Szatmári Hírlap, 1902 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1902-11-21 / 11. szám
11. szára. Szatmár, péntek SZATMÁRI HÍRLAP. 1902 november 21. 3 tartó, fordulatokban gazdag vódbeszó- det tartott. Hangulatos bevezetés után igyekezett Fazeka Tógyernek az egyetlen szemtanúnak vallomását értéktelenné tenni. Ez az ember, a ki elcsigázott testtel tért álomra, a nyöszörgésre ébredve, lehetetlen, hogy tisztán, világosan láthatott volna. És ha látta a tetteseket, miért kérdezte az áldozattól: ki bántott? Hiszen ha látta, akkor tudta is. De mert kérdezte, ezzel be bizonyította, hogy nem ismerte, de az éj sötétjében nem is ismerhette meg a tetteseket. De ennek a Fazeka Tógyernek vallomása elveszíti bizonyító erejét Izsák Mózes vallomásával szemben is, aki vallotta, hogy Fazekas Tőgy er tőle azt kérdezte, nem látta-e jobban, kik voltak a gyil-1 kosok ? Az orvosszakértö azon véle- j ménye, hogy a Dobja Alexa fejszéje a fej 8 czentiméteres sebébe éppen bele illik, nem fogadható el, mert egy 8 czentiméteres fejsze teljes súlyú ütés-j 3el okvetlen nagyobb sebet okoz és1 Fazeka Tógyer vallomása szerint első I rendű vádlott, az áldozat lábánál állott. | Az orvos szakértő szerint pedig az ál- i dozat lábát okvetlen nagyobb fejszével vágták le, Dobja Alexa tehát nem lehet a gyilkos, mert az ő fejszéje kicsiny. Érdekesen bonczolgatta még to- j vább az orvosszakértők véleményét, majd Felletár országos müvegyész véleményére tért át s ügyesen csoportosította az argumetumok egész halmazát, melyek védencze ártatlanságát bizonyítják és a melyek alapján felmentő verdiktet kér. Ezután a másodrendű vádlott védője. Gozner Elek dr. terjesztette elő lendületes védbeszédét. Festette az általános erkölcsi állapotokat és rámutat j arra az elszomorító erkölcsi züllöttségre, j mely a havas embereit jellemzi. A Zola realismusa, az emberi indulatok vad, durva, erőszakos kitöréséről és a lélek elposványosodásáról, teljes elfajulásáról nem a költő képzelődése, hanem maga a rettenetes fájdalmas valóság beszél. A havas vidéke melegágya az erkölcsi elzíillöttséguek, a minden emberi érzésből kivetkeződön állatiasságnak; ezek az emberek egv fokon állanak a tüzföld emberevőivel. És ezek az emberek vonultak itt fel, hogy vallomásaikkal vé-, denczét a bitófára juttassák. Igen ügye sen, körültekintően és a részletek minden árnyalatát figyelemre méltató alapossággal bonczolgatta ezután a vád minden egyes pontját és igyekezett megdönteni annak argumentumait. A perbeszédek elhangzásával az j elnök egyenként felhívta a vádlottakat. I hogy ők is adják elő védekezésüket. A vádlottak megmaradtak a tagadás mellett, mire az esküdtek a közönség feszült érdeklődése mellett verdikt- hozatalra vonult vissza. (A verdikt.) Mialatt az esküdtek tanácskoztak érdekes képet nyújtott az esküdtszék tágas tárgyalóterme. A hallgatóság izgatottan tárgyalta a perbeszédeket és lázas kíváncsisággal várták az esküdtek igazmondását. Közben élénken találgatták, vájjon marasztaló lesz-e az esküdtek verdiktje. A lázas találgatást az elnök csengettyűje szakította félbe, jelezve, hogy az esküdtek már határoztak a vádlottak sorsa fölött. Ijesztő csendben vonultak be az esküdtek s szinte leritt arczukról, hogy halált hoznak a vádlottakra. Midőn elfoglalták helyeiket, az elnök felhívta az esküdtek főnökét, Csíki Gusztáv, penyigei földbirtokost, hogy olvassa fel a határozatot. Az esküdtek főnöke megindultan, remegő hangon kezdte: — Becsületemre és lelkiismeretemre, Isten és emberek előtt bizonyítom, hogy az esküdtszék határozata a következő: Hétnél több igen. Az első pillanatban halálos csönd követte az esküdtek igazmondását, majd tompa moraj zúgott végig a zsúfolásig’ megtöltött termen és borzadva tört ki a hallgatóság ajakán a rémületes szó ! — Halál! A bíróság tagjai megilletődve hal- gatták a verdiktet és az elnök az izgalomtól remegő hangon hirdette ki a vádlottak előtt a marasztaló határozatot. Mielőtt a bíróság tanácskozásra vonult volna, Németi József dr., kir. ügyész emelkedett szólásra és a marasztaló verdikt alapján a btk. 278. szakasza értelmében kötél általi halált kért a vádlottakra. Biró Elemér dr. és Gózner Elek dr. védők a büntetés kiszabásánál a 92. szakasz alkalmazását kérték. (Az Ítélet.) Rövid tanácskozás után Papolczy Gyula elnök ünnepélyes hangon, mély csendben, sápadtan hirdette ki a már öt szuronyos börtönörtöl körülvett vádlottak előtt az Ítéletet: Ő Felsége a király nevében a szatmári kir. törvényszék, mint esküdtbi- róság gyilkossággal vádolt Dobja Alexa és Bura Mihály vádlottakat a btk. 278. szakasza értelmében kötél általi halálra Ítéli. A vádlottak nyugodtan hallgatták végig a szörnyű ítéletet, csak midőn a börtönőrök kikisérték a teremből borzadtak meg és az ajtóban, mintha gyökeret vert volna a lábuk, megros- kadtak és támolyogva követték a szuronyos fegyőröket. A közönség még néhány perczig mintegy odaszegezve a meglepetéstől ülve maradt a helyén és csak akkor kezdett oszlani, mikor a bíróság tagjai már elhagyták az esküdtszéki termet. Az ítélet elen alaki kifogások és a 92 szakasz mellőzése miatt a védők semmiségi panaszt jelentettek be. TÁVIRATOK. Ismét botrány a Reichsrathban. BéCS, nov. 20. (Saját tudósítónktól.) Az osztrák képviselőház mai ülésén midőn Giovenelli földmivelési miniszter szólásra fölállott, a németek padjain óriási lárma tört ki. A képviselők a padokat verdesték és sehogy sem engedték szóhoz jutni a minisztert. — Ismét hazudni akar!— kiáltották a miniszter felé. Uj adó, több ujoncz kell nekik, de a népért semmit sem tesznek. A czivil- liszta felemelésével kiszipolyozzák a népet! Ez hamisság, gyalázat! A lárma perczekig tartott, úgy hogy az elnök tehetetlenül állott s nem tudta helyreállítani a rendet. ÚJDONSÁGOK. * Lovagias ügy a képviselő- házban. A képviselőház mai ülésén, — mint budapesti tudósítónk te- legratálja — lovagias affér támadt Nessi Pál országgyűlési képviselő és Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter között. A lovagias ügyre a miniszternek egy közbeszólása adott okot, mit Nessi magára nézve sértőnek talált és ezért még a ház ülése alatt szünet közben provokáltatta Fejérváryt. A miniszter Nessi segédeinek kijelentette, hogy a kihívást nem fogadja el, mivel a házelnök közbeszólásában semmi sértő vonatkozást nem talált. A segédek erra újabban tár gvalni kezdtek s mivel konstatálták, hogy sértés tényleg nem történt, felük részéről az ügyet befejezettnek nyilvánították. Ezzel a lovagias ügy véget is ért. * Ä polgármester helyettesítése. Említettük, hogy Pap Géza polgármester az ínség munkát kérő deputáczió- val Budapestre utazott. A polgármestert távollétében Kőrösmezey Antal főjegyző helyettesiti. A polgármester már szombaton itthon lesz, a midőn átveszi a városi ügyek vezetését. * Ragályos gyermekbetegedések. A városunkban fellépő ragályos megbetegedések száma, daczára a legszigorúbb óvintézkedéseknek, mindinkább szaporodik. A tegnapi nap folyamán különböző ragályos betegségben négy gyermek betegedett meg, kettő pedig : meghalt. Gzéllövészet, Lenz ezredes értesítette a rendőrkapitányi hivatalt, hogy a szatmári honvéd gyalogezred e hó 27-én czéllövészeti gyakorlatot tart Madarász, Szatmár, és Zsadán között. A katonák éles töltéssel fognak lőni s ezért az ezredes arra kéri a rendőrkapitányi hivatalt, tudassa ezt a gyakor- , lat helyéhez közel lakó polgárokkal az | esetleges szerencsétlenség elkerülése [ végett. * Hirtelen halál. Tegnap a déli órákban, szegényesen öltözött napszámos kinézésű ember betért a Hunyadi utczai 48 szám alatt lévő szatócsboltba s pár krajczárért kenyeret vásárolt. I Aztán leült az ajtó elé s jóízűen hoz- zálátot a sovány ebédhez. Javában falatozott, midőn egyszerre hirtelen fel- sikoltott, a kenyér kiesett a szájából és elterült a földön. A közelben levők segíteni akartak rajta de hasztalan, mert rövid szenvedés után meghalt. A szerencsétlen embert, kinek kilétét nem lehetett megállapítani, szivszélhüdés ölte meg* Megrendszabályozott talmudisták. E czim alatt közlött hírünkre vonatkozólag, annak kijelentésére kértek fel bennünket, hogy az őrt. hitközség rabbija nem volt a rendőrségnél, mert gyászban van s ezért hazulról ki sem mozdult. A rendőrséghez a csínyt elkövetett talmudisták voltak beidézve s őket fenyegette meg a főkapitány helyettes eltolonczoltatással. * TÍZ fok hideg. Pár napja, hogy már beköszöntött a tél s már is vicso- ritgatja, metsző fogait. Felgyürt téli kabáttal jár majd minden ember az utczán s aki még nem jutott meleg keztyűhöz, vagy a zsebében tartja a kezét, vagy úgy fújja mint a tót a forró kását. A hőmérő leszállóit, a prém ára pedig felszállott, a levezető csatornák meg fagyott pocsolyáján podig vígan csuszkáinak az utcza-gyermekck. Szóval már is télies képe van a városnak. — Hagyján azonban a városban, de künn a mezőn tegnap 10 fokos volt a hideg. Falb különben azt jósolta, hogy hosszú és kemény telünk lesz. A kezdet igazat ad a vén meteorológusnak. * A kereskedelmi miniszter elvi határozatai. A kereskedelmi miniszter legutóbb több konkrét esetből kifolyólag érdekes elvi határozatokat hozott. Nevezetesen kimondta, hogy abban az esetben, ha az elsőfokú iparhatóság ellen beadott felebbezést a másodfokú iparhatóság visszautasítja, ez ellen további felebbezésnek helye nincsen. —- Egy másik konkrét eset kapcsán kimondta a miniszter, hogy az alkalmazást keresőnek munkakönyv nélkül való beszegődtetése miatt a cselédszerző abban az esetben, ha ez alkalmazást kereső előzőleg még alkalmazásban nem volt, nem büntethető. — Végül a győri kerületi betegsegitö pénztár egy fölterjesztésére a miniszter arra az elvi álláspontra helyezkedett, hogy a pénztári tagok tagsági jogaikat az utolsó befizetéstől számítva hat hétig még abban az esetben is élvezik, ha a kereselhi- ánynak munkabeszüntetés az oka. * Kiszabadult fegyenczek figyelmébe! A P. N. apróhirdetései között olvassuk a következő felhívást: U rak! Egy fiatal nö, akinek hatvanezer ko- ronányi vagyona van, férjhez akar menni. Rajong a kalandos élettörténetekért s azért megfogadta, hogy csakis olyanhoz megy feleségül, aki sok hányattatás után jutott megállapodásra. Azt se bánja, ha a pályázó börtönben is gyarapította éleményeit, csak most tisztességes ember legyen Kéri azokat, kik kezére reflektálnak, hogy arczképüket és élettörténetüket „M. R. 4006.“ czim alatt e lap kiadóhivatalába küldjék. Kiszabadult fegyencz urak! Itt az alkalom arra, hogy a börtön keservei után édes boldogságban töltsék éveiket. Szerezzék meg iratakat, de ne a véd- beszédeket, hanem az ügyészség vádiratait. Ha kegyes és elnéző volt az ügyész, tegyenek ellene följelentést hivatali mulasztás miatt, mert ő lesz az oka, ha most elszalasztják szerencséjüket, Minél nagyobb gaztettet vitt valaki végbe, annál több a reménysége, hogy elnyeri az imádott hölgy hatvan- vanezer koronát érő kezét. Urak, küldjék el arczképüket és élettörtéuetüket M. R. 4006. czim alatt a kiadóhiva- lalba, de óva intjük önöket, ne ékesítsék önöket idegen toliakkal, ne dicsekedjenek el mások gaztettével, mert a kalandokért rajongó angyal elválik az urától, ha kisül róla, hogy egy közönséges becsületes ember vagy valami kisebbszerű csirkefogó, őnagysága őszinte odaadással és hitvesi tisztelettel csak egy többszörös rablógyilkos, szóval egy nem szédelgő, hanem igazi, fegvházat viselt úriember iránt tudna viseltetni. * Vidéki hírlapírók utazási ösztöndija. A vidéki hirlapirók országos szövetsége 500 koronás utazási ösztöndíjat alapított tagjai számára. Tavaly, legelső Ízben Sz. Szigethy Vilmos szegedi hírlapíró élvezte a stipendiumot, aki mot számolt be a szövetségnek olaszországi tanulmányújáról. Most uj pályázatot hirdetnek az ösztöndíjra. A pályázati hirdetmény a következő: A vidéki hirlapirók országos szövetségének a szövetség tagjai részére alapított 500 koronás utazási ösztöndíjára ezennel pályázatot hirdetünk a