút sara belepte, de csak ment előre, amig el nem jutott Bécsbe. Meg is érkezett, de nem tudta a sok kaszárnya közül, hogy melyikben van az ő fia. Addig kérdezősködött mindenfelé, amig eljutott az egyik hadosztály parancsnokához és annak elmondotta, mi járatban van. Az aranygalléros tiszt azután intézkedett, hogy elvezessék a fiához és áz anya átadhatta az ajándékot. Azóta a szegedi gyerek még jobb kedvvel tanulja a katonai mesterséget odafönn a bécsi gyakorlótéren. HÍREK Heti Naptár — Szentek élete — Márczius 10 én. A szebásztei 40 vértanú emlékének napja, (f 320.) A hitnek ezen bátor hősei a negyedik század elején, a római uralom alatt levő Arméniának Sze- bászte városában bizonyították be, hogy nem csak hisznek Krisztusban, de érte meghalni is tudnak. Őket is, mint annyi millióját a keresztényeknek felszólították, hogy tagadják meg hitüket. Nemcsak visszautasították e felhívást, de ott, az őket kínzó ugyneve- vezett „villámszóró légió“ előtt nyílt vallomást tettek hitükről. A biró kiadta a parancsot, hogy mind a 40 kereszténynek zúzzák szét a csontjaikat. Meg is tették. Aztán máglyára hordták a megkínzott vértanukat, hol porráégtek. Brixenben fényes templomot emeltek emlékükre. Márczius 11-én. Se. Eugolius. (f 859.) Áldozópap, vértanú. A szegények atyja, „mindenkinek mindene“ — Írják kortársai. Spanyol. Márczius 12-én. Nagy szent Gergely, (t 604) Pápa. A kath. egyháznak, keresztény kultúrának gondviselésszerü nagy férfia. Tudós, a szentirásnak és szent atyák müveinek nagy ismerője. Róma második megmentője (a longobardok betörése ellen.) Nemzetek téritője, nagy szervező és alkotó erejéről a történelem beszél. Az egyház szellemi és fegyelmi életének ujjjáalkotója. Négy zsinatot tartott. Az isteni tiszteleteket rendezte és fényre emelte. Az úgynevezett gregoriánus énekkel, melyet maga is szerkesztett, tanított — megalkotja az egyházi zene és ének ama rendszerét, mely méltósággal teljes egyszerűségében égbe emeli a lelket. Csak az egy Prefacziót (Vere dignum . . .) említem, melyről Bethoven úgy nyilatkozott, hogy oda adná érte minden dicsőségét. Rengeteg tudománya, tekintélye kapcsán is „Isten szolgái szolgájának“ nevezte és tekintette magát. Nagy emberszerető, ki tizen- kétévi pápasága után méltán érdemelte ki a „nagy“ nevet. Márczius 13-án. Se. Eufrasia. Királyi vérből származott szűz. A ki az alázatnak eszményképe volt. A rabszolgáknak pártfogója és megmentője. Velük dolgozott, segített nekik már gyermekkorában. Köveket hordott, a mivel a szolgálatkészségnek és alázatosságának példaképe lett. (f 410.) Mározius 14-én. Sz. Matild császárné. A szász fejedelmi család ivadéka. Korának legkiválóbb szépsége. Madarász Henrik néven ismert német császár neje. Példás anya és feleség. Mig férje a harezokban távol volt... otthon és népe között .igazi apostolnőként a jótékonyságnak ól. Férjének védő angyala és támasza. 23 évi boldog házasság után özvegy. Mint ilyen nagy szenvedéseknek és megpróbáltatásoknak volt kitéve. Fiai egymással harezba kerültek. Ő neki is menekülni kellett. Végre a fiai is megtörték és ő, mint népének jótevője végezte életét, (f 968. márczius 14.) A Magyar Űrinek Egyesülete hálás köszönetét mond több kath. főpapnak, köztük Szatmár megyéspüspökének, dr. Boromisea Tibornak — nagyobb adományaiért, melyekkel a nemes czólu egyesületnek tevékenységét elősegítették. Gyászhir. Kiss M. Tibalda irgalmas nővér 30 éves korában Munkácson múlt hó 26-án meghalt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. Tiz és fél évig ápolta a betegeket hittel, reménnyel, szeretettel, odaadással. — Nyugodjék békében.
