Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-08-28 / 195. szám
2 Szatmár, péntek 1903. augusztus 28. 195 szám. SZATMÁRI HÍRLAP Válasz a Heti Szemlének. A Heti Szemle „Hajdan és most“ ez. czikkében kérdést intézett hozzánk, ▼aljon nem szégyeljük-e azt, hogy izraelita vallásu polgártársainkkal összeköttetésben vagyunk s ezzel kapcsolatosan ezért megróni szeretné a helybeli függetlenségi és 48-as pártot is. Bár e klerikális-antiszemita lap ily tendencziáju kérdései alig érdemesek komoly figyelemre, félreértések elkerülése végett tudomására hozzuk, hogy az országos függetlenségi és 48-as párt programmjába fel van és volt véve, a különben már törvénybe is iktatott felekezeti egyenjogúság kérdése, ezért válaszunk csak az lehet, hogy mi, kika „Szatmári Hírlap“-nak kizárólag a politikai irányát vezetjük, a függetlenségi és 48-as párt teljes prog- rammját elfogadván, bármely vallásu, tisztességes magyar polgártársunkat egyformán becsüljük s minden olyan törekvést, mely a törvényesen bevett felekezetek közötti egyetértést, bármely módon megzavarni óhajtaná, a leghatározottabban elitélünk. Szatmár, 1903. augusztus 27. Uray Géza Bartha Kálmán lapvezér. főszerkesztő. A „Heti Szemle“ legújabb för- medvényére legyen szabad ezúttal nekem is nehány szóval reflektálnom, noha nem szívesen térek el ama — már régebben hangoztatott elvemtől — hogy miattam handa-bandázhatik, akár Ítéletnapig. A Heti Szemle ugyanis ismételten a fölött dühöng, hogy én zsidó vagyok. Dehát, édes Istenem, tehetek én arról, hogy most már nem tudom a szent lap szája-ize szerint megválasztani — a papámat ? Őszintén sajnálom, hogy a kollegát ez any- nyira genirozza, hogy minden héten egyszer őrjöngési rohamot kap tőle. Fogadja a kedves kollega legőszintébb részvétemet; másként — sajnos — nem segíthetek rajta. Részint, mert nem vagyok beavatva az elmegy ógyi- tás titkaiba ; részint pedig, mert zsidó voltóm engem — Jézusra és Jehovára esküszöm ! — nem geniroz. Hithü Mó- zesvallásuak és jámbor katholikusok kona volt. Talán az apja, vagy a testvére, vagy pedig unokabátyja lehetett. Egy öngyilkosság az embereknél is kellemetlenül érinti a családot, valószínű tehát, hogy az állatoknál is igy van. A hirt bizonyára a „Szemétdomb és Vidéke“ czimü csirke lap is átvette s igy történhetett meg, hogy kakasom elégtételt kért a szerkesztőtől. Minthogy pedig a kakasok lapja szerkesztője gyáván meghátrált, hozzám küldte magyarázatért. Igen, a kakas csak igy került hozzám. Gondolataim igy fűződtek egymásba, amidőn már oly világos lett, hogy tisztán láttam mindent. A kakas egyszerre hangos kukorékolást hallatott, amelyet többször megismételt. A kukorékolás egyre kiálhatatlanabb lett,, úgy, hogy kiugrottam az ágyból és kikergettem a kakast. A szárnyas jószág elkerült és egy merész ugrással fenn termett az ágyon. Egy ideig szaladgált párnáimon, s ez csak megerősítette azon föltevésemet, hogy az „öngyilkos kakas‘-ért Szatiszfakcziót kér. Nem sokat gondolkoztam, hanem megragadtam a vakmerő madarat s ki- penderitettem az ajtón. A kakas megállt a küszöb előtt és újra elkukurikolta magát, aztán eltűnt. Lefeküdtem s azzal a szent meggyőződéssel aludtam el, hogy a tudósnak igaza volt, az állatoképp úgy gondolkoznak, mint az emberek. egyaránt biztatnak ugyan, hogy hasonló tónusban vágjak már vissza egyszer a Heti Szemlé-nek, dehát engedje meg a kedves kollega, hogy én — ne bolonduljak meg és kollegiálitásomnak önfeláldozását csak a „csöndes részvétben“ nyilvánítsam. Abban a reményien, hogy a kedves kollega kegyes esz megengedni, hogy én eszemnél maradjak: küldöm üdvözlettel köritett kollegiális részvétem és — várom a egujabb őrjöngést. Harsányi Sándor Az alkohol és a munkások. A szatmári ev. ref. egyházmegye mozgalmához. Szatmár, augusztus 27. (Saját tudósítónktól.) Lapunk tegnapi számában megemlékeztünk a szatmári ev. ref. egyházmegyének az alkoholizmus ellen megindított mozgalmáról. A felszínre vetett eszme oly nagy fontosságú és az egész társadalom szervezetet annyira közelről érinti, hogy e romboló társadalmi betegség ellen való sikeres védekezés czéljából szükségesnek tartjuk az illetékes körök figyelmét felhívni arra a czélszerünek bizonyult rendszerre, melyei a veszedelmes fekély kiirtására a külföldön alkalmaztak és alkalmaznak. Mintegy húsz óv előtt az északamerikai Egyesült-Államokban megkezdték a fiziológia és az egészségtan kötelező tanítását és ennek keretében kitanitották az ifjúságot az alkohol tulajdonságairól és hatásairól. Mi volt ennek következménye ? Nemcsak a gyárosok, de más munkaadók is eltökélték, hogy nem alkalmaznak olyan munkást, aki szeszes italt — bármily mértékletesen is — élvez. Kevés kivétellel a vasutak csak oly egyéneket vesznek lel szolgálatukba, kik sem a szolgálati időben, sem- azonkívül szeszesitalt nem isznak. És találnak elegendő személyzetet, melye körülménynek megfelel, mert az Egyesült-Államoknak tiz millió olyan lakosa van, kik jól szervezett mértékletességi egyleteknek tagjai. E mellett a büszke amerikaiak jól tudják és nyíltan hirdetik, hogy más nemzetek védvámokkal éppenséggel nem, de a tömegek kijózanítása által sem képesek egykönnyen gazdasági túlsúlyúktól megfosztani őket. Mert ott, a hol az iskola nem végezte hosszas előkészítési munkáját, nem gondolhatnak a munkaadók arra, hogy eltiltsák munkásaikat a szeszes italok élvezésétől. Példával lehet ezt beigazolni. Egy berlini gépgyáros múlt évben 2000 munkásának kijelentette, hogy szeszes italokat a gyárba hozni tilos. A munkások erre sztrájkkal fenyegették. Minden kapaczitálás hiábavalónak bizonyult és az okos, ügyes és szépen kereső amerikai munkásokra való hivatkozás sem használt semmit. Az angol munkás is kedveli a szeszes italokat. Jövedelmének jelentékeny részét dohányra, sörre és fogadásokra kallódja el. Nem önérzetes, mert a sör eltompitja önérzetét. Ellenben az amerikai munkás ambicziózus. Munkaképessége nagyobb, mint a világ bármely más munkásáé. Anglia már kezdi belátni az amerikai intézkedések helyességét. Ott is, már az iskolában, figyelmeztetik az ifjúságot az alkohol veszedelmeire. A kölföldi példa nálunk is talál némi követésre. Megindították az alkoholellenes mozgalmat, de biz az nálunk nem sok vizet zavar, — még kevesebb pálinkát. A mozgalom apostolai csak lanyhán teljesitik missiójukat. Legfeljebb, hogy itt-ott egy-egy felolvasást tartanak, melynek során figyelmeztetik a népet az alkohol pusztító hatásaira. Pedig nálunk csakugyan szükséges volna erélyesebb intézkedések által odahatni, hogy legalább pálinkát ne igyék a nép, a munkás osztály. A bor és sörfogyasztás nem túlságos hazánkban, de a pálinkafogyasztás ijesztően nagy és még egyre nagyobb mérveket ölt. Tisztán felolvasásokkal a bajon segíteni nem lehet. A szó elvész a pusztába, a pálinka pedig simán lecsu szik a gégén és a munkás ennél nagyobb élvezetet nem ismer. Hogy e mellett mámoros állapotba jut, éppen ezt szereti, — mert ilyenkor elfelejti buját, bánatát, ellenben meg se figyeli, mennyire elbutul a pálinkától, hogyan ernyed el, hogyan romlik kedélye- A munkát csak elkerülhetlen rossznak tekinti, melytől, ha szabadulhat, örül. A tunyaságnak, restségnek legjobb táplálója a pálinka. Hatása ördögies. Nyáron hüsit, télen hevít, — de csak pillanatnyilag, egy-két perez után éppen ellenkező a hatása. Az erkölcsileg gyenge, akaratán nem uralkodó munkást elcsábítja, elkábitja a pillanat élvezete, — a legközelebbi jövőre nem gondol. Közben a nemzetgazdaság munkaerejéből elvész a legértékesebb anyag. A munkás kéz produkálási képessége, melyre szüksége van az egész nemzetnek, elsatnyul. A közerkölcsök sülyed- nek. A nép elszegényedik, jólétnek hire sincs. Ám virágzik a pálinkaüzlet. A nemesebb, a jobb élvezetek hiánya kergeti a munkást a pálinka ördögének karjaiba. A kultureszközök, melyekkel a munkásokon segíteni akarnak, kicsinyesek és meg nem felelők. A munkások lakásai rosszak, tisztátalanok, egészségtelenek, bútoruk és fehérneműjük silány, könyvekhez és egyéb művelődési eszközökhöz alig jutnak. Csoda-e, hogy a pálinkás boltok hemzsegnek a munkásoktól ? A munkás osztály nevelése felvilágosítása és művelése kétségkívül igen fontos, de egy maga nem elegendő a kérdés gyökeres megoldására. A nép materiális helyzetét is javítani kell. Gondoskodni kell, hogy a munkásnak emberséges lakása legyen és könnyen férhessen szellemi élvezetekhez. Persze a munkás-kérdés általános megoldása volna egyúttal a legjobb módja annak, hogy a munkás a pálinka iyásról leszokjék. Ha jobb helyzetbe jut a munkás, nem iszsza az olcsó snap- szot. S ha hébe-hóba egy pohár bort vagy sört iszik, az meg nem árthat, mert hiszen maguk az orvosok sincsenek még tisztában azzal, vájjon a szeszes italok, a bor és sör, mértékletes élvezete káros-e avagy hasznos. Az alkoholellenes küzdelmet tehát nálunk főleg a pálinka ellen kellene megindítani, ez ellen azonban sokkal erélyesebben és mélvebbreható eszközökkel, mtnt —- felolvasásokkal. SZÍNHÁZ — (Poppini Oliva hangversenye.) Holnap este meg fognak nyílni Thalia kapui, hogy a komoly énekművészet diadalmas bevonulásával a szatmári közönség kivehesse részét a magasabb műélvezetből. Egy szatmári születésű, feltűnő szépségű asszony fog a festett világ deszkáin a közönség elé állani, hogy énekművészeiével és bájos egyéniségének varázsával kiváltsa a nehezen lelkesedő közönségből a megérdemelt elismerés tapsviharát. Poppini Oliva művészete előtt a kényesebb ízlésű külföld is meghajtotta az elismerés lobogóját és mindenütt, a hol csak megfordult, szenzácziós sikerben volt része. A hir szárnyára vette a bájos asszony nevét és ma már általában, mint kimagasló művésznőt ismerik. Neve idegen talajban nőttnagy- gyá s midőn most közöttünk — régi otthonában — megjelen, sok babért aratott tökéletes művészetét mutatja be. A közönség szokatlan érdeklődést tanúsít a művészi becsű hangverseny iránt és Thalia csarnoka előreláthatólag meg fog telni díszes közönséggel, hogy kifejezze elismerését a művésznő iránt. ÚJDONSÁGOK * Személyi hir. Erdélyi István városi főmérnök tegnap tért vissza szabadságáról s újból elfoglalta hivatalát. * Urlovasok kerestetnek ! Szó sincs róla, a Tisza-Ujlakra telepített tiszabecsi győzelmi emlék-ünnepély most már feltétlenül sikerülni fog. A szerepek ki vannak osztva, a főrendező — az alispán ! — az operett partitúrájával kezében wágneri méltósággal dirigál. Minthogy azonban a színjátéknál a scenikai hatást is figyelembe kell venni, a főrendező bandériumokat rendelt meg, hogy az igazi szivbeli lelkesedés hiányát tartalmatlan látványossággal takarja el. így tehát a mülelke- sedés sem fog hiányozni. Különben a megrendelt bandériumok szervezése nagy gondot okoz a szolgabirói hivataloknak, mert nemzeti ünnepélyt akarván rendezni, talán mégis illendő lenne, hogy azt a bandériumot ne csak az Istenadta nép szolgáltassa, hanem hogy helyet foglaljanak közöttük — ugyan olyan arányban — az urlovasok is. Urlovas pedig nincs! Most tehát, akár csak valami megyei magtár haszonbérbe adásáról lenne szó, a szolgabirói hivatal hirdetményt tesz közzé urlovasokra és várja — de hiába várja! — a beérkező ajánlatokat. íme a felhívás: Szives kérelem! A tiszabecsi Rákóczi-ünnepély emlékére a törvényhatóság s a rendező bizottság lovasbandérium szervezését határozta el, azokkal a m.-szalkai, f.-gyarmati, és szatmári főszolgabi- rákat bízta meg. A szatmári osztályhoz még egy nehány urlovas lenne szükséges, kik hajlandók lennének belépni, felkérem, hogy hazafiui érzelmüknek hódolva, az ünnepély fényét emeljék azzal, hogy belépő szándékukat velem szeptember 4-ig közölni szíveskedjenek. Szatmár, 1903. aug. 27. Szombathy Ödön, hiv. vez. szbiró. * Rendőri anarkia. Rendőri anarkiának, vagy mi a manónak is nevezhetjük azt, a miről itt szó lészen. Olvasóink még emlékezhetnek a múlt héten lapunkban megjelent ama czik- künkre, melyben az Erzsébet kávéházban történt verekedés alkalmával az ott jelen levő 6-os és 29-es számú rendőrök szánalmas viselkedéséről tettünk említést s felhívtuk fölöttes hatóságuk figyelmét az ilyen és ehhez hasonló botrányokra. Hogy a két rendőr éppen úgy viselkedett, a mint lapunkban megírtuk, ezt bizonyíthatják a többek közt a vármegyei takarékpénztár összes hivatalnokai, a kik a botrányt az emeleti ablakokból nézték végig és dühösködtek a két Mihaszna András gyámoltalanságán. Megírtuk a dolgot leplezetlenül, mert a közbiztonság érdekében kötelességet teljesítettünk vele. Volt-e foganatja illetékes helyen, nem kutatnék, ha a Szamos legújabb számában erre nézve, a maga nemében páratlan kis közleményt nem láttunk volna, a mely siralmas képét tárja elénk a köteles fegyelem hiányának. Példátlan a közigazgatásban, hogy két közrendőr, a kik súlyos kötelesség- mulasztást követtek el, az ellenőrzést gyakorló sajtót nemcsak, hogy nem respektálják, hanem egyszerűen kigu- nyolni merészelik. A Szamos volt az a derék, közérdeket szolgáló sajtóorgánum, a melynél a közönség érdekében írott sorok kigúnyolására, szövetségest találtak, megjelenvén ott az alábbi tákolmány :
