Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-03-24 / 23. szám
o SZATMÁRI HÍRLAP" Szatmár-Németi 1015 máiczius 24. felettieknek valódi értékelése csakugyan társadalmi osztályokat olvaszt egybe. A kimondott szellemi osztályokat, a rideg tőkéknek a nyomorúsággal szemben érzéketlen urát föltétlenül odavezetik a lenézett, meg vetett, „parasztinak, „munkásának csúfolt és már-már lázongó proletárhoz, hogy örömmel és egészen szivébe kiáltsák: „Testvéred vagyok 1“ De aki az elemi iskolától felfelé ifjú papságot, minden egyént a nagy embertömkelegbe a szövetkezósi eszmékkel nevelt, egymásra utalt, egymás önzetlen támogatása nélkül emberi módon nem is élhető társaslényként bele, aki minden ilyen keresztény igazságot terjesztő sajtónak maga volt a tevékeny, védelmező, terjesztő, mozgó sajtója, az igyekezett is olyan egyén lenni. Dicsősége a keresztény szocziális eszméknek Hittmair, mert ő nem ismert társadalmi korlátokat... Miért is lettél te ennek az ádáz világháborúnak az áldozata? Mert te mindenkit kivétel nélkül, egyformán és őszintén szerettél. Miért is származtatta a napokban a mi itthon maradottjaink közül egy-egy véletlenül szóhoz jutó magánbölcselő épen az embertelen, nagy gyűlöletből épen a magyar vitézséget, harczi készséget ? Minden müveit lelkű Deák Ferenczként mindig jobban tudja szeretni hazáját, mint gyűlölni ellenségét. De a personál uniós társországnak nagy fiánál, Hittmairnál az a krisztusi hit, amely lelkét az éghez kapcsolta, amely szivének dobbanásait irányította és talentumos elméjének tudását emelte, még inkább felülemelkedett ösztönön, véren, fajon és az ellenségben, a szerb, muszka fogolyban is szerette az embert, az emberi testvért. Hittmair mindig segítette a szegényeket, vigasztalta a betegeket, biztatta az élet kálváriáján elfáradtakat. Kedves, megnyerő egyénisége hiányozhatott-e tehát ott, ahol főkép most kellett balzsamot hinteni a fáj dalmas szivek redőibe, a lelki megnyugvás és a dicsőssóg biztos tudatának mosolyát deríteni a szederjes ajkakra, hogy a családapai észbontó aggodalmakba és a szivettépő halálhörgésbe az örök tavasznak pacsirtájaként mondja el a lélek: „Velem van az Isten és soha többé semmisem szakit el tőle,.. . tőle, mennyei Atyámtól 1“ „Es ist mein Bruder!“ Az ón testvérem a szerb, a muszka fogoly is, testvérem, főkép akkor, ha kiütéses tífuszban szenved!“ — mondogatta a vele ellenkező orvosoknak, hozzátartozóinak, a veszedelemtől féltő jóakaróinak. ő szamaritánus akart lenni. Úgy érezte, hogy ez neki legnagyobb emberi, papi kötelessége és ennek mint legszebb hivatásnak a leginkább szenvedők között kell szerény teljesitőjekónt példát mutatnia. Hegy is járt a betegek körül mindennap. Heten- kint két éjjelt is ott töltött a betegágyak mellett... Hogy segített sebeket kötözni, hogy segített az operáczióknál... Es ist mein Bruder 1 Testvére lett az emberszere- tetben a kiütéses tífusz miatt szenvedő foglyoknak is, hátha megbecsülik ezért honfitársait az ellenséges országokban, igy bánnak el azokkal a monarchiái katonákkal is, akik érte, miértünk és egy uj, a békét, a munkát, a műveltséget szerető világért kaptak sebet és fogságot, keserű kenyeret. * Ezt olvastam Hittmair Rezső linzi püspöknek életéből, irodalmi, társadalmi tevékenységéből, kitüntetéseiből, ezt a napsugaras lelkületet, a gyakorlati kereszténységet, a keresztény szocziálizmust arczvonásaiból, dús szemöldökének ivei alól felhőtlen, nyájas, tavaszi égbolthoz hasonló, élénk kék szeméből. Tekint-e még reánk ez a darabja a szép égboltnak, miénk-e még ő, hogy személyes példáját kövessük? A kiütéses tífusz testvérré tette az áldozatokkal a halálban, ép, mert ott, a legnagyobb emberszeretetnek mezején, a heroikus tettek terén halt dicső hősi halált, mint legendás alak még inkább a miénk lett és a miénk marad, hogy az elméleteknek a tudós, szalonszocziológus, a kevesek erejét is kimerítő tündórvilágából sokan, mindnyájan álljunk oda a háborús világ sánczaira, a társadalmi osztályok nagyon ellentétesen verő szive mellé és kezdjük majd meg az egész vonalon a gyakorlatiasságot, kövessük a tettekben a kér. szocziálizmus feledhetetlen nevű apostolát, Hittmair Rezsőt 1 Tavasszal minden ujul, minden munkára kap, a föld, a fa, a rügy. Fészket, meleg otthont épít a madár is. Legyen hát az embernek is és különösen most — önmagáért, családjáért, a hazáért, az egész világért — örvendetes, vidám diadalban énekes munka az felet 1 rjg. Adatok a Szatmári Jótékony Nőegyesület történetéből. Minapában már bevezettük és méltattuk részben annak a füzetnek jelentőségét, mely nemcsak a fent nevezett egyesületnek 1915 iki működéséről számol be, de nagy becsű adatokat nyújt a nőegyesületnek keletkezéséről és 1880 ig való életéről. Ki tudja ma már, hogy ennek az intézménynek, a Jótékony Nőegyesületnek bölcsejénél is ott áll a nagy Hám püspök. Ki tudja, hogy a jótékonyságnak lelke reszket, él itt ebben a füzetben, habár azok a szivek künt porladoznak a temetőkben. Mennyit Írunk mi ebben a korban, melyet a sajtó korszakának keresztelnek el, mennyit írunk gazemberekről és más itt meg nem nevezhető dolgokról. És mennyit olvasunk léha, haszontalan egyénekről, akik az emberiségnek átkai voltak. Hát ne sajnáljuk az emlékezetet azoktól, a kik egykor a Jótékonyságnak kertjében vetettek, ültettek. Könnyet töröltek és sóhajokat fogtak fel. Itt van a jogosultsága annak, hogy e füzet tartalma legalább nagy vonásokban át legyen adva a mi közönségünknek is. így lassan . . egy egy önálló képben. Most adjuk az „Első alakulásiról szóló képst: Az 1848/49.-Í szabadságba rcz el viharzása után milyen volt hazánk társadalmi élete, jobbára ismerjük nemzetünk történetének gyászos lapjairól. (A legázolt országra sötét felleg gyanánt borult a politikai elnyomás, az önkényuralom; e nehéz felleg alatt s a hazafiak passzív ellenállása mellett közéletünk némán dermedezett.) Azonban a vérig szántott magyar szivekből ép ez időben az élet uj és uj hajtásai sarjadtak. így született a nehéz idő méhéből a Szatmári Jótékony Nőegyesület is. És hogyne szökkent volna a szerény mag csakhamar termékeny sudárba, mikor jóságos, gyöngéd női kezek ápolták, anyák szive melengette az emberszeretet sugarán. Szatmár-Németiben 1850-ben a szegények istápolására még csupán egy intézet volt a mai közös kaszárnya telkén, melynek fenntartására az alapitó Hám János püspök 48,000 forintot adományozott, a város polgárai pedig évről évre támogatták szives alamizsnáikkal. Ez a Szegény-intézet valláskülönbség nélkül befogadta az elaggott, munkára képtelen, mindkét nembeli szegényeket és teljes ellátásban részesítette, sok házi szegényt segített havi pénzösszeggel, sőt kórházat is tartott fenn. Ez a kórház nagyon népes lehetett a lezajlott háború után s a Szegények Intézete jajongva kiáltott irgalmas szivekért. Ekkor jelent meg a szatmári polgárnőkhöz czimezve egy hangulatos felhívás, mely irattárunk legelső ügydarabja. Megtudjuk e felhívásból, hogy Hám János püspök felszólítására Weisz Jánosné Kőszeghy Czeczilia és Koós Lajosnó György Krisztina úrnők Nőegyesület alakítására kérik a szatmári hölgyeket; e Nőegye illet feladata főképen az, hogy ellenőrizze a kórházi ápolást és tisztaságot, s tehén müvei lássa el a szegény betegeket.* * Hogy a minden bírálaton felülálló, szent életű püspök egy kath. és egy ref. vallásu nőt választott az egyesület élére, ezt a példát szeretettel ajánljuk azok figyelmébe, akik jót sem akarnak művelni, ha nem felekezeti egyoldalúsággal tehetik azt. A vallásos ihlettel fogalmazott szép felhívásra legott 100-nál több nemesszivü nő fogott kezet az emberszeretet áldozatos munkájában úgy, hogy 1850. decz. 23-án Hám János szatmári püspök, mint a helybeli Szegények Intézetének elnöke, következő iratban pecsételte meg az egyesület alakulását: „A helybeli szegények gyámolitására s szenvedő polgártársaink fölsegélésóre alakult tisztelt Nőegyesületet megerősítem s a buzgó elnöknők erélyes működésére Istentől kegyelmes, óhajtott sikert kívánva, áldásomat szívesen adom“. Hogy a Nőegyesület meg is kezdte legott áldásos működését, bizonyítja néhány töredékben maradt irat. 1850-ből adománygyűjtő iveken összesen 407 db. ruha, 133/4 rőf vászon és 105 ft 91 kr bevétel van fölie- gyezve. 1852-ből egy kimutatás félév alatt 483 ft 15 kr-t (ebbő! a püspök adott 100 ft-ot), 118 db. ruhát és 15V2 rőf vásznat sorol fel 1853 május 1.-én egy tánczvigalom jövedelme 363 ft 20 kr, miből 269 db. ruhát vettek. Az ez évi összes bevételt 846 ft 36 kr ban, a pénztári maradványt 609 ft 43 kr-ban állapítja meg Szerdahelyi Pálné elnök és Újhelyi Alajos r. kath. káplán, mint pénztáros. Nem tudom, vájjon a női, illetve a magyar szív fölleikesülésének jellemző hamaros ellobbanása, vagy külső szomorú körülmények, melyekben a Bach-korszak oly gazdag volt, okozták-e, hogy az egyesület 5—6 év után lassú hanyatlásnak indult annyira, hogy a balsorstépte nép kiáltó nyomora 1856-ban uj alakulásra, szervezett, szélesebb munkásságra kényszeritó. A Nőegyesület születése mindenesetre 1850 s a hü emlékezet márványán aranybetükke) őrizzük Hám János, Weisz Jánosné, Koós Lajosné, Szerdahelyi Pálné feledhetetlen nevét. K kárpátok mögött. Dalos, muzsikás a hajnal és az alkony a W. mellett levő puskaporos födözékben. Pihen a magyar baka, pedig úgy szeretne már rohamra menni . . . A tiszt, egy kedves arczu hadnagy, térden- állva a messzeségben kémlel valamit . . Nézi, merre vannak . . . hányán vannak ott . . . Most tüzet vezényel s a magyar baka örömmel küldi névjegyét egyszer . . kétszer . . . háromszor . . . nem ugyan írva, de belesü- vitve a levegőbe männlicher csöveken, amit fel is fog a muszka s hünmögve mondja: „magyarszki . . magyarszki . .“ Megint nótám gyújt a baka . . . Dala abból az igazi magyar szívből fakad, amelyből Petur ’ ’zadó keserve fakadt. Vígan van az ágyuk nömbölése között is, mert tudja, hogy ő nem gúla építő rabszolgája faji ábrándoknak, czári önkénynek; ő nem emel kálváriákat országok életutjába; ő nem emberi jogok poroszlója, hanem igazságos ügy har- ezosa, hazáját védő katona . . . Dala mégis vig is . . . szomorú is . . . A tiszt megint térdenállva kémlel valamit. Szeméhez emeli messzelátóját s néz . . sokáig . . . S most megigazítja öltönyót- megnézi kardját s baljával az erdő felé mu tatva csak egy szót szól: „Fiuk 1“ — Egy kis feszületet és fényképet vesz ki belső zsebéből. Megcsókolja a kis keresztet s azután a fényképen levő felesége s kis leánya képét ... A bakák tudják mit jelent ez . . Meg is megcsókolják kincsüket . . s szemük előtt lebeg a legdrágább kincs — a haza. ... A szürke bakahad kibújik a födö- zékből. Csöndesen földöncs- ^zva halad előre jó hosszú területen . . . — Miért is koptatjuk ruhánkat a kutya muszkáért — szólt türelmetlenkedve az egyik baka . . . Szuronyt neki . . . . . . „Sturm!“ hangzik a várva várt vezényszó s szuronyszegezve rohan a bakahad előre a sánczig s a sánezon túl holttesteken keresztül tovább mindig csak előre . előre . . .
