Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-11-18 / 264. szám

264 szám. Szalmái', szerda SZATMÁRI HÍRLAP 1903. november 18 3. tárgyilagos kritikánkat Pap Géza polgármester ép oly hűvösen fogadta, mint a darabját a kö­zönség s igv történt az, hogy tegnap az egész városházán ha'lk moraj zúgott végig akár csak egy Safoklesi tragédiában. Elhisszük, hogy az őszinte szó kellemetlenül érintette a hódoló engedelmességhez szokott polgármesteri idegeket, de rendesen balsiker koronázza az olyan tény­kedést, mely a feltűnés után vágyakozó egyént idegen, tehát nem neki való térre hajtja. Mi magunk voltunk azok, akik Pap Géza polgármes­teri érdemeit esetről-esetre méltattuk, de most midőn nap-nap mellett láttuk, hogy a polgármes­ter olyan téren működik, mely állásával nem fér össze, kénytelenek voltunk ezt keményebb kritika tárgyává tenni. Egyebekben pedig a pol­gármester ur indignáczióját csakis a városháza légkörében éreztük. * Kétféle mérték. A városnak a külső pós- takertben, a kiirtott füzes helyen, van egy bir­toktagja, melynek az a hibája, hogy nincsen hozzávezető ut. Ezi-n a hibán akart a város se­gíteni oly módon, hogy a szomszéd birtokosok­tól egy kocsiszélességnek megfelelő földszalagot akart a birtokhoz vezető ut czéljaira vásárolni. A szomszéd birtokosok aztán meglepő ajánlatot tettek a városnak és pedig, hogy hajlandók a városnak a kért földterületet eladni négyszög­ölenként három koronájával, ha azonban a vá­ros ezt az árat borsosnak találná, úgy hajlandók a város jelzett birtokot megvásárolni) és pedig négyszögölenként húsz fillérjével. Hm. Furcsa. A mérték, úgy látszik, hamis, mert ugyanazon helyen fekvő föld után ilyen rettentő árkülönb­séget másként elképzelni lehetetlenség volna. A szomszéd birtokosok mindenesetre előnyös hely­zetben vannak a várossal szemben, de tervük aligha fog sikerülni, mert a város, jóllehet ége­tően szüksége lenne a jelzett útra, még sem haj­landó a hamis mérték szerinti rettentően igaz­ságtalan árakat megfizetni, de még kevésbbé hajlandó birtokot potom áron elkótyavetyélni. Mert ha az ő birtokuk négyszögöle három koro­nát ért, akkor bizonyára a városi birtok négy­szögöle is megér három koronát. * A választás és a nagyvásár. A tegnap megkezdődött országos vásár a választási moz­galmat kissé háttérbe tolta. Hiába, a kenyérnek mégis nagyobb az ereje, mint a politikai párt- tusáknak. A most beállott csönd azonban csak látszólagos; olyan nyomasztó, a minő a nagy viharok kitörését szokta megelőzni. Holnap azon­ban az érdeklődés ismét teljes erővel fog meg­nyilatkozni és a választási esélyek fontolgatása .mellett a függetlenségi párt újból folytatja a munkát azzal a szívós kitartással és lankadatlan lelkesedéssel, melynek czélja a győzelem kivi- vása. A választási küzdelem előharezosai, a vég­rehajtó-bizottságok most is végzik előkészítő mun­kálataikat, hogy a döntő napon teljesen felfegy- verzetten indulhassanak a harezba. * Országos vásár. Tegnap kezdődött váro­sunkban az őszi országos vásár, a mai napon pedig befejezést is nyer. Az első nap az állatvá­sárra volt szánva, mely ez évben gyöngébb volt a múlt évinél. A város külső képén is meglát­szik az országos vásár, az idegenek ezrei élénk­séget, nagy mozgalmat és kielégítő üzleti for­galmat csinálnak. Az iparos és kereskedő világ jogosult reményekkel néz a mai nap üzleti ered­ménye elé. Várakozásaikban bizonyára nem is fognak csalódni. * Az „erős kéz.'* Tisza István miniszterel­nök rendeletet küldött a vármegyéhez. A ren­delet közvetve a községi képviselőtestületekhez szól, eleve leintve azokat holmi adómegtagadási mozgalmaktól. — Azzal érvvel a miniszterelnök, hogy a törvény csak az adók tényleges végre­hajtását tiltja meg, nem azonban a beszedést is. Ez a kérdés, mely politikai izgalmak szülte ko­moly vitatkozásokon ment át, tudvalevőleg meddő ma már. Mindenki tudja, hogy a legerélyesebb autonomiáju helységnek is sarkalatos joga, sőt hazafias szempontból kötelessége megakadályozni az^adóhátralékok;befizetését, mig'^a költségvetési előirányzat törvénybe nem ment. A rendeletet kü­lönben Steinkogler főispáni titkár tegnap meg- küldötte a megye összes közegeinek. * Uray Géza zászlói. Németiben teg­nap délután mozgalmas élet uralkodott. Minden utczán sürgött-forgott a sok ember és seregestül kisértek egy szekeret, a me­lyen Uray Géza, a függetlenségi párt je­löltjének zászlóit vitték. A zászlőskocsi csak­nem minden ház előtt megállóit és leadott egy-egy nemzeti szinü zászlót, a melyen a függetlenség szent jelszavain kívül Uray Géza jelöltsége van felírva. A zászlókat még ma este kitűzték a derék németi-i polgárok. Az utczák képe csupa szin, élénk­ség, a polgárok szive csupa akarat és meg­elégedettség, a házakon pedig a jelszó: Éljen Uray Géza! Csak végig igy a lelke­sedéssel és kétség se fér hozzá, hogy pár­tunk diadalmasan fog kikerülni a küzde­lemből. * Magyar név. Bocsinszky Antal szatmári lakos nevét belügyminiszteri engedélylyel „Bol- gáru-ra változtatta. * Egy plakát. Bohózatirók meg krokisták vé­res verejtékkel izzadják a humort és a humorkákat úgy hogy ók maguk betegei lesznek a »munkának«- a színházi közönségben, meg az olvasóban pedig ket- tósrendekben ugrálnak a kérdőjelek: mi ebben az élez? Az élet ránt egyet a vállán, minek ez a lihegő elszántsággal folyó élez-hajsza és termi bőségesen a tartalmában, kiformálásában pompás humort. Ragyog a derű az itt következő falragaszról, amilyennel egy mürstyai (torontálmegyei) mübirkozó társulat hirdeti, az előadásait: Uj! üj! Ij ! Estrira Eagy Biz Ellő das Kezdi este 7 órára Egy leginy és egy nó Zalon Atléta akik emelik 250 kila is. Hét legjab zalon akrobata Elyarok alos helj 10 grajcar. A mürstyai intelligenczia mégis csak irigylésre méltó helyzetben van. Tiz krnjezárért láthat olyan „zalon“-atlétákat, akik ,,250 kila“-t tudnak emelni. * A nem okleveles gazdatisztek Debreczen- ben is gyűlést tartottak, hogy feleljenek a ko­máromiak azon ksrdésére vájjon helyeselhető e, ha a nem okleveles gazdatisztek egy azon hely­zetet foglalhatnak el az oklevelekkel ? A hajdú- megyei gazdatisztek csatlakoztak az eddigi vidéki értekezletek véleményéhez, mely szerint a már alkalmazásban levő okleveles gazdatisztektől méltányossági alapon nem vonható meg semmi olyan kedvezmény, mely a képesítéshez van kötve. A gyűlés igen népes volt. * A szinyérváraljai tűzvész. Tegnapi lap­számunkban hirt adtunk már arról a nagy tűz­vészről, a mely Szinyérváralján pusztított. A tűz­ről tudósítónk még a következőket jelenti: A veszedelem a szinérváraljai adóhivatal mellett lévő házban ütött ki és a hatalmas lángnyelvek egyszerre tüztengerré varázsolták az épületet. A tűz ezután mihamar az adóhivatal épületébe is belekapott, s nem telt bele egy negyedóra, a mire az adóhivatal is lángban állott. Az adóhi­vatal mellett van a járásbíróság. A nagy zűrza­varban mindenki csak az épületnek megmenté­sére gondolt, mert a telekkönyvi hatóság hiva­talos helyiségének elpusztulása mérhetetlen ká­rokat okozott volna. A járásbíróságot szerencsére megmentették. Az adóhivatalban az íróasztalo­kon felejtett irományok égtek el. A hivatalos könyvek a vasszekrényben voltak, a melyben, ha pénz nem is igen volt, de az adótartozások­ról vezetett főkönyvek épségben maradtak. A kár a 6 ezer koronát meghaladja. MULATSÁGOK. Dalestély. Az iparos ének és dalegyesület szokásos téli dalestélyét ez idényben is régi szokásához híven karácsony másodnapján meg­tartja s rendezősége azon fáradozik hogy pár­toló tagjainak egy mü élvezetes estét szerezzen. Mint haljuk Veress Lajos karvezető egy vegyes kar betanításával foglalkozik mely ez estélyen fog bemutatkozni. Egyébb iránt a részletes s müélvezetes műsorra annak idején vissza térünk. egylstT A Székely Társaságok évkönyve. A Székely Társaságok legnagyobbja, a marosvásárhelyi, századik összejövetele alkalmából évkönyvet ad ki, mely a Társaság történetét, eddig elért ered­ményeit, a Székely Szövetség alakulását, a szé­kely fürdők ismertetését, arczképeket, tagok névsorát s tiszteleti tagok emléksorait fogja tar­talmazni. Az évkönyv e hó végén jelenik meg. Előfizetési ára 1 korona. REGÉNY C SÁR NŐK, Leányálmok. — Irta : Horkay Elemér. — 26. Méray pillanat alatt átfutotta gondolatban valamennyi ismerőse névsorát, de nem talált senkit ezek közül, akinek valami levélben mon­danivalója lehetne. Tardosékra gondolt e tekin­tetben legkevesebbet, mert hiszen alig két órája, hogy eljött a jónásfalvi kúriáról. Lassan, elgondolkozva bontotta fel a leve­let, aztán bosszankodva mondta a válaszra váró inasnak: — Mondd meg a nagyságos asszonynak, hogy a mint időm engedi, átmegyek! Aztán hosszú léptekkel kezdett fel és alá járkálni a szobában, mélyen elmerülve gondola­taiba. Már megint olyan halálbakergető kétség- beesés vett rajta erőt, hogy legszívesebben tán elsülyedt volna, mert ki nem állhatta azokat a komoly dolgokat, melyeknek megoldása fejtörést okozott, Újra elolvasta Tardosné levelét. — Eta sorsáról van szó! Hát apja vagy mije vagyok én annak a lánynak, hogy nekem kerüljön gondba az ö sorsa? Vagy tán kelle­metlenkedett a kis lány a mamának, aki most a Pompadour-márkinék sajátos ragaszkodásával i tisztességhez engem akar felhasználni »Honnysoi!« - nak. — Igazán kellemetlen história. Ha tudtam volna, hogy ilyen obligóba ke-' rülök, bizonyára mindvégig megmaradtam volna jóbarátnak. Kedvtelenül csatolta fel kardját s elindult a tiszti étkezde felé, tudva azt, hogy barátait még együtt találja ott. Legkevésbbé sem volt éhes, Csak éppen társaság után vágyódott, mert hát a könnyen ingerlő emberek sangvinikus vér- mérsékletével attól félt, hogy ha egyedül marad megüti a guta. Mikor belépet az étkezdébe, a tisztek, akik eddig hangosan vitatkoztak valami fölött, hir­telen elhallgattak s a főhadnagy még hallotta, amint a kadett fölszisszent: Pszt! Jön Méray! Ez a titokzatos fogadtatás legkevésbbé sem volt alhalmas arra, hogy Méray rossz kedvét felderítse. Csak úgy forrt benne az epe, de azért lát­szólag nyugodtan ült le az asztalhoz s egy po­hár cognacot kért. Nehány perczig ott ült már, s a belépése­kor hirtelen támadt csend még mindig nem sza­kadt félbe, a tisztek mélységesen hallgattak, mintha őrizni való titkuk volna. A főhadnagy hirtelen felhajtott még egy pohár cognacot, aztán kilökte mnga alól a széket: — Mi az ördög lelt benneteket? —- kiál­totta — tán megnémultatok ? (Folyt, köv.) Kiadja: A szerkesztőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom