Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-08-18 / 187. szám
Szatmár, 1903. augusztus 18. Kedd. Második évfolyam 187. szám. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva: Egész évre . . 12 kor. Fél évre ... 6 kor. Negyedévre . . 3 kor. Egy hóra . . 1 kor. Vidékre postán küldve: Egész évre . • 16 kor. Fél évre ... 8 kor. Negyedévre . . 4 kor. Egy hóra ... 2 kor. Egyes szám ára 2 kr. (4 fii) Szerkesztőség: Kainczy-utcza 6. szám. Megjelenik naponta (hétfő kivételivel.) Hirdetéseket méltányos, szabott árban és egyezség szerint felvész a kiadóhivatal, Kazinczy-U 6. Apró hirdetések 10 szóig 40 fillér, minden további szó 3 fillér Nyilttér sora 30 fillér. Kiadóhivatal: Kazinczy-utcza 6. szám. Telefon 106. Lapvezér: URAY GÉZA Főszerkesztő : BATtTHA KÁLMÁN Felelős szerkesztő: HARSÁNYI SÁNDOR Meghívó. A megyei függetlenségi párt tagjait a Nagykárolyban augusztus 20-án este 9 órakor a Polgári kör olvasó termében tartandó szokásos pártértekezletre ezennel meghívom. Budapest, 1903. aug. 15-én, Hazafias üdvözlettel Luby Géza pártelnök. Az ítélet. Irta : Dr. Kelemen Samu. Szatmár, augusztus 17. Az Ítélet a parlamenti vesztegetés dolgában még nincs meghozva, de tervezetét már előterjesztette Szivák Imre — az előadó. Az Ítélet felmentő, de az indokolás hasonlatos azokhoz a régi bűnügyi ítéletekhez, melyek a vádlottat „bizonyítékok elégtelensége indokából“ mentik fel. A mit az előadó jelentése megállapít: erkölcsi és politikai értelemben egy magában is súlyos elitélés. A miniszterelnök ur a többségi jelentés szerint, tudatosan és ozélzatosan tartotta magát távol gróf Szápáry terveitől, tehát tudott róluk és ismerte czéljukat. A többségi jelentés ezt különben több helyen és kifejezetten elismeri. A miniszterelnök nem döbbent meg és nem szörnyüködött el gróf Szápáry közlésein, ha komolyan vette azokat; ha pedig nem vette komolyan — és mint maga mondja, inkább éretlen tréfának tekintette az egészet — nem tiltotta meg és nem tiltakozott ellene. Még csak annyit sem mondott, amennyit a tűzzel játszani akaró gyermeknek szokás; pedig erre az ő járgonjában is van egy szép vers: „Messer, Gabel, Scheere, Licht Passt für kleine Kinde nicht.“ Ez az a jóakaratu semlegesség, melyet a nemzetközi politikából tanult meg Khuen-Héderváry gróf ur, hogy megpróbálja átültetni a hazai talajba. Az átültetés nem sikerült, ellenben annál teljesebb az a siker, melyet gróf Héderváry diszkertésze- te más téren aratott. A miniszterelnök segített gróf Szápárynak, hogy a parlamenti bizottság számára egy olyan nyilatkozatot szerkeszszen, a mely „előre meghatározott keretek között mozog. “ Ez közönséges nyelvre fordit va azt jelenti, hogy az igazság egyrészét elvonja a bizottság elől. Ez a politikai „keretezés“ már iskolát csinált. Singer Arthur ur nyomban fölcsapott az uj tan pro- selytájának és' „magas összeköttetéseihez“ híven ő is csak keretek között nyilatkozott. Igazán nem illik, hogy a bizottsági jelentés az ilyen keretező és kertelő nyilatkozatokat erkölcsileg elfogadhatatlanoknak bély.gzi. Nyilván megfeledkeztek arról, hogy a miniszterelnök ur önfeláldozó barátságból szintén résztvett e nyilatkozat megállapításában. Mi különben e dolgokat nem bolygattuk volna és hajlandók voltunk megnyugodni abban, bogy a miniszterelnök politikai sirhantján csöndesen nőjjön a fü. Az sem zavart volna, hogy egyik fővárosi lap az ő ismert „politikai hullámaibanu legutóbb különös előszeretettel csókolta körül a miniszterelnök urat és mindenképpen igyekezett, hogy ked- veltje számára I. osztályú pompe funébres temetést rendezzen. Elvégre is ehhez joguk van a gyászoló hozzátartozóknak és azoknak, akik szeretnek a rokonság közt forgolódni, hogy rokonoknak látszassanak. Ám amikor t. laptársunk beáll a sirató vénasszonyok közzé, úgy véli, hogy nem szolgált eléggé azzal, ha maga szivrehatóan jajgat, de azt hiszi e mellett sekszpirileg őrjöngenie és káromolnia is kell. A „Budapesti Hírlap“, mert hisz róla van szó, meg akarja mutatni az obstrukczió eredményeinek igaz képét. Elismerjük a „B. H.“ illetékességét a képmutatásban — mindenképen. De az, hogy a derék lap cselszövők kudarczárói beszél és a cselszövőket az ellenzéken keresi, hogy hirdeti az obstrukcziónak ve- rp égét, hogy azt kiáltja, hogy az ellenzék volt az meiy pellengérre állította az országot: az mégis tul- élénken emlékeztet annak a zseb* tolvajnak az esetére, aki mikor idegen zsebben kotorászott és kezét erősen megszorította a zsebnek tulajdonosa, méltatlankodva kiáltott fel: ,,Nem megcsípett — a gazember.“ Valljuk meg a „B. H.“ tétlen részvétlensége a nemzet nagy har- czában, leszerelése azok előtt, akik e törekvések ellenesei voltak: fájdalmas csalódást és élénk megütő- dést keltett sokfelé. A ,,B. H.“ büszke volt arra,- hogy a magyar közéletbe ő vitte bele a magyar imperializmus fogalmát. Am amikor a ne/paetTaz-'^.lső erőteljes lépéseket teszi a magyar imperiálizmus megvalósítására: akkor a „Budapesti Hírlap“ jelszavából egyszeriben nem marad más, mint az imperializmus, a „magyar“ lekopott mellőle. Akkor ő is beáll a politikai Pató Pálok csoportjába, hogy hiszen „ej ráérünk arra még . . .“ Valami félreértés van az ügy körül . . . Hiszen ő sohasem mondotta, hogy a dolog any- nyira sürgős. Csak lassan, lassan ... Várjunk a reformokkal a nagy revízióig, addig pedig szárítsuk ki a lelkesedésünket és mint a konzer- vet tegyük el pléhdobozokba. A „B. H.“ imperializmusa olyan mint a Humberték vasszekrénye. Amint a nemzet közvéleménye föltörte róla a pecséteket és kinyitotta a szekrényt: kiderült hogy üres és csak értéktelen papirszeletek vannak benne. A „B. H.“ lelkesedhetik gróf Khücvi-IIéderváryért kénye-kedve szerint. Ez ízlés dolga (mert enge- delmet kérünk, azt már alig merjük ideirni, hogy meggyőződésé.) Elmondhatja, hogy Héderváry gróf viselkedése „impozánsu volt, hogy „térfi ember irigyelheti azért a férfiasságért, melylyel keresztjét viselte* és tetszeleghet magának a Veronika szerepében, aki a keresztet hordónak arczárói szerető gyöngédséggel törli le a verejtéket az ő kálvária utján. TARCZA. A kurucz-korszakból. Irta és a mikolai Rákóczi-ünnepélyen felolvasta : Csengey Gusztáv. (Folytatás.) A nép mindenütt egy szivvel-lé- lekkel Rákóczi hive volt faj-, nemzetiség és valláskülönbség nélkül, de a nemesség csatlakozása soha sem volt teljes és állandó. A főurak többsége állandóan a német kormánynyal tartott, ellenben a közrendü és birtokos nemesség többsége Rákóczi hive volt, csak egy kis töredéke volt labancz. A városok nagyobbára, mert német őrségük volt, labanczok voltak. A főpapság végre (nagyon csekély kivétellel) állandóan ellensége maradt a nemzeti ügynek. A harc2oló tömegek mindvégig önzetlenül küzdöttek a magyar szabadságért s mindvégig bizonyos keserű re- signatióval, mert arra gondoltak, hogy haszna az egészből végre is a birtokos osztálynak lesz. Rákóczi hadaiban ez volt a közhangulat. Híven jegyezte fel azt Bercsényi, hogy beszélt a kurucz katona még 170ö-ben is, mikor a nemzeti lelkesedés még egészen friss, üde és szerencse-csillaguk folytonosan emelkedőben volt : „Én — szól a kurucz katona — a rzabadságért nyomorgok, pedig nincs annyi jószágom, hogy egy csizmát vennék rajta, ők ilyen-amolyan urak, nekik fog a szabadság is többet használni, azelőtt is ők rótták a porcziót, most az élést s azután is nekik fog feljebb a szabadság állani.“ Mennyivel derültebb tekintettel nézhetett a 48-as honvéd a jövőbe! — Mikor ő fegyvert fogott, már a nép fel volt szabadítva a jobbágyterhek alul. A kurucz katonának ebhez nem lehetett reménye. Honnan van tehát az, hogy a kurucz hadsereg mindvégig kitartott ügye mellett s elszántan ontotta vérét? Mert a kurucz háborúnak volt eszménye: a szabad független Magyarország és volt egy kiengesztelhe- tetlen ösztönzője: a német uralom gyűlölete. A kurucz háború czélja tehát nem elavult nemesi kiváltságok s rendi előjogok visszaállítása, hanem a szabad magyar állam kiépítése. A kurucz ka tona nem a nemesi alkotmányért küzdött, hanem a szabad önálló Magyar- országért. Igaz, hogy ő ebben is csak jobbágy maradt volna, de hitte és méltán hihette, hogy magyar nemzeti kormány alatt a nép sorsa is jobbra fordul. Egy régi kurucz nóta híven fejezi ki a kurucz katona harczának czólját: Kiontatom vérem apámért, anyámért, Megöletem magam szép gyűrűs mátkámért, Meghalok én még ma magyar nemzetemért. íme a kurucz katona gondolkozása, küzdelmének czélja. Apját, anyját, kedvesét védi, tehát a családi tűzhelyt, az otthont és nemzetet védi, hogy otthona lehessen saját vére millióinak. De éppen ebben rejlik a kurucz hadviselés páratlanul eredeti módja is. Aki a Rákóczi korszakot történetünk könyvében minden előtanulmány nélkül, csak az események sorrendje szerint olvassa, annak — ha gondolkozva olvas — fel fog tűnni, hogy ez a korszak annyi csatavesztést mutat fel és ügye mégis halad, fejlődik tovább ; a csatavesztések nem befolyásolják a szabadság ügyének terjedését, kifejlődését. Ezt a kurucz hadviselés sajátságos módja magyarázza meg. A kurucz hadviselés semmit sem hasonlít az újabb kor rendes hadjárataihoz. Ezekben concentrált hadosztályok vívják a csatákat a stratégia szabályai szerint. A katona ezredéhez, századához tartozik és semmi összefüggésben sincs azzal a területtel, ahol harczol. A kurucz hadviselés ellenben locális természetű. Minden vidéknek meg van a maga hires vezére, aki körül az ugyanazon vidékbeliek csoportosulnak. Ha aztán ellenséges sereg vonul be arra a vidékre, ahol ők otthon érzik magukat, százféle furfang- gal iparkodnak az ellenséget tönkre tenni, vagy a falvak és városok lakosait költöztetik el előle, hogy eleségre ne tudjon szert tenni, vagy lesbe csalják, aztán több oldalról villámgyorsan megtámadják, lekaszabolják s eíszedik tábori készleteit. Elkalandoznak ugyan messze vidékre is az ellenséget fölkeresni, betörnek Ausztriába is rémületet terjeszteni és zsákmányolni, de ezek ideiglenes kirándulások. Ilyennek tekintik a fejedelmi parancsszót is, ha nagyobb táborba kell összegyülniök. Szerencsés vállalat után a hadi zsákmánynyal hazasietnek. Egészen olyan ez, mint az ősmagyarok kalandos hadviselése. A kurucz ereje a hirtelen, váratlan támadásban érvényesül. Ha a támadás sikerül, akkor az ellenség tönkre van téve, de ha nem sikerül, ha nagyobb erőre bukkannak, hirtelen hátat fordítanak, egy pillanat alatt szétrobban a had s ki-ki siet haza. A nehézkes dragonyosok hiába koczognak utánuk, a kurucz lovas repül, mint a nyil s mikor már háza kapujához ér, gúnyos nevetéssel néz hátra, fügét mutat az ellenségnek s jóízű humorral ki álja : „Gyűlhetsz már, labancz!* (Vége köv.)
