Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)

1915-02-14 / 12. szám

(HETI SZEMLE)

POLITIKAI Ä9 TÁRSADALMI LAP

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 10 K — f. Negyedévre — 2 K 50 f. »'elévre — 5 . — , Egyes szám ára 6 fillér.

Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár.

Felelős szerkesztő :

BODNÁK GÁSPÁR

Laptulajdonos

A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR.

A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. BukUay Kálmán kiadóhivatali főnökczimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona ----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------Me

gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap

Az önfegyelmezés

nem ellensége a szabadságnak. A nagy, hatalmas német nemzet szabad nemzet; de azért önfegyelmező ereje bámulatba ejt; erőt, összetartást és szabadságot fejleszt és biztosit.

Az önfegyelmezés kötelesség. A kötelesség pedig eleme a jognak, melynek gyökérszálait a szabadság fonja. Jog kötelesség nélkül kiváltság. Kötelesség jog nélkül rabszolgaság,

Meg kell vallani, hogy nálunk, a mi társadalmunkban eddig a jogérzet volt tultengésben. A kötelesség tudata pedig napról-napra gyengült. Jogért szállott itt mindenki sikra. A jogi érzet feszítette annak kebelét, aki mikor kötelességről volt szó . . . félre állott.

Ezen egyensúly megbillenésének közepette fogták fel nálunk a szabadversenyt is. A szabadverseny ozége alatt nőtt itt nagyra, a többi motívumok közt az uzsora; fejlődött ki a drágaság és annyi más téren tapasztalható lelketlenség. A mely embertelenségekre, szipoly ozásokra nálunk rendszerint avval felelnek:

— Hja, szabad verseny van.

Mily hamis értelmezése és felfogása annak a forrásnak, annak a szentségnek, melyből a tisztességes, nemes és emberséges versenynek kell fakadnia.

Nem igaz, hogy az utóbbi időben és különösen most, a nemzetnek e nagy idején, hónapjaiban szabadverseny van.

A szabadosságnak versenye van itt; a fékevesztett, túltengő jogérzetnek dulásait és lelketlenségeit látjuk. Mikor a haszonlesés ösztöne nem bir önmagával. Mikor az önfegyelmezés — sokaknak lelkében olyan jelenséggé változott, a melyre határozottan rámondhatjuk a szabadosságnak elvét: aki bírja — marja.

Azt mondják, hogy senki nem akadályozhatja még, hogy pl. az a tej tulajdonos mennyiért, miért árulja a tejet? Vagy bármi mást, a mi tulajdona, a mi birtokában van . . .

Senki . . .

Csak egy. A nemzet élete, fen- maradása, üdve. Igenis, a maximális árak meghatározásával már meg vannak akadályozva egyes téreken a szabadosságnak kicsapongásai.

Azt mondják, hogy senki és

semmi nem parancsolhatja meg nekem vagy neked, hogy mennyit és mit egyék.

Igenis, a nagy, a hatalmas Németország még ebbe a szabadságába is — belenyúlt. A gazdag Németország már oly rendszabályt hozott, hogy február hó elsejétől csak két kilogramm kenyeret fogyaszthat he- tenkint mindenki. És a ki ez ellen a rendelkezés ellen vétene, azt hat hónapi elzárással és 1500 márka (korona) pénzbüntetéssel bünteti.

Ilyen súlyos rendszabályokat hoz a szabad német nemzet, mikor azt az önfegyelmezés és nagy kötelességek, a nemzet élete megköveteli. Vét-e a szabadság, a szabad- verseny és mi más ellen ?

Bécs város községtanácsa a hús maximális, árának meghatározását követeli. És meg is lesz. Mert a bécsi nép, a bécsi községtanács tudja, hogy az önfegyelmezés nemcsak kötelesség most, de védelem — a gyengék, az uzsorás körmök közé kerülő közönségnek.

Rendkívüli idők, rendkívüli intézkedéseket követelnek éppen a jog, szabadság érdekében és biztosítására. S ha az önbelátás nem bírja önfeJékey Zsigmondi.

A családi és közéletből Jékey Zsigmond halálával oly férfiú távozott el a napokban, a kinek múlásán nem csak a mi megyénkben, de talán nagy, széles körökben is — meg döbbentek.

Hiszen beDne a gentri világnak egy eszményi alakját, a maga ősiségének, eredeti, törhetlen erejében és értékében maradt egyéniséget vesztettünk el.

Megszokták nálunk, hogy a gentri világnak csak letört alakjait tűzik magas póznára. Múlásáról, pusztulásáról, jelentőségének teljes meggyengüléséről beszélnek és Írnak. Pedig tévednek, a kik azt hiszik, hogy ez az osztály, ez a világ már nélkülözi a jelentős, a nagyértékü típusokat.

Bizony vannak és talán lesznek is ebben a világban még sokáig, a kik megértvén korunknak követelményeit: változatlanul megőrzik ősiségük gyökérszálait a magyar talajban. Mint a magyar fenyők ott — a Kárpátokban, melyek mindig azok, a mik — voltak. Tólen és nyáron.

Ha Jékey Zsigmond alakját, egyéniségét, megjelenését az ő lelki világának teljes ismeretével magunk előtt láttuk: okvetlenül meg kellett hoznunk Ítéletünket.

Ilyen és ilyennek kellene lennie a magyar gentrinek. Tetőtől talpig egyéniségnek, férfiúnak, a magyar faj típusának. Komolynak és tartalmasnak. Derültnek, az élet diadalmas érzetével. Munkásnak, kötelességtudónak, büszkeség és szertelenség nélkül. Telve ideálizmussal és az élet reális felfogásának józanságával. Nemzetét tettekkel szeretőnek és faja, népe iránt forró szeretettel.

S mikor őt láttuk, láttuk lelkűnknek összeolvadásával, úgy jártunk, mint Erazmus a nagy, átalakuló kornak mesgvéjén. Fájt neki, a mi volt, mulóba szökött. Es megrezzent, ha arra gondolt, hogy mi jön helyébe a jövendő számára.

Mi is fájó, nemzeti gondolattal kérdezzük lelkűnkben: miért hogy nem maradt meg a magyar gentriben a Jékeyek és más kevesek lelke, típusa? Miért hogy nem hordozta lelkében, testében ez az osztály ezt a szívós, azt a hatalmas ellenálló erőt; miért hogy nem értették meg közöttük ezren és ezren a kornak átalakító hatását, úgy, mint ő megértette, mikor a kölcsönhatások alatt is maradt magyarnak és annak, a ki volt és bensőséges értékűnek.

Az ifjúságnak környezete és nevelésében találhatom meg a szomorú feleletet. És Jékey Zsigmond gyermekvilága és ifjúsága adja kezembe a kulcsot, mellyel az ő puritán, értékes lelke világába tekinthetek.

Szép, gyönyörű ifjúsága volt. Egészséges, ellenállani tudó fizikai és erkölcsi erőkben gazdag javait vitte magával, mikor az ősi kúriából tanulmányainak végzésére indult. Lelke készséges volt a nemzet nagy alakjai tanításának, eszméinek befogadására. Megszerezte a bitet Istenében és nemzetében.

Kora gyermekségétől munkához szokott. A dolgozó, a független ember élet elemeit tette lelke tartalmává.

Ezekkel az értékekkel jött vissza az ősi fészekbe. A földhöz, a magyar lélek első szerelméhez. A faluba, a nagy nemzeti egyéniségek termő talajához. Szülőihez, kiknek tanácsát mindig megbecsülte. Még deresedő fejjel is. Engedelmességek, önfegyelmezesek és kötelességórzet között fejlődött független férfiúvá és olyanná, a ki jogaival tisztában van, de kötelességét éppen olyan forrón szereti és lelkiismeretesen teljesiti.

Gyermekeibe, fiaiba a maga lelkét ne- vete. Leghatalmasabb képző eszköze — az önmaga példája. Nem csak családjában, de falujában is. A vallásosságban, a becsületes életben, a vagyonnak megőrzésében és az egyszerű, magyaros, de ha kell vendégszerető életmódban.

A körülötte folyó életet a keresztény világnézet és a nemzet üdvének szögéből tekinti és fogja fel.

Tekintélye egyre nő. De talán ő veszi észre legkésőbben. Tekintélyét nem birtokai adják meg. Az ő súlya, közbecsülésének erőssége lelkében, egyéniségében gyökeredzik. Népszerűségét nem csinálta. Annak forrása a kivül-belül egyforma embernek gondolkozásából, szivjóságából és egyeneslelkiiségóből ered. Minden embert a maga értéke szerint becsült. A magyar népben vérét és lelkét látta. Azért szerette a népet oly fonón és igazán. A legegyszerűbb foldmivessel, mindea póz nélkül kezet fogott. É-* mikor ezt az ér-