Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-08-18 / 187. szám

* A hetvenhárom éves király. A mai napon tölti be a király ö fel­sége életének hetvenharmadik évét. Hü alattvalóinak milliói áhitatos imába foglalják e napon a király nevét, a ki több mint egy fólszázad óta uralkodója Magyarországnak. Az ősz király feje felett ezen hosszú idő alatt a megren­dítő tragédiák egész légiója vonult el, melyek mindegyike egy-egy vérző sebet ejtett lelkén. És minél többet szenve­dett, urakodói erényei annál fényeseb­bekké lettek. A sorscsapások és a fél­százados uralkodása alatt szerzett gaz­dag tapasztalatok aztán valósággal bölcscsé tették, a ki népével szivben- lélekben összeforrott és a ki minden­kor meg tudta ki meg tudja érteni né­peinek aspiráczióit Mióta Szent-István koronáját Ö felsége fejére tették, min­den tettében a legszigorúbb alkotmá­nyos fejedelemnek bizonyult. Az ő fel­kent személye biztosíték arra, hogy a magyar nemzetnek törvényben gyöke rező jogai érvényesülni fognak. A ma­gyar nemzet tekintete most is biza­lommal és szeretettel fordul Ö felsége felé, a kitől a mai válságos helyzetből való kibontakozást várja. És ebbeli vá­rakozásában a magyar nemzet bizo­nyára nem fog csalódni. A mai nap öröme fokozott mérvben tölti be a szi­veket e tudatra és nincs olyan magyar alattvalója Ő felségének, a kinek szivé­ből ne emelkednék ma őszinte, igaz fohász az egek Urához. Ünnep a mai nap. Ünnepe a katonaságnak, mely díszben, pompában hódol a legfőbb hadúrnak; ünnepe valamennyi egyház­nak és ünnepe az egységes magyar nemzetnek, mely szeretettel és hűsé­ges alattvalói hódolattal imádkozik a legalkotmányosabb bölcs magyar király hosszú életéért. Jordán Sándor dr főrabbi fo­gadtatása. A szatmári status quo izr. hitközségnek nagy napja lesz ma. Jordán Sándor dr az uj főrabbi ugyan­is ma érkezik Szatmárra, hogy hivata­lát elfogalja. Az uj főrabbi beiktatása nagy ünnepélyességgel megy végbe. Egy 25 tagból álló bizottság ma d. e. 9 órakor Érmihályfalváig elébe utazik, ahonnan d. u. 2 órakor a gyorsvonat­tal érkeznek vissza Szatmárra az uj főrabbival. A vasútnál impozáns fogad­tatásban részesítik Jordán Sándor dr főrabbit, amennyiben a hitközség tag­jai lehetőleg teljes számban jelennek meg a vasútnál. A vasutból történendő bevonulás után lesz az ünnepélyes in- stalláczió. Az ünnepségek műsorát la­punk múlt számában már közöltük. Az ünnepségeket rendező bizottság most lelhivást intéz a hívekhez, melyben a híveket a vasútnál való megjelenésre hívja fel. A felhívás következőleg hangzik. Felhívás! Dr Jordán Sándor főrabbi ur 1903. augusztus 18-án a délutáni gyors­vonattal 1 óra 54 perczkor érkezik. Hogy a fogadtatás kellő ünnepélyes­séggel történjék, felkéretnek a hívek, hogy az ünnepélyes fogadtatáson részt venni szíveskedjenek. 1903. aug. 15-én. A rendező bizottság. * A szatmári szabadelvű párt gyűlése. A szatmári szabadelvű párt e hó 15-én szombaton gyűlést tartott a Károlyi-szálloda kerthelyiségében, a melyen impozáns módon fejezte ki ál­lásfoglalását a nemzeti követelések mellett. A gyűlést Keresztszeghy La­jos a párt elnöke nyitotta meg, gyö­nyörű szép beszéddel, a melyben a jelenlegi politikai helyzetet ecsetelve, kifejtette, hogy a nemzeti követelések mellett való küzdelem nem képezhet pártkérdést. Majd ismertette a párt vá­lasztmányi ülésén elfogadott határo­zati javaslatot, amelyet a gyűlés egy­hangúlag fogadott el. A határozati ja­vaslatot a párt a képviselöházhoz fogja felterjeszteni. 187 szám. Szatmár, kedd SZATMÁRI * Tűz a Szamos-parton. Teg­nap a reggeli órákban a tűzoltó- kocsik robogása, a tűzoltók kürt jeinek lármája zavarta meg az utczák csöndjét. A Szamos túlsó part­ján óriási füstoszlop gomolygott a ma gasba és az eloszlott füst nyomán lángnyelvek csaptak fel. Klein József szatmári lakos istállója égett recsegve, ropogva. A tűz gyorsan terjedt tova, úgy, hogy néhány pillanat alatt az egész épület lángban állott. A tüzet legelőször a gyakorlótéren levő kato­nák vették észre, a kik nyomban a ve­szedelem színhelyére sietve gyorsan szétbontották a tetőt, közben pedig te­lefonon értesítették a tűzoltókat. Nem telt bele tiz perez s a tűzoltók is teljes felszereléssel jelentek meg a tűznél, melyet megfeszített munka árán sike­rült is lokalizálni. A megindított vizs­gálat kiderítette, hogy a tűz gyújtoga­tás folytán keletkezett. * Automobil közlekedés Szat- máron. A Szatmár—erdődi h. é. vas­út tudvalevőleg foglalkozott azzal az eszmével, hogy Szatmáron a mostani villamos vasút helyett automobil köz­lekedést létesít. E tárgyban a minisz­terhez is intéztek felterjesztést, aki most az ügyre vonatkozó egyik mel­lékkérdésben arról értesíti az erdődi vasút igazgatóságát, hogy az üzem életbeléptetéseig a váróhelyek létesíté­sét tartsák függőben. Eddig tehát itt tartanánk az automobilokkal. A gomb- kérdéssel rendben vagyunk, de maga a ruha — az automobil létesítése — úgy látszik elmarad: ad graecas ka- lendas. * Az utolsó felvonás. A szom­szédos József háza község határában tegnap délután nagyot locscsant a Sza­mos vize. A folyó kanyarulatánál, egy sziklás hegyoldalon valami belezuhant a vízbe. Azután pedig körök képződtek a víztükrén, ez örvény kanyargóit egyet és elsimult minden ... A viz tovább folyt csendesen, mintha semmi se tör­tént. volna, pedig ottan egy szomorú játéknak utolsó felvonása fejeződött be. Egy meggyötrött, sokat szenvedett em­ber keresett örök nyugvóhelyet a hul- lámsirban. Handos György józsefházi fiatal gazda valamikor jobb napokat látott. Mindene volt, pénze, földje, háza, boldogsága. Egyszer aztán beköszöntött hozzá a bánat, meghalt a felesége. Ez időtől kezdve az ivásnak adta magát és korcsmába ment el minden vagyona. Mikor észrerevette az állapotát, akkorra már csak romja volt meg a vagyonnak. A sok szesz elvette az eszét, néhány nap előtt a paralizis jelei mutatkoztak rajta. Tegnap kiment a Szamos part­jára s belevetette magát a sebes fo­lyóba. Handos elmerült, a viz pedig tovább folyt, hiszen csak egy emberrel lett kevesebb . . . * Hymen. Valkói Bihar Ferencz vezérkarhoz beosztott cs. és kir. vadász­főhadnagy, Bihar cs. és kir. altábornagy, kerületi parancsnok fia: tegnap jegyez­te el szenttamási és szeregyházi Hor­váth Ferencz és neje vinnai és drave- czi Draveczky Zolna bájos leányát Idát, Batizon. C s e p 1 á k Bálint kereskedelmi utazó, vasárnap tartotta eljegyzését Hor­váth Mariska kisassszonynyal a zemp- lénmegyei V i 1 y községben. * Lovasbandérium a tiszabccsi ünnepélyen. Még egy teljes hónap vá­laszt el bennünket attól a naptól, a melyen Szatmár és Ugocsa vármegyék és Szatmár-németi szab. kir. város kö zönségének hazafias lelkesedés terem­tette tiszabecsi Rákóczi emléket fogják leleplezni. Az ünnepély impozáns lesz, valóban méltó ahhoz a naphoz, a me­lyet ragyogó betűkkel vésett Clió a magyar történelem kőtábláira. Az em­lékmű-bizottság serényen fáradozik az ünnepségek előkészítésén. A csataem­lék leleplezésének színhelyére Szatmár és Ugocsa vármegyék lovasbandérimot menesztenek, a mely után kocsikon és gyalogszerrél fognak felvonulni az egyes testületek, tanintézelek és egyesületek küldöttségei. A lovas bandérium tervét a bizottság most készíti elő. A bandé­rium szervezéséről az emlékmű bizott­HÍRLAP ság szerdai ülésén Nagy Sándor vár­megyei főjegyző részletes jelentés tesz. * Névváltoztatás. Mózes Géza helybeli kir. telekkönyvi betétszerk. gya­kornok vezetéknevét belügyminiszteri en­gedély lyel „Maros i“-ra változtatta. * Szocziálisták mozgalma a vármegyében. Azok a lelketlen mé- telyhintök, akik a szocialismus leple alatt a könnyen hivő falusi népet kü­lönféle esztelen tanokkal, általják im­már megjelentek Szatmárvármegyében is. Számos községben fordultak meg eddig a népgyülést hirdetve lázitó be­szédet mondottak a falusiaknak. A ferde tanok áldatlan hatása meglátszik Aranyosmedgyes és Oörbed közsé­gek lakosságán, amely tegnap, mint lé- velezőnk jelenti, nagy csoportba ve­rődve azt tárgyalták, hogy miként kel­lene az urak földjét maguk között szétosztani ? A nép bolonditók ugyanis még a múlt vasárnap a községben jár­tak s népgyülést tartottak, a melyen a földek felosztásáról és a vagyonos osz­tály „zsarnokságáról“ beszéltek a jó vidéki atyafiaknak. A mérges tanok hatottak. A járási főszolgabírói hiva- talsoz tegnap több községből jelentet­tek be szociális népgyüléseket, ame­lyeket azonban egyelőre nem engedé­lyeztek. A hatóságok a népbolonditók ellen vizsgálatot indítottak. * Tömeges betörés a várme­gyében. Szatmárvármegye területén néhány nap óta vakmerő ralóbanda garázdálkodik. Különösen a szatmári járás községeinek lakóit tartják izga­lomban a banditák, a kik alig, hogy az este sötét szárnyait szétterjeszti, hozzá fognak a fosztogatáshoz. Egy-egy éj­szaka, a csendőrséghez érkezett jelen­tések szerint, két-három községben is megfordulnak s a vagyonosabb gazdák házait, üzleteket kifosztják. Tegnap éj­jel Pálfalván, Pettyénben és Ombodon garázdálkodtak az eddig még ismeret­len tettesek. Egy éjszaka hat helyen követtek el betöréssel párosult rablást s tettüket oly nesztelenül hajtották végre, hogy a kárvallottak csak reggel vették észre. A károsultak feljelenté­sére a csendőrség erélyes vizsgálatot indított meg. * U,j kutyaketrecz. Rézműves György városi gyepmester a városhoz intézett beadványában szomorú képet fest a most még használatban levő kutyaketreczről, mely közszolgálati hivatásának buzgó teljesítése mellett immár foszladozóban van és a gyönge léczekből összevert tákolmány rendel­tetésének nem tud többé megfelelni. A gyepmester elégikus hangon ecseteli a ketrecz használhatatlan voltát és arra kéri a tanácsot, hogy csináltasson he­lyette újat. Az elfogott kutyáknak ugyan tökéletesen mindegy, hogy uj vagy ócska ketreezbe kaszlizzák be, de azért a közönség mégis enyhébbnek találja annak a kutyának helyzetét, a melyik egy kellő csínnal kiállított dí­szes ketreezbe kerül. A város tanácsa eleget tesz a gyepmester kérésének és már utasította is a gazdasági hivatalt, hogy az uj ketrecz előállítási költsé­gére jelöljön fedezetet. Lesz tehát uj kutyaketrecz! Ha a kutyák beszélni tudnának, bizonyára tiltakoznának min­den féle ketreczintézmény ellen, mely valóságos merénylet — személyes szabadságuk ellen. EGYLET. (X) Országos sütőipari kon- greszszus. A székesfővárosi sütőipar­testület az 1903, évi kongreszszustól nyert felhatalmazás alapján f. hó 19. 20. és 21. napjaira egybehívta az orsz. sütőipari kongresszust. Ez a kongresz- szus nagy jelentőségű dolgokban lesz hivatva állást foglalni. A kereskedelmi miniszternek a vasárnapi munkaszünet tárgyában legutóbb kibocsátott rendelete rendkívül sújtja a sütöiparosságot, de veszélyezteti a nagyközönség érdekeit is. Különösen ennek a rendeletnek meg­1903. augusztus 18. 3 másitását fogja kérni a kongresszus, épen ezért kívánatos, hogy azon az ország sütőiparosai minél nagyobb számban vegyenek részt. A kongresszus programmja a következő : aug. 18-án este előértekezlet, utánna ismerkedési estély. Augusztus 19-én nagygyűlés, a melyen először is Ö felsége iránt való hódolatát mutatja be a sütőiparosság, majd Oelléri Mór kir. tanf. ünnepi be­szédet mond, Spalarits György biz. elnök megnyitója után kezdetét veszi a tanácskozás, a mely 3 napon át dél- elöttönkint fog tartatni a vasárnapi munkaszünetről, a házi ipar szabályo­zásáról, az ipartörvény módosításáról. Délutánonkint a főváros látnivalóit, a nevezetesebb ipartelepeket szemlélik meg a kongresszus tagjai. A kongresz- szus részvételi dija 5 kor. Az előkészítő bizottság meghívta a tanácskozásokra az országgyűlés összes pártjait s a kereskedelmi minisztériumot is. IRODALOM. (—) Szalon Újság. Bizonyára el­ső hely illeti meg a honi folyóiratok közt a „Szalon Ujság“-ot, azt a fi­nom ízléssel szerkesztett képes lapot, mely egyedüli orgánuma a hazai ős- és főnemességnek. Minden egyes száma szinte históriai érdekességgel bir, a mennyiben pontos feljegyzéseket tartal­maz a főúri családok történetéből, egy­ben pedig bepillantást enged az előkelő világ társaséletébe. Illusztrációi oly kivá­lóak, hogy diszére válnak a hazai könyv- nyomtatásnak s mindig kedvesek, érde­kesek. Régebben mintegy mozaik szerű felépítését adja a mágnás világnak, még pedig oly választékos és előkelő formá­ban, mint egyetlen más hasonló irányú külföldi lap sem. A kiállítása általában olyan diszes, hogy a külföldi legelőke­lőbb folyóiratok között is első helyen áll. Minden számában tartalmas szöveg­részt talál az olvasó, mely a remek több színű illusztrácziókkal együtt hűen és érdekesen ad számot az aktualitásokról. A lap gondos szerkesztéséért és előkelő színvonaláért eléggé gerantál a felelős szerkesztőnek, Holló Tivadarnak s a lap főmunkatársának, gróf Vay Sándor­nak jóhirü, ismert neve. A lapra előfi­zethetni évi 40 koronával a kiadóhiva­talban, Budapest, Vili., Kisfaludy-utca 9. TÖRVÉNYKEZÉSÉ ’ § Főtárgyalások a kir. tör­vényszéknél . A szatmári kir. törvóny- szék f. hó 22 én és a következő napo­kon a következő ügyekben tart főtár­gyalást : Fehér Sándor ellen lopás, Ta­más Vaszilika ellen súlyos testisértés, Berecz János ellen lopás, Markocsán János ellen sikkasztás, Orosz János el­len gondatlanságból okozott emberölés miatti SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Fehérgyarmat. Az első kísérlet — mint látni méltóztatik — pompásan bevált s el sem tudjuk képzelmi, mire való az a tulszerénység? Várjuk a foly­tatását, még pedig minél gyakrabban. Szívélyes üdvözlet! H. F. (Helyben.) A vers nem kö­zölhető. Nelli. (Helyben) Lehetetlenséget kíván tőlünk Nagysád. Családi dolgok­ba nem avatkozhatunk. Tessék ügyvéd­hez fordulni, aki eljár a dologban. Az nem használna semmit, ha mi az illetőt a lapban nyilvánosan meghurczolnók. M. (Nagybánya.) A „Szatmári Hír­lap“ múlt vasárnapi számában jelent meg. Az adatokat teljesen megbízható helyről vettük s a közleményért mindan tekintetben elvállaljuk a felelősséget. Sz. L. (Budapest.) Szives ajánla­tára ezidőtájt nem reflektálunk. Később talán lehet róla szó. B. S. (Aranyosmedgyes.) Honnan tudhassuk mi azt? Önnek jobban kel­lene tudni, hisz többször tárgyalt az il­letővel. Egyébként, sürgesse ismételten az alispáni hivatalnál. R. B. (Szinérváralja.) Tessék a „ S zatmármegyei Gazdasági-Egyesület“

Next

/
Oldalképek
Tartalom