Szatmári Gazda, 1913. (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-30 / 35. szám
SZATMÁRI GAZDA augusztus 30. s 2-i': oldal. részvénytársaság között, tulajdonképpen semmi, csak mig az előbbi az általa viselendő teljes kockázat ellenében az egész hasznot vágja zsebre, addig az utóbbinál a részvényesek osztozkodnak azon. Előttünk van a nagybányai gyümölcsértékesítő r.-t. szomorú esete, melyet alapítói annak idején hozsánnával fogadtak s ma már beadta a kulcsokat, hogy pedig ennek be kellett következnie, azt már a megalakuláskor láttuk. Éppen e sorok Írója még a r.-t. megalakulása előtt ajánlotta, hogy a nagybányai hires gyümölcs értékesítését nem részvénytársasági, de szövetkezeti alapon kell szervezni, mert a mennyiben a létjogosultsággal biró szövetkezeteket — már pedig ezt a nagybányaitól sem lehetett volna elvitatni — a kormány a berendezkedésnél tetemes anyagi segélyben részesíti, a befizetendő üzletrész tőke megmaradhatott volna forgó tőkének, a mire minden vállalatnak, a mely igazán akar missziót teljesíteni, feltétlenül szüksége van; mert az a vállalat, mely már tulajdonképpeni működése kezdetén bank pénzre szorul, csak nagyon nehezen s igen kedvező konjunktúrák között prosperálhat. Egy gyümölcsértékesítő vállalat a r.-társa- ság költséges berendezkedését nem birja meg, még ha nagybányai gyümölcsöt is árul, mert tudnunk kell, hogy nem terem meg minden évben minden fajta gyümölcs s igy a r.-társa- ságnak egyenletes forgalma még a termelők feltétlen bizalma esetén sem biztosítható, sőt ily természetű vállalatnál az egyes évek forgalma között aránytalan differenciák lehetnek, a melyek mellett csakis a nem nyerészkedésre alapított szövetkezetek lehetnek egyedüli szerencsés tényezők, az igaz, hogy a szövetkezeteknél nincs kilátás busás osztalékra, mert az üzletrész tulajdonosok a legkedvezőbb esetben is csak 5 % nyereségben részesülhetnek, ami a téli aratást kedvelőket nem igen kecsegteti. Ma is, a midőn a nagybányai gyümölcsértékesítő r.-t. végnapjait éli, határozottan állíthatjuk, hogy Nagybánya vidékének gyümölcs értékesítését szervezni kell, nem szabad a gyümölcstermelő gazdákat a közvetítő kereskedelem kapzsiságának kiszolgáltatni, mert a nagybányai gyümölcstermelésnek a jelenlegi méretekben leendő fenntartása, sőt tovább fejlesztése nemcsak annak a vidéknek ekzisztenciális érdeke, de egyszersmind közérdek is, ezeket kell az intéző köröknek jól megfontolni s a kérdést sürgősen megoldani. A megoldás nem nehéz, van Nagybányának egy viruló s az igényeknek teljesen megfelelő, ügyesen és szakszerűen vezetett fogyasztási szövetkezete, csak ezt kell gyümölcsérté- kesitő osztálylyal kibővíteni s a nagybányai gyümölcs elfoglalja még az ország határain is túl az őt megillető helyet és a gazdák is élvezhetnék termésük gyümölcsét. R • * • •. r • . • • « Kiviteli kiállítás. Az ország különböző részein fekvő helyőrségek vidám nótától, a katonabandák muzsikájától hangosak. Apránként hazaszáliingóznak azok a derék hadfiak, akik a déli határon vigyáztak arra, hogy a balkáni népek által felgyújtott harci szenvedélyek tüze át ne csapjon a mi határainkon is túl. Ugylátszik végre-valahára mégis béke lesz, a polgári munka rendes kerékvágásba fog terelődni s az eddig tespedő gazdasági éjjet lassanként ICiüine mezőgazdasági gépgyár Részvény-Társ. Hazánk legrégibb gazdasági gépgyára MOSÓMBAN. Legjobb anyagból és elismert gondos kivitelben kaphatók: Saek-rendszerű áéél-ekék, égy és két Vá*U ekék, különféle szerkezetben. Hengerek, szántóföld- és rétboronák düs választékbari. Hírneves tolókerekes rendszerű MOSONI DRILL SORVETŐGÉPEK. Osbeme amerikai kévekötő és marokrakó aratógépek, fűkaszálók. Mindennemű cséplőgépek, kézi és járgányhajtásVá. Gabona* tisztító- és; szelelő-rosták, konkolyvélasztók, szecsftsvágók, répavágó éi éarálógépek kitűnő szerkezetben és különféle nagyságban. Morzsolók, kézi és eröhajtásra. Hollingsworth iógereblyék. Amerikai ló ék kézi-kapák. Francia ekék, kapálógé,oek sióié» műveléshez. Szőlőzuzók, prések és permetezők. Tejgazdasági gépek. Bizományi raktár: BÍRÓ LAJOS urnái Szatmár, Piarc-tér, báró Vécsey-ház.