Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-07-22 / 165. szám
165 szám. Szatmár, szerda SZATMÁRI HÍRLAP 1903. julius 22. 3 xnári Hírlap“ közölt hire feltétlenül megbízható forrásból származott. Midőn a hir minden kétséget kizárólag bizonyossá lett, igaz és őszinte részvét költözött a szivekbe, Szatmár város közönségét, mélyen érintette a gyász- hir és a közönség a fájdalmas részvétnek impozáns módon fog kifejezést adni. A püspöki rezidentiában ma délelőtt fognak határozni arra nézve, hogy az egyházkerület minő módon és milyen mérvben adjon kifejezést a katholíkus világ nagy gyászesetével szemben. * Kút mizéria a Szatmárhegyen. Szatmárhegy végtagja Szatmár városának, egy kissé messze is esik a város szivétől, de azért a végtag sérülései a szív czentrumában őszinte és igaz fájdalmat keltenek. Szegény szatmárhe- gyünknek a legnagyobb iróniája talán a nevében van. Égy hogy, a mely nem hegy! Mert ott, a hol magásba nyúló, erdőkoszoruzta hegyek vannak, ott üdítő, baczilusmentes kristályvíz fakad a hegy gyomrából, mely táplál és egészséget ad. A mi szatmárhegyiink azonban inkább aféle fensik, melyen játszva röpül keresztül tekintetünk. Nagyon természetes tehát, hogy használható jó ivóvíz tekintetében éppen olyan nyomorúságban tengődik a végtag, mint a lapos és poros törzs. Ez azonban Szatmárhegynek nem szolgálhat vigasztalásul, mert abból, hogy nekünk sincsen jó vizünk, épenséggel nem elégítheti ki vízszükségletét. No de a szív rendesen jósággal és szeretettel van telítve. És e megható szeretet késztette a hatóságot arra, hogy Szatmárhegynek vizet teremtsen a föld kebeléből. Valamelyes kutak volnának is már a hegyen, de ezek nem elégítik a közszükségletet. E miatt aztán elhatározták, hogy a kutat kibővítik és a munkálatokat meg is kezdték. Munkaközben azonban baj történt: a csövek megrepedtek. Minthogy tehát ez az operáczió nem sikerült, a tanács megbízta Kőrösmezey Antal főjegyzőt, hogy a vasúttársaság részére egy teljesen uj kút fúrására jelölje ki a helyet. Az uj kutat valószínűleg a régi bikaistálló helyén készítik. Ezen kívül a város is furat kutakat és igy mégis csak lehet remélni, hogy Szatmárhegy lakossága abba a helyzetbe kerül, hogy ha megszomjazik, hát lesz mit innia ! * Vasúti internátus Szatmáron. A jövő évben egy rendkívül nagyfon- losságu impozáns épülettel szaporodik szatmár város középületeinek száma. A sétatéren, a hol a mostani aréna disz- telenkedik, fog felépülni az a hatalmas háromemeletes épülettömb, mely vasúti internátus néven fog hamarosan ismertté válni. Semmi kétség immár, az internátus a jövő évben okvetlen felépül. A miniszter e tárgyban tegnap irt le a városhoz. A leiratban értesíti a miniszter a várost, hogy az interna- tust felépitteti, de ez évben az építési költséget a költségvetésbe beilleszteni már lehetetlenség és csak 1904-ben kezdhetik meg az építkezést. A miniszternek ez a kedvező leirata bizonyára városszerte általános örömöt fog kelteni, mert a vasúti internátus felépítésével városunk tengő ipara és kereskedelme jelentékeny fellendülést fog ■nyerni. A vasúti internátusbán a vasúti alkalmazottak gyermekei fognak ellátásban és nevelésben részesülni. A gyermekek iskoláztatása az elemi iskolákban fog történni. Minthogy a gyermekek nagy számban lesznek, több körzetbe fogják őket beosztani. Hogy a közönség fogalmat alkothasson az internátusbán elhelyezett gyermekek számáról, legyen elég csak annyit közölnünk, hogy az internátusbán elhelyezett gyermekek miatt az állami tanítók számát hattal szaporítani kell. Ez az egy körülmény már magában véve világot vet az uj intézmény kiváló .fontosságára. Az adófizető polgárság a súlyos közterhek viselése ellenében végre tehát mégis csak kap valamit az államtól, mely a közéletnek számos ágazatára jótékony visszahatással lesz. * Az agg honvédek nyugdija.Ötvenöt esztendő előtt harczi riadó harsogott végig a hazán. A riadó hangja fegyverbe szólított mindenkit, mert a haza veszélyben volt. És a fenséges hangok hallatára fegyvert fogott ifjú és agg, siettek a zászlók alá, a küzdőtérre. Csodás tettet müveitek, amely bámulásba ejtette az egész világot. Diadalt diadal után arattak. Sok csatát nyertek a hősök, a kiket joggal nevezhetünk félisteneknek. A győzedelmes napok után azonban jött egy idő, a mikor elnémult a csatazaj, elhallgattak az ágyuk és elcsöndesült minden. A félistenek közül alig-alig él egy-két ezer. Az egykor izmos karokat elbénitotlaaz idő vasfoga, az erő szintén meggyöngült, mert megöregedtek a derék honvédek. Most aztán a reszkető kéz és fehér haj idejében csekélyke havi járandóságot húznak a jó öregek. Evről- évre kisedbedik az agg honvédek száma és az elhalálozások arányában növekedik az élő honvédek nyugdíj illetménye, Szatmármegyében is elég szép számmal vannak az öreg honvédek, a kik megkapják a havi járulékokatt A nyugdíj jogosultságot eddig úgy igazolták, hogy két volt bajtársnak kellett megesküdnie arra, hogy az illető öreg honvéd tényleg részt vett a legendás idők hősi tetteiben. Most Nagy László alispán a szatmármegyei honvédek részére megkönyitette az igazolást. Azok részére ugyanis, a kik a nyugdíj jogosultságot igazolni nem tudják, megengedte, hogy az • 848. évről származó és a vármegye levéltárában meglévő katonai behívói lajstromokat megtekinthetik és azok alapján nyupdíj igényüket érvényesíthetik. Ez irányban bővebb felvilágosítást a szatmári főszolgabírói hivatalban adnak. * Halálozás. Csobádi Csillay József, a budapesti szt. Rókus kórház nyugalmazott gyógyszerésze, életének 75. évében elhunyt. Az elhalt ‘öreg urban Halász Lajos dr. szatmárhegyi orvos, apósát gyászolja. * Állategészségek a vármegyében. Nemcsak Szatmár városban, de a vármegye csaknem minden járásában léptek fel legutóbb a legveszedelmesebb állatbetegségek, a melyek nem kis hátrányára vannak az állatvásároknak. A szatmári főszolgabírói hivatalhoz csaknem mindennap érkeznek jelentések a községekből, a ragadós állatkórokról. így Pálfalván, Mikolán, Batizon stb. községekben a száj- és körömfájás járvány az állatok között. A vármegyével szomszédos szilágy- csehi járásban marha-zárlatot rendeltek el, mert ott szintén elterjedtek a veszedelmes betegségek. * Lelkészbeiktatás Vámos-Gro- sziban. Vasárnap délután lélekemelő ünnepségnek volt színhelye Vámos- Oroszi község ev. ref. temploma. Ekkor iktatta be ugyanis Nagy László nagy- ari ev. ref. lelkész Hajdú Miklóst, a vámos-orosziak újonnan megválasztott lelkészét. A beiktatási ünnepélyen Nagy László rövid, de szép beszéddel üdvözölte az uj lelkészt, majd sok szerencsét kívánva működéséhez, átadta neki a templomot és a lelkészi lakot. A beszéd után Hajdú Miklós emelkedett szólásra és ékes szavakkal adta elő azon irányelveket, a melyeket az egyház vezetésénél mindenkor szem előtt fog tartani. Az installáczión Szatmár- ról Hajdú Miklós számos ismerős barátja jelent meg. A beiktatás után bankett volt, a melyen kedélyes hangulat uralkodott. * Honvédeink gyakorlaton. Idestova három hete már, hogy a szatmári 12. honvéd gyalogezred útra kelt Mátészalkára, hogy a harczszerü főlőgya- korlatokat megtartsák. A gyakorlatok nagyban folynak, de a derék katonák legizzasztóbb napjai e hó 22. és 23-án lesznek, a mikor is Klobucsár Vilmos altábornagy, a m. kir. honvédség főfelügyelője is jelen lesz a gyakorlaton. A honvédek most Mátészalkán és környékén táboroznak. * Kiss Gedeon szobra. Több iz ben megemlékeztünk már arról, hogy Szatmár város hálás közönsége Kiss Gedeon volt rendőrfőkapitánynak, a Kossuth-kert megteremtőjének szobrot állít. Ebben a tárgyban szobor-bizottság alakult, mely legutóbbi üléséből kifolyólag azt az előterjesztést tette a tanácsnak, hogy a szobrot — a bemutatott mintázat alapján — Horvay János szobrászművésznél 2000 koronáért rendelje meg. A tanács tegnap foglalkozott az előterjesztéssel, melyet elfogadott, a költségfedezetre nézve pedig akként határozott, hogy a közadako zásból befolyt összegnek a város által 2000 koronára történendő kiegészítésére a közgyűlésnek javaslatot tesz. A szoborkérdés tehát ezzel is előre haladt egy lépéssel s minthogy nincs kétség az iránt, hogy a közgyűlés a szobor előállitásához még hiányzó összeget megszavazza, remélni lehet, hogy a tervezett szobor mihamarabb díszíteni fogja a Kossuth-kertet. * Uj segédlelkész. Hajdú Midós ev. ref. segédlelkésznek Vámos-or'oszi község lelkészévé történt megválasztása folytán a szatmári ev. ref. egyháznál a segédlelkészi állás üresedett meg. A szatmári ev. ref. egyháztanács tegnap gyűlést tartott, a melynek egyedüli tárgya az állás betöltése volt. A gyűlésen a három pályázó közül Lovas Aladárt választották meg. MULATSÁGOK. (*) A „nagykárolyi kör“ mulatsága. A nagykárolyi úri társaságban meglehetős izgatottság uralkodik mostanában. És nem is csoda, mert olyan nagyszabású mulatságra készülnek, a milyen még nem volt az idén Nagy- Károlyban. A tánczmulatságot Nagy- Károly egyik lagelőkelőbb társadalmi tényezője a „Nagykárolyi kör“ rendezi s augusztus hó 1-én fogják megtartani A tánczmulatságot élvezetes mü sorból álló hangverseny fogja megelőzni, a melyen Nagykároly úri társadalmának több előkelő tagja vesz részt. A mulatság rendezősége 107 tagból áll s ez elég garanczia arra, hogy a mulatságot bizonyára a legsikerültebb nyári estélyek közé lehet majd sorolni. A mulatságra a rendezőség az alábbi meghívót küldte szét: Meghívó. A „Nagykárolyi kör“ 1903. évi augusztus hó 1-ón Nagykárolyban a polgári olvasókör összes termeiben a m. kir. kassai III. kér. hon- vádzeneknr közreműködésével, saját pénztára javára hangversenynyel egybekötött nyári tánczmulatságot rendez. A Nagykárolyi kör“ szünidei bizottsága nevében : Makoldy Sándor, szünidei elnök. Helyárak: Páholy 10 k., oldalszék 8 k., I. r. zártszék 3 k., II. r. zártszék 2 k., karzat 1 korona. A hangverseny műsora: 1. Rieding. Előjáték és fuga. Hegedűre longoraki- sérettel. Előadják: I. hegedűn: Borody Béla ur. II. hegedűn: Preisz Miklós ur. III. hegedűn : Homola László ur. Zongorán kiséri Csilláry Ferencz ur. 2. Vallomás. Irta: Nil. Személyek: Jolán: Irsik Margit urhölgy. Törők Pál ; Makoldy Sándor ur. 3. Dalok. Énekli : Gaál Berta urhölgy. Zongorán kiséri: Réti László ur. 4. Beriot. Hegedűverseny D-dur. Előadja hegedűn : Borody Béla ur, zongorán kiséri: Csilléry Ferencz ur, 5. A vén czigány. Melodráma, Farkas Imre és Farkas Lajostól. Előadja: Janitzky Margit urhölgy, zongorán kiséri : Kaufmann Sándor ur. 6. Wéber: Eurynthe. Előadják zongorán: Csilléry Ferencz és Csilléry András urak. EGYLET. — Egyesülő iparoskörök. A szatmári iparos ifjúság köre tegnap választmányi ülést tartott, a melyen az „Iparoskör“-rel való fúzió eszméjét tárgyalták. Régi terve ugyanis a két körnek, hogy egyesülnek s igy egy szerves egészet képezve, mindinkább szolgálhatják azt a czélt a melyet a két kör egyenkint maga elé tűzött. Az egyesülést az iparoskor kezdeményezte, a mely az esetben, hogyha az iparosinak köre a saját házát eladva, az iparos kör házát fogadja el közös helyiségül, hajlandó a fúzióra. E tárgyban átiratot intézett az iparoskor az iparos ifjak köréhez, a melynek választmánya legközelebb újra tárgyalni fogja az ügyet és módot keres azegye- sülés előnyös megoldására. TÖRVÉNYKEZÉS. Főtárgyalási határnapok. A szatmári kir. törvényszéknél f. hó 23-án és 25-én a következő bűnügyekben tartják meg a főtárgyalást : Turczi János ellen rágalmazás, Gutman Salamon és sta ellen lopás, Tamás Gábor ellen lopás, Rivnák Sándor ellen hatóság elleni erőszak Bisztriczki János ellen lopás, Szatmári János ellen lopás, Bihar Gyula ellen hatóságelleni erőszak, Tóth Róza ellen lopás és Szuposin György ellen súlyos testisértós büntette miatt. KÖZGAZDASÁG. Budapesti áru- és értéktőzsde. A. „Sutni-i Hírlap“ távirati tudósítása — Budapest, julius 21. Zárlat 5 órakor. Búza 1903. augusztusra . . . 7.19—7.21 Rozs 1903. augusztusra . . . 7.13—7.14 Zab 1903. augusztusra . . , . 6.17—6.18 Tengeri 1903, augusztusra . . . 5.33—5.34 Repcze 1903. augusztusra . . . 6.32—6.33 Zárlat 5 órakor: korona Osztrák hitelrészvény.......................... 663. ~ Magyar hitelrészvény.......................... 733.— Leszámitolóbank részvény .... 453.50 Rima-Murányi vasmű részvény . . . 465.50 Osztrák-magyar államvasuti részvény . 669.— Közúti vasút ......................................... 605.— Városi villamosvasút részvény . . . 298.50 Szatmárnémeti szab. kir. város hetivásár kimutatása. 1903. évi Julius hó 15 napján. Termény árak: Sorszám Termény neme kor. fi kor. fl 1 Tiszta búza 13 30 14 — 2 Kétszeres 12 — 13 — 3 Rozs 11 50 — — 4 Árpa 08 — —--5 Zab 08 8 0 10--6 Ten geri 13 80 14 40 7 Kása 20 — 24 — 8 Paszuly fehér — — 16 — 9 Szilva 36 — 40 — 10 Krumpli 2 60 3 12 11 Szalonna 144 — 150 — Kiadó laptulajdonos: A szatmári függetlenségi és 48-as párt Egyenruhák és katonai fölszerelések páratlan elegáns kivitelben leg- jutányosabban s Blum Sándor elsőrangú egyenruházati- és hadfelszerelő intézetében kaphatók. | Ö felsége | a perzsa ! császár és orosz nagy- herczeg udvari szállítója Budapest,$ Yácziutca 15. A méretek felvétele végett acég saját költségén szabászát vidékre elküldi, Fiókraktár : DSBRECZEN