Szatmári Hírlap, 1903. január-június (2. évfolyam, 1-146. szám)

1903-06-09 / 129. szám

2 Szatmár, kedd SZATMÁRI HÍRLAP 1903. junius 9. 129 szám. TÁVIRATOK. A képviselőház ülése. Budapest, junius 8. (Saját tudósí­tónktól.) A képviselőház mai ülésén Apponyi Albert elnökölt. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Ug­rón Gábor szólalt fel. Kifogásolta, hogy a jegyzőkönyvbe egyes passzuso­kat ragasztanak be, a mi olyan fontos okmánynál nagyon helytelen. Apponyi Albert kijelentette, hogy a felszólalást megfontolja és intézkedni fog. Azután a miniszterelnöki jelentés tárgyalása következett. A jelentés tárgyalásánál, a mely jelentés ellen Kovács Gyula és Helbbronth Géza beszéltek az ülés végéig. Leczke a kormánynak. Budapest, junius 8. (Saját tudósítónktól.) Pest vármegye ma megtartott közgyűlésén Holló Lajos orsz. képviselő indítványára elhatározta, hogy a nemzeti köve­telések teljesítése érdekében fel­iratot intéz a képviselő házhoz. Borzalmas haj ó katasztrófa. Budapest, junius 8. (Saját tudósí­tónktól.) Liszabonból ma borzalmas katasztrófa hírét távirják. Az „Insula- ire“ és „Libán“ nevű gőzösök a nyílt tengeren összeütköztek. A Libán el- sülyedt, melynek utasai közül 111-en a vízbe fúltak. Kormost elitélték. Budapest, jnn. 8. (Saját tu­dósítónktól.) Kormos Adolf tör­vényszéki bírót a bírói méltóságot súlyosan sértő eljárásért hivatal- vesztésre ítélték. Micsinai nyomában. Budapest, junius 8. (Saját tudó­sítónktól.) Micsinai a budapesti posta tolvaj még mindég nem került kézre, de a rendőrség azt hiszi, hogy nyomá­ban van. Minden jel arra mutat, hogy az ügyes tolvaj Hatvan felé menekült Ebben az irányban folyik a nyomozás lázasan. Egész csapat detektív és csen­dőr van a környéken mozgósítva. Elfo- gatása igen valószínű. Az egyetem uj rektora. Budapest, junius 8. (Saját tu­dósítónktól.) A budapesti egyetemen ma Heinrich Gusztávot választották meg az egyetem rektorává. Bomba a kolostorban. Prága, junius 8. (Saját tudósí­tónktól.) A garlitzi apáczák kolosto­rába ma bombát dobtak. A bomba fel­robbant és a kolostor összes ablakait be zúzta. A falakat is megrongálta. Em­beréletben azonban nem esett kár. Öngyilkos urinő. Budapest, junius 8. (Saját tu­dósítónktól.) Krempe János budapesti állomásfőnök neje, hirtelen támadt el- inezavarában mindkét kezén átvágta az ereit, aztán a kútba ugrott. Midőn férje a Rákos-csabai nyaralóba kiért, az asszony már halott volt. Húsz ember tűzhalála. Bécs, junius 8. (Saját tudósí­tónktól.) Ideérkezett jelentés szerint Chikágóban ma óriási tűzvész pusztí­tott, a melynek húsz emberélet esett áldozatul. Egy óriási vegyészeti gyár lett a tűz martaléka. Az oltási munká­latok közben 30 ember szenvedett súlyos égési sebeket. A sérültek közü húszán belehaltak sebeikbe. A gyár egészen leégett; a kár mintegy másfél millió dollár. Szatmár a múlt hóban. A közigazgatási bizottság ülése. Szatmár, junius 8. (Saját tudósítónktól.) Szatmár vá­ros közigazgatási bizottsága tegnap délelőtt tartotta meg rendes havi ülé­sét a városháza nagytermében. Az ülé­sen a szokásos havi jelentéseket olvas­ták fel, a melyekből kitűnt, hogy a város és a többi hatóságok ügykezelése körül akadályok nem fordultak elő. A közigazgatási bizottság tudomásul vette a jelentéseket. Csak a polgármester havi jelentésének az a része keltett némi megütközést, mely a Szatmáron fellépett sertésvészről tett említést. Az állatorvos nyilatkozata, hogy az erélyes hatósági intézkedések rövid idő alatt elejét veszik a bajnak, megnyugtatta a bizottság tagjait. A jelentések felolva­sása után a folyó ügyekre tért át a íözigazgatási bizottság s a megfeleb- Dezett határozatokat kevés kivétellel jóváhagyta. Az ülés lefolyásáról részletes tu­dósításunk a követkeió\ A közigazgatási bizottság ülésén Hugonnay Béla gróf főispán elnökölt, ki az ülés megnyitása után a polgár- mester havi jelentését olvasta fel. A jelentés szerint a város ügy- cezelésében és forgalmában, nem kü- önben az árvaszéki ügykezelésben a legpéldásabb rend uralkodik. A meg­tartott pénztárvizsgálat alkalmáyal min­dent rendben találtak. A polgármester havi jelentésében áttért ezután a ka­tona ügyekre. Bejelentette, hogy a honvédelmi miniszter a régi mozgósí­tási tervet vissza vonta s az ujonczo- zási tervezetek most készülnek, A múlt hó második felében a hasznos házi állatok egészségi álla­pota nem volt kielégítő. A seriésvész lépett fel a külterületeken s e miatt az állatvásárokat korlátozni kellett. A rendőrfőkapitány erélyes intézkedést léptetett életbe s igy valószínű, hogy a kedvező egészségi állapot — ismét helyre áll. A jelentést a közigazgatási bizott­ság tudomásul vette. Dr. Jóger Kálmán főorvos jelen­téséből megtudjuk, hogy a múlt hó első felében a hevenyfertőzökórok java részt megszűntek. Ä hónap második felében azonban ismét feléptek a ra­gadós betegségek. Szórványosan bár, de minthogy félő volt, hogy a ragályos kór mihamar tova terjed, ennek meg- gátlására erélyes intézkedések tétettek. A megbetegedettek száma 36 volt, a kik egynek kivételével valamennyien kanyaróban feküdtek. Az utolsó na­pokban a járvány szűnő félben volt. Kemény Alajos pénzügyigazgató rövid jelentést terjesztett elő, a mely­ből kitűnt, hogy ha ex-lex-re való te­kintettel az adó végrehajtás szünetel s igy az adóbefizetések — a fő-fő fináncz ur nagy szomorúságára — igen las­san folynak. Szatmár város tanügyi állapotáról Kovács Béla kir. tanácsos tanfelügyelő tett jelentést. A jelentés szerint a múlt hóban kétszeres szorgalommal folytak a tanítások, hogy a ragadós betegségek folytán bekövetkezett szünet miatt, a tanuló ifjúság elkészülhessen az évzáró vizsgálatokra. Dénes Lajos kir. ügyész a tör­vényszék fogházáról tett jelentést, a mely szerint a múlt hóban három na­gyobb tüzeset foglalkoztatta a kir. ügyészséget. A fogházban jelenleg 120 fogoly van, kik közül 96 férfi és 24 nő. A rabok többnyire jogerős ítélettel ki szabott büntetésüket ülik le. A közigazgatási bizottság a jelen­téseket tudomásul vette, és a folyó ügyek tárgyalására tért át. A megfe- lebbezett határozatokat kevés kivétellel jóváhagyta. Ezzel az ülés véget ért. SZÍNHÁZ = (A vidéki színészek a Nem­zeti színházban.) A Nemzeti Színház igazgatója Somló Sándor most sorra vendégszerepeUeti szerződtetés ezéljá- ból a vidéki színpadok java erősségeit. Legutóbb Tóvölgyi Margit, az ösmert kiváló drámai hősnő vendégszerepeit a Nemzeti Színházban, Brieaux Vörös talárjában, s Jowettát játszotta zajos, fényes sikerrel. Junius hó 14. és 15-én Kesztler Ede, a nagyváradi színtársu­lat tagja vendégszerepel és pedig első napon az Arany embert, második na­pon Othellót játsza. Közvetlen utánna vendégszerepei Szakács Andor, aki Já- gót és Mefistót játsza. — (Szocziálisták színháza.) Mát- ray József, a Magyar Színház volt tagja, a ki fölcsapott színigazgatónak és társulatával Budapest környékén játszik, — hir szerint — kibérelte a kerepesi-uti, sok vihart látott „Uj Szín­házat, a hol legfőképpen szoczialisz- tikus irányú színdarabokat készülnek előadni. Azt is beszélik, hogy a fővá­rosi szocziálisták gondoskodnak e szín­ház fennmaradásáról, amennyiben húsz­ezer szocziáüsta erre a czélra egy fo­rintjával 20,000 forintot adott össze. Ezenkívül is évente nagyobb összeggel fogják segélyezni az eszméiket propa­gáló színházat. A szocziáüsta színház, a megengedett határok között, a szo- cziálista eszmék legalkalmasabb közege lehet. A színpadról elhangzó gondolat a legmélyebben férkőzik az agyba és a szívbe s a magyar nyelvnek, a ma­gyar nemzeti eszmének is szolgálatot tesz az a színigazgató, aki eloszlatja a népfelfogásban megrögzött, azt a félreértést, mintha a szocziálistának ha­zátlan, nemzetellenes kozmopolitának kellene lenni. ÚJDONSÁGOK. A zárda betörőit elfogták. (Saját tudósítónktól.) Megírtuk lapunkban azt a vakmerő betörést, a mely a múlt hó 26-án történt a szat­mári Pauli Szt Vinczéről elnevezett zárdában. A betörést éjnek idején kö­vették el a tettesek, a kik immár rab­jai a szatmári kir. ügyészség fogházá­nak. A rendőrség a betörés napjától kezdve nagy aparátussal kereste a ketteseket, a kiket azonban tegnapig az ismeretlenség homálya fedett el a rendőri szemek elől. A rendőrség már- már felhagyott azzal a reménynyel, hogy a betörők kézrekerüljenek, ámde Kiss József rendőrtiszt, a ki a nyo- mozatot vezette, egyre bízott munkája sikerében. Nem is csalódott. A tettesek megvannak. Mind a ketten rovott elö- életüek, a kik a fogházak nyirkos falai között több esztendőt töltöttek már el. Az egyik betörő Erdődi László, a ki embert is ölt már, csakhogy pénzre tegyen szert, a másik Csengeri Elek lopások egész sorozata miatt állott a törvényszék előtt. A rendőrség a betörőknek még a múlt hét csütörtökön jött nyomára, de csak szombaton este fogták el őket. Özv. Stern Sámuelné szatmári ékszerész üzletébe szerdán reggel egy kifent bajszu magyar ruhás ember állított be egy karpereczet és egy arany fülbevalót kínált megvételre. Sterné hajlandónak mutatkozott az ék­szer megvételére, de elküldötte az is­meretlen eladót, hogy hozza el a má­sik fülönfüggőt is. Az ismeretlen eladó Erdődi László volt, a ki azt mondta Sternének, hogy hazamegy az ékszerért, addig a karpereczet ott hagyja. Erdődi azonban nem tért vissza. Sterné másnap reggel felküldte a rendőrségre az otthagyott ékszereket, melyekben a leírás szerint az elrabolt zárdái ékszerekre ismertek. A nyomozás ezután Erdődi László után indult meg. — Erdődi Lázári községben lakott s igy egy kissé ne­hezen ment az elfogatása, mert ren­desen kora reggel eltávozott lakásáról s csak este tért vissza. Szombaton este azonban elfogták s behozták Szat- márra. Kihallgatásakor előbb tagadni kezdett, majd beismerte, hogy a betö­rést Csengeri Elek nevű társával kö­vette el. Elmondta, hogy Csengeri beszélte rá a betörésre. Május 25-én megjelen­tek a zárda épület előtt s megmutatta Csengerinek, hogy melyik a zárdagazda irodájának ablaka. Csengeri ezután egy csomó sarat vett fel s azt az ablakba dobta. Az üveg nem tört össze. Ekkor a sár közé egy követ tett és úgy dobta el az ablakba, amely ettől betört. Csengeri ezután Erdődi vállára állott s egy kis létra segélyével elérte a betört ablakot, a melyen az irodahelyiségbe mászott. A mig Csengeri a betörés munkáját végezte, ö az épület körül czirkált s figyelt az esetleges veszede­lemre. Mikor Csengeri készen volt a be­töréssel füttyentett Erdődinek, a ki a latorjával lesegitette az emeletről. Ez­után a Zrínyi-, Báthory- és Kölcsey- utczákon át elsiettek a városon kívül eső területre s ott megosztozkodtak a rablott holmikon. Erdődi hazament Lázáriba s három napig feléje se né­zett Szatmárnak. Csengeri a pénat a lakásán ásta el. A rendőrség Erdődi vallomása alapján azonnal elfogta Csengerit, a ki szintén bevallotta tettét, megerősítette társa vallomását. Tegnap Kiss József rendőrtiszt a betörőkkel kiment a lakásra, a hol a megjelölt helyen megtalálták az elásott pénzt és ékszereket. A rablott holminak csak egy része került meg, mert a betörők néhány gyűrűt és lánczot eladtak időközben s a pénzen ruhát vásároltak. A rendőrség a betörőket átszállí­totta az ügyészség fogházába. * A koronázás évfordulója. Teg­nap volt harminczhatodik évfordulója, hogy a királyt megkoronázták. Ez al­kalomból, mint minden esztendőben hálaadó istentisztelet volt a székesegy­házban, Az istenitiszteleten a város is, polgári és katonai hatóságokon kívül a tanintézetek ifjúsága is részt vett. A középiskolákban a koronázási emléknap alkalmából ünnepségek voltak, amelyen a tanuló ifjúság hazafias szavalatokat és énekszámokat adott elő. * Ghorin Ferencz — a szatmári zenedének. Chorin Ferencz főrendi­házi tag, ki már nem egy ízben adta tanujelét jótékonyságának, a szatmári zeneiskola czéljaira 50 koronát ado­mányozott. * A fegyelmi választmány ülése. A közigazgatási bizottság tegnapi ülése után fegyelmi választmánynyá alakult. A fegyelmi választmánynak két tárgya volt csupán, a melyek végleg befejez­tettek. Az egyik Korbay Károly dr. Szatmár város volt rendőrfőkapitányá­nak, a másik pedig Soós János rend- örfogalmazónak fegyelmi ügye volt. A két fegyelmi ügyet beszüntették, mert Korbay Károly dr. lemondását Hu­gonnay Béla gróf főispán, Soós János lemondását pedig a város közgyűlése tudomásul vették. Ezzel bezáródtak annak a nagy ügynek aktái, a mely mintegy két és fél éven át több Ízben foglalkoztalatta a város fegyelmi vá­lasztmányát. * Tornavizsga a gymnasiumban, A szatmári kath. főgymnasiumban va-

Next

/
Oldalképek
Tartalom