Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)

1915-06-16 / 47. szám

Szatmár-Németi 1915. juinus 16. SZATMÁRI HÍRLAP“ O'. HÍREK Két kitüntetés. Mint lapunk mull számában közöltük, # egyházmegyénkben püspökünknek érthető l előterjesztésére két kitüntetés történt. A ki- ’ rály Úlfert Alfonz hnszti esperes-plébánosnak a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett Kőrös * folyó melletti kereki czimzetes apátságot; &zalay Sándor beregszászi főesperes-plebános- nak a Szent Antalról nevezett lechoitzvölgyi ^ czimzetes prépostságot adományozta. A kitüntetettek régi munkásai, törzsö- kös tagjai a mi egyházmegyénknek. Ulfert Alfonz huszti esperes-plebános született 1845. esztendőben Munkácson Al- dozó-pappá 1868-ban szentelték. Káplánko dott Nagybányán, Szinérváralján, Beregszász­ban, Ungváron, Szatmáron, Huszton, Fe­hérgyarmaton. 1875. évben viski adminiszt­rátor lett, majd 1881. parochus, 1892. évben huszti plébános, majd 1893. évben a huszti kerület esperesévé nevezték ki. Otthonát, munkakörét, hiveit szerető ember; tele a kedélynek és életérzetnek gaz­dagságával. Szerepelni nem óhajtott, de mind­nyájan tudtuk, hogy dolgozik ott, a hova Isten rendelte. A hetven éves ember ma is hetvenkedik a munkában és káplán nélkül teljesiti lelkipásztori kötelességeit. * Szalay Sándor, a másik kitüntetett, 1852. esztendőben született Munkácson. 1874- ben szentelik pappá. Káplánkodott Csanálo- son, Nagybányán, Felsőbányán, Munkácson, Szatmáron. 1880-ban kisegítő tanár a szat­mári képezdén ; 1882. évben a kir. tanítókép­zőnek rendes tanára és spirituálisa. 1896-ik évben adminisztrátor Beregszászban — majd parochus. Aztán esperes és íőesperes. Mindig munkás, kötelességét ismerő és teljesítő pap és tanár. Egyéni értékét sze­mélyének tiszteletreméltósága, inegbizható- sága és fedhetlensóge segítik és emelik min­den téren. Úgy látszik mostani emelkedése is azon tiszteletreméló szolgálatokban gyö­keredzik, melyet eltekintve papi zélusától — vármegyéjében, mint főesperes és nehéz helyzetben megbízható egyéni és társadalmi ember,, kivívott. Őszintén az émelygőségnek és gerincz- telenségnek minden ize nélkül kivánjuk Egy­házmegyénk két kitüntetettjének, hogy a jó Istentől is érdemlett jutalomnak tiszta örö­mét élvezzék. A Főpapi látogatás. Gróf Majláth Gusz­táv Károly erdélyi püspök főpásztorunk lá­togatására ma délelőtt városunkba érkezett és udvari papjával a püspöki pálotában szál­lott meg. Frimicziák. Tőkés György ujmisés f. hó 14- ón hétfőn reggel 7 órakor mutatta be első szentmiseáldozatát a zárdatemplomban "Varjas Endre kir. kath. főgimn. hittanár manuduktorsága mellett. — Faulvetter János ujmisés Nagymajtényban primicziázott f. hó 15-én kedden. Manuduktora Czier Ferencz nagymajtónyi plébános volt. — Erdélyi Alajos Mezőtárkányban, (Heves m.) f. hó 20-án va­sárnap fogja bemutatni első szentmiseáldoza­tát. Manuduktora Ludeser Sándor mezőtár- kányi plébános lesz, az ujmisés nagybátyja. Szónok: Lehmann Kálmán mezőtárkányi káplán. — Czumbel Lajos szintén jun. 20 án primicziázik Szaniszlón Dr. Szentgyörgyi Jordán Károly apát-kanonok, papneveldéi kormányzó vezetése mellett. — Nemes István a szatmárnémeti ferenezrendiek templomában junius 20-án, vasárnap reggel 8 órakor. Manuduktora Benkő József apát-kanonok plé­bános. Szónok : P. Marczell ferenezrendi atya. — Pirsalszky Ferencz Munkácson jun. 20-án. Manuduktor: Veszprémy Sándor munkácsi esperes-plebános. Szónok : Podaril József be­regszászi káplán. — Sörös János jun. 27-én, Nagymihályban (Zemplén vm.) Manuduktor: Oppitz Sándor tb. kanonok, nagymihályi es­peres-plebános. Szónok : Sirola Károly nagy- zalacskai plébános. A szerb békehír. Mi is érintettük ezt az igen komolynak látszó hirt, hogy Szerbiá­ban valami készül. Lélektani és politikai okok­ból nem találtuk lehetetlennek, hogy Szer­biában még — vannak józan, Ítélő lelkek is. Most azonban komoly forrásból Írhatjuk, hogy a szerb lapoknak a béke érdekében kifejtett akcziója egyszerűen azért lehetetlen, mert Szerbia még mindig mámorban leledzik, szen­vedései még mindig nem voltak elég erősek a kiábrándulásra Elismerés a városi hatóságnak. Soha nem bántjuk azokat, testületeket és egyeseket, kik hivatva vannak sokszor nagyon nehéz körülmények között a társadalom, a kö­zönség érdekeit szolgálni. Nagy figyelemre, tapintatra és belátásra van itt szükség. Még is lapunk volt az, amely bizony erős és nyílt kifejezéssel követelte, hogy utczáinknak ön­tözése el ne maradjon. Beismeréssel és elis­meréssel honoráljuk városi hatóságunknak ez irányban való gyors és komoly intézke­dését. Az öntöző kocsik megjelentek azokon az utcza vonalakon, melyeket megjelöltünk. Sőt . . . azon mellékutczára is jutott seprés és viz, — ahol a „Szatmári Hírlap“ szer­kesztősége lakik. Ma az utcza lakosságának köszönetét kaptuk, mire az volt a válaszunk, hogy elismerésünk a városi hatóságnak ak­kor lesz teljes, ha ezen igazán megbecsülhe­tetlen figyelemben — minden utczát részesíti, addig körsétákat sem teszünk. A helybeli róm. kath. tanitókép zöben az 1914/5 iskolai évben 12-en nyer­tek tanítói oklevelet. Névszerinti Babicsák János, Osernai István, Dombrády Antal, Erdei Lajos Gyelko Mihály, Haramura And­rás, Kirchmájer Béla, Kiss Károly, Mártin János, Tomka János és Laskai Jenő. Húshagyó napok. Bódy Tivadar fő­városi alpolgármester a drágasági ügyben tartott tanácskozáson bejelentette, hogy a kormány a fővárossal történt megállapítások szerint a huskérdésben, — mert a drágaság ma száz alkérdésre oszlik — rendeletet ad ki, amely korlátozza a húsfogyasztást, meg­állapít húshagyó napokat és szabályozza az árakat is. Helyes. Rendben vagyunk. De vájjon ezen rendelet után is — lesznek-e sokan, mint ma vannak, akik egy libáért — miért — hartnincz—ötven koronákat — Ígér­nek és adnak. A drágaság titka ott van — a közönségnek tárczájában. A háború. Minden hiteles és megbíz­ható jelentés arról szól, hogy igazságos ügyünk a győzelmek utján van. Nem egyes hírlapíróknak — még a czenzurán keresztül­jutott tudósításaiból lehet és kell ezt az Íté­letet megállapítani, hanem Hőfer altáboruagy- nak jelentéséből. Hőfer jelentéseit olvasni kell tudni. Azokban a jelentésekben mindig igaz­ság van. S ha valamikor és valaha igaz volt, hogy mindig igazat kell mondani és írni, de a közérdek nevében nem szükséges minden igazságról kotyogni; úgy az ő jelentéseiben érvényesül ez az igazság. A maroknyi maqyar, nagy, szinte mórhetlen erőkön győzedelmes­kedik. Levél Krasznabéltekről. A „Szatmári Hírlapiban intézett b. felhívás óta szívesen értesitem a Szerkesztő urat én is arról, hogy Hitelszövetkezetünknél híveim a Il-ik hadi- kölcsönre kerek 50.000 koronát fizettek be. (Az első hadikölcsön csak 10.400 korona volt.) * Az Országos Hadsegélyzö Bizottságnak „Fémet a hadseregnek“ akcziója felhívására május hó 18 án 84 kg. sárga-vörös réz és 9 kg. ón-ólom fémet küldtem fel a- budapesti tüzérségi anyagszertárnak. A fémet az elemi iskolás gyermekekkel végeztettem, a kik kö­zül 3 fiúcska buzgólkodott különösen: Heim Pali V-ik, Heim Józsi IV-ik (Heim Pál ke­reskedő — buzgó hívem — fiai) és Hartman Feri (Hartman Pál egyházgondnok fia) IV-ik osztályú tanulók, akik igazán megérdemlik, hogy lapodban megdicsérd őket. Bizonyára érdekelni fogja sokakat, hogy mi mindent hoztak össze a gyermekek; a mennyire emlé­kezem elsorolom: 8 rézüst, 2 permetező, 7 vasaló, 2 gyertyatartó, 1 mozsár, csengettyűk, régi mérlegsulyok, rézdrót, rézlap, csavarok, kilincsek, csövek, régi pénzek rézemlékérmek, 3 rézgombok, kis rézszitadarabok, kanalak, disz- szögek, kis réztálkák, órakerekek, derelyevá- gók, tollszárvégek, iróntartótokok, dohány- tárcza, rézgyűrűk, gyüszük, brostük, lámpa- srófok, közönséges pipakupakok stb. Ólom­darabok, játéktárgyak, ónkanalak, ólomgolyók, staniol, czinkplédarabok stb. Érdekes volna tudni, hogy vármegyénkben mennyi fém gyűlt össze a Hadsereg részére. Ez ügyben szintén intézhetne felhívást a „Sz. H.“-lap. Bohus. Megtalált gyűrű. A szent János (Ferenezrendiek) templomából kiindult ur- nap.i körmenet alkalmából, az irgalmasren- diek templomában egy arany gyiirü találta­tott. Tulajdonosa átveheti az irgalmasrendiek főtisztelendő házfőnökénél. Meggyérés idején. Anya: (kis leány­kájához.) Nézd csak meg magadat Iluskám a tükörben, bekented az arezodat meggyel és milyen csúnya vagy. Kis leány: (a tükörbe néz) Jé! Ma- muska; olyan vagyok most, mint Juczi néni, mikor pirositóval befesti magát. Az uzsoki sírkereszt. Az uzsoki há­góért vívott harezok örökké nevezetesek lesz­nek a magyar történetben. Sok jó magyar vér ömlött Uzsok környékén, hogy az ellen­ség erejét megtörhessük. És megtörtük; Az uzsoki temetőben levő honvédsirkereszt feli­rata a következőket mondja : Vándor, vedd süveg-ed, S imaszőval állj meg e helynél. Fent a tetőn nyugszik száztíz hős dalia. Drága a rög, melyen állsz, Honvéd vér vette meg újra, S jászkun anyák könnye Százszor megfizető. Kaszárnyában. A kapitány dühösen szól az önkéntesekhez: — Mivel puczolják a puskát? — Száraz rongygyal, — mondja az egyik. — Olajjal, — szól a másik. A kapitány nagyon haragszik. — Hallatlan tudatlansági Hát nem ol­vasták a szabályzatban, hogy a puskát a leg­nagyobb gonddal kell puczolni? Tanuló felvétetik fizetéssel azonnal, Somlyay Gyula divatüzletében, Deák-tér 10. Egészségi Tanácsadó. Fagyás ellen. A megfagyott testrész gyakran (nemcsak télen) fájni szokott. Ezen fájdalom ellen nagyon jó a következő kenőcs : veszünk egy evőkanál faolajat, egy evőkanál teljesen tiszta mészvizet, ezeket jól összeke­verjük és a megfagyott testrészt gyakran kenegetjük vele. A fejfájásról. Egy nevezetes idegor­vos, egy közegészségügyi folyóiratban néze­teit mondja el a fejfájás és annak különféle nemeiről. Minden fejfájásnak meg van a maga oka és ezt a fájdalom neme és helye után azonnal felismerhetjük. Ha kellemetlen nyomást érezünk homlokunkban, szemeink fölött és panaszkodunk szédelgésről és ét­vágy hiányról, úgy a fejfájás oka elrontott gyomor. Egy kis kiéhezés az ily esetben a legjobb gyógymód. Ha a fájdalom a hom­lokban igen nagy és lázas tünetek is mutat­koznak, akkor ez már nagyobb bajnak az előjele; az ily esetben legjobb azonnal or­vos tanácsához folyamodni. Láz- és szédel­gés nélkül, homlokunkban mutatkozó tartó- sabb fájdalom azt jelzi, hogy a tüdőben valami nincs rendben. Ha gyakran panasz­kodunk fájdalomról, mely fejünk hátsó ré­szében mutatkozik, úgy szükséges a máj tüzetes vizsgálata jó orvos által, mert az ily óvatosság mellett nagyobb bajnak vehetjük elejét. Szúró fájdalom a fejben vérszegény­ségre mutat, erős egy oldalon mutatkozó fej­fájás pedig okvetlen jele nagyfokú ideges­ségnek, ami ellen a hosszabb nyugalom tel­jes csendben és homályosságban képezi a legjobb gyógyezközt. Ha a fájdalom rövid megszakításokkal lép föl és az egész fejen terjed el, úgy ez legtöbb esetben reumatikus fejfájás, a mely meghűlés vagy léghuzam által támadt. Ily esetekben a fejnek melegen tartása és jó izzasztó fürdő használ legin­kább.

Next

/
Oldalképek
Tartalom