Szatmári Gazda, 1917. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-30 / 26. szám
2-ik o'oal. t7.t-TíMÍRI G42TM juriius 30'. séges, kérelme figyelembe lesz véve. — Csépiéihez szükséges szén szállítása már szintén folyamatban van. Gazdák kötelessége a hadsegélyezésnél. A magyar gazda kamarájában mindenkor volt egy drb kenyér a nélkülözések közé kerülők részére; a magyar gazda szive mindig felül tudott emelkedni a rideg önzésen s igyekezett bajba jutott embertársát erejéhez mérten felsegélyezni. A körülöttünk folyó világ háború rémes képeket nyújt arról a véres küzdelmekről, amel- lyek közvetlen tényezői, szenvedői — minden túlzás nélkül elmondhatjuk — legalább is 75 százalék erejéig a mezőgazdasággal foglalkozók. Igen könnyű lenne nagyobb százalékot is bebizonyítani, de idegen mezőkre, az eseményeket távolról szemlélőkre nem tartom a jelenben alkalomszerűnek és helyesnek kitérni. Ott a különböző harctereken vívnak véres harcokat gazdáink és a mezőgazdasággal foglalkozók milliói, mig itthonmaradott hozzátartozóik — nők, férfiak, öregek, gyermekek — egyaránt mindent elkövetnek, hogy a mezőgazdasági üzemben fennakadás ne legyen s a ma annyira fontos termelés folytonossága biztosit- tassék. Nagyon természetes, hogy ezek a világ rengető harcok véres áldozatokba kerülnek, azzal tisztában Van mindenki, hogy a háború a családokban bizony nagy rést üt. Elesettek, rokkantak egészségükben megtámadottak száma ma még meg közelitőleg sem állapítható meg, hozzátartozóik pedig már most szorulnak segélyre, gyámolitásra; az igaz, hogy ez a fontos és kötelességszerü misszió az állam feladata ; a kormány kötelessége a legszélesebb körű gondoskodás s minden intézkedésnek mielőbbi megtétele, ámde a háború kellős közepében a kormány még megközelítő fogalmat sem alkothat magának arról a nagyhorderejű intézkedésekről melyekkel ily ügyet kezelni s mindenesetre radikálisan megoldani lehetne, hiszen a háború még mindig tart, sőt itt-ott ádáz dühvei tombol, ki tudná azt ma megmondani mennyi lesz még a segélyre, támogatásra szorulók száma, éppen azért a társadalomra etéren oly kötelezettségek háramolnak, melyek elől kitérni aki csak valamit tehet, nem lehet, nem szabad. A rokkant katonákat gondozó szervezetről a kormány még 1915 évi szeptember 4-én 3301 sz. alatt gondoskodott a rokkantügyi; hivatal felállításával, ez azonban csak bevezetése, előkészítése annak a nagy munkának, amely a háború borzalmai által feldúlt családi tűzhelyek viszaállitása, tönkrement egzisztenciák lábra állítása, özvegyek, árvák létének biztosítása megkövetel. E téren halogatásnak helye nincs, az állam ma nem teheti, kötelessége tehát a társadalom minden osztályának sorompóba lépni még pedig egymással kezet fogva, mert csak igy lehet oly eredményt felmutatni, melyet az állam a háború lezajlása után folytathat anélkül, hogy a befektetések kárba vesznének. A társadalom ez irányú önfeláldozó tevékenységénél azonban figyelembe veendő, hogy a segély az azokra szorulók további megélhetésének lehetőleg alapja tegyen s oly formában nyujtassék, mely nem csak a pillanatnyi gondok elhárítására vonatkozik, de szegény dicsőén elvérzett, megrokkant hőseink hozzátartozóit szerény, nyugodt, biztos, tisztességes hajlékhoz,, kenyérhez juttassa. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igen helyes cs elismerésre méltó alapból indult ki, amidőn végrehajtó bizottsági ülésén kimondotta, hogy megalakítja a Gazdák Hadsegélyző Bizottságát melynek célja az, hogy a mezőgazdák köréből származó rokkantak, hadiözvegyek és árvák segélyezésének kérdése intenzivebben legyen felkarolva. A bizottság az ország összes gazdatársadalmi testületek bevonásával országos gyűjtést indit s ilykép módot ad arra, hogy a gazdatársadalom, mint ilyen az országos gyűjtés keretén belől függetlenül jelentkezzék, másrészről, hogy ilymódon is, legalább részben leróvja háláját azok iránt, akik imádott hazánkért: e magyar földért életüket és vérüket áldozták. Hogy pedig a cél biztosabban elérhető legyen s ezenkívül hazánk gazdaközönségének minden egyes tagja kivehesse a munkából ré