Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)

1915-03-17 / 21. szám

Szatmár-Németi 1915. márczius 17.

igazi művészt jellemző, belülről buzogó őserőt bizonyít már ez a három képe is. S mi nem adunk sok időt neki: 4—5 év múlva kezd majd hires emberré lenni s ha a sors is úgy akarja: büszke lesz még Szatmár városa erre a szülöttére.

Dr. Batkovszki Vincéé

Háton templomi énei és vallásoság 1848-ban.

A szabadságharcz fegyverbe szólító lelkesedése belekapott a lantok húrjaiba. Mig Kossuth szónoklatokkal tüzelte a népet, hatásosabbnál hatásosabb harczi riadók hangzott a kaszabadság költőinek ajakán. Jámbor Pál is pl. alig néhány hét alatt 3 nyomtatott füzet harczikölteméuyl irt. Petőfinek

„Trombita harsog, dob pereg;

Kész a csatára a sereg"

kezdetű versét decz. 14-én a képviselőházban is felolvasták.

Mint mai szomorú napjainkban, úgy abban a vért, életet követelő időben is szö- vegeztek alkami egyházi énekeket is. Mig itt- ott pl. Váczott már decz. 12-én ágyuöntésre ajánlotta fel az áhitatos imára hivó harangokat és ezek az ércznyelvek nemsokára erdő-nmezőn súgták : „Ne bántsd a magyart!“, addig a templomok tömjónillatos boltivei alatt uj ének hangzott fel, az otthonmaradottak ajkáról, esdekelt a szabadság Istenéhez, a seregek Urához. Uj ének „Jertek keresztény lelkek“ mintájára dallamára készült, így hangzott:

„Isten ki annyi vész közt megtartád hazánkat,

Jer most is oltalmunkra, vezéreld csatánkat;

Az élet és halál sorsát te intézed,

Csak tőled vár szerencsét s áldást magyar néped, Uram, segíts meg!“

A nemzeti szabadságért harczolni szent ügy volt, nem jellemezte azt franczia vallás- talanság. Sőt éppen a vallásosság adott erőt a maroknyi népnek, vigasztalója is csak vallásossága volt az annyi csapással sújtott nemességnek, köznépnek. Az a decz. 20-i országgyűlés, amely a hősneveknek aranytáblára Írását, a vitézi érdemkeresztek készítését határozta el, azt is kijelentette, hogy gyászmiséket mondat, ünnepélyes istenit,iszteletet tartat, az elesett nemzeti hősökért.

Kossuth gondoskodása a szabadságharc nmh- képtelen Mseiről.

Az ember szeretet a humanizmus, amely a részünkről tartós, hasznos békességért visel jogos háborút, háláját nyilvánítja, a harczokat követő népnyomor rémeit is űzi akkor, amikor gondoskodik az aczólos izmu, munkás, kenyérkereső kéznek elvesztőiről. Most nagy körültekintéssel maga az ország még az elesettek özvegyeiről, árváiról is minden erejével igyekszik gondoskodni és fog is mindig többet és többet is tenni, mert ez nem tetszés szerinti jótékonyság, ez kötelesség, törvénye, következménye a szeretetnek.

Most egy gyalogos özvegye kap évi 72 koronát, az őrvezetőó 96, a tizedesé 120, a szakaszvezetőó 143, az őrmesteré 180 korona nyugdijat . . stb a gyermekneveltetósi pótlókon kívül . . '.

1848-ban, amikor nemzeti szabadságunkért 9 ellenséggel kellett harczolnunk, amikor a nemzet teljesen magára maradt és minden kincse az anyák honszerető szive, meg fiainak szabadságszerető vére volt, alig- alig tudott valamit is tenni az ország hőseiért és hőseinek hátramaradottjaiért . . . Ámde mégsem maradt egészen tótlen. Kossuth, mint az országos honvédelmi bizottmány elnöke még abban a kiáltványban, amelyben 1848. decz. 22-én fordult hazája népeihez, a következőket jelentette ki. „Ez olyan szolgálat, melyet az ország képviselői, s a kormány vár tőletek, — nem más — nem több ; s kit ily csatározás közben netalán szerencsétlenség érne, s kenyérkeresetre s további szolgálatra, lábát vagy karját vesztve, kóp„SZATMÁRI HÍRLAP“

télén lenne: annak az ország választást enged e három között: 1. vagy becsületes ellátás holtig, 2. vagy 10 hold örökös földbirtok. 3. vagy ezer pengő forint.“

A szabadságharczra idegen rosszakaratú uralom következett. Az az erő, amely a kiegyezés után a béke áldásaitól nőtt, fejlődött, amely hazánknak minden népét egybeolvasztva, bizonnyára diadalra vezeti fegyvereinket. Hadd hozza is vissza a fényes győzelem minden nagyobb veszteség nélkül a hon szentelt öregeihez a munkás kezeket, ne érezze népünk a háború súlyos csapásait 1

V9Pau franczia tábornok szavai. Pau

franczia tábornok, aki a háborúban egyik karját elveszítette, nemrégiben Bukarestben való időzóse alkalmából egy tiszteletére Can- tacuzene herczegnél, a román főváros volt polgármesterénél rendezett fogadáson ezeket mondta: Aki a német hadsereget nem látta az nem is alkothat magának fogalmat arról, hogy milyen vitéz. Hősök serege ez: egyedül áll a történelemben. Nem igaz, hogy a német császár akarta a háborút. Á német császár bókeszerető ember.

Ä csontosi gör. kath. pap.

(A kolozsvári „Újság“ munkatársától.) A pap, a kivel beszéltem, Szaxun János, a híressé vált csontosi gap. Ha jellemezni kéne, azt mondanám, hogy egy végtelenül joviális, kerekarczu páter Scarpa benyomását teszi, akinek józan és egészséges emésztését vajmi ritkán akasztja meg valami. Most, hogy egyszeribe hőssé avanzsált, annak is furcsa históriája van: az oroszok Fenyvesvölgyig magukkal hurczolták s véresre verték, mert állítólag kémkedett a mi csapataink javára. A temetőben tglálkoztam a csontosi lelkésszel; egy halottat temetett, felette mondott érzelmes és dús védőbeszédet, hogy a nyomorult állati sorsban élt és levitézlett paraszt a fényes egekbe kerülhessen.

Temetés után kezet szorítottam János pappal s megkértem, mondja el, mint viselkedtek vele szemben az oroszok. János pap megtörülte izzadó homlokát (rikító, vörös, egyáltalán nem papi zsebkendője volt) — s mosolyogva mondta:

— Hát bizony fiam, azok az oroszok nagyon gyalázatosán bántak velem. Amikor betörtek Csontosra, először is felették a pin- czémet. A leányom zongoráját és a házam kerítését felégették, porrá tették a „park“- ómat (no, értse úgy, ahogy kell: a virágos kertemet és szőlőmet össze-vissza rombolták), megitták a boromat, azután egy szálas orosz tiszt megbotoztatott, azt ordította rám, hogy megfojtat, mert kém vagyok, azután láncz- r-vertek és elvittek Fenyvesvölgyre. Itt az orosz parancsnok maga elé hivatott s mosolyogva kérdezte:

— Te vagy az a hires árulkodó pópa? No, pópa, te ugyan sohase fogod hirdetni az igét, mert porrá töretlek és úgy eresztem szélnek a te hitvány testedet. Azzal az ar- czomba köpött s utálattal rúgott reám.

— Bizony fiam, azt hittem, hogy végem van. De a jó Isten (égig emelé a szemét János pap) mégis csak megkönyörült rajtam, egy kozák generálisnak megesett a szive, amikor hallotta, hogy leányom is van, megparancsolta, hogy vigyenek vissza.

— Csontosra, a temetőbe vittek vissza az orosz járőrök, akik kétszer utánam is lőttek, hogy nehogy kedvem legyen visszaszökni, azután a mi derék katonáink vártak reám. Égy kedves román tüzértiszt adta kölcsön a zsebkendőjét, hogy a vért lemossam arczomről, szivart és pálinkát kölcsönzött, adomákat mondott el, mert engem félelmemben kirázott a hideg — aztán visszakerültem a parochiára, ahol már várt reám a szomorú valóság : házam feldúlva, lakásom porráógetve, leányom sehol. Pedig a leányomat arra is kénysze:1 ..ok az orosz tisztek,

3

hogy valczert zongorázzon nekik s a tisztek, mint kényes dámák, reggelig rúgták a tán- czot. Reggel aztán feladták az utolsó kenetét nekiek. A mi katonáink elzavarták a részeg bestiákat s azóta csöndben van a csontosi garochia.

— Es ha visszajönnének?

— Ha visszajönnének ? — mordul fel az öreg ur panaszosan. — Nos, hát akkor én is meg teszem a magamét.

— Mit fog tenni?

— Hogy mit fogok tenni? Azt majd meglátja. De esküszöm, hogy nagyot nyel az, aki engem akar elnyelni.

A temetési szertartásnak vége volt. A temetőből szállingózni kezdtek a hívők. Egy- egy feketekendős asszony kezet csókolt a papnak, áhítattal, mint ahogy papnak szokás.

János pap gondolkodva nézett a távolba, a sötétlő hegyek felé mutatott:

— Ott, ott, az oroszok vannak. ..

S kísérő zeneként, a távolban búgtak busán, miként halotti énekek, az ágyuk. Varjusereg károgott át a havas tájékon s János pap sokáig nézett a kéklő havasok felé.

— Az oroszok bestiák. — Mondta meggyőződéssel s keresztet vetett.

Egyházmegyei hir. Püspök ur Öméltósága f. hó 21-én vasárnap fogja Pakocs Károly diakónust, püspöki aktuáriust és czeremoná- riust házi kápolnájában áldozópappá szentelni. Az ujmisés f. hó 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén fogja első szentmiseáldozatát a Mindenhatónak a zárdatemplomban d. e. 10 órakor bemutatni. Manduktora Hámon Róbert pápai kamarás püspöki irodaigazgató lesz, az ünnepi szónoklatot pedig dr. Scheff- ler János tanulmányi felügyelő fogja tartani.

Requiem. Vasárnap volt 10 éve, hogy b. e. Meszlényi Gyula nagynevű, jótékony püspökünk meghalt. Hétfőn d. e. 9 órakor volt a székesegyházban az ünnepélyes gyászistentisztelet, melyen a kath. intézetek növendékei és a hívők egészen megtöltötték a templomot. Áz alkotásaiban örökké élő püspökünkre a kegyeletes visszaemlékezés megható alakban nyilvánult meg.

Tanári kinevezés. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Pintér János h. tanárt rendes tanárrá nevezte ki a helybeli kir. kath. főgimnáziumhoz.

Névnap - megváltás a sebesültek javára. Benkő József agát-kanonok plébános névnapi megvált fs czimén 100 K-t adományozott az Oltáregyesületnek a sebesült katonáknak készítendő fehérneműk czéljaira. Az Oltáregyesület, hogy sebesült katonáink mindig nagyobbodó szükségleteinek eleget tudjon tenni (már az ötödik ezren dolgozik), hálás köszönetét nyilvánítja áldásos czélját oly állandóan segítő neues adakozónak.

Mározius 15-iki ünnepélyek. Szépen sikerült ünnepségeket rendeztek a ref. főgimnázium, ref. tanítóképző, felső kereskedelmi iskola és általában az összes tanintézetek. A kir. kath. főgimnázium dísztermét is előkelő közönség töltötte meg hétfőn d. u. 5 órakor. A változatos műsorból álló ünnepség majdnem két óra hosszáig tartott és minden pontjában magas színvonalú volt. Különösen élénk tetszésre talált Die Wacht am Rein, a lengyel himnusz művészi előadása. Simonyi óbester ügyes elszavaPsa és Bánkbán II. felvonásának talpraesett bemutatása. Az ünnepség központja Rónai János főgimn. tanár ünnepi beszéde volt, melyet egész terjedelmében közölni fogunk és amely úgy tartalmilag, mint szerkezetileg és előadásra nézve mély hatást tett a hallgatóságra. Az egész ünnepség az ifjúság lelkes közreműködését, Sándor Vencze és a tanárkar ügybuzgóságát hirdette.