Szatmári Hírlap, 1904. január (3. évfolyam, 1-19. szám)
1904-01-22 / 17. szám
2 1904. január 22. 17 szám. Szatmár, péntek SZATMÁRI HÍRLAP A lázitó képviselő pőre. Nyitra, január 21. (Saját tudósítónktól.) A törvényszék ma folytatta Yeszelovszky János országos képviselő ellen indított lázitási pör tárgyalását. A mai tárgyaláson igen sok tanút hallgattak k i, a kik mind terhelőleg vallottak Vesze- lovszkyra. A tárgyalás még néhány napig fog eltartani. Ítélet csak a jövő hét vége felé várható. Teleky Sándor afférja, Budapest, január 21. (Saját tudósítónktól.) Teleky Sándor gróf a képviselőház volt jegyzője és Bede Jób hírlapíró között felmerült lovagias ügyben a felek segédei egész délután tárgyaltak. segédek súlyos föltételü kardpárbajban állapodtak meg. A párbaj holnap délután lesz. Bede Jób segédei Légrády Imre szerkesztő és Zboray Miklós országos képviselő. Beck Vilmos válópere. Budapest, január 21. (Saját tudósítónktól.) A budapesti kir. tábla érdekes váló pörben hozott ma Ítéletet. Beck Vilmos az Operaház kiváló művésze ugyanis, midőn Kertész Ellát, a Vigszi nház tagját feleségül vette, megtiltotta, hogy neje a színpadra lépjen. Kertész Ella azonban mégis szerződést kötött a Vigszinházzal. Beck Vilmos ekkor elvált feleségétől és a válókeresetet megindította ellene. A válóperben ma mondott ítéletet a budapesti kir. tábla és Beck Vilmost elválasztotta nejétől. Az ítélet általánosan nagy szenzácziót keltett. Katona kötelesek nosülésérol. A honvédelmi miniszter rendelkezik. (Saját tudósilónktól.') Sok szerelmes szivet j meg fog szomoritani az a miniszteri rendelet, melyet Nyíri Sándor honvédelmi miniszter most küldött szét a vármegyéknek a harmadik korosztályból kilépett hadkötelesek nősülése tárgyában. A véderőről szóló 1889-ik évi Vl-ik tör- vényczik 50-ik §-ának rendelkezése szerint: »nősülés a hadkötelesek kor előtt és a harmadik korosztályból való kilépés előtt nincsen megengedve. Kivétetnek azok, kik az ujonczállitásnál töröltettek, vagy a harmadik korosztályban be nem soroztattak.« A törvény ezen rendelkezéséből önként következik, amiként ez, hivatal elődömnek 1900-ik évi október 7-éről 32503—XVII. szám alatt e tárgyban kibocsátott körrendeleté 1-ső fejezetének 3-ik pontjában már kimondatott, hogy azok, Kik 3-ik korosztályból már kiléptek, vagyis 23-ik életévök betöltése után következő deczember hó 31-ét túlhaladták, azon esetben, ha megelőzőleg a hadsereghez, vagy a honvédséghez be nem soroztattak és természetesen azon esetben is, ha álláskötelezettségüknek bármi okból egyáltalán nem tettek eleget, kivételes nősülési engedély nélkül köthetnek házasságot és igy ezek nősülés tekintetében, csakis a köztörvények és szabályok alá esnek. Az utóbb említett egyének azonban, akik nevezetesen a 3-ik korosztályból már kiléptek és igy engedély nélkül nősülhetnek, de állitás- kötelezettségüknek még nem tettek eleget, a védtörvény 38- ik §-a utolsó bekezdésének és a törvény végrehajtás tárgyában kiadott Utasítás (I. B. 16. §. 5/ rendelkezésének értelmében, életkoruk 36-ik évének betöltéséig továbbra is állifáskötelesek maradnak, ezek tehát állitáskö- lelezettségük utólagos teljesítésére szoritandók és házasságkötésük után és ennek daczára is utóállithatók lesznek. A törvény és törvényszerű utasítás ezen rendelkezéseinek alkalmazása tekintetében utóbbi időben különösen azon okból, mert az 1880-ik évben született s a múlt 1903. évnek végével, a 3-ik korosztályból már kilépett ifjak, tőlük nem függő okok miatt, eddig elő nem állíttathattak, némi kételyek merülvén fel: az illető kérvényező feleknek szükségtelen költségektől való megkimélése végett is, felhivom a közigazgatási bizottságot, hogy az illetékes alantas hatósági közegeknek, a fentebbi rendelkezésekre való utalás nyel lett tegye kötelességévé, hogy a nősülési engedélyért folyamodó s a 3-ik korosztályból már kilépett, de állitáskötelezettsé- günknek eleget nem tett egyéneket kellőleg világosítsák fel arról, hogy engedély nélkül megnősülhetnek ugyan, állitás-köt elezett ségüknek azonban utólagosan eleget tenni s igy bosoroz- tatásuk esetében a házasságkötésük folytán ke- j letkezhető hátrányokat is viselni tartoznak. Budapesten, 1904. évi január hó 18-án. flyiri s. k. honv miniszter. SZÍNHÁZ. — (Két tij kardafos.) Lapunk tegnapi számában megírtuk, hogy Szatmár város szinügyi I bizottsága ülést tartott, a melyen a Csodagyermek cziniü darab betiltásán kívül még apróbb sziniügyekkel is foglalkoztak. A szinügyi bizottság ülésén a többek között az idei társulatról is sok szó esett és különösen a karszemélyzet \ kicsiny volta miatt töt lénlek felszólalások. A bi- j anya levele egy friss virágbokrétával együtt a Györgyi hadnagy asztalán. Egy napon Györgyi hadnagyot a gyakorlat alatt baleset érte. Lebukott a lováról és ki- fíccamiíotta a lábát. A hadnagyot nem boszantotta az eset. Kemény fiú volt és haragudott az ostoba véletlenre, a mely miatt néhány napra nem szállhatott nyeregbe Otthon kellett maradnia tehát és este férfias bosszúsággal beszélte el a balesetet. Két napig tartott, az egész kényszerpihenés. Ezalatt Györgyi hadnagy kint ült a postamesterék kertjében, a nagy almafa alatt és bolondos dolgokat adott elő. Bgy ízben, mikor senki sem volt kint a kertben, csak Ilonka hímzett valamit a kőpadra telepedve, Györgyi hadnagy a következő furcsa kérdéssel fordult Ilonkához: — Mondja csak Ilonka, volt maga már szerelmes ? A kérdés annyira megijesztette Ilonkát, hogy a hímzést kiejtette a kezéből és pipacs- pirosan nézett a hadnagyra. Györgyi hadnagy valami csodálatos lágy melegséggel csendült meg és Ilonka szédülve hunyta le szemeit. A hadnagy sóhajtva mondta: — Látja, én tudom mi a szerelem. Én nagyon szerelmes vagyok ! Az nap éjjel Ilonka nem aludt egy szem- hunyásnyit sem, hanem forró lázban didergett késő hajnalig az ágyban. II. A lefuvás előtti egyik napon a Györgyi hadnagy százada korábban jött haza gyakorlatról. A kis hadnagy nagyon izgatott volt. Még le sem mosta magáról a port. hanem úgy ahogy volt, beköszönt a postamesterekhez. Látszott, hogy valamit akar. A véletlen segítségére jött a hadnagynak. Az öregeknek valami dolguk akadt kint s a hadnagy, mihelyt magukra maradtak, izgatottan fordult Ilonkához : — Látja, maga jó leány. Ne haragudjék azért, mit mondani fogok. Ilonkának lázasan kezdett kalapálni a szive. — Istenem, mi lesz ebből ? — Észrevehette, hogy nagyon szereltem magát. Ha nem igy volna, nem is mernék ilyen bizalmas lenni. Egy kérésem van. Én hazudtam magának. Azok a levelek, amiket naponta kapok, nem az anyámtól jönnek. Valaki mástól. Egy asszonytól, aki valahol itt a közelben tartózkodik. Egy szomszédos fürdőhelyen. Ma táviratot kaptam tőle. Az állomáson vettem át. Szeszélyből, vagy miből azt Írja, hogy felkeres. Gondoskodjam róla, hogy senki se lássa meg. Mert abból veszedelem volna. Nézze! Két órai múlva érkezik. Mit csináljak / Seholsem fogadhatom máshol, csak itt. Ez a község átkozottul kicsiny, az ember szinte belelát miden házba. Vegye rá az öregeket, hogy ma este menjenek el valahova látogatóba. Vagy valami ilyet. . . . Tegye meg / És a hadnagy könyörögve nézett Ilonkára/ Pakots iózsef. zottság elhatározta, hogy felhívja Krémer Sándor színigazgatót, hogy karszemélyzetét még e szezonban legalább két uj nő és férfi taggal bővítse ki. — (Simonyi óbester.) Egy fiatal tele-sziv magyar poétának müvét láttak tegnap este a színházban. Martos Ferencz irói tollát a hírlapokból is ismeri már közönségünk. Érdekes stíljét, nyelvezetét, szárnyaló gondolatait sokszor élveztük kisebb novelláiban és azokra, akik Martos Ferenczet szerették, igazán rosszul hatott az a hir, hogy Simonvija a Nemzeti Színházban közepes sikert aratott úgy, hogy egy pár előadás után le is került a repertoirról. Nos hát kár volt érte. Ez a darab jó előadásban számos hibája ellenére is jó munka és ami fő, magyar vígjáték, tele a magyar szív kedvességével, a magyar iró pajzán humora még a valónál is színesebben állít elénk. A gondolat nem uj, mert a magyar katonát és virtust idegen milieuben Verő a Bajuszban már előbb és több sikerrel mutatta be. Simonyi óbester a napóleoni háborús időkben huszárszázadával egy f'ranczia városkába vetődik, amelyet a huszárok pusztításaitól egy szép szellemes márkiné ment meg csellel, még pedig azzal, hogy a tüzes katonát szép szemeivel meghódítja és lefegyverzi. Amikorra azonban a vitéz óbester észreveszi a cselfogást, már nemcsak az óbester szive, de a szép márkiné szive is tüzet fogott és a végén — bizony csak magával hozza Simonyi óbester az ő szépséges franczia hölgyét. Ez az egész história, melyet a szerző számos ügyes epizóddal tarkítva, nagy ambicziő- val, egy kissé keresett elmésséggel, de tagadhat- lanul drámai formában irt meg. Az előadás nagyjában véve kielégítő volt. Ferenczyné a márkiné szerepét a tőle megszokott intelllgencziával kreálta, de kissé bágyadtnak látszott és megjelenése nem szép volt. A czimszei epbenPópay próbálkozott obiigát cvnizmusából valamit engedni, de már nem tudjuk elhinni, hogy tudna, ha akarna. — Széli Gizella is szokatlanul élénken csevegett, valamint dicsérettel kell kiemelnünk Nagy Sándor Rivroile márkiját, mely igazán elegáns alakítás. Kisebb szerepeikben Ferenczy, Garai Ilus és Télbori lendítettek az előadáson. Dr. H. mm*?Messallieucó. Valahányszor ott fönn, a királyi trón bi- borfényében élő emberek szivében véletlenül kigyűl a szerelem tüze, a szokatlan, nagy esemény, mint feltűnést keltő szenzá- czio röppen át a gondolat gyorsaságával, a golyóbison. És a bamba, jámbor emberiség mohó étvágygyal falja és emészti meg a ki- rály-iciyllekről szóló színes híradásokat és rettenetesen elcsodálkozik azon, hogy az egymást szerető fiatal pár miért ne lehessen hát becsületes férj és feleség, mikor szív, lélek és jellem dolgában abszolúte nincs közöttük különbség! A népnek érző lelke és szerető szive van. És a nép nem okoskodik. Csak azt tudja, hogy a forgó élet összehozott két embert, egy daliás királyfit és egy sugárzó szépségű, fenköit gondolkozása, nagymüvelt- ségü leányt, a kik megszerették egymást. Egyiknek sem nagyobb az egyéni értéke a másikénál egy jottányival sem, miért ne lehessenek tehát egymásé ? Hiszen a szivük tele van lángoló szerelemmel, a lelkűk mélységes, széttéphetlennek látszó vonzalommal I És bevallották egymásnak nagy szerelmüket, Isten volt a tanúja a lélekbeli frigykötésnek, miért kelljen tehát utjuknak mégis ketté válni ! Egy ostoba szó adja meg a felvilágosító feleletet, hogy ez a házasság meszaliánsz lenne. Vagyis, hogy a házasságot kötni szándékozók nem egyenragu házasságból születtek. Az egyik, a gyönyörű leányzó véletlenül csak egy egyetemi tanárnak, a tudomány egyik suverén hatalom képviselőjé-
