Szatmári Hírlap, 1902 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1902-11-09 / 1. szám
Szatmár, 1902. november 9. ■^xj n- ■ 3vi"S "' Vasarnap ff3 Első évfolyam, 1. 'ózám. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva: Egész évre . . 12 kor. Fél évre . . 6 kor. Negyedévre . . 3 kor. Egy hóra . , 1 kor. Vidékre postán küldve: Egész évre“'. . 16 kor. Fél évre . . 8 kor. Negyedévre . 4 kor. Egy hóra . . 2 kor. Ejyes szám ára 2 kr (4 fi.) SZATMÁRI HÍRLAP POLITIKAI NAPILAP. Megjelenik naponta (hétfő kivételével.) Hirdetésekét méltányos, szabott árban és egyezség szerint felvesz a kiadóhivatal, Kazinczy-u. 6. Apró hirdetések 10 szóig 40 fillér, minden további szó 3 fillér. Nyilttér sora 30 fillér. Telefon : 106. Szerkesztőség: Felelős szerkesztő : Kiadja: Kiadóhivatal: Kazinczy-utcza 6. szám. hova a lap szellemi részét illetp minden közlemény intézendő. HARSÁNYI SÁNDOR. A SZERKESZTŐSÉG. Kazinczy-u. 6. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. / a if / i BEKÖSZÖNTŐ A „Szatmári Hírlap“ olvasóihoz. Szatmár, november 8. Midőn a „Szatmári Hírlap“ élén először veszem a tollat kezembe, két ellentétes érzelem viaskodik egymással lelkemben: az aggodalom és a remény. f Az aggodalom, a mely mindannyiszor ott lappang, s erőnek erejével odatolakodik, a hol a biztos sikert előre ki nem számítható uj vállalkozással lépünk a közönség elé. A pessimizmus, a mely nem ismer közérdeket, idea1'/must, most is, „ez ünnepélyes pillanatban, midőn a „Szatmári Hírlap“ hasábjain először szólok a közönséghez, ide tolakodik, itt lapp.' ^ a lelkemben, s folyton a fülemben cseng a kérdés: vájjon megérti, meg akarja-e érteni Szatmár város és Szatmárvárme '.veit közönsége a nemes czélt, a a mely engem ide vezérelt, hogy hirlapirói toliammal a közérdek szolgalatéba álljak s a közér ’ ^/mezején — mint közlegény bár — az első sorba álljak és ernyedetlen lelkesedéssel, lankadatlan ügyszeretettel küzdjek e lap hasa ain mindazért, a mi Szatmár város és Szatmár vármegye kulturális és anyagi gyarapodását előmozdítani van hivatva; a mi e város ép j vármegye polgáraira nézve üdvös? Ez aggodalommal kapcsolatban pedig, önkéntelenül az ajakamra tolul a másik Kérdés is: vájjon kellőképen méltányolni fogja-e Szatmár város és Szatmárvármegye közönsége önzetlen buzgalmamat; vájjon sikerül-e szivéhez férkőznöm, s támogatni fog-e szerény törekvésemben, a mely arra ösztönzött, hogy e lap hasábjain mindenkor hűséges, lelkes szószólójává szegődjem ? De ez aggodalommal bátran szembeszáll lelkemben az a másik érzelem, a mely sokkal biztatóbb, elfogulatlanabb és indokoltabb is: a remény. Ha Szatmár város utczáin végig megyek és szemembe tűnnek azok az újabban felépült, modern, palotaszerü házsorok, a melyek csak az utóbbi rövid évtized óta regélnek e város modern fejlődéséről; ha számot vetek mindama újabb kulturális intézményekkel a melyek e város szép haladásáról tesznek dicséretes bizonyságot, ugv jrzem, hogy aggodalmam alaptalan, s joggal hiszem, hogy e vármegye, de különösen e nagymultu és nagyjövőjü város minden szépói*, es ‘nemesért -lelkesülő polgár-.«! megértik kitencziéiinat és törekvéseimben támogatni fognak. Úgy érzem, hogy itt, ahol annyi igyekezetét tapasztalom a modern fejlődésnek; annyi áldozatkészséget a kulturális haladás iránt, a „Szatmári Hírlap“ megalapításával megfelelő talajba hintem el a napi zsurnalisztika magvát. Erős a bizalmam, hogy e csecsemő, a mely csak alig pár órája került ki a nyomdafesték alul, rövid idővel szép, erőteljes, izmos férfiúvá fog felnőni, hogy diadallal és büszke önérzettel hirdesse széles e hazában Szatmár város kereskedelmi, ipari, gazdasági és szellemi gyarapodását. A „Szatmári Hírlapi ezen első számával nemcsak uj lapot adok a közönség kezébe, hanem Szatmár város és Szatmár vármegyében a első politikai napilapot. Ez alkalomból hosszasan fejtegethetném, minő fontos, elévülhetetlen szolgálatot tehet a napisajtó a közérdeknek, ott a hol hivatásának olyan magaslatán áll, mint a hogy azt a „Szatmári Hírlap“ programmjába vette. De ennek hosz- szas fejtegetése helyett, legyen szabad csak röviden reámutatnom az ország mindama nagyobb városaira, mint Debreczen, Miskolcz, Kassa, Nagyvárad, Arad, Szeged, Győr, Pécs, stb., a melyeknek már fejlett napisajtójuk van, hogy mi mindent köszönhetnek e városok ama szerencsés körülménynek hogy napilapjaik éber figyelemmel kisórik a közérdeket és illetékes helyen erélyesen fölszólalnak minden alkalommal, a midőn az illető városok érdekei forognak koczkán. Mennyi közhasznú intézménye van e városoknak olyan, a minő Szatmárnak is meglehetne, ha hivatásának megfelelő és illetékes helyen sulylyal biró napisajtója lett volna, mely erélyesen síkra szálhatott volna mindazért, a mink nincs — de lehetne. Mivel azonban a múltat hiába rekrimináloin, szükségesnek tartom, már most, ez újság első számában megemlíteni, hogy a mit a múltban elmulasztott itt a meglehetősen konzervatív és lassú járású heti sajtó, az pótolható a jövőben. Sok -olyan nagyfontosságu függő kérdéseink vannak most is felszinre vetve, a melyeknek sikeres megoldása kiszámíthatatlan előnyére válnék Szatmár város lakosságának. E kérdések — a melyekre ez Írásom szűk keretében ezúttal egyenként reámutatni nem is tudnék — felszinre kerülnek ugyan egyszer-egy- szer, de csak csigalépésckben haladhatnak a megvalósulás felé, mert bizony-bizony úgy látszik, hogy egyes fontosabb közérdekű ügyekben a Pató Pál ur theoriája lidéreznyomásként nehezedik a közvélemény szivére. Ennek oka pedig leginkább abban található, hogy nincs eddig a közvéleménynek olyan napi orgánuma, amelyik árgus szemekkel figyeljen és folyton-folyvást nyilvántartsa a közérdekű ügyeket, a melyik letargiájából fölrázza és tettre sarkalja a sok tekintetben még konzervatív és indolens közvéleményt. Nagy részben és elsősorban tehát ezt a czélt fogja szolgálni a „Szatmári Hirlap.„ Azért indítjuk útjára a mai nappal ez njságot, hogy hasznos szolgálatot tegyen a közérdeknek, hogy éber őre legyen a közügyeknek. E mellett a „Szatmári Hírlap“ ebben a a szépen fejlődő és nagy jövőjű magyar városban szolgálni fogja a magyar nemzet haladását is. Szolgálni akarjuk azokat a nemes, fényes eszméket, a miket a mai felvilágosodott, szabadelvű korszak irt a zászlójára: szolgálni azzal az ideális, lankadatlan lelkesedéssel, a melynek az ujságiró szivét, tollát vezetnie kell, ha méltó akar lenni arra a nehéz, szép feladatra, a mi néki a haladás harczában adatott. A „ Szatmári Hirlap“ zászlója köré az újságírók ily lelkes csapata sorakozik, a melyet nem vezet semmi más, csak a tiszta igaz közérdek. Szolgáljuk a közérdeket bátor, íüggetlen szókimondással, kerülve a sértő személyeskedést, a durva szenvedélyesség hangját, de megalkuvást nem ismerő módon föltárva az igazságot. A „Szatmári Hírlap“ e inellett olyan újság fog lenni, a mely megfelel mindama követelményeknek, a miket ma a közönség a hírlaphoz fűz. Ez az újság gyors, pontos, megbízható krónikása lesz Szatmár, Szatmárvármvgye és az egész ország életének. Kimerítő tudósítást közöl az országgyűlésről; bőséges távirati rovata beszámol az ország és külföld minden nevezetesebb eseményeiről; egyéb rovatai is tarkák, elevenek, változatosak lesznek; Regénycsarnokában is érdekfeszitő olvasmánynyal szolgál. Hosszas hangzatos programot egyébként nem adunk; programunk lesz napról-napra a lap. E beköszöntő befejezésül csak ismételten Ígérhetem, hogy a „Szatmári Hirlapu jelvszava lesz: „Mindent a közönségért!“ S hiszem, hogy ebben a becsületes törekvésemben megtalálom én is a közönséget és a közönség érdeklődését, méltánylását. Hctrsán^i Sándor.
