Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-09-03 / 200. szám
2 Szatmár, csütörtök 1903. szeptember 3. 200 szám. SZATMÁRI HÍRLAP a katonai tanácskozások a magyar politikai viszonyokra vonatkoztak volna ; igy mondja forrásunk, amely a mozgósítás közeli lehetőségét jelenti. Hozzáteszi azt is, hogy Goluchovszky legutóbbi budapesti tartózkodása és kihallgatása a királynál szintén a balkánkérdéssel függ össze, vagyis a mozgósítás eshetőségével. De továbbá a hírünk a kiszolgált katonáinknak októberben való visszatartását is az esetleges mozgósítás kérdésével köti össze. A fö- oka az volna tehát — úgymond — a közös hadsereg, a tengerészet és a kir. honvédség kiszolgált katonái visszatartásának, hogy a balkán állapotok miatt sokkal közelebb áll a mozgósítás, sem mint azt a közvélemény sejtené. így beszélik ezt Budapesten a komoly politikai körök is immár hangosan és a balkáni forradalom legutóbbi napokban történt újabb eseményei csak megerősítik ezeket a híreket. Nem lehetetlen tehát, hogy a balkáni rend megcsiná- lására megint magyar vért és pénzt áldoznak. TÁVIRATOK. A király Budapesten. Budapest, szeptember 2. (Saját tudósítónktól.) Ő felsége holnap este érkezik Budapestre. A mostani itt tartózkodása 6—7 napra van tervezve. Ezen idő alatt többször fog Gödöllőre átrándulni. A trónörökös hadgyakorlaton. Arad, szeptember 2. (Saját tudósítónktól.) Ferencz Ferdinánd trónörökös holnap reggel érkezik Lip- pára, a honnét Allíósig folytatja útját. Alliosnál két hadtest lovascsapatai fognak megütközni. A főherczeg azután Nemes-Újfaluba megy, a hol a csapatokat összpontosítják. Az angol király kitüntetései. BéCS, szeptember 2. (Saját tudósítónktól.) Edvárd angol király ma Ő felségével kocsin szarvas vadászaton volt, a honnét délben tértek vissza a Hofburgba. Az angol király ma többeknek rendjeleket adományozott. Bettelheim lovassági tábornok és Paar gróf föhadsegód a Viktória-rend nagykeresztjét kapták. Felrobbantott magyar hajó. 3udapest, szeptember 2. (Saját tudósítónktól.) Szófiából jelentik, hogy a Fekete tenger Burgas nevű kikötőjében a bolgár felkelők egy magyar hajót robbantottak fel. Az elpusztított hajó a magyar kelet', hajózási társaság tulajdona volt és „ Vaskapu1,1 nevet viselt. A merényletnek a hajó parancsnoka, két tiszt és hat matróz élete esett áldozatul. Állítólag több utas is eltűnt. Az őrült merénylete. Budapest, szeptember 2. (Saját tudósítónktól.) Mesterházy Kálmán postatiszt ma hirtelen megőrült. A szerencsétlen emberhez Floris Áron drt hívták. Mikor Mesterházy az orvost meglátta, őrjöngésében lekapta revolverét a falról és az orvosra emelte. Flóris dr. megragadta a karját s kiütötte kezéből a fegyvert. E közben dulakodni kezdtek s Mesterházy fojtogatni kezdte az orvost. Az elősietett mentőknek csak nehezen sikerült a dühöngő embert megfékezni. Nagy tűzvész. Nagyvárad, szeptember 2. (Saját tudósítónktól.) A szomszédos Kardó község határában ma óriási tűzvész pusztított, a melynek 5000 hold terület termése esett áldozatul. A tűz folytán mintegy 70 család jutott koldusbotra. Tanév elején. Irta: Szalay Károly. Még nehány nap s a nemzeti művelődés veteményes kertjében újra kezdődik a magvetés és plántálás nagy fontosságú munkája. Nemzedékek sorsa s velők a haza jövője kerül ismét illetékes kezek vezetése alá, s a tanításból és nevelésből származó nemzeti töke gyarapodása egy pillanatra elvonja figyelmünket a mindennapi élet a politikai zűrzavar lélekölő zajától, hogy a békés munka árán nyerhető boldogulás édes reményében némi pihenőt találjunk. Az ifjúkor kedves emlékei visszazsonganak lelkűnkben a vándormadarak módjára költöző tanulóifjúság láttára s a munkás férfikorban be nem váltható remények kibékülést keresnek a jövő nemzedékek czélsze- rübb, helyesebb, tudatosabb nevelésében, melynek végrehajtására társadalmunk minden rétege, kész örömmel hozza meg nemzeti adóját. A nemzeteket egymástól megkülönböztető s szétválasztó tényezők és hatalmi törekvések a tanítás és nevelés terén kibékülni látszanak s az egyetemes emberi művelődés nagy munkájában elért sikereik mérlegelésénél önkéntelenül homloktérbe nyomul a világbéke gondolata, mely szerintünk is, csak egy a művelődés s az ezen felépülő erkölcsi világrend alapján közelíthető meg és pedig annál biztosabban, minél köze lebbi viszonyba hozható egymással az élet és az iskola. A nemzetek egyéni sajátságai különös képességeik a nevelés és oktatás utján, inig egyrészről a faji jelleg lehető legélesebb kidombori- tását eredményezik, másrészről közelebb hozzák egymáshoz a nemzeteket az egyetemes emberi eszmék cultusá- ban s ez által a szabadság, egyenlőség és testvériség háromságtanának gyakorlati érvényesüléséhez is utat egyengetnek, melyek egy pontban, va- I lamennyien összefutnak : az egész em beriség boldogitásának, jólétének szellemi és erkölcsi felvirágoztatásának fenséges gondolatában s az ennek megvalósítását czélzó törekvésekben. A nemzetek culturális versenyében a a nagyhatalmi állás első sorban a nevelés és oktatás fegyvereivel biztosítható. A nemzetek számaránya e tekintetben nem játszik szerepet; mert a szellemi közvagyon, első sorban értelmi tényezők utján szaporodik, hatása is egyetemes s épen ezért eleve kizár mindennemű fizikai rangsorozatot. Ma minden nemzet annyit ér, a mennyit tud; s értékelésénél kizárólag szellemi energiája jöhet számításba s ezzel szemben a nyers erő, nagyon is másodrendű tényezővé törpül. Innen származik az a szinte lázas erőlködés, melylyel a történelem színpadára csak a minap felkerült kis nemzetek is, tanítás és nevelésügyük lehető legtökéletesebb kiépítésén fáradoznak s e téren nem ritkán nagy múltú nemzeteknek is példán.yképül szolgálhatnak. Hazánk s nemzetünk kivételes helyzete, nemzeti tagoltságunk s államiságunk ziláltsága több szőrösen megköveteli, hogy e téren a lehető legmélyebb barázdákat igyekezünk vonni. Honunk jövője, ma sokkal inkább, mint uármikor ezelőtt, föltétlenül megköveteli, hogy öntudatos tanügyi politikával megmenteni igyekezzünk, a mi még megmenthető, mit a korlátolt s többféleképen befolyásolt politikai belátás már-már örökre elve- szitett. A haza jövője, ifjúsága, lelki erejében bírja legerősebb biztosítékát. Az ő lelkűkbe kell bevésni a tudomány és fajszeretet magasztos igéit; a nemzet múltban gyökerező jogainak s jövőbeli hivatásának, az ő sziveikben kell égő tűzhelyeket emelni; az ő fogékony leikeiket kell felfegyverezni a csábítás, megalkuvás, érdekhajhászás, a pusztán anyagiakat hajszolás fertőző betegsége ellen ; velők kell megértetni, hogy a magyart ezer éven át épen magyar faji erényei mentették meg az idők és nemzetek forgatagában s hogy ez erények ép azért becsesek s létjogosultak, mert az egyetemes emberiség eszményeinek szolgálatában állóknak bizonyultak. Hová jutottunk volna már e kiváló erényeinkkel, ha tőlünk idegen, sőt ellenséges tetterei nem szívnák el életerőnket?! Hol állhatna oktatásügyünk, ha mostoha testvérünk ránk nézve, átkos nagy hatalmi hóbortja miatt, nem csupán morzsák hullanának nemzeti culturánk szegényes asztalára ! Nemzetünk érdemes napszámosai, iskolamesterek! Mostohán jutalmazott munkásságtokba vetjük mi minden reménységünket. A szenvedő haza ti rátok bízza egyetlen, legdrágább kincsét; jövőjét, ifjúságát. Legyetek mint eddig, mindig azok voltatok hűek a szenvedő édes anyához s verejtékes munkáitokban, az ő beteg vonásai lebegjenek előttetek, melyen az élet egyedüli reménysugarát rátok, gondjaitokra, szeretetekre bízott ifjúsága képviseli. Isten áldása kisérje munkátokat ! ÚJDONSÁGOK Erzsébet magyar királynő. — Szomorú évforduló. — A magyar nemzet nem szokott felejteni. Sőt mind tisztább körvonalakban rajzolódik meg elméjében, szivében és lelkében azoknak a képe, a kiír jók voltak hozzá; kegyelettel emlékezik ama kevesekre, a kiknek a szive vele érzett, érette dobbant, a kiknek a gondolatai feléje, hozzá szállongtak. Az örömből oly kevés jutott és jut e nemzetnek, hogy fokozott hálával, ihletés imádattal gondol szeretettéire, azokra, kik megértették fájdalmunkat, bánatunkat és szomorúságunkat és a kik megosztották ve lünk egyképpen parányi örömeinket és tengernyi keserveinket. A magyar nemzet nem felejt. A magyar nép emlékezik. E hónap tizedikén immár öt esztendeje lesz, hogy legmagyarabb királyasszo nyunkat, a legnemesebb, a legtisztább és legbánatosabb védőasszonyunkat, Erzsébet királynőt elvesztettük. A ki gazdag volt erényekben s még gondolatban sem bántott meg senkit, a ki csodásán ragyogó, magasan szárnyaló leikével csupán a jót, a szépet, a nemest kereste és gyakorolta; a kinek örökké melankolikus arcza, örökké bánatos szeme akkor sugárzott fel, a mikor áldozhatott a szegények, vigasztalanok és gyámoltalanok nyomorúságos sorsának enyhítésére — ezt a nagy királynőt gyilkos tőr ejtette martalékul. A magyar nemzet még mindig gyászol, még egyre szivében hordja azt a súlyos bánatot, még nem heverte ki azt az óriási csapást, mely királyasszonyának váratlan elhunytával érte. Hisz úgy egygyé forrt, annyira összeolvadt e nemzet lelke királyasszonyának leikével, hogy ez a nagy, erőszakos és kegyetlen elszakitás mérhetetlenül hatalmas nyomokat hagyott lelkületűnkben. Öl esztendő repült el azóta, hogy annak a megrázó és borzalmas tragédiának hire bejárta a világot és úgy véljük, mintha tegnap történt volna; még szemünk előtt a rémes látomány; még mindig szívesen kételkednénk a sors kíméletlen és egy nemzetet gyászba döntő zordon ténykedésében ; még szeretnők hinni, hogy a bánatos, halvány fejedelemasszony közöttünk jár, nesztelen, lenge léptekkel ; még ugv véljük, hogy jóságos szivének dobbanását halljuk . . . Oh, de a sivár való vaskezekkel felráz merengésünkből és előttünk a leplezetlen, megmásíthatatlan, sötét valóság, melybe akarva-aka- ratlanul bele kell nyugodnunk. De jól esik e nemzet fiainak hálatelt szívvel emlékezni legjobb, legtisztább és legszentebb királyasszonyáról, a kinek leikéhez, szelleméhez fohászkodnak szomorúbb időkben, válságos pillanatokban, hogy világítson feléjük, melegítsen nekik. Erzsébet királyasszony lelke a magyar nemzet tündöklő mécsese, mely állandóan felénk pislog és ez a lángsugár bátorít edz, vezérel és kormányoz bennünket. Álljunk meg egy pillanatra e szomorú évfordulónál és lelkeink tiszta érzelmeiből állítsunk a beláthatatlan magasba nyúló emlékoszlopot Erzsébet királyasszony részére és — ha a másvilágból még reák tekintenek a halottak — hadd lássa a magyarok nagyasszonya, hogy hü nemzete még nem felejtette el, nem is felejtheti el soha ! * Adófizetés az ex-lexben. A törvényen kívüli állapot tartama alatt az államnak semmiféle hatalma sincs, hogy az adózó polgársággal szemben presz- sziót gyakoroljon. Nincs joga az államnak, hogy a polgárságot végrehajtás utján kényszerítse fizetési kötelezettsége teljesítésére. Jellemző a magyar népre, hogy — jóllehet nincs oka az ezekucziótól tartania — állampolgári kötelezettségének mégis igyekszik eleget tenni és olyan mérvben teljesiti a fizetéseket, melyek lehetővé teszik az államgépezet megszakítatlan rendes működését. A szatmári állami adólajstromnál a múlt év augusztus havában 46,888 kor. 52 fíllér állami adó folyt be, ez évben pedig, ugyanezen hónapban 30,359 kor. 29 fillér. A csökkenés tehát átlag 30 százalékra tehető, a mi nem ad aggodalomra okot. * Ahol nincs beiratás. Városokban és falvakban valóságos gyermek- vándorlás van a mostani napokban. Kicsi és nagy gyermekek-, a kicsikék szülőik kíséretében, tömegesen özönlenek az iskolák komoly csarnokaiba, a hol rovatozott nagy könyvbe beírják őket. Ezt az egész proczedurát egy szóval beiratásnak szokták nevezni. Minthogy a beiratások az egész országban szeptember első napjaira esnek, azt hinné az ember, hogy nincs olyan iskolával felruházott község az országban, a hol most nincs beiratás. Pedig hát van. És pedig tőlünk nem is nagyon messze, sőt nagyon is közel hozzánk, a szomszédságban: Szatmárhegyen. A szatmárhegyi gyerekek vígan lovagolhatnak nádvesszőjükön, sőt valószínűleg még hóembereket ie módjukban lesz csiuálni, mert hát a szatmárhegyi iskola ez idő szerint csak papiroson létezik, a valóságban pedig meg van — az alapja. A gyermekeknek e miatt cseppet sem fáj a fejük, de annál jobban bosszankodnak a szülök, hogy gyermekeik rendszeres oktatása hosszú időre megakad a kormányhatóság patöpáloskodása miatt. Mert a valóság az, hogy a miniszter kellő időben megkapta az építési terveket, melyeket nem hagyott jóvá, azok helyett újat készíttetett s mire az iskolaépítés kérdése a megvalósulás stádiumába jutott, akkor már késő volt. Más, megfelelő ideiglenes iskolahelyiséget pedig Szatmárhegyen kapni nem lehet. Ez az oka annak, hogy Szatmárhegyen nincs és sokáig nem lesz beiratás. * A város portása. A régi rendszeren nyugvó kapuőri intézményt a város beszüntette. Az ósdi, korhadt intézmény kiküszöbölését senkise sajnálta, ha csak a volt őrtálló kapusok nem, a kik minden czél nélkül, két óránként felváltva, kivont görbe kardjukkal ott silbakoltak a kapu alatt — hiába. Valá- nak pedig a czéltalan közfunkcziónak dicső őrei öten. Épen ez a nagy numerus volt az intézmény gyilkosa. Mindenki megütközött felette. A rendőrfőkapitány energiája aztán hamarosan elseperte a százados intézményt. Most aztán ott tartunk, hogy a városnak nincsen portása egy sem. Pedig hát egy portás, mint a bérházaknál a házmester, a városháznak mégis csak dukál. Lesz is. Csak azt nem tudják, hogy hova tegyék a portást. Mert hát valami kis hajlékféle okvetlen szükséges, ahova a város portása behúzódjék. Csak az a
