Szatmári Hírlap, 1902 (1. évfolyam, 1-42. szám)

1902-11-16 / 7. szám

2 Szatmár, vasárnap SZATMÁRI HÍRLAP. 1902. november 16. 7 szám. Thalj' Kálmán igen meleg sza­vakban,legteljesebb rokonszenvét fejezi ki a horvát felszólalások iránt s azok fölött pártja nevében is örömét fejezi ki. Csávolszky Lajos hosszasan fej­tegette az iiidemnitás elleni állásfog­lalását, végül kijelentette, hogy a ja­vaslatot nem fogadja el. A vitát hétfőn folytatják. Budapesti levél. A „Szatmári Hírlap* számára. Irta : Lux Terka, Budapest, nov. 14. E hét a szinházi események, mű­vészetek és tanítások hete volt. (Hála Istennek, nem a sikkasztásoké, de azért ez is került benne.) Hogy a tanításokon kezdjem, há­romféle közönség szellemi táplálékáról van gondoskodva a főváros tudomány világában. Előadást tartanak a zöldfa utczai önképző egyesületben a müveit nők számára, az egyetemen mindkét nembeliek számára, és négy kerületben a szegény tudatlan felnőtteket tanítják az elemi és egyébb közhasznos tár­gyakból. Ezeknek a tudatlan felnőtteknek a tanulása megható és erkölcs szoci­ológiai tanulmány is egyúttal. Az iskolák, mindkét nemből tömve vannak tanulni vágyó közönséges nap­számosokkal, fiatal és idősebb iparos legényekkel, dohánygyári és más mun­kás leányokkal, kaczér cselédekkel, de vannak köztük értelmesebb és jobb házból való fiatal emberek és leányok is, akik jóval túl vannak az elemi is­mereteken és a könyviteltant tanulják. Ennek a tudatlanságnak bevallása és az alkalom megragadásai hogy tanul­hassanak, igazán megható látvány. Künn a ragyogó utczák világítása mellett hul­lámzik a látni és láttatni akaró gazdag és értelmi osztály s bennt a nagy ri­deg iskola termekben felnőtt emberek tanulják az ábécét, hogy az élet rette­netes konkurrencziájában, ahol annyi az ügyes és értelmes ember, előnyösebb pozziciót teremthessenek maguknak. őserejóben rejlő kincset a nemzet közvagyonosodása és állandó fejlesz­tése érdekében értékesíteni lehet. A dolgot biró kéz, ha munkája van, nem hagyja ott a tűzhelyet. A munka alapja a család existentiájának. Mun­káról kell tehát gondoskodni és nem az útlevél kiadásának megnehezíté­séről. Az éhező ember nem útlevelet, hanem kenyeret akar kapni! Ezt talán majd megadja egy másik minisztérium, a melyik keve­sebb epithetonnal, kevesebb szóvirág­gal fejezi ki gondolatait, de annál erélyesebb kezekkel lát a cselek­véshez. Válságos hirek jönnek felülről, hogy a kormányban változások lesz­nek. Mi minden változás elé bizalom­mal, várakozással nézünk. A stag- naczió visszafejlődést jelent, a válto­zás a javulás tengernyi reményével kecsegtet. Minden kormány igyekszik jó lenni. A mostaniról is azt mondják, hogy jó. Lehet, hogy igazuk van, ne­künk azonban nem jó s velünk együtt sokan érzik, hogy nekünk van igazunk. Juvenal. S azok a fáradt, egész napi mun­kától elcsigázott alakok, a napi munka végeztével sietnek az iskolába, hogy megszerzők azt, amit a gyerekkorban vagy nem akartak, vagy nem lehetett megtanulniok. S a foltozott ujasu, kapott és ros- kadt lábbelijü magyar munkás, akinek természettől fogékony és rendes eszét kiíiczamitják a korcsmái érintkezés közben a külfödről bekerült, vagy kül­földet járt munkások rosszul értelme­zett szoczialis fél eszméi s aki az urat és minden jó ruháju embertársát gyű­lölettel nézi, mo3t naiv, gyerekesen biró restekkel figyel tanítójára, aki mosdat- lanszáju vén nebulóknak, isteni türe­lemmel magyarázza, hogy mi a külömb- ség a nagy á és a kis á között. S a női osztályban, a nyomorú­ságtól korán hervadt azon asszonyok hasonló komolysággal igyekeznek minél szebb betűket írni a léniázott irkákba s mig egy kis esinos, vöröshaju kaczér szobaleány mélyen az irkája fölé ha- í jolva, nagy buzgalommal ir le egy nagy j h-át, halkan súgja a társának : én pin- czérnő leszek, mihelyt megtanulok írni \ és olvasni. — Én meg mészárszékbe j megyek kasszához, — súgja a másik. : És serczegnek, akadoznak a tollak az irkák papirosain és dura szájú, rom­lott gondolati! asszonyok és férfiak el­merengve az ő kis tudásuk igaz és nagy vágyába, mogtisztultan ülnek két órán keresztül a gyerekek padjában. Tehát szellemi tevékenység hu- mánitás dolgában nem lehet kifogás a főváros társadalmi életében, mint ahogy nincs is. A fővárosi ember, aki ismeri, ha nem is produktiv közelségből a nyo­mort, soha sem marad érzéketlen a hu- maniszmus iránt, valamint részt vesz minden szellemi mozgalomban, — ez utóbbit ha nem is lelki szükségből, de a divat iránti kényszerből. S valljuk be, hogy az eszközök iránt nem lehetünk fmyásak, de azok a czélt szolgálják. Innen van, hogy a nagyközönség mindig csak azt fogyaszt, ami divatban van. Olyan színházba, olyan ezukráz- dába megy, ami divatos olyan kiállí­tást néz meg, amit a reklám divattá szentelt s olyan Írókat olvas, akik is­mét csak — divatosak. (S hogy magyar könyvet olyan keveset olvasnak nálunk, annak a kiadók az okai, akik nem hoznak divatba Írókat.) Tessék nézni, Schakespadit is hogy akarja divatossá tenni Somlyó: A kö­zönség már úgy van a klasszikusokkal mint a beteg gyerek a régi orvossá­gával, amelyet már ismer az üvegről és nem akarja bevenni. Ohó! gondolta magában Somlyó, tegyük uj, szép, ró­zsaszínű üvegbe s telt házi nézte az operában a szenliván éji álmot. Nincs nagyobb gyerek a közön­ségnél. A kívánsága révén mindent be­szed, még tán a czipővikart is meg­enné szilvalé helyett, ha szépen föl­engedik néki, és rejtélyesen elzárt sze- lenczóben szervírozzák eléje. Ott van a Pál-féle képek égése is. Ez is jó reklám volt úgy a külföld mint, az itteni közönség érdeklődésére. Lesz most Pál bucsujárás, csak nyíljék meg a Szalon! S a művészeti kiállításoknak itt van a nagyhete. Mindenfele, mindenféle kiállítások. Ott van a Valentini regény kol- lectiója, iparművészeti kiállítás, most nyílik meg a műcsarnok, ezután a Sza­lon, ott van Blaháné a nemzeti szin­házhan. Pálrnay a Magyarban. Márkus! az uj spanyol drámában, káprázatos! toilettekkel. Hát most már érdemes feljárni a vidékieknek a fővárosba. A szezon nagy káprázatos kapuja megnyílt, s minden háromezer forint évi jövede­lemmel biró egyénnek nyitva áll. A ki nek ennyi a jövedelme, az bizony Is­ten vét a jó hazafiság fogalma ellen, ha a családjával legalább három hetet nem tölt el a fővárosban. Azért hát csak rajta, nagyságos j asszonyom, és kisasszonykáim, cziró- gassák a kedves férj: vagy papa sza-1 kállát mert a pésti mulatság megér- j demli ezt a kis fáradságot. Ott vannak a szép és nagy szín­házaink, az igazán nagy művészeink, mért ne higyjenek mindig a rosszj szájú pesti-kritikusoknak, művészi elő­adásokat is produkálnak. Majd mindig | a színházakba. De azok a kritikusok cseh fürdőbe járnak nyáron, télen meg a kalábriász pártik mellől állnak fel és ! mennek a színházakba, hogy ne látnák hát feketének még a Márton koma ibo­lyakék szemét is ! És mosoda toilettek, és hogy mi mindenek vannak a Kossuth Lajos és vám-utezai kirakatában hölgyeim I Ha én azokat önöknek mind elszámlálom, a férjeik kiátkoznak engem a világból. Pedig nincs igazságuk, mert okos asz- szonyban nem mindjárt birási vágyat ébreszt a szép asszonyi limolon, csak az extetikai ízlését ragadja meg. Tehát jöjjenek Budapestre, mert most igazán „szép itt“! Küzdelem az eloláhosodás ellen. A nagy károlyi gör. szert. kath. hitközség sérelme. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, 1902. nov. 15. „Nemzeti küzdelem“ czim alatt érdekes s megszívlel ósreméltó füze­tet adott ki a nagykárolyi görögszer- tartásu katholikus magyar hitközség. A magyar társadalom segitségéhez folyamodik, hogy magyar jellege meg­tartása czóljából támogassa ama moz­galmában, amelylyel ki akar válni a nagyváradi román püspöki egyház­megyéből, hogy visszatérhessen a munkácsi görög katholikus magj'ar püspöki anya-egyházmegyéhez. A füzet elmondja, hogy a tiszta magyar egyházközséget feltartózhatat- lanul eloláhositja az oláh egyházi kor­mányzat fenhatósága. Azt a téves fel­fogást akarják elhitetni, hogy a gö- rög-katholikus vallás, melyet orosz­nak és ruténnak is neveznek, azonos a románnal és más idegen nemzetiség fogalmával. Történelmi adatokkal bi­zonyítják, hogy ez falsifikáció, hogy ők tőzsgyökeres magyarok, akiket a ruhájuk kény szeritett román nyelvű anyakönyvezéssel, román nyelvű egy­házi nyelvvel és tősgyökeres román lelkész segítségével végképp el akar- | nak szakítani a magyarságtól. Mint­hogy eddigi papjuk, ki hazafias ma­gyar ember volt és teljes erejével ellentállott az erőszakos elolákositás- nak, ez óv havában elhunyt, hogy visszaállítsák azt az 1824. óv előtti állapotot, amikor a munkácsi görög- katholikos magyar püspöki egyház­megyéhez tartoztak, kérvényt intéz­tek a nagyváradi román püspökség­hez, amelyben elbocsátásukat, és azt kérik, hogy kérelmük teljesítése re­ményében ne is írjanak ki pályáza­tot a megüresedett lelkészi állásra. Amennyiben kérésüket nem teljesitik, és román ajkú papot állítanak egy­házközségük élére, készek inkább egyenkint és összesen más hitre át­térni, semhogy egy idegen érzelmű pap magyar mivoltukat veszélyez­tesse. Időközben Pável püspök elhalt és az egyházmegye ideiglenes kor­mányzója, dr. Laurán Ágoston püs­pöki helynök a kérvényt figyelemre sem méltatva, a román püspöki szent­szék kihirdette a pályázatott. E hírre a hitközség egy küldöttsége Nagy­váradra ment, óvást emelt az önké­nyes erőszak ellen és a pályázat vissza­vonását követelte. Egyben kijentették, hogy készek, ha kell, országos bot­ránynyal is megakadályozni, hogy a kinevezendő lelkész betegye a lábát a hitközségbe. Hiába! A román püspöki helynök merev utasítással felelt. A kinevezett lelkész azonban tudomást szerezve a hitközség állásfoglalásáról, lemondott, mire a szentszék újra ki­hirdette a,pályázatot. S a magyar parókiára ki is neveztek egy oláh papot, mire a hitközség az ellenséges egyházi fenhatóság ez eljárásával szemben egy memorandumban a val­lás- és közoktatásügyi miniszterhez fordult. Az ügy most ott van elbírálás alatt, s az egyházközség, hogy meg­győzze igazáról a közvéleményt és rámutasson arra a veszélyre, amely­lyel kérelme elutasítása járna, részle­tesen megírja az egyházközség dol­gait, remélve, hogy az igaz magyar, hazafias ügy érdekében számíthat a közhangulat nyomására. Rablás fényes nappal. Kifosztott kereskedő. — Saját tudósítónktól. — Szatmár. november 15. Vakmerő rablás történt tegnap délután a vasút mellett elterülő Kossuth kertben. Konyárdi Károly nagybá­nyai kereskedőt, ki nyugodtan haladt az utczán hátulról megtámadták, le- teperték és mindenéből kifosztották. A vakmerő rablók névleg Varga Pál, sármunkás és Danó Ágnes rovott múltú csavargónő, már a rendőrség kezében vannak s kihallgatásuk alkal­mával beismerő vallomást tettek. A rablás részleteiről tudósitónk a következőket je lenti: Konyárdi Károly, nagybányai kereskedő, a tegnap délutáni vonattal érkezett Szatmárra. Gyalog indult az állomástól a város felé a néptelen utón. Aligtett egy pár lépést, midőn hátulról va­laki hirtelen megragadta és leteperte a földre. A megtámadott kereskedő rémül­ten védekezett az orvtamadók ellen s segítségért kiáltott de hasztalan, mert éppen akkor senki sem járt a közelben. Az atléta termetű, erős támadónak kizárólag honi gyártmányú czipő-íizlete------ . -------- SZATMÁR, Deák-tér*. ...—.... ------— Az őszi idényre a legfinomabb férfi-, női- és gyermekezipőit nagy Választékban ajánlja a yásáflÓ kÖZÖÜSég figyelfflébB.

Next

/
Oldalképek
Tartalom