Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-09-10 / 205. szám
2 Szatmár, csütörtök SZATMÁRI HÍRLAP 1903. szeptember 10. 505 szám. hogy már néhány nap múlva sikerül a válságot a Wekerle—Apponyi kabinet kinevezésével megoldani. A király ma délután utazott el Bécsbe. A nyugati pályaudvarnál ezrekre menő közönség gyűlt össze, a mely lelkesen megéljenezte őfelségét. A király elutazása előtt megállapította útitervét, amely szerint most Bécsbe utazik s részt vesz az Erzsébet királyné emléknapján tartott rekviemen. Bécsből a galicziai hadgyakorlatra megy, majd onnét visszatérve Vilmos császárt fogja Bécsben fogadni. A német császár elutazása után szeptember 20- án visszatér Budapestre s 29-éig marad. Ezután pedig ismét Bécsbe utazik és Miklós czárt fogja fogadni. Magyar patronok a bolgár felkelőknél. Budapest, szeptember 9. (Saját tudósítónktól.) A „Magyar Szó“ ma este megjelent száma szenzácziós hirt közöl. A hir szerint a honvédelmi miniszter Weisz Manfréd vállalkozónak a bolgár fölkelők részére tizenötmillió patront engedett át, ami által a magyar honvédség töltény hiányt szenvedett. Nagy sztrájk a Ganz gyárban» Budapest, szeptember 9. (Saját tudósítónktól.) A Gancz-féle vasgyárban dolgozó munkások ma délelőtt értekezletet tartottak, amelyen elhatározták, hogy az esete, ha az igazgatóság követeléseiket 3 nap alatt nem teljesiti, kimondják a sztrájkot. A sztrájkoló munkások száma a két ezret meghaladja. Felhívás Szatmárvármegye közönségéhez! Szatmár, szeptember 9. Kétszáz éve, hogy először szólaltak meg II. Rákóczi Ferencz harsonái küzdelemre, véres csatákra, fényes diadalokra hiva fel a nemzetet, azért, ami a magyarnak mindig a legdrágább volt, s ami nélkül még az élet sem kellett, — a szabadságért. Két század telt el azóta, hogy megindult az a hosszú nemzeti küzdelem, melyben oly sok kurucz vér öntözte, termékenyítette e haza földét s szentelte meg annak minden kis göröngyét. Ez a kiontott vér, melyből annyi éven át áldás famint amennyivel az első felvonás alatt beérte. Mintha csak világosan s félreérthetetlenül kifejezést adott volna abbeli véleményének, hogy kezdetnek elég volt neki annyi is, amennyit kapott, de most aztán hadd jöjjön ám az igazi, a vidámságnak is sava, borsa, a szellemi lakomának a pecsenyéje és salátája. De csak nem jött! A szerző konokul ragaszkodott azokhoz a tradicziókhoz, a melyek a hazai drámaírót úgyszólván kötelezik, hogy az első felvonást jól csinálja meg, a többit pedig dobja oda a közönségnek pongyolán, züllötten: Nem adott a második felvonásban semmit abból, a mit az elsőben megígért, nem szőtte tovább a megeresztett meseszálakat, hanem elernyedten ejtette ki egyenkint a kezéből, mondásaiban pedig váltig ismételte önmagát. ... A karzat hangulata a forrpontról hamarosan leszállóit a fagypontig. S mikor a függönyt másodszor is lebocsátották, mintha csak kicserélték volna az előbbi dühösen tomboló tömeget, immáron unottan, egykedvűen ásított maga elé. Gyér taps szóllitotta a szerzőt, akit némi eröfe szitéssel két háromszor sikerült is a lámpák elé vinni! A darab megbukott! Molnár Gyula. kadt e honra, áldás fakadt e nemzetre — ma izenetet közöl velünk, kurucz ősök unokáival, szent hagyományok, drága örökségek birtokosaival. Azt ize- ni, hogy a hálátlanság bűn, a nagyok emlékének tisztelete, megbecsülése erény. Hosszú idők súlyos bűne, — nehéz átok gyanánt — nehezedett nemzetünkre, idegenben hagyta pihenni legnagyobb fiát, — s kilökni engedte emlékét nemzeti hősei Pantheonából s talán saját szivéből is. Megmozdult végre a nemzetben a lelkiismeret; ma még csendes moraj, — de hovatovább erősebben és erősebben zugó kar, — a nemzeti lelkesedés, a nemzeti együttérzés felséges kara. Ebből a karból Szatmárvármegye szava sem hiányozhatik, hiszen Rákóczi küzdelmeinek egyik legdicsőbb, leggazdagabb szintere volt. Tiszabecs nevéhez fűzi a magyar történelem az első fényes győzelmet, olt kezdődik hosz- szu sorozata azoknak a diadalmas csatáknak, melyekben — bár elhullottak legjobbjaink, — de biztosították örök időkre a magyar nemzet elvitázhatatlan jogát az élethez, szabadsághoz és függetlenségéhez. A múlt e hosszas halogatásának súlya alatt, az országszerte megindult nemzeti emlékezések hatása alatt indította meg Szatmárvármegye törvényhatósága a mozgalmat a tiszabecsi győzelem megünneplésére, s az ütközet helyének emlékoszloppal való megjelölésére. Távol áll tőlünk a vármegye e hazafias lelkesedés és ihlet sugalmazta szándéka és terve iránti legkisebb ellenvetés is, Rákóczi nemzeti hős, a magyar szabadság halhatatlan bajnoka, örökemlékü martyrja volt, — emlékének minden honpolgár előtt szentnek kell lennie, s emlékünnepélye osztatlan nemzeti ünnep kell hogy legyen. S mégis az történt, hogy a rendezőség többsége a történelem megczáfolhatat- lan igazságával szembe helyezkedve, — a tiszabecsi emlékoszlopot — Ugo- csavármegyébe, Tiszaujlakra határozta felállítani, s a tiszabecsi győzelem emlékét Tiszaujlakon ünnepli. Szatmárvármegye polgárai 1 A mi szent érdekünk és kötelességünk első sorban tiltakozni minden olyan intézkedés ellen, mely a történelmi igazságot s a vármegye szent érdekét oly kevésre becsüli. De tiltakozásunk ne legyen csak puszta szó, hanem a nagy történelmi emlékhez méltó tettekben is nyilvánuljon. Ünnepeljünk mi is, állítsunk emléket mi is a tiszabecsi csatatérre, s ezen önzetlen tisztán hazafias lelkesedésünk s a történelmi igazság által vezérelt és irányított emlékezésünkkel szolgáltassunk igazat vármegyén^ elvitázhatatlan jogának s a történelmi igaz Ságnak. Nem kicsinyeskedő elégedetlenség, s nem pártpolitikai féltékenykedés vezet ez eljárásunkban, hanem az az erkölcsi szempont, mely az igazságért bárkivel szembeszáll, s az az önzetlen törekvés, mely nem nézheti szó nélkül, hogy Szatmárvármegye egyik hires csataterének emléke Ugo- csavármegyében állíttassák fel, s ott ünnepeltessék meg. Tiltakozásunk tehát jogos, — s szándékunk nemes; nem a hivatalos rendezőség által rendezendő ünnepélyek megboiygatása, de annak helyesbítése, kiegészítése. A mi ünnepünk Szatmárvármegye polgárságának ünnepe, —hozzájok fordulunk tehát, s arra kérjük, hogy megjelenésükkel tegyék közvetlenebbé, fényesebbé emlékünuepélyünket. Jöjjenek el Tiszabecsre, s ott közös emlékezésünk által szenteljük meg a földet, melyet az első kurucz győzelem vérével áztatott, s jelöljük meg örök idők tanúságául emlékét e győzelemnek ott, ahol az történt, ahol azt a törté nelem is megjelöli. Legyen a mi emlékezésünk önzetlen honfiúi lelkesedésünktől áthatott s a nagy szabadsághös első győzelméhez méltó ! Az országos függetlenségi párt részéről eddig is megígérték lejövete- lüket Kossuth Ferencz, Barabás Béla, Eötvös Károly, Hermann Ottó, Bartha Miklós, Lengyel Zoltán, Bakonyi Samu, Luby Béla, Gabányi Miklós stbAz ünnepély sorrendje. I. Utazás. 1. Indulás a Budapest—Kőrösmező közti államvasuti vonalon Nagykárolyból a szeptember 20-án hajnali 4 óra 49 perczkor induló, Szatmárnémetiből 6 óra 01 perczkor induló, 1706. sz. személyvonattal, mely csatlakozik a Királyháza—Bátyú közti 4003. sz. vonathoz. 2. Megérkezés Tiszaujlakra délelőtt 8 óra 30 perczkor. (Megjegyeztetik, hogy a Budapest—Lawoczne közti vasúti vonalon utazók szeptember 20-án reggel 6 óra 40 perczkor a 4004. sz. személyvonattal érkeznek Tiszaujlakra.) 3. Szeptember 20-án délelőtt 8 óra 45 perczkor indulás a tiszaujlaki vasúti állomásról az emlékmű színhelyére a rendelkezésre álló, lassú lépésben hajtó kocsikkal, lovas bandériummal és gyalog. 4. 9 őrakor megérkezés az emlékműhöz. II. Az emlékünnep sorrendje. 1. Szózat, Énekli a botpaládi énekkar. 2. Megnyitó beszéd. Tartja Luby Géza. 3. Ünnepi beszéd. Tartja Osváth Elemér ev. ref. főgymn. tanár. 4. A megjelenő függetlenségi képviselők beszéde. 5. Szalay Károly budapesti ev. ref. fogim. tanár szavalja Rákóczi ez. költeményét. 6. Kuruczdalok. Énekli a dalárda. 7. A képviselők beszédei. 8. Biki Károly esperes átadja az emlékművet a tiszabecsi egyháznak. 9. Kalós Péter lelkész átveszi egyháza nevében az emlékművet, 10. Himnusz. Énekli a dalárda. III. Közebéd. A közebéd Bartha József tiszabecsi birtokos udvarán és épületében fog megtartatni. Egy teríték ára 1 írtban állapíttatott meg. A közebédre való jelentkezések szeptember hó 10-ig Bay Ferencz községi bíróhoz bejelen- tendők, mert későbbi jelentkezészk figyelembe vétetni nem fognak. A közebéden fogja elszavalni Lé- nárd Ede lelkész ur Rákóczi harangok ez. költeményét és kurucz dalokat ád elő az énekkar. IV. Bál. Az emlékmű alapja javára bál a Bartha József épületében. V. Visszautazás. A vasúton Szatmárnémeti útirányban utazó közönség a Tiszaujlak- ról szeptember 20-án délben 11 óra 50 perczkor, délután 3 óra 47 perczkor, este 7 óra 51 perczkor és 21-én reggel 6 óra 40 perczkor induló vonatoknál, a Beregszász útirányban utazó közönség pedig szeptember 20-án déli 12 óra 43 perczkor, délután 3 óra 47 perczkor, este 9 óra 09 perczkor és 21-én reggel 8 óra 32 perczkor utaz- hátik vissza. A rendező bizottság nevében: Luby Géza. Tisztességtelen verseny. Idegen tőke és magyar ipar. Szatmár, szept. 9. (Saját tudósítónktól.) Ösmeretes a kormány ama törekvése, hogy az országba minél több idegen tőkét hívjon meg, melylyel újabb hazai iparvállalatokat akar létesíteni. Nem zárkózik el az elől, hogy at ily alapításokat anyagilag is támogassa, mert ezzel nagy, hatalmas lendületet kíván adni iparunknak és kereskedelmünknek. Hogy a külföldi spekulánsok ezt a dicséretreméltó törekvést miképpen akarják nemcsak tisztességesen felhasználni, a mire megadatik nekik az alkalom, hanem hogyan akarják egyúttal szemérmetlenül kizsákmányolni, azt élén en illusztrálja a következő eset : Egy külföldi vállalkozó azzal a kéréssel fordult a magyar kormányhoz, hogy egy hazánkban alapítandó vatta-, mull- és kötőszergyárra nézve adja meg az engedélyt és nyújtson neki rendes évi segélyt. A nevezett gyár alapítása által uj iparág nem honosittatik meg hazánkban, mert itt van már négy kötőszergyár, melyek jelentékeny tőkebefektetéssel létesültek és csak nagy áldozatok árán tarthatók fenn. Újonnan alapítandó gyár a már meglevőket tönkretenné, tulajdonosaik, kik magyar honpolgárok és kik a hazai ipar fellendítése érdekében hozták meg áldozataikat, érzékeny károkat szenvednének. Már a mai viszonyok között is rendkívül nehéz feladat e gyárakat üzemben tartani, a bajok hosszú sorával kell megküzdeni, hogy ez lehetséges legyen. A legnagyobb kereskedelmi körültekintéssel és elővigyázattal azon kell lenniük, hogy a feldolgozandó anyaghoz kiválóan olcsón juthassanak, mert a munkabéreket nem akarják a gyárosok redukálni. A vatta előállítására tiszta nyers anyagot felhasználni üzleti szempontból teljes lehetetlenség, mert a gyapot magas ára ezt meg nem engedi; csak a gyapothulladékokból készítik tehát általában a vattát. Nem érdektelen ez esetben a külföld e fajta gyárainak prosperálási képességét megvizsgálni. Az üzleti viszonyok olt kétségtelenül általában jobbak, mint nálunk. Mégis mit látunk? Németországnak több gyára van, mely az említett czikkek előállításával foglalkozik, de alig akad köztük egy is, mely emlitésreméltó jövedelmet tudna kimutatni. Az e czikkekkel önállóan foglalkozó gyáraknak mind tapasztal- niok keil, hogy vétel utján olcsóbban juthatnak az árukhoz, mintha saját maguk állítják elő. A kőtőszerekre vonatkozólag már említettük, hogy hazánknak négy olyan gyára van, mely azoknak előállításával és telítésével foglalkozik. Semmi szükség egy újabb gyárra, mely csak kon- kurenczia a régi hazaiaknak. Ezek után talán szükségtelen is felemlíteni, hogy az újonnan alapítandó gyár, mely uj iparágat nem honosít meg és hézagot nem pótol, jövedelmezőség tekintetében igen problematikus értékű. De közgazdasági értékét se találjuk sehol. Csak két látszólagos előnye lehet. Mivel a most előállított és forgalomba hozott kész áruezikkek- nél jobbakat nem produkálhat, az uj gyár jogosultságát csak az állapíthatná meg, ha olcsóbban juttatná a vevőközönséget az általa előállított czik- kekhez és azonkívül munkásoknak keresetet, az ország egyetlenegy vidékének némi ipari lendületet adna. Ezek a látszólagos előnyök azonban nem állják ki a tüzetesebb megvizsgálást. A czikkeket olcsóbban előállítani nem lehet. Ha az uj gyár kezdetben mégis olcsóbban elkótyavetyélné gyártmányait, úgy az ez által beálló veszteséget csakis az államtól nyert szubven- czió egy részének felhasználásával fedezhetné. Mihelyt azonban ez a segélyforrás elégtelennek bizonyulna, kénytelen volna ismét felemelni az árakat. Az ilyen, az állam által támogatott konkurrenczia természetesen tönkretenné a már meglevő gyárakat, melyek
