Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-07-05 / 151. szám

Szatmár, 1903. julius 5.

Vasárnap.

Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva:

Egész évre . . 12 kor.

Fél évre ... 6 kor.

Negyedévre . . 3 kor.

Egy hóra . . 1 kor.

Vidékre postán küldve: Egész évre . . 16 kor.

Fél évre ... 8 kor.

Negyedévre . . 4 kor.

Egy hóra ... 2 kor.

Egyes szám ára 2 kr. (4 ftl) Szerkesztőség: Kainczy-utcza 6. szám.

Második évfolyam 151. szám,.

SZATMÁRI HÍRLAP

POLITIKAI NAPILAP

A SZATMÁRI FÜGGETLENSÉGI és 4S-as PÁRT KÖZLÖNYE.

ná^dnta Ü

(hétfő kitételével.) t4.

Hirdetéseket /

méltányos, szabóit y/

egyezség szerint kiadóhivatal, Kazincz^-U'6.

Apró hirdetések

10 szóig 40 fillér, minden további szó 3 fillér Nyilttér sora 30 fillér.

Kiadóhivatal:

Kazinczy-utcza 6. szám.

Telefon 106.

Lapvezér:

URAY GÉZA

Főszerkesztő :

BARTHA KÁLMÁN

Felelős szerkesztő:

HARSÁNYI SÁNDOR

Képtelenség*.

Ssatmár, julius 4.

Valósággal a képtelenség jegyében mutatkozik be az uj kormány és ez szerencsétlenség volna még akkor is, ha az elvei, törekvései és szándékai felől meg lennénk nyugtatva, ami pedig szintén nem áll. Hiszen a miniszterelnök azon kezdte, hogy megkerüli a függetlenségi pártnak tett ígéreteit és meg akarja semmisíteni, vagy legalább is gyöngiteni az 1899. évi harminczadik törvénvczikkben foglalt biztosítékot a kiegyezés, illetőleg a külföldi államokkal való kereskedelmi szerződések kötésének ügyében.

De maradjunk most a bevezető textus mellett Azzal foglalkozott Eötvös Károly az ő csodás beszédei egyikében, azzal foglalkoznak a napirend szónokai, hogy annyi egyéni hivatottsággal, illetőleg képtelenséggel, amennyivel Khuen-Hóderváry gróf kísérletez, egyáltalán nem volt szabad belekivánkozni és beleülni Magyarország miniszterelnöki székébe. És hogy ha belekivánkozott és beleült is, nem sokáig maradhat azon a helyen. Mert ez az állás végre is nem olyan urnák vaíó, aki a közjog terén jóformán analfabéta. És nem is olyan urnák való, akinek szónoki készültsége legfölebb ha melyik nagyközség zöld asztala mellett válnék be középszerűnek.

Elismerjük, hogy nem egyedül a szónoki hivatottság dönti el az államférfin értékét, de viszont kétségtelen, hogy vesztett ügye van annak a vezető államférfiunak, aki jóformán meg sem tudja a parlamenttel értetni a maga intenczióit, ha csak előre leirt konstrukcziókat nem olvas föl, mint a királyok. Még ezt is megpróbálta Khuen-Hé- derváry gróf a Házban és daczára a láthatólag kinos, talán álmatlan éjszakát is okozó előkészületeinek, a bemutatkozó és a folytatólagos, magyarázó felszólalásai egyenesen kihívják a nevetést és a szánalmat, ezek pedig tudvalevőleg nem biztatók a parlamenti és kormányzati sikerek várakozására.

És amilyen képtelen a vezér, majd olyanok a törzskarának inkvi- zicziói is. Ilyen Tomasics, a horvát miniszter, a tárcza és tudás nélküli. Akire minden jel szerint csak azért vetett szemet a volt bán, mert szá- jaskodui tud. De csakis azt tud egyebet semmit, amint bebizonyult róla az első fölszólalásnál, mely tartalomban és formában kellemetlen volt, akár csak a bécsi kinevezéssel magyar parlamenti vezérré ránk erőszakolt Héderváryé.

Hasonlókép az állaraférfiuság földszintjén, vagy éppen souterrain- jén van az uj honvédelmi miniszter, aki egyenest a kaszárnyából ugrott be a honvédminiszteri palotába, megkapván mindjárt az osztrák valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot. Hogy kinövi-e magát olyan „nagy“ status-férfiunak, mint az elődje, ma még bizonytalan. De az mindenkép bizonyos, hogy a katonai

kérdéseknek nemzeti szempontból megnyugtató elintézésére csak úgy lehetne számítani, ha, mint Fejér- váry előtt, nem kivezényelt generális, hanem magyar államférfin töltené be a honvédelmi miniszteri állását.

Ezt kellett volna követelni egyik engedményül a politikai helyzet kibonyolitására, amire a Khuen- Iiéderváry-korraánynyal nincsen semmi kilátás. És nem változtat ezen semmit az a körülmény, amire a miniszterelnök már kétszer hivatkozott silabizáló beszédeiben, hogy t

i. ez a kabinet csak folytatása a Széli Kálmánénak, amelynek szak- miniszterei megmaradtak. Hiszen úgy ülnek ott a bánusz mellett, mintha az orruk vére folyna. Megosztják vele a vesszőfutást muszájból, de persze nem szivesen. És amilyen képtelen maga a vezér, olyan képtelenségre kárhoztatják magukat a szakminiszterek is, még fokozottabb mértékben hallgatván most, mint hallgattak Széli Kálmán alatt.

Akkor nem tűnt ez föl annyira, mert Széli beszélt valamennyi helyett és mert tudott dolog volt, hogy Széllel egyetértettek, ha nem is a többsége, legalább is miniszterei. Héderváryról már ezt sem lehet elmondani. Szivük rejtekében maguk a resszort-miniszterei is azt kívánják, hogy legyen vége, de mielőbb ennek a perverz állapotnak. És ezt kívánja az ország, amely tán sohasem nézett még rosszabb

szemmel kormányzatot, mint ezt a mostanit, amelyről nem tudni: mi dominál benne erősebben, a gonosz indulat-e, vagy a képtelenség

ORSZÁGGYŰLÉS.

A képviselőház ülése.

Budapest, julius 3.

(Saját tudósítónk távirata.) A képviselőház mai ülésén Dániel Gábor elnökölt. Napirend előtt Olay Lajos előadta, hogy az elmúlt éjjel a rendőrség letépte a szoczialístáknak holnapi gyűlésükre vonatkozó falragaszát. Szóló ebben a sajtószabadság megsértését látja és ez ügyben a belügyminisztertől felvilágosítást kivan.

Khuen-Héderváry gróf, kijelenti, hogy ő az egész dologról idáig mit sem tudott, az egészről csak most értesült. Az ügyben megindítja a hivatalos vizsgálatot. Annyit azonban most is kijelenthet, hogy a szoczialístáknak holnapra tervezett gyűlését a rendőrség nem tiltotta be.

Ezután Okolicsányi Gyula a miniszterelnök programmbeszéde ellen beszélt és határozati javaslatot nyújtott be, hogy az ujoncz emelés terve ellen a kormánynyal szemben bizalmatlanság szavaztassák.

Okolicsányi beszéde után rövid szünet következett, majd néhány interpelláló benyújtása után a képviselőház ülése véget ért.

TARCZA.

Hegyek között.

— A „Szatmári Hírlap" eredeti tárczája. — Irta: Sávor Kálmán.

Az alföld gyermeke, ki élete legnagyobb részét ott töltötte a pázsitos rónákon, ki előtt örökösen a végtelen egyhangú lapály terült el — megszakítva itt-ott kiemelkedő apró halmocs- kákkal — a bámulat, az önkénytelen kitörő csodálkozás rabja lesz, ha véletlenül a puszta síkjáról erdőkoszoruzta hegyek közó kerül.

így történt velem is, ki ifjú életem gyermekéveit ott töltöttem a rónákon. Szelíd érzelmek rezegnek meg lelkemben a múlt emlékére, hiszen a fölrajzó képek oly kedvesek, oly harmonikusan egyszerűek, hogy jól esik azokon a nap izgató munkájában elfáradt léleknek egy pillanatra megpihenni.

A távolba nyúló síkság kéklő határvonala körülölel egy parányi darabkát a hatalmas földkolossusból, de ez a kis porszemnyi terület legédesebb nekem az egész világegyetemben. Nyilt és egyenes az egész, mint az igaz, őszinte lélek; nemes és jó, mint a kristály szív ; szép és fenséges, mint maga az alkotás. Belsejében életfakasztó erő lakik, ég felé ragyogó arczán harmatos mező pompázik; itt-ott kalászerdő, amott távolba futó virágos kigyóvonal, emide lepkefogó vad bozót, amoda fülemile fészket rejtő árnyas cserjebokor tarkítják a legváltozatosabb szemgyonyörködtetö színekben e kis területet.

Egyszerű e kép, költészetteljes, és ebben áll a szépsége, a gyönyörűsége. Ezért vágyakozik a lélek a városok egymásra szorított házsoraiból, fülledt légköréből ki a boldog, szabad élet honába, hol fölszabadul a lélek a gondok terhétől, hol leveti magáról a köz- napiságot és kimoodhatatlan élvezettel, átadja magát a szabad élet gyönyörének.

Tekintete végigröppen a messze sikon s mohó kéjjel szívja magába az üde, balzsamos levegőt. Tetszik neki, hogy bármerre vesse is tekintetét, min denütt derült ég mosolyg feléje s minden felöl édes, bóditó illatár veszi körül.

De jó is a szabadban !

*

Vonatunk öríiletes robogással vágtatott tovább, gyakori füttyjelzések figyelmeztettek, hogy alaguton rohanunk keresztül. A körülfogott korom sötétség csak néhány másodperczig tartott és a tüzet szóró füstokádó vasszörnyeteg — majd jobbra, majd balra kanyarodva — zakatolva ragadt tovább.

A végállomáson fölrezzentem gondolataimból s az alföld kedves képe egy pillanat alatt eltűnt lelki szemeim láthatárából.

Ott találtam magam egy óriási völgykatlanban, körülvéve piramidális hegyektől.

Ki ne ismerné Biharországnak ezt a vadregényes részét; úgy hívják ; Remecz.

Égnek meredező sziklahegyek között vezet ki oda az ut Jádvölgyröl. Kis oldal szárnyvonat teszi meg a tizennégy kilometer hosszú utat, mintha bujósdit játszana e kis vasút, tizenhá romszor szeli át a Jád vizét s fut kinos erőlködéssel föl Remeczre. Érdekesebb utat elképzelni nem lehet.

Neki ront a kis gép a hegoldalnak s azt hiszed, hogy menten rekuzét kapsz egyenesen a Jád kellő közepébe, melynek kőtörmelékes medréből csak a budapesti mentőegyesület szedhetne össze, de az is csak darabokban. Egy hirtelen fordulattal azonban a szilaj, rakonczátlankodó Jád és a komoly méltósággal szétterpeszkedő hatalmas sziklahegy lába közé kerül éssürü füttyöt hallatva, gyönyörű, természet-al- kotta alléban folytatja útját. Szédítő magasba nyúló hegylánczok öveznek minden felől, veszedelmesen kiszökellő csúcsokkal; különös bájt és komor, megkapó fenségességet kölcsönöz hazánk ez elragadóan szép, panorama- szerü vidékének az, hogy ahét-nyolcz- száz. usque ezer méter magas hegyeket jó részben titokzatos, átszelhetlen, sürü erdőség borítja.

Amott a hegy tövében terjedelmes ür tátong feléd, mintha a lomha testű hegytömegnek lélegzet vételre szolgáló torka lenne. Csodásán szép barlang ez, évezredek óta lerakodó cseppkő képződményekkel. Friss, üdítő, baczillusmentes viz csörgedezik ki lassú csobogással az üregből s rövid földi pályája után beleszakad a Jádba.

Ózondus, büs légáramlat csap meg, tele tüdővel szívod magadba a tüdőtágitó üde léget s jól esik élvezned

a susogó szellő csókjait, a mi rózsa- pirt, egészséges életszint fakaszt ar- czodon.

Szelíd zsongás vesz körül, mintha a tehetetlen hegyek mormogása, zúgolódása lenne, hogy lelánczolt rabként az alkotás első perczétől kezdve le vannak bilincselve örökre.

Az erdőség reá zug, busán, bánatosan, hogy kebelében örök sötétség lakozik, hogy csak a felhőkkel játszó koronája élvezhet napfényt, hogy elhagyottan él, szomorúan, magánosán, hogy csuszó-mászó férgek, apró állatok, rikoltozó madarak s olykor-olykor meg egy-egy bestia is garázdálkodnak szenvedő testén.

A gyarló haladó pedig, a ki a természetnek e pazar szépsége előtt elbűvölve áll, érzi lényének parányiságát. Elragadtatással bámulja a magyar Schveiczot, nézi hosszasan s nem bír eltelni a szépség gyönyörével.

Megbámulja még azt a juhász gyereket is, a ki 20—25 kis báránv- káját ott legelteti a kopár sziklacsu- cson, fönn a borzaimas magasban. Megcsodálja a vígan ugrándozó kis jószágokat, a mint sziklákról-sziklára biztos számítással átszökelnek s kedves fogósdit játszanak. Csak egy. eltévesztett lépés és lezuhannak a halálthozó mélybe.

De erre még nem volt esett. Csak egyszer történt meg, pár évvel ezelőtt, hideg, zuzmarás tél időben a midőn a szűk láthatárt, hegyeket és erdőket, keményre fagyott hó borította, hogy egy szerencsétlen oláh-legény — hisz ezek a szánandó teremtések még télen