Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-11-11 / 258. szám

258. szám. Szatmár, szerda SZATMÁRI HÍRLAP 1903. november 11. 3. mást kergető czáfolgató hír mindaddig kering körülöttünk „künn a bárány, benn a farkas módjára,“ mig a tanácsnak kedve lesz árlejtés- dit játszani. Mert hát a valóság ezt igazolja. A Kossuth kerti összekötő vashid tárgyában meg­tartó tt első árlejtést a tanács megsemmisítette mert állítólag némi szabálytalanságok merültek fel, a mit az egyik pályázó nehézményezett. He­lyesen tette, hogy megsemmisítette. A szabad verseny hadd érvényesüljön! És kitűzték újból az árlejtést. Sem alaki sem lényegbeli kifogás ez en második árlejtés ellen emelhető nem volt. A tanács az árlejtést mégis megsemmisítette. Miért? Mert hát —■ télre járván az idő, — a vashidat tavaszkor akarja felépittetni. De hát akkor mi a csodának hirdették meg azt a má­sodik árlejtést ? Ember legyen, a ki erre felele­tet tud adni. * Vándorló kutak. Szatmár város határában van néhány mezei kút, mely a város tulajdonát képezi. A tagosítás folytán azonban ezek a ku­tak most mások birtokába jutottak és egy szép napon a város arra ébredt fel, hogy az ő kutjai észrevétlenül átvándoroltak olyan emberek bir­tokára, a kiknek annyi közük van a kúthoz, mint András bakternek a vatikáni torony órá­hoz. Tehát nem oda Buda, a mi juss, az juss és nem csak a magyar ember, de a magyar vá­ros sem hagyja a maga jussát. A város ki is adta a rendeletet, hogy a váratlanul kúthoz ju­tót birtokosok vagy vegyék meg a kutakat, vagy pedig — ha erre nem lennének hajlandók — úgy a kutakat el kell árverezni. Ha pedig egyik eljárás sem vezetne czélhoz, úgy a kuta­kat le kell szerelni és aztán, nos, aztán . . . betömni! Igaz, hogy ebből senkinek sem lesz haszna — sőt a közérdek talán szenved is miatta, — de mindegy, a mi jog, az jog. Már pedig a városnak joga van hozzá, hogy azokat a kutakat esetleg betöméssé. Meg is teszi! * Felfüggesztett községi elöljáróság. A szat mári járás főszolgabirája érdekes fegyelmi ügyben folytat vizsgálatot. Egy községi elöljáró­ság vétkes gondolatlansága és nem törődömsége képezi alapját a fegyelmi ügynek, a mely ma már olyan stádiumban van, hogy Nagy László alispán a község biráját és jegyzőjét felfüggesz­tette állásától. A község elöljárósága a lázáriak között képviselte a közigazgatást és mint ilyen nem igen találta fel magát ebben az obstrukcziós világban. A napokban megtartott utóállifáson Lázári községből két családi ked­vezményre jogosult apa jelentkezett, hogy kere­setképtelenségük megállapitassék. A sorozó bi­zottság az illetőket nem vizsgálta meg, mert a véderő törvény ide vonatkozó szakasza szerint a községi elöljáróság a sorozáson nem volt kép­viselve. A két apa ügyének ily módon az lett a vége, hogy súlyos anyagi kárt szenvedtek. A károsultak jelentést tettek az alispánnál, a ki rögtön vizsgálatot rendelt s utasította a járási főszolgabirót, hogy hivatalos kötelesség elmu­lasztása czimen úgy a lázári biró, mint a kör­jegyző ellen fegyelmit inditsop. Nagy László al­ispán tegnap felfüggesztette az elöljáróságot állá­sától. * Budapesti detektívek Szatmáron. Még a nyár folyamán gróf Cziráky svábhegyi villájában nagy betöréses ékszerlopást követtek el. Az el­lopott ékszer értéke meghaladta a harminczezer koronát. A budapesti államrendőrség a tettesek kézrekeritése iránt széles körű nyomozást indí­tott, de eredménytelenül. A napokban aztán Szatmárről értesítették [a budapesti rendőrséget, hogy az ékszertolvajok Szatmáron tartózkodnak. Ezen értesítés alapján a budapesti rendőrség két ügyes detektívet küldött Szatmárra, a kik teg­nap meg is érkeztek és azonnal megindították a nyomozást. Az eredmény pedig, hogy egy könyv- elárusitással foglalkozó fiatal emberi tudtak csupán kihallgatni, a ki ismeri a tolvajokat, ve- lük igen sokat mulatott, pezsgőzött, de tagadja hogy része lenne a bűntettben. Az igazi tolva-» jóknak Szatmáron hire-hamva sincs. * Eskütétel. A hétfői közgyűlésen rendőr­fogalmazónak megválasztott Horváth Géza teg­nap tette le a tanács előtt a hivatalos esküt. * Bérkocsi vizsgálat. Tankóczy Gyula ren­dőrfőkapitány tegnap a bérkocsik megvizsgálását rendelte el. A rendőrség kiküldöttei megjelentek a bérkocsi tulajdonosoknál és a bérkocsi állo­másokon és a fiakkereket, valamint az istálló­kat megvizsgálták. A vizsgálat több helyen hiá­nyokat tapasztalt, a melynek pótlására a rendőr­ség 14 napi határidőt engedélyezett. Az ered­mény a múltkori vizsgálathoz viszonyitva azon­ban átalán véve kielégítő volt. * Nagy postalopás. A szatmári főszolgabírói hivatalhoz nem mindennapi köröző levél érkezett. A nagyváradi posta és távírda igazgatósága küldte és arról szól, hogy e hó első napján a London-Bécs között közlekedő gyorsvonat pos­takocsijáról egy csomag tűnt el, a melyben több mint 400 ezer koronaérték volt. A csomag, va­gyis inkább postazsák érthetetlen módon veszett el s az eddigi nyomozás daczára sem sikerült a rejtélyes eset nyitjára jönni. A postazsákban igen sok magyar értékpapír, úgymint az aranyjá­radék kötvények, vaskapu kölcsön kötvények, csekkek, váltók és ajánlott levelek voltak s a károsulták között igen sok a magyar kereskedő czég. A postaigazgatóság a köröző levél alapján arra kéri a hatóságokat, hogy a területükön lévő pénzintézeteket és bankokat értesítsék a lopás­ról esetleg, a köröző levélben részletesen leirt értékpapírokat váltókat nyomozzák. * Felhívjuk olvasóink figyelmét Gaedicke A. Budapest ismert és legnagyobb szerencsegyüj- tődéjének mai hirdetésére. — E czég szeren­cséje máris közmondássá vált, úgy hogy min­denki csak a szerencsés Gaedickénél akar vá­sárolni. Nem múlik el tényleg húzás a nélkül, hogy e czég egy vagy több főnyereményt fel nem tudna mutatni. EGYLET. — A Kölcsey-kör irodalmi szakosztálya nov. 10-én, kedden délután 5 órakor ülést tartott a városháza kistanácstermében. Az ülésen dr. Fe­jes István ügyvéd, szakosztályi alelnök elnökölt. Az ülés első tárgya a Mátray Lajos főgvmn. ta­nár lemondásával megüresedett elnöki állás be­töltése volt. A szakosztály dr. Fejes István aján­latára Orosz Alajos főgymn. tanár!, az irodalmi szakosztály agilis tagját választotta meg elnökké egyhangúlag. Azután a matinék rendezésének kérdésében határozott a szakosztály. Kimondta, hogy matinéinak — amelyeket az elnök s Cso­mag Győző szakosztályi előadó, köri jegyző fog­nak rendezni — sorozatát e hó 22-én, vasár­nap kezdi meg; átlag 3 hetenkint egy matiné fog rendeztetni, szép és változatos műsorral, 40 filléres személyenkénti belépő díjjal. A matinék ez idén is a városháza nagy tanácstermében fognak tartatni. A lyceumi előadásokra is rátért a szakosztályi ülés. Ezekre nézve úgy állapodott meg, hogy karácsony után fognak kezdődni; 2 hetenkint lesz egy előadás, mindig csütörtöki na­pon, délután fél 6 órakor, a városháza nagyter­mében. — Éjféli gyűlés. Érdekes gyűlés volt teg­nap, hajnali három óra körül a Károlyi-ház ét­termében. A magyar országos pinczér egylet szat­mári választmányának tagjai tartottak igen láto­gatott gyűlést, a melyen a nem rég megüresedett j ügyvezetői állást töltötték be a szatmári kávé- \ háztulajdonosok és pinczérek. Az állásra hatan ; pályáztak, akik közül 'Cserna István újpesti la- j kost, e téren elsőrendű szakembert választották j meg. A megválasztott legkésőbb e hó 20-áig kö- j teles állását elfoglalni. A népes gyűlés meleg köszönetét mondott Kalocsay Zsigmond elnöknek, aki a szakegylet ügyeit lelkes és fáradhatatlan buzgalommal vezeti. TANÜGY. Wlassics búcsúja az iskoláktól. A lemon­dott kultuszminiszter pénteken búcsúzott el le­vélben Szatmár városától. Ugyancsak pénteken a szatmári állami iskolák is megkapták Wlassics Gyula érdekes levelét, melyben meleg szeretettel mond búcsút a tanintézeteknek. Az állami tan­intézetek igazgatói a következő levelet kapták: ő cs. és apostoli királyi Felsége ez évi no­vember hó 3-án kelt legfelsőbb elhatározásával állásomról való lemondásomat legkegyelmesebben elfogadni méltóztatott. Midőn erről az igazgatósá­got tudomás vétel végett értesítem, megragadom az alkalmat, hogy szivem mélyéből mondjak kö­szönetét azért az odaadó és lelkes támogatásért, amelyben engem mindenkor szives volt részesí­teni. E lelkes támogatásból merítettem erőt és kitartást a nemzeti művelődés érdekében kifej­tett munkásságomban. Ha nyolcz és háromne­gyed évi közoktatási kormányzásomnak van olyan eredménye, amelyért küzdeni szép feladat volt: bucsuzásom perczében szives örömest megvallom, hogy mindezt első sorban a magyar nemzet áldozatkészségének, de rögtön hozzá kell tennem: az igazgatóságnak és a vezetése alatt álló tudományos szellemű, a nemzet nemes esz­ményeivel összeforrasztani törekvő magyar kul- turharczosok: a magyar tanár, illetve tanító vi­lág becses támogatásának köszönhetem, Hozzá­juk fordultam mindannyiszor, valahányszor nagy- fontosságú szervezeti kérdések megoldásán fára­doztam és ők szerető gonddal vettek részt mind az előkészítés, mind pedig a végrehajtás nagy munkájában. Magamnak elég jutalom ez a tudat, hogy lelkem egész melegségével és tehetségem egész erejével közremunkáltam a magyar kultúra előrevitelén. Szeretett munkatársaimat újból kö­szöntve, arra kérem az igazgatóságot, tartson meg továbbra is szives emlékezetében. Budapest, 1903. november hó 3-án. Wlassics, IRODALOM. A községi törvény magyarázata. Irta Komoróczy Iváu a jog és államtudományok tudora t. b. főszolgabíró. Komoróczy Iván nem uj ember a szakiro­dalom terén, már évek előtt rendkívüli szorga­lommal állította össze a Szatmár megyei szabály­rendeletek tárát, a mely a mi bonyolult közigaz­gatási rendszerünkben hasznos vezér fonalul szolgált nem csak a munkával túlterhelt községi jegyzőknek, hanem a jogait kereső közönségnek is. Fenti munkája még általánosabb érdekű és közhasznú, mert a községi törvény, a miniszteri rendeletek és közigazgatási bírósági döntvények roppant labirintjából olykép vezeti ki a jogke­resésben kifáradt érdekelteket, hogy a törvény minden egyes szakaszához mindjárt oda fűzi az arra vonatkozó rendeletek és bírósági döntvé­nyeket is és egyúttal magyarázatokkal is szolgai. E munka bolti ára 5 korona, de drágának nem mondható, mert közhasznú voltánál fogva önmaga ellen vétkezik, a ki azt meg nem szerzi, miután a legcsekélyebb közigazgatási kérdésnél nagy fáradságot és sok költséget megtakarít an­nak elolvasása után. TÖRVÉNYKEZÉS. ~ Az esküdtszéki tárgyalások. Alig néhány nap és a szatmári kir. törvényszék palotája két héten át csaknem mindennap élénk képet fog mutatni. A novemberi esküdtszéki cziklus veszi kezdetét, a mely felette szenzácziós tárgyalások­kal kecsegtet. A legsötétebb bűnök szolgálnak alapjául a tárgyalásoknak. Valamennyi egy-egy megrázó dráma, a mely valóságban ott játszó­dott le az avasi falvakban, ott, azon emberek között, a kiknél az erkölcsi érzés csaknem tel­jesen kihalt. Az esküdtszéki tárgyalások e hó 16-án, hétfőn kezdődnek. Tárgyalás alá kerül­nek a következő bűnügyek : Girityi György ellen szándékos emberölés büntette miatt. A tanuk száma 23. November 18-án: Orosz Juon ellen halált okozó testisértés büntette. Megidézett tanuk száma 18. November 19. Mitráska Vaszi- lyáné ellen szándékos emberölés büntette. Tanú 11. Nov. 21-én: Idősbb Varga Károly ellen sú­lyos testi sértés büntette. Tanuk száma 12. — Nov. 23-án Mihály Péter ellen halált okozó sú­lyos testi sértés büntette. Tanuk száma 17. No­vember 27-én Kovács Gyula ellen gyújtogatás büntette. A beidézettek száma 9. A tárgyalások iránt városszerte élénk érdeklődés mutatkozik. Kiadja: & seerkesstoség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom