Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-07-28 / 170. szám
Szatmár, 1903. julius 28. Kedd. Második évfolyam 170. szám Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva: Egész évre . . 12 kor. Fél évre Negyedévre Egy hóra Vidékre postán Egész évre Fél évre . . Negyedévre E-gy hóra . . 6 kor. 3 kor. 1 kor. küldve: 16 kor. 8 kor. 4 kor. 2 kor. Egyes szám ára 2 kr. (4 fii) Szerkesztőség: Kainczy-utcza 6. szám. Megjelenik naponta (hétfő kivételével:};/ '• . Hirdetéseket méltányos,; szabott árban és ■ egyezség szerint., telvesx a ,/A1i kiadóhivatal^ Kazlnczy^u $V. ’ ’ ' Apró hirdetések, it> szóig 40 filler,., infodé*^ további szó 3 fillér Nyilttér sora 30 fillér. Kiadóhivatal: Kazinczy-utcza 6. szám. Telefon 106. Lapvezér : URA Y GÉZA Főszerkesztő : BARTHA KÁLMÁN Felelős szerkesztő: HARSÁNYI SÁNDOR Az eleven rébusz. Szatmár, julius 27. Nagy szenzáczió készül. Meg fog végre szólalni az a férfiú, aki mély csöndben jött, hallgatva ült bele a miniszterelnöki székbe, ösz- szeharapta még az ajkait is, csakhogy valamikép legkisebb gondolatát is elárulja. Akinek se szándékáról, se terveiről, se véleményéről a jó Istenen kívül senki sem tudott eddig semmit. Aki úgy ül ott fönn az országházban kerek egy hónapja, mint az egyiptomi homok-tenger örökrejtélyü kőembere, a holt, a szótalan, a néma sphynx. No hát ez a sphynx, ez az eleven rébusz, ma, kedden, vagy legkésőbb holnap, szerdán meg fog szólalni. Khuen-Héderváry gróf beszélni fog a Házban s nyilatkozni fog végre-valahára arról, amiről belőle harapófogóval sem birt senki kihúzni egy kukkot sem: a nemzeti követelményekről. Nem jószántából most sem, de mivel — granicsár-nyelven szólva — muszáj neki. A saját pártja kényszeríti a nyilatkozásra, mely már végkép beleunt a rettentő bizonytalanságba, szeretné már tudni, miért támogatja ezt a kelletlen bevásárolt miniszterelnököt s mit támogasson benne? A párt eddig fölfelé kacsintgatott a Burgba, nem jön-e onnan a várva-várt kisegítő kéz? De az egyre jobban késett, sőt az ischli utat megint leintették odafentről, s igy a kétség tűpárnáján ülő kormánypárt most kizárólag a bántól várja, hogy mutassa hát meg a kibontakozás útját. Apponyi gróf beszéde pedig akútan szükségessé és tovább halaszthatatlanná tette a bán nyilatkozatát. Arra a beszédre felelnie kell Khuen grófnak, tovább nem tűrik már a „Gézák" sem ezt a bosszantó némajátékot. A bán tovább nem várhatja némán, hogy dobott szerencsekocz- kája hatot vet-e, vagy vakot. A saját pártja szorította most már sarokba : szankczionálja-e az Apponyi propoziczióit? vagy pedig — levonja a konzekvencziákat. Az első esetben aztán persze megnyugodnék a kormánypárt, a nemzet természetesen nem. A nemzetnek magyar nyelv nélkül nem kell hadügyi „engedmény!“ Ebben a hangulatban, vagyis teljes harczi tűzzel várja az ország a bán-sphynx megszólalását is, mint aminővel végighallgatta az előre küldött kürtös heroldot, Apponyi grófot. Khuen gróf egy hónapi kínos vergődésének ez a hét lesz tehát az igazi nagyhete E hét folyamán dől ugyanis el, üdvözülhet-e a magyar kormányelnökség boldogító karosszékéhen a bán, vagy pedig — mehet. A király ugyanis e hét végére szabta meg a végső terminust, mely alatt a bánnak az ellenzékkel megegyezésre kell jutnia. A vasárnapra jelentett ischli ut is ezért maradt el, de ezért kell megszólalnia a néma sphynxnek is, hadd láthassa az ellenzék, egyezkedhetik-e vele? Tehát egyezkedniekell! Neki, aki a merev negáczió terén, akármily alkotmány-rombolással is, akart mind máig kibontakozni az összegabalyodott politikai helyzetből. Mily keserű kálvária-ut ez a gőgös bánra nézve! Fegyvertársakat egy hónap alatt sem birt toborzani semmiféle alkotmányellenes kísérletéhez még a kormánypártban sem tehát kényszerül mégis a neki „ultima rá- czió“-hoz, a törvényes kibontakozáshoz menekülni. Ez az igazi bukása egy politikusnak ! TÁVIRATOK. Apponyi üdvözlése. Budapest, julius 27. (Saját tudósítónktól.) Apponyi Albert gróf ma délelőtt a szabadelvüpártkörben fogadta a jászberényi választók 35 tagú küldöttségét, melyet Bathó János vezetett a házelnök elé. Bathó meleg szavakkal üdvözölte Apponyit a képviselőházban legutóbb mondott beszédéért. Apponyi válaszolt az üdvözlésre és megköszönte ’ álasztói bizalmát s hosszasabban beszélt az ország válságos helyzetéről. Délben a Hungáriában bankettre gyűltek össze a küldöttség tagjai. Kállay utóda. Budapest, julius 27. (Saját tudósítónktól.) A király Burián István báró athéni követünket közös pénzügyminiszterré, Herczego- vina és Bosznia kormányzójává kinevezte. Burián István e hó 29-én teszi le az esküt Ő felsége, a király kezébe. Harminezhárom leány tűzhalála. Budapest, julius 27. (Saját tudósítónktól j Oroszországból ma iszonyú katasztrófa hirét jelentik. Salajevszki faiuban, a község határában tegnap este harminezhárom arató leány egy pajtába tért nyugalomra. Éjjel a pajta hirtelen ki- gyuladt s a leányok a lángokban lelték halálukat. Véres aratás. Temesvár, julius 27. (Saját tudósítónktól,) Zsebely községben ma a román és német nemzetiségű aratók- valami fölött összetűztek. Az összetűzésből véres verekedés keletkezett, a melyben három embert ütöttek agyon. Négy arató életveszélyes sebeket kapott. A vizsgálatot megindították. Pálmay Ilka nagybeteg. Budapest, julius 27. (Saját tudósítónktól.) Kinszky grófnő, Pálmay Ilka, az örökké fiatal operett diva nagybetegen fekszik a Grünwald-féle szanatóriumban. Állapota aggasztó. A király merénylője megőrült. Budapest, julius 27. (Saját tudósítónktól,) Reich Jakabot, a ki júniusban Bécs mellett a Sim- meringen Ő felségére botot emelt, ma a börtönben megőrült. A rendőrség a lembergi őrültek házába szállította. TARCZA. A hős. Irta: Maxim Gorkij. A vásári tömegen egy aggastyán igyekezett keresztültörtetni. Sötét volt a tekintete, de ezen a sötét pillantáson átérzett a szomorúság, könyörgés. Lecsüggő, barna orczáit ezüst szőrszálak tarkították. Régi katonakabát födte a testét, a mellen azonban ott csillogott György keresztje és több más kitüntetés. Bal lábát otromba, vaskos mankó segítette, amely mély barázdát húzott a havon. A kereskedők elfordították a tekintetüket a mikor a támolygó alakot meglátták. Az aggastyán sem törődött velük, hanem áthaladt a téren, a parasztokhoz igyekezve, a kik kocsikkal a vásárra jötek. Ott megállt egy szekér előtt s mint a komoly vevők szokták, kérdezte: — Szép a liba? — Elsőrendű ! kérem, nézze csak meg . . . tiszta háj ! A vén katona szakértőleg bírálta a madár súlyát, figyelmesen vizsgál- gatta, megszagolta; aztán hirtelen igy szólt a paraszthoz : — Igen oda át Bulgáriában azok szép libák voltak! mint a disznók. — Hol mondja ? — Bulgáriában ... ott — hátul a Balkánon, túl a hegyeken ... az orosz-török háború volt ott . . . é exellencziája Skobelew vezetett bennünket . . . — U-u-ugy ? Ezt már hallottuk. Hanem ez a madár is jó. — Látod ezt a keresztet ? - szólt az öreg harczos. — A saját kezével tűzte ide a mellemre. Az obsitosnak reszketett a hangja, a szemei megcsillantak, aztán merészen a szemére húzta a sipkáját. — Migunov altiszt, — hurrah! Saját kezével. — Engedd meg, atyuskám, ez a liba . . . kezdte megint a kereskedő, aki végre belátta, hogy megtévedt, a mikor a vén katonát komoly vevőnek vélte; és levette róla a szemét, hogy a többi vásárlók között keressen vevőt a libái számára.-- A századparancsnokunk, Svan- rics is! ... az is igy kiáltott rám : Migunov, te sas! ... és megcsókolt. — Ne állj itt az útban, katona ; menj félre I . . . elállód a vevőknek az utat, — mondta a paraszt, megfogva az aggastyánt a karján és félretaszi- totta. A veterán nem lett dühös, de a szemében kigyuladt a láng. Szemrehányó pillantást vetett a parasztra, aztán szó nélkül eltávozott a kocsi mellől, egészen az arczába huzva a sipkáját. Körülötte mindenféle ember tolongott s a levegő tele volt hangok zűrzavarával. Forrt az élet s ide-oda lökdöste a vén katonát, aki lassan támolyogva embert keresett, akinek elmondhatná a hadi tetteit, a hősiességét, amint behunyt szemmel rohant a golyózáporba, ölni, harczolni . . . De senki sem volt kiváncsi azokra; senki sem pillantott rá; senkit sem érdekelt, mért van a vén katonának csak fél lába és mért kereszt a rongyos kabátja mellén. Elhagyottnak és mélyen megbán- tottnak érezte magát, mert a sok kereskedő és vevő közt egy sem akadt, a ki törődött vele. Nem egyszer nézett ő szemközt a hallálal és sohase félt, ezek az emberek pedig megijednek, ha csak beszélnek előttük a halálról. Némi kis vigaszt nyújt neki az, hogy ezek az emberek mégis hitványabbak nála. — Ezeknek nincs kitüntetés a mellükön Sohasem lehetnek — hősök 1 . . . Hanem azért mégis végtelenül vágyik az után, hogy akadjon valaki, akinek elmondhatná, milyen hős volt ő, Migunov. Reggeltől estig, félig éhen halva és félig megfagyva, egyre ott botorkál a vásáron és embert keres a hőstettei meghallgatására. Sokszor alkalma nyílik belekezdeni, de a befejezéshez nem jut egyszer sem. A vásáron tudniillik nincs olyan ember, aki meghallgatni kívánja az ő meséjét. És az ősz Migunov, aki olyany- nyira fölöslegesnek érzi itt magát, aki senkinek sem kell már s aki elhagyatottnak és elfelejtettnek látja magát — haragszik ezekre az emberekre. Meglöki azokat, akik mellette állanak, meglöki őket, bár látszólag csupán vél ellenségből, hanem voltaképpen komoly szándékkal. Mert ez az apró bosszú kissé megkönnyíti elkeseredettségét. Néha bevetődik valami korcsmába. Legtöbb helyen a pinczérek barátságtalanul, sőt arczátlan fölénnyel fogadják. Már ráuntak az öregre. Ha aztán békét hagynak neki, akkor a vén katona asztaltól asztalhoz vándorol és keres türelmes hallgatót. S ha aztán akad egyre, oh, hogy felragyog az arcza, hogy peregnek az ajkáról a szavak ! hogy föifujj* az ar- czát, mikor a bombák hangját, vagy a kommandó kiáltását adja vissza 1 . . . Nevetnek az aggastyánon, ő azonban ezt nem is hallja, nem is látja, mert hiszen messze képzeli ő magát e pillanatban . . . messze, ott hátul a Balkánon, ahol a föld az ő vérét itta és ahol az élete hangos csatazajban egyszer majdnem kialudt. — Hallod-e, katona, takarodj innen 1 ne untass minket 1 Erre kikergetik a pinczérek. Hanem ő állva marad és falábával fenyegetőig dobbant a padlóra. Aztán csöndesen kitakarodik magától. — A szive meg erősen dobog a visszaemlékezéstől, — a melyet felébresztettek benne. Egy kályha mögött van a lakása, egy ember könyörületességéböl, aki madárketreczet gyárt. Ha hazajön, odakúszik a vackába, ahol majd meg- fuli a fülledt levegőben, de legalább meleg van ott. Az olyon napokon akkor egész éjjel morog az öreg: — Gazficzkók! ha legalább meghallgatnának ! . . . nem igaz ? Gazficzkók !
