Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)

1915-01-27 / 7. szám

2 „SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1915. január 27. A többi apró fejedelemségre osztott Ga- liezia 1340 ben csatlakozott Lengyelországhoz II. Kázmér lengyel király alatt, a kinek or­szágait Nagy Lajos királyunk örökölvén, Galicziát kiszakította Lengyelországból és Magyarországhoz csatolta. Tizenhat óv múlva ez a kapcsolat megszűnt, de Lengyelország fölosztásakor Mária Terézia magyar királyi jogán követelte és kapta meg Galicziát. 18l0- ben a bécsi kongresszus Krakót és környé­két önálló köztársasággá emelte, de ez a kis köztársaság 1846-ban visszaolvadt Galicziába. A királyság tartománygyülésének 101 tagja van, elnöke a tartományi marsall czimét viseli. * A költő felvetette a kérdést. „Mi maradt meg Lengyelországból.“ A mai ember, a mai lengyel és mi magyarok is kérdezzük : — Mi marad meg belőle ? És olyan szívesen, boldogan akarjuk rá a feleletet megadni: — Egy felszabadult Lengyelország. A A helyzet, melyet főleg Hőfer altábor­nagynak a tegnapig érkezett jelentéseiből alkothatunk magunknak reánk nézve kedvező. És pedig az egész vonalon. Lengyelország­ban és Galicziában semmi lényeges esemény nem történt. Nida mentén volt ágyuharcz. Az Ung völgyében és Vezérszállásnál az oroszok megkisérlették a mi általunk már elfoglalt állásokat visszafoglalni. Véresen visz- szavertük. Az ellenség megkisérlette, hogy Ratailownál keresztültörjön. Visszavertük. Zelonán visszavonult. A. Kárpátokban az utolsó két nap sok oroszt elfogtak. Varsónál is szorul a gyűrű . . . Élősködnek a segélyezetteken. Nem­csak nálunk panaszkodnak az emberek, hogy a hadi segélyben részesülők munkát vállalni nem akarnak. Ugyanis Debreczenben is ha­sonló volt a helyzet, ahol most rájöttek a baj okára s a melyet mi is közlünk, mert nem lehetetlen, hogy nálunk is fordulnak elő hasonló^isszaélések. A törvény csak azok­nak ad segélyt, akik ellátatlanok, vagyis keresetükből megélni nem tudnak. Ézt tudja mindenki, mert az előjegyzéseknél folyvást hallják az asszonyok hangoztatni. Ha már most valamelyik segélyezett elment nap­számba dolgozni, vagy varrást vállalt, akkor egyes asszonyok feljelentéssel fenyegették mindaddig, mig egy pár forintért el nem hal- gatjatták őket. Volt eset, hogy a havi járan­dóság egyharmadát is elzsarolták ilyen címen a szerencsétlenektől. Máskor azzal fenyege­tőztek, hogy ők tudják, hogy a kiszemelt áldozat nincs a férjével megesküdve, vagy pedig a házastársak különélését bizonyítgat­ták. A vers vége a fizetés volt, mert a há­borús világban nem könnyű házasság-levelet az ország távoli fészéből beszerezni. így történt ez sok esetben Debreczenben. Pedig a hadbavonultak hozzátartozóinak a munká­tól való tartózkodása nemzetgazdasági szem­pontból nagy károsodást jelent. Ha ehhez hozzá vesszük, hogy a segélyösszegből csak nyomorogva lehet megélni, nyilvánvaló, hogy a segélyezettek maguk is megsinylik a jelen­legi állapotot, de eljárásuk érthető, mert a bizonytalan napszámért nem akarják a bi­zonyos segélyt veszélyeztetni. A törvény azonban nem teszi az ilyen változó és kis- összegü keresettől függővé a segélyezést. Ha valaki az átlagos napszámnál többet nem keres, akkor a segély jár neki, Ezeket kö­zöljük a segélyezettek megnyugtatására. Vigyáz magára. Egy vitéz huszártiszt visszatért az harcztérről, ahol derekasan harczolt és meg­sérült. Egyik rokona a kis fiával együtt meglátogatta a beteg huszártisztet, aki mo­solyogva kérdezte a hatéves kis fiútól: — No fiam mi leszel ha nagyra nőttél ? — Ugyan mi lehetnék, persze hogy katona, még pedig huszár. — De a katonát baj is érheti ám ; meg­ölheti ez ellenség. — De én vigyázok, — feleli a kis fiú. — Majd én leszek az ellenség. Apró képecskék a missiós napokból. Hát aztán mondja csak lelkem néném asszonyom : mi az a missió ? — Hát kérem szeretettel én bizony azt amolyan bölcs ember módjára most egysze­ribe meghatározni nem tudom. Csak annyit mondok, hogy a missiók azok a napok, mi­kor még az istentelen is Istenhez tér és az is elgyün a templomba, a ki kerülgette az Isten házát, mint a rossz diák az iskolát. Azért kérem szeretettel csak jöjjön az ur is bátran, nem fogják onnét kidobni. Á kérdező ur azt gondolta magában, (mint ő maga bevallotta) hogy ilyen bölcsé szeti definicziót még nem igen hallott éle­tében. * Voltak is ott annyian, hogy alig bírta el az öreg templom. Egymás hátán. Ezt a kis epizódot is egy önbevallótól hallottam. — Bemegyek, bemennék, de a székes- egyház főkapuján, a mint belépek . . . egy tapodtat nem bírok menni. De ez még semmi. Lökést érzek . . . Nekem is öklelőzni kell. Még igy sem birom. — Engedjen — sziszegtem egy büszke képű, öregesebb asszonyra, a kiről első lá­tásra konstatálni lehetett, hogy nagyon ott­hon van az Isten házában. — Eresszen szóltam most már nagyon erélyesen. — Bezzeg, mikor hely volt a templom­ban, szólott az asszony gúnyos mosollyal — sose láttam itt. * Egy előkelő ur, templomból kijövet igy szólott: — Mily fenséges nyugalommal, mi­csoda benső megindulással áll ez a nép órá­kig a predikáczió szék előtt és a gyóntató székek körül. így sehol nem lehet igazán népet látni: csak a missión. — Szent Isten, vág közbe egy le-ujtó hang. Hát még te is bigott katholikussá lettél. — Nem szégyenlem ! A páter mondta . . hogy ne szégyeljem. És igaza van. Spektátor. " ' / ............... ....... ~~ Ig az történetek. Vasúti őr feleségé­nek hőstette. Egy államvasuti őr feleségének csodálatos hőstettéről érdekes történeteket beszélt el egy hadnagy, aki sebesülten érke­zett haza a felsőmagyarországi harcztérről. —: A szorosokon betörő oroszok meg­szállották a vasútvonalakat a postahivatalo­kat, táviróállomásokat, a vasúti épületeket birtokukba vették és berendezkedtek. Ez a sors érte Sz. község állomását és a tőle né­hány kilométernyire fekvő őrházat is, amely­ben Mészáros István őr teljesített szolgálatot. Amikor az oroszok behatoltak az őrházba, az őr kijelentette, hogy helyét nem hagyja el mindaddig, mig erre magyar hatóságtól engedélyt nem kap. Az orosz tiszt erre elő­rántotta revolverét és a vasutast agyonlőtte. Feleségének megengedték, hogy ott tartóz- kodbassék a katonák útbaigazítása végett. Az egyik esős hideg éjszakán megszólalt a távirógép, de a három fáradt orosz katona akiket őrségül ott hagytak, gubbasztva szun­dikált az asztal mellett, nem hallotta a jel­zést. Mészárosné óvatosan kisurrant, az őr­háztól levő harmadik póznára egy létrán fel­mászott, lekapcsolta a táviró huzalt és gyor­san felszerelte a magával vitt jelfogó gépre. Az időközben felriadt katonáknak igy nem sikerült megkapniok a táviratot, amelyet el- kellett volna juttatniok a 15 kilométer távol­ságban levő orosz hadiszállásra. A bátor asz- szonynak öt órás viszontagságos ut után sikerült elérnie a magyar tábort, ott átadta a táviratot, amelyet azonnal lefordítottak. Ez volt a szövege: „Nyolczezer főnyi gyalogság K . . . . falu határában huszonkét ágyúval. N . . . . hágó mögött lovasezred, négy tüzérüteggel gyalogsággal kombinálva. Egyesülés . . .-én péntek délután M . . . hegységnél osztrák­magyar haderő holléte, ereje alaposan kipu­hatolandó, támadás heves, L. tábornok.“ A vezérőrnagy örömében 2000 korona jutalmat adott az asszonynak és visszakül­dötte az őrházba, további táviratok megszer­zése végett. Másnap az asszony újból jelent kezett ugyancsak fontos távirattal. De har­madnapra reggel hiába várták. Nem jött többé. Az oroszok rajtakapták, amikor a táv­iratot megkísérelte elfogni és ezért golyó általi halálra Ítélték, amelyet azonnal végre is’ hajtottak. A legvitézebb huszár régebbi darab és mégis szépen beilleszkedett a mai háborús hangulatba Szép, érzelmes részei vannak anélkül, hogy pikántériát keverne a szövegbe. Egyszóval mindenki megnézheti, élvezheti és kellemesen, nemes irányban szórakozhalik a darab alatt. Telt ház nézte végig. Ez is fé­nyes bizonyíték, hogy nem szükséges pikán- téria és piros szinlap .— még a színészek megélhetéséhez sem. A rendezés, játék, zene díszítések kifogástalanok voltak. Kiemeljük Czakót, Nyárayt és Balázs Rózsit. Különö­sen jól játszott Horváth Miczi élénk tempe­ramentumot öntve szerepébe, úgyszintén Si­mon. Lukács Sári kissé mesterkélt volt. Derültséget okozott Asbóth Lili, aki kis énekszámát indokolatlan tapsvihar után meg­ismételte. Műsor: Kedden : „Bőregér“. Szerdán: „Fészek a viharban“. Csütörtökön : „Bánk bán“. Mária-ünnepség. Népmissiókor szo­kás külön ünnepséget tartani Mária tiszte­letére. Különösen szent István király orszá­gában másként nem is lehet. Szatmáron is igy történt. Lelki megújuláskor meg kell emlékezni arról, aki az újjáalakító kegye­lemnek isteni szerzőjét e világra hozta. Vá­rosunk katholikusai meg is emlékeztek róla. Jan. 23 án, szombaton, este 6 órára egészen megtelt hallgatókkal a székesegyháznak szen­télye, hajója, előcsarnoka, sőt kórusa is. Jám­bor László atya hangban bensőséges példákban gazdag, megható szentbeszédet mondott. Utána Benkő kanonok plébános a segédkező kispapokkal a Hám féle Mária-kép elé vonult a kereszthajóba, hogy előimádkozza a lorettói letenyét és Eszterházy nádor ősi hires kö­nyörgését. Majd a főoltár elé vonult és a szentséggel áldást adott. A Hám-féle Imma­culata kép köré a szatmári hívek folytonos áhitat már régóta nimbuszt vont. Ez előtt kellett kifejezni most is a közös Mária-hódo- latot, hogy a kegyeletes hagyomány meg ne szakadjon. A kép virágok illatában és gyertyák fényében úszott. Körülötte irgalmas nénék vezetése alatt 145 zárda és kongrega- nista leányka teljesített diszszolgálatot égő gyertyával kezében. Más 55 zárdái és kong- reganista leányból alakult kar a kóruson énekelt egy és többszólamú, áhítatra gerjesztő Mária-dalokat ugyancsak irgalmas nővérek vezetése mellett. Az egész esti ünnepség annyi lámpa és gyertya tündöklő fényével és több ezer szemek gyermeki érzelmével harmonikus befejezése volt a napsugaras, tiszta egü szombatnak, a Szeplőtelen Szűz Istenanyának pedig kétségtelenül kedves áj- tatosság. A magyar görög katholikusok a naptáregyeaitésért. Hajdudorogon most ujult erővel indult meg az a mozgalom, hogy a magyar györög katholikusok naptáregye- sitését keresztül vigyék. A mozgalomnak az egész egyházmegyében nagy visszhangja tá­madt s az egyházmegye papsága kiildöttsé- gileg kíván Miklóssy István püspökhöz for­dulni, hogy a régóta húzódó és annyira óhajtott ügyét a magyar görög katolikusoknak Ró­mában intéze el. Mint olvasóink tudják, e kérdést a mi lapunk is mindig, de különösen mostanában nagy érdeklődéssel kisérte. HÍREK

Next

/
Oldalképek
Tartalom