Szatmári Gazda, 1917. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-07 / 27. szám

■£-'* nfdah Julius 7. Síi T iÁ '1* GAZ!) A ssíaminL a remtdtetési állomás, a hová az árut dispo- náttuk^ valamint megemlítendő a bizományos neve is. Ä mennyiségeket kérjük mindig métermázsákban ki­tüntetni,, hogy tisztviselőink ennek megfelelőleg 10 vagy 15 tonnás kocsik kiállítása iránt intézkedjenek. Lóárverés, a katonai lókórházakban. A föld- mivelésügyi miniszter az országszerte mutatkozó igaerő hiány némi pótlása céljából, a hadügyminiszterrel foly­tatott tárgyalások alapján, a magyarországi lókórhá- j zakbare levő lóanyagnak,- a mely erdő és mezőgazda- sági munkálatok céljaira felhasználható árverését rendelte el. Az árverés az összes lókórházakban f. évi julius hó 15.-én lesz megtartva. Az árverésen csakis olyanok vehetnek részt, kik az illetékes főszolgabírói hivatal ál­tal kiállított igazolvánnyal lóvásárlási jogukat beigazol­ják. Lókereskedők, közvetítő kereskedők az árverésen sem vehetnek részt. Az átvett lovak 12 hónap letelte előtt sem el nem adhatók, sem el nem ajándékozhatok. Részletes feltételek megtudhatók egyesületünk titkári hivatalában. Hadifoglyok é« nők az aratásnál. Számos helyről fölmerült panaszt orvosolt most a földmive- íésügyi miniszter 34400—VI.-sz. alatt kiadott, távirati rendefetével, melyet a törvényhatósági gazdasági mun- kásbizottságok elnökeihez intézett. Ahol orosz foglyok végezték az aratást, a községbeli nők, leányok, akik­nek kenyérszerzői hadba vonulván, hozzátartozóik megélhetéséről nem gondoskodhattak, rendszerint eles­tek az aratási mnnkálatoktól és az ezzel járó termés- hányadióh aratórésztől stb. Ezért most a földrnivelés- ügyi miniszter úgy rendelkezett, hogy a gazdasági munkabizottságok az aratási munkára kiutalt hadifog­lyok közül csak azoknak a munkaadóknak adhatnak hadifoglyokat, akik az aratásnál alkalmazandó hadifog­lyok mellé segédmunkásként női munkaerőt szerződ­tetnek oíyképen, hogy e női munkaerők díjazása a termés hányadában (araló rész ben) állapittatik meg. Így a községbeli hadiözvegyek, hadisegélyes nők és általá­ban az aratásoknál eddig is munkálkodó falunépe nem - esik ek szokott keresetétől. Ez aló! a rendelet alól ki­vételnek csak ott van helye, ahol női munkaerő egy­általán: nem kapható. A burgonya postai szállítása tilos. Foltért Károly posta- és távirda vezérigazgató a következő ren­deletét adta ki; A buáa-, rozs-, árpa-, tengeri és rizs­liszt, valamint' mindennemű szalona, háj, zsír és ser­téshús postai forgalmának korlátozásáról' kiadott rende- letemben foglalt összes rendelkezéseket kiterjesztem a burgonyára is. A magyar szent korona országainak te­rületén kívül fekvő helyekre szóló burgonyatartalmu csomagoknak postán szállítása tilos. Ez a rendelet fo­lyó évi julius hónap l:én lép életbe. Hatálya kiterjed a magyar szent korona országainak egész területére. Kertész! kis káté. Ezen a címen jelent meg legújabban a Magyar Földhitelintézetek Országos Szö­vetsége kiadásában egy hasznos, népies szövegben meg­üt füzet Lázár Ferenc áll. kertész tollából, mely a mai rendkívüli viszonyok között a konyhakertészet buzdítása céljából nyújt tömör összeállításban útmutatást a leg­szükségesebb zöldségfélék eredményes termesztésére.. Tisztán gyakolatias irányú, szakavatott útbaigazítások foglalatja ez a füzet, azon nem hivatásos egyének ré­szére, akik rendkívüli tevékenységükkel e téren ered­ményeket óhajtanak elérni. Csakis az egyszerű termesz­tési módok által elérhető konyhakertészeti sikerekre kí­ván e füzet buzdítani olyan tisztviselőket, vagy egyéb hivatásu egyéneket, akik legalább 400 négyszögölnyi területtel rendelkeznek. A füzetet bármelyik érdeklődő, díjmentesen megkaphatja, ha ebbeli kérelmével a Ma­gyar Földhitelintézetek Országos Szövetségéhez- (Buda­pest, 5. kér., Nádor-utca 32. szám) fordul. Gyüjtsünk gyógynövényeket. A honvédelmi minisztérium Hadsegélyző Hivatala az idén is kéri a vadcntermő gyógynövények begyűjtését. A tavalyi gyűj­tés szép eredménye sok beteg katonának hozott enyhü­lést, az értékesítésből befolyt jövedelem pedig sok öz­vegynek és árvának törölte le könnyeit. Az idén a mun- j káskezék hiánya folytán még nagyobb lesz a szükség í a gyógynövényekben és igy sokkal nagyobb mennyi- | ségben kell azokat gyűjteni. Árnika, szekfővirág, cicka- ! farkfüve, martilapu, mezei zsurló, hársfavirág, beléndek, ; dobza, , ezerjófű, nadragulya, pipacsvirág, redőszirom, üröm, ziliz, anyarozs, ökörfarkkóróvirág, erdei paiska j azok a gyógynövények, melyekre különösen szükség i van. Ezeken kivül gyógyanyagoknak és olajoknak fel­dolgozható barackmag, szilvamag, cseresznyemag és szár, napraforgó- és tökmag továbbá vadgesztenye, gu- bacs és kőrisbogár beküldését kéri a Hadsegélyző Hi­vatal. Mindezen anyagról a Hedsegélyző Hivatal egy pontos, útmutató füzetet adott ki, amelyet kívánatra bélyegekben beküldendő 50 fillér költségmegtérités el­lenében ' portómetesen küld meg. A gondosan kiszárí­tott gyógynövényeket a Hadsegélyző Hivatal címére, Budapest. V., Akadémia-utca 17. szám alá kell küldeni. A csomagokat (gyógynövény) jelzéssel lássuk el. A gyógynövényeket szeretetadományként, tehát ingyen ké­rik, azonban a szilvamagvakat 12 fillérért, a kajszinba- raczmagvakat pedig 24 fillérért váltja be a Hadsegély­ző Hivatal. Hisszük, hogy a lelkes magyar földmívelő 1 társadálom minden izében megérti e mozgalomnak nagy nemzetgazdasági jelentőségét, hiszen eddig évenként sok millió ment ki külföldre olyan anyagért, amelyeket itthon könnyen meg lehetett szerezni. Az állatvásárt bezárták Szatmáron. Sertésvész, valamint száj és körömfájás fellépése miatt a Szatmári állatvásárt lezárták. Felelős szerkesztő: Világossy Gáspár egyl. titkár. Szerkesztő: Riszdorfer Imre. Lapkiadó és kiadóhivatali főnök: Szász Ferencz. Sárközi és Szász Északkeleti Könyvnyomdája Szatmár-Németi (Zárdával ‘szemben).

Next

/
Oldalképek
Tartalom